Az 1960-as években fura jelenséget vettek észre a szeizmológusok a műszereik adatsoraiban: egy ritmikusan ismétlődő mikro-földrengést, amit 26 másodpercenként újra és újra regisztráltak a szeizmográfok. Ahogy fejlődött a technika, kiderült, hogy ez a jelenség a Föld minden pontján érzékelhető, szezonálisan hol erősebb, hol gyengébb, de a frekvenciája nagyjából állandó, és azóta is, menetrendszerűen 26-28 másodpercenként pulzál egyet a bolygó. Mi nem érezzük, közvetlen, gyakorlati hatása az égvilágon semmire nincs, de a szeizmográfokon látszik.
Aki egy kicsit is fogékony az ezotériára, az valószínűleg arra gondol most, hogy talán maga Gaia, a földanya szívverését sikerült megfigyelni, de a tudósok sokkal kevésbé romantikus irányokban keresik a rejtélyes jelenség okait. Igaz, egyelőre siker nélkül: bár már 60 éve ismerjük és dokumentáljuk ezt a pulzálást, az okaira egyelőre csak teóriák születtek.
Azt viszont egészen pontosan tudjuk, honnan jön. A világ sok pontján regisztrálják ezt a minirezgést a szeizmológiai állomások, ugyanolyan időközönként, de icipicit eltérő időpontokban. Vagyis a rezgés hulláma valahonnan elindul, és az egyes műszerekhez más-más időpontban ér oda – ahogy például a mennydörgés hangjának is kell pár másodperc a villámlás után, hogy elérjen a fülünkig, vagy a szökőár hullámának több óra, hogy átkeljen az óceánon. Innen már csak némi matekra volt szükség, és kiderült, hogy a pulzálás hulláma másodpercenként 3,5 kilométeres sebességgel terjed, és a háromszögelés azt is kiadta, honnan indul.
Az Atlanti-óceánból, valahol Nyugat-Afrika partjaitól nem messze, a Guineai-öbölben van a pulzálás forrása. Ami azért zavarba ejtő kicsit, mert azon kívül, hogy arrafelé keresztezi egymást az Egyenlítő és a nullás hosszúsági kör, igazából nincs ott semmi különös, ami indokolná a „szívdobogást”.
A leginkább elfogadott (de szilárd bizonyítékokkal nem alátámasztott) magyarázat szerint a jelenség oka az óceán hullámzása. Erre utal egyébként az is, hogy a 26 másodperces pulzálás amplitúdója megemelkedik, amikor a Guineai-öbölben viharos az idő. A teória szerint a partnak csapódó hullámok rezonanciát keltenek, mint amikor ráütünk a dobverővel a dobra. És mivel a tenger hullámzása elég monoton, az ennek hatására berezonáló tektonikai lemez is ütemesen fog „dobogni”. Az viszont még nyitott kérdés, hogy mi olyan speciális ezen a helyen, hogy itt létrejön a ritmikus pulzálás, méghozzá olyan erősen, hogy a Föld túloldalán is észlelni lehet, máshol viszont, ahol szintén van hullámverés, nincs ilyen jelenség. Talán a partvonal jellegzetes formája, különleges geológiai-tektonikai felépítése lehet az oka.
Egy másik elmélet szerint nem önmagában a hullámzás az oka a jelenségnek, hanem, legalább részben, a vulkáni aktivitás. A pulzálás forrásához gyanúsan közel van ugyanis egy vulkán São Tomé szigetén, ami egyrészt egészen bizarrul néz ki, másrészt viszont már 36 ezer éve nem tört ki (persze ettől még a mélyben dúl az aktivitás, és az egész környéken is, az úgynevezett Kamerun-vonal mentén). De ami ennél is érdekesebb most számunkra, hogy Japánban egy másik tűzhányónál, a ma is aktív Aso vulkánnál is megfigyeltek hasonló, mikroszeizmikus pulzálást, csak sokkal gyengébbet.
(Források: Popular Mechanics, Discover, Phys.org)
