Az országhatárokkal teleszőtt város a kiskapuk paradicsoma volt, a járvány aztán teljes káoszt hozott

Sokan derültek azon a világot bejáró híren, amit kedden írtunk meg, hogy Franciaország de facto területet vesztett a szomszédos Belgiumhoz képest, miután valaki odébb rakott egy határkövet. A határkő 2,2 méterrel került arrébb, az első feltételezések szerint azért, mert egy, a határ mellett traktorral közlekedő belga gazda nem fért el miatta (azóta már az is felmerült, hogy mégsem a gazda, hanem valaki más volt a tettes). Bár a kő átpakolója egy 200 éves nemzetközi megegyezést sértett meg, az eset leginkább a szórakoztató faktor miatt jelent meg a sajtóban, diplomáciai botrány szerencsére nem lett belőle.

A belgák azonban már nem először kerülnek abszurd helyzetbe az országuk határaival. Hollandiában például egy városban külön belga exklávék, azaz Belgiumtól elszakadt területek vannak. A kétlaki belgák és hollandok korábban profitáltak a dupla szabályozásból, most azonban a koronavírus miatti kettős intézkedések miatt főhet a fejük.

Közigazgatási katyvasz

A Hollandia déli részén található Baarle-Nassau városa olyan anomália, amit valószínűleg csak azok tudnak megszokni, akik oda születtek. Az egész település fel van osztva belga és holland részekre, de nem csak olyan egyszerűen, mint a kettévágott határvárosok. Baarle-Nassaun belül ugyanis több mint 30 olyan kis városrész található, ami Belgiumhoz tartozik, és a Baarle-Hertog nevet viseli, de csak hogy tovább bonyolítsuk, a 30 kis városrészen belül található több holland exklávé-enklávé is.

A közigazgatási káosz a középkorra nyúlik vissza, amikor a 12. században különféle helyi arisztokrata családok között földterületeket osztottak szét. Baarle-Hertog egykor Brabant hercegéhez (hertog hollandul herceget jelent) tartozott, míg Baarle-Nassau a Nassau-ház tulajdona volt – írja a BBC. Amikor Belgium 1831-ben függetlenedett Hollandiától, a két ország egy olyan katyvaszos helyzettel találta magát szemben, hogy az az egymást követő kormányokat is elrettentette attól, hogy kibogozzák a település egymásba épült részeit. A 70-es években emiatt a város a csempészek paradicsoma lett, miután senki nem ellenőrizte őket. A határokat csak 1995-ben véglegesítették, amikor a senki földjének utolsó megmaradt darabját Belgiumnak tulajdonították.

Első ránézésre ma is nehéz megkülönböztetni egymástól a városka holland és belga területeit, ezért a földön fehér keresztes sorminta jelzi a határ fekvését, azt is feltüntetve, hogy melyik oldal hova tartozik, emellett a házszámokra is külön ráírják a NL és B jelzéseket. A holland környékek házai megjelenésükben egységesebbek, a járdákat pedig hársfák szegélyezik, amiket gondosan metszenek. A belga területek általában építészetileg változatosabbak. A régió nagyjából 9000 lakosának körülbelül háromnegyede holland útlevéllel rendelkezik, és a holland önkormányzat a nagyobb, 76 négyzetkilométer, szemben a belgák 7,5 négyzetkilométerével.

A városban ugyanis két önkormányzat, két polgármester, két külön postaszolgálat, két tömegközlekedési vállalat, és két iskolarendszer működik.

A munkaszüneti napok attól függenek, hogy az ember munkahelye belga vagy holland. A helyi iskolákban franciát is tanítanak, de a városlakók anyanyelve holland. Willem van Gool, a helyi turisztikai iroda elnöke szerint a belga és holland lakosok azonban más-más nyelvjárást beszélnek. A belgák a flamand dialektust, a hollandok pedig a szokásos hollandot használják.

A BBC cikke szerint a városlakók elég megosztottak, egyes hollandok hajlamosak lenézni belga szomszédjaikat, amiért azoknak nem kell annyira szigorú előírásoknak megfelelni a lakóterület gondozásakor. A hatvanas években az oktatás rendjét is meg kellett változtatni, hogy a helyi fiatalok ne keveredjenek, mert gyakran verekedés lett a találkozások vége. Mára a legtöbb lakónak kettős állampolgársága van, a kettéosztott városka pedig többnyire a turizmusból él.

Kiskapuk és odébb rakott bejárati ajtók

A toldozott-foldozott városban lakni sok előnnyel és hátránnyal is jár, tekintve, hogy a két ország törvényei és rendeletei több helyen is eltérnek egymástól. Szürreális helyzet például, hogy

a határvonalon is fekszenek házak, amik félig ide, félig oda tartoznak, sőt a belga városháza is ilyen.

