Amerika egyik legnagyobb árvizét okozta a politikus, aki szétszedett egy gátat, majd eladta azt a helyi mágnásoknak
2021. május 26. – 05:04
frissítve
Amerika egyik nagy katasztrófája, a johnstowni árvíz, több mint 2000 ember halálát okozta. A várost egy gát védte volna a víztől, ezt azonban egy vasutas-politikus először darabjaiban adta el, majd az egészet átpasszolta a helyi mágnásoknak létrehozott klubnak. A gát annyira meggyengült, hogy egy heves esőzés után több milliárd liternyi víz tört át, elsöpörve Johnstown városát. A klub ezután azzal védekezett, hogy ez nem az ő hibájuk volt, hiszen természeti katasztrófa történt.
Az 1830-as években létrejött Philadelphia és Pittsburgh között a Pennsylvania-csatorna, 1834-ben azonban a helyiek rájöttek, hogy a Conemaugh folyó alacsony vízszintje szárazság idején nagy problémát jelenthet a területen. Még ebben az évben belekezdtek egy víztározó gátrendszer fejlesztésébe, Pennsylvania törvényhozása pedig két évvel később elfogadta a South Fork-gát építését. A gát, melyet 21 méter magasra és kb. 280 méter hosszúra terveztek, az elképzelés szerint a csatorna egy részének biztosított volna vízellátást.
1840−1841-ben elkezdődött az építkezés, később azonban a munkák időről időre leálltak, végül a gát csak félig készült el. Építőmérnökök későbbi tanulmányai szerint ez a leállás volt az első oka annak, hogy a South Fork-gát súlyos károkat szenvedett. Bő 10 évvel később Pennsylvania ekkori főcsatornája is megszűnt,
1857-ben pedig a Pennsylvania vasút egyszerűen fogta és felvásárolta a két évtizeddel korábban épült csatorna teljes útvonalát: beleértve a South Fork-gátat is.
Innentől a gát állapota romlásnak indult. A karbantartási munkákat elhanyagolták, a vasút teljesen értéktelennek tekintette az amúgy is félkész gátat: emiatt pedig a felvásárlást követő öt évben szépen fokozatosan kimosódott a töltés jelentős része.
A gazdag, a vasutas és két füstbe ment vízelvezető
1875-ben jött aztán képbe John Reilly, aki egészen szokatlan módon vasutas és politikus is volt. Reilly életének jelentős részét a vasútnál töltötte, 75-ben azonban kilépett egy időre a vonatozásból, mert az amerikai kongresszus tagjává választották (pár évvel később megbukott politikusként, ekkor visszatért a mozdonyokhoz). A friss kongresszusi tag egy rejtélyes ötlettől vezérelve fogta magát, és 2500 dollárért megvette az omladozó, rossz állapotú gátat.
Ha itt egy mesebeli fordulatra számítanánk, hogy a hős vasutas-politikus fehér vasparipán bevágtat Pennsylvaniába, és édes zsilipcsövekkel feléleszti álmába szenderült gátrendszerét, akkor tévedünk: Reilly a felújítás helyett inkább a gátnál még meglévő öt áteresz csövet távolította el, hogy tovább tudjon adni rajta nagyjából a felesleges lomok értékének megfelelő pénzért. A csövek kiszedése hosszú távon a gát megereszkedéséhez vezetett, illetve ahhoz, hogy a gátnál felgyülemlett felesleges víz biztonságos eltávolítása lehetetlenné vált. A csövek ugyanis eredetileg a szabályozott vízkibocsátást tették lehetővé, eltűnésükkel viszont ez is megszűnt.
A vasutas-politikus ezután továbbadott a gáton, és átpasszolta Benjamin Ruffnak, aki a pittsburghi South Fork Horgászati és Vadászati Klubot alapította meg a 61 leggazdagabb pittsburghi mágnásnak (főként acéllal és szénnel foglalkozó iparosoknak). Ruff terve az volt, hogy üdülőhelyet hoz létre a vállalkozóknak, hogy néhanapján el tudjanak menekülni a gyáraik miatt iszonyatosan légszennyezett városokból. A mesterséges tóval rendelkező klub az üdülő és a kényelem érdekében módosította a földből készült gát kialakítását, lejjebb tolta a gát magasságát a könnyebb megközelíthetőség miatt, a karbantartásra pedig egyáltalán nem ügyelt.
A gát hibás részeit mindössze szénával és agyaggal foltozta be, a hiányzó csöveket nem akarta pótolni, a kivezető nyílásokat pedig befedték, hogy a halak ne tudjanak a horgásztóból elmenekülni. A klub így biztosította tagjai számára a nyugodt horgászatot, csónakázást vagy éppen a nyugodt időtöltést a pennsylvaniai Johnstown város felett.
