Miért nem nő hatalmasra a szívizmunk, ha egyszer folyton dolgoztatjuk?

2021. május 10. – 05:02

Miért nem nő hatalmasra a szívizmunk, ha egyszer folyton dolgoztatjuk?
Emberi szívizommikrográf – Fotó: CHOKSAWATDIKORN / PCO / Science Photo Library / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ha szorgalmasan edz az ember és terheli az izmait, azok előbb-utóbb nagyra nőnek – ezzel valószínűleg senkinek nem okoztunk meglepetést. Na de mi a helyzet azokkal az izmainkkal, amelyeket edzés nélkül is nagyon sokat dolgoztatunk? Miért nem nő nagyra testépítő-bicepsz módjára a szívizom, ha egyszer napi 24 órában dobogtatja a szívünket? Hát a légzéshez szükséges, szintén nonstop terhelés alatt álló izmok?

Hogy ezt megértsük, kicsit messzebbről kell indítanunk, onnan, hogy mi okozza magát az izomnövekedést (kicsit tudományosabban: izomhipertrófiát).

Az izmaink egymásba fonódó, apró rostok sokaságából állnak. Ha egy izmot komolyabban megerőltetünk, a szövetben mikrosérülések, egészen kicsi szakadások jelennek meg. Ezeket a szervezetünk igyekszik regenerálni, amint egy kis pihenőidőhöz jut, ezt pedig úgy teszi, hogy a sérüléseket új izomrostokkal foltozza be, nagyjából úgy, ahogy egy kátyús utat szoktak megjavítani. Minden egyes ilyen javítással egy egészen picit vastagodik, és erősödik a teljes izomszövet, és hosszú távon ez már szabad szemmel is jól látható, és a strandon mutogatható izomgyarapodással jár.

(A dolog persze valójában ennél jóval bonyolultabb, egyrészt van az izomszövetben egy természetes fehérjebomlási folyamat is, amit az új szövetek generálásával ellensúlyozni kell, másrészt az egészben szerepet játszik a genetikai hátterünk, a hormonháztartásunk, a keringési és idegrendszerünk, és kell hozzá megfelelő mennyiségű fehérje- és kalóriabevitel is. De a lényeg az, hogy a mikrosérülések létrejötte és azok javítása a kulcs az izomnövekedéshez.)

Ezzel meg is van a válasz a címben feltett kérdésre: a szívverés vagy a légzés folyamatos terhelés, de egyszerűen nem erőlteti meg annyira az izmokat, hogy azok megsérüljenek. És ha nincs sérülés, nincs javítás, ha nincs javítás, nincs izomnövekedés sem. Ennek szép példája, hogy az olyan sportágakban, amelyek alacsonyabb intenzitású, de hosszú, kitartó mozgást igényelnek, mint például a hosszútávfutás, az olimpiai bajnokok sem izomkolosszusok, inkább vékony, szikár testalkatúak. Ellentétben a sprinterekkel, ahol a szuperintenzív, de rövid távú erőkifejtés a cél, és ennek megfelelő izomzatot edzenek magukra. De ugyanezt illusztrálja az is, hogy izmot növeszteni súlyok emelgetésével (rövid, de nagy terhelés -> sok mikrosérülés az izomban) lehet, kocogással (kevésbé intenzív mozgás -> kevesebb mikrosérülés) nem annyira.

Na és a koksz?

Oké, tegyünk egy kitérőt az illegális izomnövesztés, vagyis a szteroidok irányába. A szteroid valójában nem egy konkrét vegyület, hanem egy kategória: egy bizonyos, speciális felépítésű szerves molekulára. Közkívánatra: a lényeg az aperhidro-ciklopentano-fenantrénváz, ez egy jellegzetes, négy darab gyűrűből álló struktúra, és ami erre épül, az kb. mind szteroid. Ebbe a családba tartozik például a koleszterin, az ösztrogén vagy a tesztoszteron is, és számunkra most utóbbi az érdekes. Az izmok mikrosérüléseinek befoltozásához a szervezetünk fehérjét szintetizál, ezt a folyamatot pedig főként a tesztoszteron irányítja. Kicsit leegyszerűsítve: ha sok a tesztoszteron, könnyebb izmot növeszteni (ezért nagyobb általában a férfiak izomtömege, mint a nőké).

Azok a szteroidok, amiket az optikai tuningra gyúró testépítők szednek, a tesztoszteron működését imitálják. Behatolnak a sejtekbe, az androgén receptorhoz kötődve, és aktiválják a fehérjeszintézist növelő, illetve a természetes bomlást gátoló rendszereket. Magyarul kiadják a szervezetnek a parancsot, hogy növesszen izmot, az pedig – ha van hozzá elég alapanyaga, azaz fehérjéje – engedelmeskedik. Ez elég hatékony folyamat, akár már néhány nap alatt is látható eredményt hoz, míg a hagyományos módszerrel, fáradságos edzéssel ehhez alsó hangon hat hétre van szükség. A szteroidok ráadásul intenzíven fogyasztják a test zsírtartalékait is, amellett hogy az izomtömeget és a nyers erőt növelik.

Fotó: GODONG / BSIP / AFP

Persze van itt pár apró bökkenő. Szteroidreceptorok ugyanis vannak még itt-ott a szervezetünkben, többek között az agyunkban is, és ha ezeket folyamatosan túlterheljük, azzal nem kívánt mellékhatásokat is előhozunk. Például:

  • megnövekedő agresszivitás
  • nőknél az ösztrogén ciklus összezavarodása, férfias testalkat, mélyebb hang, erősebb és több testszőrzet kialakulása
  • férfiaknál a spermiumszám csökkenése, a herék zsugorodása

Ráadásul a koksszal élők általában szakaszosan használják a szteroidokat, illetve állnak le velük, ami a természetes tesztoszterontermelődést is jól összezavarja, és a „tiszta” periódusokban nagyon alacsonyra löki a hormon szintjét. Ez férfiaknál merevedési zavarokban és a libidó csökkenésében jelentkezik. Viszont amikor bőven van szteroid a szervezetben, az a lebomlásakor részben ösztradiollá alakul – ez egy női nemi hormon, ami a mell zsírszövetének felhalmozására hat, és ha ezen a ponton Bob karaktere jut eszébe a Harcosok klubjából, jó helyen kapiskál.

Visszatérve az eredeti kérdésre

Tegyük is rögtön zárójelbe az egész eredeti választ, sőt magát a kérdést is: ugyanis az nem teljesen igaz, hogy a szívizom nem nő a terhelés miatt. Valójában képes a növekedésre, még ha az nem olyan látványos is, mint a Mr. Olympia színpadán feszítő versenyzőknél. A titok itt is az, hogy intenzív terhelés kell, és ennek az eredménye lehet negatív és pozitív is. Például ha a magas vérnyomás adja az erős terhelést a szívnek, a szívizom ennek hatására megvastagodik, megnő az oxigénigénye, és ha ezt nem kapja meg, jellegzetes mellkasi fájdalommal adja tudtunkra, hogy baj van (ezt hívják angina pectorisnak vagy anginás epizódnak).

De ha például sok intenzív edzés adja a terhelést, amire a szívizom gyarapodással reagál, az ahhoz vezet – jellemzően sportolóknál –, hogy a nyugalmi pulzus lecsökken, az átlagos 70-ről akár 30-40 körüli szintre. Ez azért van, mert az erősebb szív egyszerűen kevesebb dobbanással is képes elég vért pumpálni a szervezet számára – ez pedig nem rossz dolog.

(Scientific American, CNET, ASAP Science, University of New Mexico)