2021. június 22. – 05:05
frissítve
A háborús gépezet mindenre ráteszi véres-olajos karmait. Így volt ez a náci Németországban is, ahol például Adolf és Rudolf Dassler, az Adidas és a Puma alapítóinak gyára vállról indítható rakétával segítette a sereget, Hugo Boss pedig egyenruhákat tervezett. Ez persze nemcsak a ruhagyártókat érintette, hanem az autógyárakat is.
A Mercedes-Benz (korábbi nevén Daimler-Benz) kiemelt szerepet kapott: a világ egyik legrégebbi és leghíresebb autógyártója többek között a náci vezérkarnak gyártott különleges autókat. Adolf Hitler nagy kedvence a 770K volt, öt ilyennel furikázott a körútjain. Ferenc Ferdinánd 1914-es meggyilkolásából tanulva mindig zárt autókban utazott, kivéve, ha felvonulásokon vett részt. Persze nem csak egy egyszerű tető volt az egyetlen óvintézkedés.
Egy autójában kilencen fértek el, mindenkinek bőrülés járt. A padló az autó jobb oldalán kicsit magasabb volt, hogy Hitler is daliásabbnak tűnjön, mikor parádékon integet. Alul egy 6 milliméteres páncéllemez, oldalt pedig egy 3 milliméteres páncélozott ajtó védte, az üveg pedig 40 milliméteres és golyóálló volt. Az autó így 4,5 tonnás volt, de megfelelő minőségű utakon így is képes volt 190-nel száguldozni, hála az óriási, 230 lóerős motornak. 1943-ban Hitler egy olyan 770K-t rendelt, aminek a teteje is páncélozott volt.
Bár nem büszkélkedhettek az USA termelési kapacitásával, a németek méltán büszkék lehettek mérnöki teljesítményükre. Hitler mindenképp az volt, mégpedig annyira, hogy a Molotov–Ribbentrop-paktum aláírásakor egy Mercedest ajándékozott Sztálinnak. Miután a németek felrúgták az egyezményt és megtámadták a Szovjetuniót, Sztálin nem volt hajlandó tovább használni az autót, és az egyik tábornokának adta. A jármű túlélte a háborút, utoljára Arizonában látták.
Hitler már a háború előtt is fontosnak tartotta az autóipart. Míg az USA-ban 1,4 ember jutott egy autóra, addig Németországban 49, megígérte hát népének az ágazat fellendítését, ezért sztrádaépítésbe fogott, és hatalmas összegeket öntött az autóiparba. A Mercedes-Benz 1932-ben hatezer autót gyártott, míg 1934-ben már 12 ezret. 1935-ben szintén dupláztak, 25 ezer jármű gurult le a futószalagról. 1937-ben a gyártó segített 30 Volkswagen-prototípus megépítésében is, de ezek végül nem népautók, hanem harci járművek lettek. Ez azzal járt, hogy több tízezren hiába tettek le foglalót az autójukra, sose kapták meg.
A Mercedes-Benz luxusmárkává vált, és az autósportban is jól teljesített. Eközben a Daimler-Benz katonai járműveket gyártott. 1938 és 1942 között 19 ezer darab 170VK-t gyártottak le, amiket tisztek fuvarozására, kommunikációs célokra és szerelők utaztatására használtak. Egy könnyű, felderítő járművet már 1934-ben megépítettek.
A sereg különféle célokra kapott G3a és G4 típusú autókat is, amit segített, hogy mindkét típus hatkerekű volt. Nagyjából 2000 G3a készült el, és használták például felderítésre, megfigyelésre, rádióállomásként és mobil nyomdaként is. A 3,5 tonnás G4 inkább személyszállításra szolgált, és mindössze 72 készült el belőle, amiből egy Hitleré volt.
1943 végéig még rengeteg típusú járművet állítottak elő, de az év vége felé már csak az L4500 A-kat gyártották, mert a bombázások és a háború alakulása miatt újra kellett tervezni a beszerzést. Persze nem csak új járművekre támaszkodtak: a második világháború elején az állam lefoglalta az összes 1000 köbcentisnél nagyobb motorú, hátsókerék-meghajtású Mercedes-Benz járművet. A személygépkocsikat általában a náci vezérkar használta, a nagyobbak pedig kiegészítő járműként a sereghez kerültek.
A Daimler az autók, teherautók és csapatszállító járművek mellett még repülőgépmotorokat és hajóhajtóműveket is gyártott – nem csoda, hisz a Mercedeseken a mai napig látható háromágú embléma azt jelképezi, hogy a cég a földön, a vízen és a levegőben is jelen van.
A Daimler-Benz a háború után elismerte, hogy együttműködtek a nácikkal, és beszálltak az Emlékezés, felelősség és jövő nevű programba, ami például segítséget nyújt a korábban kényszermunkára ítélteknek.
