A történelem során rengeteg zseninek kikiáltott művész halt meg fiatalon, bár ahogy időben minél közelebb érünk 2021-hez, annál gyakrabban tudjuk, hogy miért is alakultak így a dolgok. Természetesen az, hogy valaki fiatalon hal meg, relatív, ez mást jelent ókori figuráknál és mást mai sorozatszínészeknél.
A zenetörténet egyik ilyen rejtélye Wolfgang Amadeus Mozart 1791. december 5-ei halála. Az azóta eltelt 230 évben a történészek / rajongók / érdeklődők három dologban tudnak hellyel-közzel megegyezni:
- meghalt;
- nagyon fiatal volt;
- halála előtt sokat romlott az egészségi állapota.
Ezen túl már minden vita tárgya. Vajon beteg volt, vagy meggyilkolták? Sokáig betegeskedett, vagy hirtelen lett rosszul? Korához képest átlagos temetése volt, vagy megalázó volt a szertartás? Mivel sok idő telt el azóta, és a korabeli írásos bizonyítékok gyakran ellentmondásosak, egy biztos válasz létezik:
Persze tudjuk, hogy néha nem a cél fontos, hanem az út, és a rejtély gyakran izgalmasabb, mint a megoldása. Nézzük is a Mozart halálát övező elméleteket!
Természetes betegség után, vagy megmérgezték?
Az Amadeus című, 1979-es színdarabból és az azonos című, sok Oscart nyert filmből mindenki tudja, hogy Mozart és Antonio Salieri híresen nagy riválisok voltak, és miután egy berlini újság azt írta, hogy a zeneszerzőt megmérgezték, sokan azt gondolják, hogy Salieri volt. Ugyan a mérgezős szálra Mozart is rájátszott, mikor hónapokkal a halála előtt azt mondta a feleségének, hogy megmérgezték (majd november közepére elvileg jobban lett, és ezt visszavonta), de a két zeneszerző kapcsolata közel sem volt olyan drámai, mint ahogy az a darabban vagy a filmben látszik.
A pletyka ellenére Salieri nem ismerte be a halálos ágyán, hogy ő ölte meg Mozartot.
Bár boncolás nem történt, és toxikológiai vizsgálatot sem hajtottak végre a holttestén, a legtöbb szakértő úgy gondolja, hogy Mozart természetes halált halt. A Statista szerint 1870 előtt a mai Ausztria területén 35 éves kor alatt volt a várható átlagéletkor, amit egyrészt lehúzott a gyakori gyermekhalandóság és a szinte folyamatos háborúk, másrészt az orvostudomány sem állt a helyzet magaslatán. Ha így nézzük, Mozart halála csak kulturális szempontból következett be túl hamar, statisztikailag egészen általánosnak mondható. Az orvosai szerint hitziges Frieselfieber-ben, azaz köleshimlőben (lázas volt, és kölesszem nagyságú vörös hólyagok jelentek meg a bőrén) halt meg.
A halála előtti kórtörténetének megismeréséhez leginkább felesége, Constanze, és az ő húga, Sophie Weber naplóira kell hagyatkoznunk, ám az iratok Mozart halála után több évvel születtek. Ezeket több történész is feldolgozta az évek során, és annyit tudunk, hogy november 20-án ágynak esett, megdagadtak a végtagjai, lázas lett, és hányt. December negyedikén elég jól érezte magát ahhoz, hogy áthívja néhány barátját, hogy elénekeljék a Requiem (ezen dolgozott halála előtt) egy részét. Emiatt valószínűleg nem küzdött légszomjjal, mert különben nehezen énekelt volna. Sophie szerint Mozart a halála előtt két órával még eszméleténél volt.
Azóta persze rengeteg „megoldás” született: tuberkulózis, higanymérgezés, szifilisz, reumás láz; Lucien R. Karhausen francia orvos 140 elképzelést számolt össze.