A „félbevágott” házért ráadásul vérlázító módon mindkét országba adózni kell. Az ilyen ingatlanok helyzete persze elég bonyolult, ezért a helyi hatóságok kitalálták a „bejárati ajtó szabályt”, aminek a lényege, hogy a ház címe attól függ, hogy a határ melyik felén van a bejárati ajtó. Igen, jól sejtette, kivételt képeznek azok a házak és üzletek, amelyeknek az ajtaja is a határon van, ők választhatnak, hogy hova akarnak tartozni Az ajtószabály persze újabb lehetőségeket nyújt a kiskapuzásra.

Willem van Gool a WION riportjában mesélt el egy történetet, arról, hogy miután 1995-ben véglegesítették a határhelyzetet, egy idős belga asszony határon fekvő háza holland fennhatóság alá került, mire a hatóságok közölték vele, hogy neki is útlevelet kell váltania. A magát belgának valló azonban erre nem volt hajlandó. A megoldást a holland polgármester látogatása jelentette, amikor rájöttek, hogy ha a bejárati ajtót és a mellette lévő ablakot kicserélik, akkor az ajtó már Belgiumban lesz, tehát a hölgy címe is oda tartozik, és elég lesz neki a belga útlevél. A példáján okulva sokan átteszik a belga oldalra a bejárati ajtót, így ha át akarják alakítani a határon fekvő lakásukat, akkor könnyebben kapnak engedélyt, és elég a lazábban korlátozó belga szabályozásokat követniük. A BBC cikke szerint arra is volt példa, hogy

egy bankot direkt a határvonalra építettek, hogy amikor valamelyik adóhatóság ellenőrzést tart, a kényes papírokat átvihessék a másik ország területén lévő épületrészbe.

A kettéosztott városnak külön előnyei is vannak, az embernek lehetősége van rá, hogy mindent a lehető legköltséghatékonyabban intézzen. A vásárlás például sarkalatos pont: a belgáknál kevésbé drága a cigaretta és a benzin, a hollandoknál viszont az élelmiszer olcsóbb. A belga üzleteknek vasárnap be kell zárni, míg a holland oldalon nyitva tarthatnak a boltok. A fiatalok is profitálnak: míg a hollandoknál csak 18 év felett lehet alkoholt fogyasztani, addig a belgáknál 16 évesen már lehet sört és bort vásárolni. Ha tehát egy holland kocsmáros nem hajlandó kiszolgálni a tinédzsert, az egyszerűen átsétál egy belga bárba, ahol simán kiadják neki az alkoholt. Nem ilyen súrlódásmentes a tűzijátékok esete, amit a hollandok csak szilveszter környékén használhatnak, míg Belgiumban ezzel is engedékenyebbek – a durrogtatások hangjai pedig nem nagyon tartják be a határokat.

A járvány csak tetézte

Mindezek után talán már senki nem lepődik meg, hogy Baarle városaiban a koronavírus miatt meghozott járványügyi intézkedéseket is kétféleképpen kellett betartani, aszerint, hogy az ember melyik országban van éppen. A France24 2020 nyarán például arról írt, hogy míg Baarle-Hertogban kötelező az utcai maszkviselés, addig Baarle-Nassauban csak a tömegközlekedésen kellett hordani.

„Az emberek nem értik, hogy kell-e maszkot viselniük, ha bejönnek az üzletbe” – mondta Sylvia Reijbroek, egy helyi lakos, akinek művészeti galériáját kettészeli a határ, amit a padlón is sorminta jelöl. A holland nőt korábban szórakoztatta a galéria kettéosztottsága, de a koronavírus-járvány kitörése óta „ez már nem olyan szép”. A Belgium felől belépő ügyfeleknek fel kell venniük egy maszkot, majd néhány méterrel odébb, a kiállítóterem másik részén elvileg már le is vehetik azt. Ráadásul a cikk szerint a lezárások idején Reijbroeknek be kellett zárnia a művészeti galériát a belga törvények miatt, míg a szomszédos bolt a holland oldalon nyitva maradhatott.

„A koronavírussal minden megváltozott. Senki se tudja, hogy mit kéne tenni. Most ez van: ha holland vagy, megvannak a holland szabályaid, nekünk meg belga szabályok vannak, amik szigorúbbak. Az egész elég furcsa” – mondta Baarle-Hertog polgármestere, Frans de Bont. A helyzetet csak jobban bonyolította, amikor a belga hatóságok az Baarle-Hertogot is magába foglaló régióban kijárási tilalmat rendeltek el, míg Baarle-Nassauban szabadon lehetett közlekedni éjszaka.

A város a felemás járványügyi korlátozások mellett minden bizonnyal a turisták hiányát is megszenvedte, miután Baarle nagy része a turizmusból él, és egy nagyjából 40 ezres városnak megfelelő mennyiségű vendéglátós működik a 9600 lakost számláló városban.