Ceausescu szülőfalujának futballcsapata majdnem felért a csúcsra, de végül a diktátorral együtt bukott el

1978-ban nem biztos, hogy fogadott volna rá bárki is arra, hogy a román harmadosztályban szereplő két futballcsapat versenyfutása még évtizedekkel később is témát szolgáltat nemcsak a román, de a nemzetközi sajtónak is.

Egyszerű oka van, hogy ez mégis így történt, az egyik csapat ugyanis a Viitorul Scornicesti volt. A klubot 1972-ben alapították, a kis falu pedig arról volt híres, hogy ott született Nicolae Ceasescu román diktátor, aki önmagát előszeretettel neveztette a Kárpátok géniuszának. 1978. június 21-én a világ futballját éppen az tartotta lázban, hogy Argentína 6-0-ra verte Perut a világbajnokságon, amivel a rendező ország bejutott a Hollandia elleni döntőbe.

Eközben a Viitorul a román harmadosztály nagy, mindent eldöntő összecsapásra készült. Nyerniük kellett, méghozzá minél nagyobb különbséggel, mert a tabellán a Flacara Moreni ott volt a nyomukban, és már hetekkel korábban látszott, hogy a két rivális jó eséllyel ugyanannyi pontot fog szerezni a végelszámoláskor. Így a gólkülönbség döntött, hogy melyik klub folytathatja a román másodosztályban.

Az Előre című erdélyi lap június harmadiki számában azt írta, hogy már sok csoportban eldőlt a feljutás, de az Olt megyei körzetben tovább tart a Scornicesti-i Viitorul és a Moreni-i Flacára Automecanica heroikus küzdelme.

„Labdarúgásunk történetében mondhatni példátlan párharcot vív a két klub. Az utóbbi hetekben az már a legtermészetesebb dolog, hogy mindkét együttes győz akár otthonában játszik, akár idegenben vendégszerepel, így a kérdés csak az lehet: mennyire? Mert a verseny a jelek szerint a rúgott gólok számán fog eldőlni. Pillanatnyilag így a scornicesti-i csapat vezet (vasárnap 7:0-ra győzte le a Cimentult, és 73-24-es gólarányával egyike a mezőny legeredményesebbjének!), de ki tudja, meddig? Mert a moreni-iek most csak arra összpontosítottak, hogy idegenből, Pucioasáról haza vigyék a két pontot.”

– foglalta össze a helyzetet az újság.

Érdekes módon aztán a párharc végkimeneteléről már nem számolt be a lap, sokkal fontosabb volt, hogy Románia vezetőjét fogadta Erzsébet királynő Angliában, majd a francia miniszterelnök is. Ahogy visszatért Romániába, sorra látogatta meg a megyéket, így jutott el Hargitára, Szilágyba és Szatmárba is – ez foglalta el a hasábokat, de mi maradjunk a sportnál,

a nagy versenyfutásnak ugyanis hihetetlen vége lett.

A Moreni a Rosiorit fogadta, Scornicesti pedig a Slatinával találkozott. Utóbbi nem bízta a véletlenre a feljutást, külön képviselőt küldött Morenibe, hogy folyamatosan tájékoztassa a másik pályán lévőket az állásról. Mivel akkor még a vezetékes telefonok sem működtek a kisebb településeken, a kommunikáció elég nehézkes volt. Volt, hogy az egymástól 90 kilométerre tartózkodók a rendőrök rádióján adták tovább egymásnak az eredmény alakulását. Annyit tudtak Scornicestiben, hogy minél nagyobb arányban kell győzniük. A félidőben félreértette valaki a végeredményt a tájékoztatási láncban, és a valós 2-1 helyett 9-1-et adott tovább. Több se kellett a Viitorulnak, folyamatosan rugdosták a gólokat, a játékvezető nem is merte a 90. percben lefújni a meccset, hanem csak akkor, amikor úgy érezte, vélhetően kialakult a feljutáshoz elegendő különbség. A játékvezető amúgy is azt tanácsolta, ne siessenek a kezdéssel, hadd legyen előbb vége a Moreni meccsének, úgy könnyebb igazodni a megfelelő eredményhez.

A Scornicesti végül 18-0-ra nyert, és 95-24-es gólkülönbséggel, 23 győzelemmel, egy döntetlennel, 47 ponttal jutott egy osztállyal feljebb. Egy évre rá, a másodosztályban a bukaresti csapatok is a kis falu nagy menetelését figyelték, ami újoncként verte végig a ligát, és a szezon végén 43 ponttal feljutott a román liga élvonalába. Az 1979-80-as szezont tehát már a legjobb 18 csapat közt kezdte.