„De Mozart csak egyszer halt meg. Néhány halálok elképzelhető, viszont csak kevés – talán egy, talán egyik sem – lehet igaz, szóval a legtöbb vagy akár mind téves lehet”
– írta.
Felmerült még a szív- és érrendszeri megbetegedés, egy nem eléggé átsült disznóhúsból származó fonalféreg, vesebetegség, bakteriális szívbelhártya-gyulladás. A listán szerepelnek még krónikus betegségek is, van, aki szerint Mozart gyerekkorától betegeskedett (ezt Karhausen elveti).
Az egyik legmeggyőzőbb elmélet 2009-ből származik: egy kutatócsoport átnézte a bécsi halálozási adatokat 1791 decembere és 1792 januárja közötti időszakból, valamint ugyanezekből a hónapokból 1790−1791-ből és 1792−1793-ból. Végül 5011 felnőtt halálát vizsgálták meg (3442 férfiét 45,5 éves átlagéletkorral, valamint 1569 nőét 54,5 éves átlagéletkorral – ezt ugye nem húzta le a gyermekhalandóság), és azt vették észre, hogy a korábbi és következő évhez képest a Mozart halála előtti hetekben megugrott a fiatal férfiak halálozása. 1791 végén több forrás is ír egy bécsi járványról, amiben sokan Mozarthoz hasonló tünetekkel haltak meg.
Ezek alapján a kutatók streptococcusos fertőzésre gyanakszanak, ami nephrosis szindrómává alakulhatott. Mivel ez a vese megnagyobbodásával és elégtelenségével jár, ez okozhatta a végtagjai vizenyősségét.
Hirtelen, vagy régóta tartott?
A „hogyan?” lehet, hogy soha nem derül majd ki, de mi a helyzet a lefolyásával? Mozart feleségének és az ő húgának visszaemlékezéseit többek között Hermann Abert is feldolgozta. Az ő olvasata alapján Mozart már augusztusban nagyon beteg volt, és az állapota a hangulatával együtt folyamatosan romlott, majd november 20-án ágynak esett.
Cliff Eisen professzor, aki Abert könyvének 2007-es kiadását szerkesztette, a lábjegyzetekben kiegészítette ezt az elméletet. Szerinte ez nem feltétlenül így volt, augusztusban még nem volt kimondottan beteg, és az sem igaz, hogy az állapota folyamatosan romlott. Abert is írja, hogy októberben sokat javult az egészsége.
Mások szerint a folyamatosan romló állapot elméletét nehéz összeegyeztetni a levelei pozitív hangulatával, amiket a halála előtti hónapokban írt. Ruth Halliwell a Cambridge Mozart Encyclopediában azt írja, hogy Constanze azért terjesztett ilyen szentimentális elméleteket, mert férje halála után a nő sokáig a Mozart emlékére tartott koncerteken befolyó adományokból élt. De utólag már ezt is nehéz pontosan kideríteni.
Kérdéses még Mozart temetésének körülménye. Egy elmélet szerint méltatlan módon, tömegsírba temették egy viharos éjszakán, de ez nem így volt. A bécsi csillagvizsgáló rendszeresen rögzítette az időjárási adatokat, így tudjuk, hogy december 7-én 2−4 fok volt, és enyhe idő.
Mozart valóban nem egy gigantikus mauzóleumban nyugszik, hanem egy egyszerű, közembereknek való sírba temették. Ezt a város 10 év után kiáshatta, hogy mást temethessenek oda, így nem maradtak meg a zeneszerző földi maradványai.
A híres művészek a mai napig halhatatlannak tűnnek, ezért érint meg gyakran sokakat, ha meghal egy színész vagy egy zenész. Ez Mozarttal is így lehetett, és valószínűleg ezért próbálnak sokan misztikumot, összeesküvéseket keresni a halála történetében. Ahogy Terry Pratchett írta a Kaszásban, addig senki nem hal meg igazán, amíg érezni lehet a világra tett hatását. Mozart neve és művei pedig valószínűleg még jó sokáig megmaradnak a köztudatban.