Miért hívnak minden második rappert Lil' valakinek?

2021. május 17. – 05:04

Miért hívnak minden második rappert Lil' valakinek?
Lil Wayne koncertje Miamiban 2017 decemberében – Fotó: Nicholas Hunt / Getty Images for BACARDI

Másolás

Vágólapra másolva

A szórakoztatóiparban sokaknak kell művésznevet kell felvenniük, hogy jobban felfigyeljenek rájuk, ez nem újdonság, hanem egy emberemlékezet óta használt PR-fogás. Bár a művésznév célja az, hogy egyedivé varázsolja a gazdáját, vannak trendek, amik miatt elég sok hasonló álnevű művész tapossa a világot jelentő deszkákat.

Ezért van az, hogy Lil, Li'l és Lil' nevű rapperekkel Dunát lehetne rekeszteni. A névnek a magyar K'csi lenne a megfelelője, ha nem hangzana eszméletlenül idétlenül.

Lil' Wayne, Lil' Uzi Vert, Lil' Xan, Li'l Sebastian, Stuart Lil', kisegér – ez a név a rap egyik leghosszabb életű hagyománya. De nem a zenészek találták ki, és nem is a gengszterektől származik. Amikor a rabszolga-kereskedők az Újvilágba szállították az Afrikából elhurcolt áldozataikat, szinte mindig új nevet adtak nekik. Egyrészt mert a régi nem érdekelte őket, másrészt mert ezzel is meg akarták őket fosztani az identitásuktól.

A rabszolgák az új nevüket a gazdájuktól kapták, és hogy milyet, az részben a tulajdonos iskolázottságától függött. Volt, aki ókori neveket adott a rabszolgáinak (Venus, Hercules), de olyan is, aki az egyszerűség kedvéért hétköznapi neveket használt extra jelzőkkel. Például Lame Alice (Sánta Alice), Golla Jack (Angolai Jack), Big Joe, Little Joe.

Ekkoriban a „little” jelző még csak annyit jelentett, hogy alacsonyabb, mint egy átlagos Joe. Ez aztán megváltozott, mikor az 1950-es, ‘60-as években megjelentek az utcai bandák. Gyakran már ezeknek is fantázianevük volt (például Kerekasztal Lovagjai, Üzletemberek), és a tagok is beceneveket kaptak. Itt a kicsinyítő jelző már nem azt jelentette, mint egykor: ha volt például egy magasabb rangú tag, aki – teszem azt – szeretett gyilkolni, ő megkaphatta a Killer név valamilyen formáját. Ha Killer mentori szárnyai alá vett egy fiatal, kezdő bandatagot, az gyakran megörökölte az OG (original gangster) mentora nevét, de már csak a Lil’ előtaggal, hogy mégiscsak tudja, hol a helye. Nagyjából az „ifjabb” kifejezéshez hasonlóan a polgári nevekben. Ez a hagyomány aztán átvándorolt a hiphop-rap világába.

Vegyük Lil' Bow Wow-t: őt Snoop Dogg fedezte fel, ezért kapott ő is kutyás nevet (a bow wow kicsit olyan, mint nekünk a vau-vau), valamint a Lil' előtagot, hisz mégiscsak kiskutya a nagy Snoopzilla mellett. Bow Wow (eredeti nevén Shad Gregory Moss) 2002-ben elhagyta a Lil'-t, mert már akkor úgy érezte, hogy túl sokan használják, és egyébként is kinőtte.

„Olyan, mondjuk, mintha én a szárnyaim alá vennék valakit. Ő először Lil' Hau néven futna be”

mondta az ABC-nek Hau Latukefe ausztrál rádiós műsorvezető-rapper.

Snoop Dogg és Lil' Bow Wow 2003-ban – Fotó: Mark Mainz / Getty Images
Snoop Dogg és Lil' Bow Wow 2003-ban – Fotó: Mark Mainz / Getty Images

A rapper-művésznevekben is vannak trendek, amik rendszeresen változnak: ilyen volt például, amikor sokaknak számok voltak a nevében (50 Cent, 2 Chainz, 2Pac), vagy amikor az futott nagyon, hogy az S betűt dollárjellel kell helyettesíteni (Ke$ha, A$AP Rocky). Ezek a nevek azonban változnak, mert a művészek néha megunják, vagy identitást váltanak, mint például Kanye West, aki volt már Yeezy, most pedig csak simán Ye.

A Lil'-ek azonban évtizedek óta előfordulnak, ma pedig már rengetegen vannak. Az első Lil' Troy lehetett 1988-ban, de 2018-ban csak a Spotifyon 8000 Lil'-es előadó volt. A sort Lil' Wayne vezeti, de a klasszikusok mellett népszerű még Lil' Uzi Vert, Lil' Xan (aki a Xanax nevű nyugtatóról vette a nevét, mert egy időben függő volt) és Lil' Yachty.

Persze nem azt jelenti, hogy minden mai Lil' a mentora előtt tiszteleg: gyakran csak marketingfogás, mert könnyű kimondani, hozzá lehet csapni hasonlóan jól eladható szavakat, és a legtöbben rögtön befutott rapperekre asszociálnak róla. Ez a fajta Lil'-telítettség lehet, hogy a trend végét jelenti – de az is lehet, hogy mindig lesznek K'csi művészek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!