Teljesen véletlenül a Bukaresttől 200 kilométerre fekvő település pont a feljutáskor, vagyis 1979-ben ünnepelte a négyszázadik születésnapját, a pártvezér személyesen tartott beszédet a faluban, amit lelki szemei előtt már városnak látott. Bátorította a község szorgalmas dolgozóit, hogy tegyenek meg mindent a helység urbanizálásáért, mutassanak példát, miképpen kell megteremteni egy új, szocialista agráripari kisvárost, ami meg is született.

„Scornicesti lakói ujjongva fogadták a felhívást, de azt talán nem is sejtették, hogy ilyen rövid idő alatt képesek megteremteni a várossá válás feltételeit. A városteremtés példamutató statisztikai adatai: tizennégy évvel ezelőtt a község ipari termelésének értéke mindössze 77 millió lej volt, 1979-ben elérte az 1,5 milliárd lejt. Ez több mint hússzoros növekedést jelent! Néhány év leforgása alatt új ipari létesítményekkel gazdagodott a község. Megteremtették a gépgyártóipar feltételeit, felépítették a készruhagyárat, az autó-alkatrészgyárat, létrehoztak több vállalatot. Míg 1975-ben az iparban dolgozók száma négyszáz volt, jelenleg meghaladja a hatezret” – számolt be az Új Élet 1989-ben.

Az általános, robbanásszerű fejlődés mellett nemsokára megépült egy 20 ezres stadion is, ahová Ceasescu nem el ment sokszor, de a bukaresti csapatok ellen vívott rangadókról azért nem hiányzott. A stadion méretét jól kontextusba helyezi, hogy a falu lakossága ma kevesebb mint 4000 fő, a környékbeli, papíron és közigazgatásilag hozzá tartozó falvakkal együtt is csak 12 ezer.

A klub 1982-ben érte el a legjobb helyezését az élvonalban, akkor negyedik lett. Kevésen múlt, de a gólarány nem kedvezett neki, így a nemzetközi kupasorozatba, az UEFA-kupába a vajdahunyadi Corvinul mehetett (ahol a Szarajevóval szemben 8-4-es összesítéssel kiesett).

A román bajnokság egyébként egyáltalán nem volt gyenge ekkoriban, Románia az 1984-es Európa-bajnokság legjobb nyolc csapata között volt, bár két évvel később a világbajnokságokra nem jutott ki. Ugyanebben az évben a bukaresti Steaua megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, a legrangosabb sorozatot, a mai Bajnokok Ligája elődjét.

A román futball legnagyobb klubsikere után Ceausescu azt mondta Jenei Imre edzőnek, szép győzelem volt, de legközelebb törekedjenek a rendes játékidőben nyerni, ne döntetlen után 11-esekkel, mert az gazdaságosabb.

A Scornicesti a modern és minden földi jóval felszerelt stadion ellenére sem tudta megmozgatni a szurkolókat, bár arra jó volt a klub létezése, hogy fiatal, tehetséges játékosok kerültek oda, és megkapták azt a meccsterhelést, ami a fejlődésükhöz kellett. A legenda szerint minden idők egyik legnagyobb román focistája, Gheorghe Hagi is játszott ott, de ez nem igaz. A későbbi sikeres válogatott emblematikus játékosai közül néhány, Victor Piturca, Dan Petrescu, Ilie Dumitrescu viszont igen.

Az 1989. karácsonyán forradalom véget vetett Ceausescu uralmának, ezzel párhuzamosan a csapat a szezon végén az utolsó helyre sodródott, és az első osztályig ugyancsak felkapaszkodó Morenivel együtt kiesett. A másodosztályban sem indulhatott el – kizárták, mert nem akarták, hogy a kivégzett diktátor öröksége ilyen formában tovább éljen. Erre a sorsa jutott a Victoria Bukarest is, ami a rendőrség csapata volt.

A kolozsvári Móra László így tudósította a Népsportot 1990-ben.

„A román futball szégyene volt ez. Az együttes hazai mérkőzésein a környező falvakból behozott közönséggel együtt is alig haladta meg a másfélezret a nézők száma. A klub vezetőinek be kellett látniuk, hogy a helyzet tarthatatlan, hiszen akárhogy is nézzük, egy koszos faluban kellett játszaniuk az ellenfeleknek.

A csapatot később áthelyezték a közeli városba, Slatinára, ahol eleinte FC Scornicesti, majd később FC Olt néven szerepelt. Bár nem nyert bajnokságot, nem jutott ki a nemzetközi kupák küzdőtérére, a Ceausescu-klán mindvégig megtartotta saját házi csapatának.”

A Scornicesti futballklub egy újratervezés után jelenleg a negyedosztályban játszik, a stadionban pedig varroda üzemel, a főlelátóját nem bontották el, azt renoválták is, a régi VIP-páholyra viszont rá sem ismerni, ott nagy pusztítást végzett az idő.