A 83 éves, beszélő jósmongúz, akinek a 20. század legnagyobb szellemvadásza eredt a nyomába

Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.

„1932-ben egy Man-szigetén lakó hölgy arról értesített, hogy egy farmer ismerőse, James T. Irving olyan állatot fedezett fel a házában, amely némi unszolás után kifejlesztette magában a beszéd képességét, és úgyszólván egészen úgy viselkedett, mint egy ember. Hajlandó volnék-e szembenézni az apró állattal?”

– tette fel a kérdést levelében a brit sziget lakója a 20. század egyik legnagyobb szellemvadászának (és egyben a londoni egyetem titkárának), Harry Price-nak. Hogy megelőlegezzük a történetet: Price igent mondott a látogatásra, és elutazott az Irving famíliához.

Irvingék ekkorra már ismertek voltak a brit bulvársajtóban, ugyanis azt állították, hogy él náluk egy 83 éves mongúz, aki természetfeletti lény, ezért több nyelven tud beszélni, sérteget, pletykál, és még szaval is néha. Nem túl nagy spoiler: a mongúzról kiderült, hogy valójában nem tud beszélni. Természetfeletti történet egy hasbeszélő kislányról, a hiszékeny apjáról és a csokizabáló mongúzról.

Egy beszélő mongúz, egyenesen Indiából

A családfő, Mr. Irving naplójában vezette a különös mongúz történetét, aki a feljegyzések szerint 1931-ben jelent meg a Man-szigeten élő farmercsalád fészerében. Irving leírása alapján az állat sárgás színű, menyéthez hasonló, hosszú és bozontos farkú volt – ahogy ő fogalmazott, „farkát leszámítva olyan nagy volt, mint egy patkány”. Eleinte csak állathangokat adott ki, ahogy azt az állatok normális esetben.

„Ugatott, morgott, vonított, s ezek a hangok a családot egész éjszaka ébren tartották. A farmer természetesen meg akart szabadulni a kellemetlen vendégtől, csapdát állított, rálőtt, próbálta megmérgezni”

– írta Price a beszámolójában.

A család szerint az állat sokáig a ház falaiban élt, az apa ezért úgy döntött, beszélni és dalolni kezd hozzá. Végül, ahogy a szellemirtó fogalmaz, a mongúz válaszolt, „elárulta nekik, hogy Gef (vagy Jeff) a neve. Később pedig egyre közelebbi barátság alakult ki közte és Irvingék között.”

A mongúz a család állítása szerint tökéletesen utánozta a családfő mondatait és dalait, „két oktávval magasabb hangon, mint amilyen az embereké”. Gef ezután egyre többet kezdett mesélni nekik, elmondta, hogy Indiából érkezett a bennszülöttek elől menekülve. Kifejtette azt is, hogy 83 éves, orvosi ismeretekkel rendelkezik, és mindemellett elég zabos, hogy Mr. Irving csapdákkal próbálta őt befogni. A családfő ezután ünnepélyesen bocsánatot kért az állattól, majd a mongúzzal jót nevettek azon, hogy „csak egy közönséges állatnak hitte őt”.

A mongúz és a család élete ezután összefonódott. Míg Mr. Irving olvasott, addig Gef gyakorta kedveskedett neki „olvass csak, te kövér fejű gnóm” mondatokkal. Irvingék meg is próbálták néha lencsevégre kapni a mongúzt, ő azonban mindig azzal érvelt, hogy csapdának hiszi a fényképezőgépeket, ezért menekül előlük.

Hiszek magában, Gef

Az 1930-as években Gef komoly médiajelenséggé vált, a brit bulvársajtó felkapta, kutatók jártak őt megismerni, de az akkori feljegyzések szerint élőben mindössze egyetlen ember látta (a családon kívül) a beszélő mongúzt. Noha a legtöbb látogató átverésként írta le az állat történetét, az Irving család sziklaszilárdan kitartott amellett, hogy Gef létezik.

Ekkor jött a képbe Harry Price, aki a hírverés hallatán levelet írt Irvingéknek. A család készséggel válaszolt a szellemvadásznak, még leírást is adtak mongúzukról, illetve meghívták a férfit, látogasson el hozzájuk. Price ekkor épp hatalmas szellemvadász-rivalizálásban volt egy másik nagy médiummal, így maga helyett először a beszámolóiban csak X kapitányként emlegetett barátját küldte el a farmra. X 1932 februárjában a családhoz látogatott, Gef azonban nem jött elő. Másnap mégis visszament a farmra.

„Azzal a hírrel fogadták, hogy Gef azóta megjelent, s tudtára adta a farmernek, hogy sehogy sem tetszik neki X. Ha mégis azt akarja, hogy szóljon hozzá, előbb hangosan ki kell jelentenie: »Én hiszek magában, Gef.«”

X teljesítette a mongúz kérését, ennek ellenére Gef az emeletről közölte vele, hogy nem fog lemenni, mert baromira nem tetszik neki X arca.

A világ nyolcadik csodája, atomok hasítója

X végül visszatért Londonba, az idő pedig telt. Újabb beszámoló 1932 nyaráról származik a mongúzról. Ekkoriban a család elmesélése alapján Gef barátságosabb lett, elfogadta a farmerektől kapott szalonnát, kolbászt, banánt és csokoládét, a tejet viszont nem kedvelte. Ekkor történt az is, hogy

a mongúz hirtelen oroszul, arabul és spanyolul kezdett beszélni, walesi verseket szavalt, és azt állította, érti a siketnéma ábécét. A család (állítólag) még ekkor sem gyanakodott, hogy a mongúzok esetleg, ne adj' isten, nem csinálnak ilyesmit.