Az amerikai nagy árvíz
1889 májusában a városban addig szokatlan, napokig tartó esőzés kezdődött, a hónap végére pedig már a gát határait feszegette a felgyülemlett csapadék. A horgászok miatt befoltozott kivezetők eltömítésével végül a víznek csak egy útja maradt: ha átlépi a gátat és elönti a klub alatt fekvő Johnstown városát.
A johnstowni áradáskor 3,6 milliárd liternyi víz zúdult a városra, a vízállás 27 méter magasan volt. Amerika egyik legnagyobb árvizi katasztrófájában 2209 ember halt meg, ebből 99 teljes család tűnt el a hullámsírban (köztük 396 gyermek), és még 1911-ben is előkerültek olyan emberek maradványai, akik az árvízben vesztették életüket. 1600 ház vált a földdel egyenlővé, és nagyjából 17 millió dolláros anyagi kár keletkezett.
Az áradás és a tragédia után a lakosság minél hamarabb felelősségre akarta vonni azokat, akik miatt a gát meghibásodott. Vízépítő és egyéb mérnökök özönlöttek Johnstownba elemezni a helyzetet, majd hamarosan ki is mondták, hogy a katasztrófa elsődleges oka a vízelvezetők hiánya volt.
A klub és Reilly ezután egymásra mutogattak, hogy végül ki is távolította el a kérdéses csöveket.
A helyzetet bonyolította, hogy a tulajdonosváltás előtti hat hónapban a klub nyilvános megállapodást kötött Reillyval arról, hogy megkezdhetik a gát munkálatait annak ellenére, hogy a politikus-vasutas annak a hivatalos tulajdonosa. A gátépítő munkások vallomásából kiderült, hogy a klub tagjai utasították őket a végzetes felújításokra, a jogi kiskapu azonban lehetővé tette a klub számára, hogy Reillyra mutogassanak. Az egyetlen személy azonban, aki a politikus ellen vallott, az a vasút pittsburghi részlegének ügyvezetője volt: azonban mint kiderült, őt erős gazdasági érdekek kötötték a klub tagjaihoz.
Gazdag klub versus helyiek
A helyiek és a klub közötti feszültség közben folyamatosan nőtt, ahogy azt egy helyi újság írta:
„És mit csinált mindeközben a horgászklub? A milliomosok, akik a South Fork klubot alkotják, semmilyen figyelemre méltó gesztust nem tettek annak érdekében, hogy segítsék a szenvedőket vagy állják a városi hulladék eltávolításának költségeit. Talán annyira elfoglalta őket a tavuk elvesztése, hogy nem volt idejük a völgyben történt pusztításra gondolni.”
A helyzet odáig fajult, hogy az emberek a gazdagok villáit támadták meg azért, hogy „ők is átéljék azt a pusztítást, amit nekik kellett”. A klub üzemeltetését röviddel az eset után leállították, azzal viszont nem hagytak fel, hogy önmagukat tisztára mossák.
Az Amerikai Építőmérnökök Társasága kezdett el dolgozni a jelentésen, az iparosok érdekében ezt azonban elhúzták, így a jelentés csak 1891-ben lett nyilvános. A társaság elnöke akkoriban az iparosok körében érdekelt üzletember volt, így a végső konklúzió tisztára mosta a klubot. A klub a dokumentumban
azzal védekezett, hogy a csövek eltávolítása lényegtelen, az árvizet természeti csapás okozta.
A jelentésbe végül az került, hogy a klub átalakításai nélkül is megtörtént volna a katasztrófa. Ezt egyébként csak évtizedekkel később cáfolta a katasztrófa egy 2014-es számítógépes szimulációja, melyből kiderült, hogy a South Fork-gát valószínűleg állta volna az esőzéseket, ha a csöveket nem távolítják el. Később, 2016-ban a a johnstowni Pittsburghi Egyetem kutatói hidrológiai és térképészeti kutatásukban támasztották alá, hogy a katasztrófa egyetlen felelőse valóban a klub volt.
Egyébként a társaság jelentésével szembemenve számos helyi vitte bíróságra a South Fork klub ügyét, de a tagok kapcsolatrendszere és a korrupció miatt mind elbukták a pert. Amerika hatalmas katasztrófájának pedig mindössze egy hozadéka lett: évekkel később az esetből tanulva úgy módosították a jogszabályt, hogy ha még egyszer hasonló történne az amerikai történelemben, akkor már felelősségre lehessen vonni a tulajdonost, pláne egy tömegkatasztrófa esetében.