Irvingék egyetlen mondatot jegyeztek fel fonetikusan az állat mondandóiból, ez így szólt: „Ne páni amato aporuszko”, jelentsen ez bármit is. Két évvel később a mongúz jósolni is kezdett, elmondta, hogy ez azért megy neki, mert ő egy Földhöz kötött szellem a macska alakú ragadozó testébe zárva.

Mindeközben Gef saját magát is teljesen eltérően kezdte jellemezni, egyszer csak egy „egyszerű, extra és szuper okos mongúzként” hivatkozott magára, míg máskor azt mondta, „képes vagyok felosztani az atomot is! Én vagyok az ötödik dimenzió! Én vagyok a világ nyolcadik csodája!” A különböző önreflexiók mellett az is belefért neki, hogy néha nagylelkűen kijelentse, „olyan egyszerűen megölhetnélek titeket, de nem foglak”.

A Mongúz-ügy

1935-ben a farmer újra felvetette az idegen nyelveken beszélő, polihisztor jósmongúzának, hogy esetleg X visszatérhetne hozzájuk. X segítésébe Gef még csak-csak belement, de kijelentette, hogy a híres szellemvadász Price-t látni sem akarja, ugyanis utálja.

A család ezután szőrszálakat és mancsnyomokat küldött X-nek és Price-nak, hogy bebizonyítsák Gef létezését. A szellemvadász a mintákat továbbította egy úgynevezett szőrszakértőnek, Martin Duncannek, aki kiderítette, hogy a család nem egy mongúztól, hanem egy hosszú szőrű kutyától, vélhetőleg a család Mona nevű skót juhászkutyájától szerezte a mintákat. Hasonló vizsgálatokra jutottak a lábnyomokkal is: ezekről kiderült, hogy az egyik egy kutyától (Monától) származhat, a többit kézzel karcolták az agyagba.

Price egyre érdekesebbnek tartotta a történetet, ezért 1935 nyarán egy újságíróval, R. S. Lamberttel az oldalán személyesen is a családhoz látogatott. Érkezésükkor Irvingék azt mondták, Gef egy ideje nem mutatkozott, biztosan elbújt a házban, és nem akar Price-ék előtt kijönni.

Lambert és Price hazautazott, 1936-ban pedig kiadták közös könyvüket, melyben a mongúzzal kapcsolatos kalandjaikról és kutatásaikról írtak. Sir Cecil Levita, a londoni megyei tanács egykori elnöke megragadta a könyv megjelenésének alkalmát. Híresztelni kezdte, hogy Lambert bizonyosan megőrült, hiszen beszélő mongúzokról ír, ezzel összefüggésben pedig el kell távolítani újságírói pozíciójából, illetve nem vezetheti tovább az elnöksége alatt működő filmintézetet sem.

Levita állításaira reagálva Lambert rágalmazási pert indított, a korabeli brit sajtó pedig többoldalas cikkeket szánt annak, hogy részletesen kövesse az akkoriban csak „a Mongúz-ügyként” aposztrofált bírósági tárgyalást. Az eset miatt többen elutaztak a Man-szigetre is, ahol Irvingék csak annyit mondtak, hogy a mongúz tud a rágalmazási perről. A bíróság végül egyébként Lambert igazát mondta ki a perben.

A szerzőpáros műve után aztán jó darabig nem írtak újra a mongúzról, a legfrissebb, több mint 200 oldalas könyv Gefről 2019-ben született. Lazán kapcsolódik, de 2009-ben az első és eddig utolsó dal is megszületett róla a Lemon Demon nevű előadótól:

Az igazság pillanata

A korabeli kutatók, újságírók, pszichológusok és médiatudósok is egyöntetűen hajlottak arra a megoldásra, hogy Irvingék 13 éves lánya, Voirrey találta ki a rejtélyes mongúzt képzeletbeli barátként, a család pedig asszisztált a történethez. Mint Price is feljegyezte, a lány meglehetősen okos volt, illetve tudott hasbeszélni is. A szellemvadász vizsgálatai szerint ráadásul Irvingék régi kőből készült parasztházának belső helyiségeit dupla fal vette körbe, így a belső légtér tökéletesen vezette a hangot, „az egész ház olyan volt, mint egy nagyszerű beszédcső”, nagyjából mint egy hangfal.

Valószínűleg a családtagok az elején valóban elhitték a mongúz történetét, végül viszont a nagy médiafelhajtás miatt rá is játszottak arra. Habár nem kizárt, hogy Mr. Irving valóban hitt Gefben. Fodor Nándor 20. századi parapszichológus, a Nemzetközi Pszichológiai Kutatóintézet tagja ugyanis egy hetet töltött az Irving családdal. Feljegyzéseiben azt írta, hogy szerinte nem szándékos megtévesztésről van szó, hanem a családfő személyiségzavara és tudathasadása erősíti a mongúzsztorit.

Mr. Irving 1945-ben halt meg, ekkor a család elköltözött addigi otthonából, azonban a történet ekkor visszaütött. Mivel a farm kísértetjárta terület hírében állt, csak áron alul tudtak megválni tőle. Végül 1946-ban költözött be Leslie Graham színész, aki a sajtónak azt állította, megtalálta és megölte Gefet. Voirrey 2005-ös haláláig azt állította, hogy Gef nem az ő kitalációja volt, hanem valóban létezett, és szerinte még mindig él.