2021. március 28. – 13:14
1976. december 8-án a kor egyik legnépszerűbb tévésorozata, A hatmillió dolláros férfi stábja talált egy hullát. A stáb Kaliforniában forgatott a The Pike néven ismert Long Beach-i szórakozónegyedben, ahol a Kémek karneválja című rész egyes jeleneteit vették fel. A helyszín gyakorlatilag egy vidámpark volt mutatványosokkal, árusokkal, fura díszletekkel. Ez utóbbi része volt például egy akasztófáról lógó cowboy, amit az egyik kellékes meg is próbált elmozdítani. Amikor megemelte, a figura keze letört, és akkor derült ki, hogy a bábu nem a könnyűipar terméke: a csonkból ugyanis csont és izomszövet látszott ki. Az akasztott cowboy valódi ember volt.
A filmesek rögtön rendőrt hívtak, és a tetem hamarosan már egy Los Angeles-i halottkém asztalán feküdt. Ő boncoláskor egyik furcsa dolgot találta a másik után. Az ismeretlen régóta halott lehetett, mert teljesen mumifikálódott. 160 centis és 23 kiló volt, ujjai, fülei hiányoztak. A testet viasz és több réteg festék borította, és a halottkém arzénnyomokat talált, ami arra utalt, hogy a halottat még az 1920-as évek előtt balzsamozták be (később már nem használtak arzénos balzsamozófolyadékot). A halál oka hamar meglett: golyó ütötte lyuk tátongott a férfi mellkasán, amiben még a lövedék egy darabját is megtalálták – ez is a 20. század elejéről származott. A legmeglepőbb dolog akkor került elő, amikor a halottkém eltávolította az alsó állkapcsot, hogy mintát vegyen a fogazatról. A halott szájában egy 1924-es egycentes érme volt, valamint szórakoztató bemutatókra szóló belépőjegydarabok. Az egyik jegy Louis Sonney Bűnügyi Múzeumába szólt. Amikor a rendőrök felhívták a múzeumot, kiderült, hogy a névadó már meghalt, de a fia, Dan Sonney is el tudta mondani, ki lógott a díszletakasztófán:
Elmer McCurdy, egy több mint 60 évvel korábban lelőtt bandita, akinek a hulláját azóta adták-vették a mutatványosok.
Sonney elbeszéléséből és a további nyomozásokból hamar kiderült a halott nem mindennapi története, aminek tanulsága talán az lehetne, hogy tanulj meg bánni a nitroglicerinnel, de legalábbis ne igyál whiskyre whiskyt. Vagy legalább tarts a kapcsolatot a rokonaiddal.
A részeges rablózseni
Elmer McCurdy 1880 első napján született a Maine állambeli Washingtonban. Anyja ekkor 17 éves volt, az apa kiléte pedig ismeretlen, ezért, hogy a család elkerülje a szégyent, a nagybátyja és annak felesége vette magához a gyereket. Amikor Elmer kamasz lett, anyja – akit a fiú egészen addig a nagynénjének hitt – közölte vele az igazságot. Elmer nem vette jól a hírt: balhés, lázadó természetűvé vált, és hamar rákapott az italra is.
Felnőve kitanulta a bádogosszakmát, és bányászként is dolgozott, de egyik munkahelyén sem melegedett meg sokáig, mert egyre súlyosbodó alkoholizmusa miatt sehol nem marasztalták. Több államban is szerencsét próbált, majd 1907-ben belépett az amerikai hadseregbe, ahol három évet lehúzott, és kiképezték a nitroglicerin használatára. Miután leszerelt, úgy döntött, hogy a munka nem neki való, inkább rabolni fog: Kansasban és Oklahomában több bankot és vonatot is megpróbált kifosztani, és minden balhéjához talált alkalmi bűntársakat (és ivócimborákat).
Azonban McCurdy rablónak sem volt jobb, mint munkásnak. Vagy nem tanították meg rendesen a nitroglicerin használatára, vagy nem figyelt eléggé oda az oktatáson, de többször előfordult, hogy nem a megfelelő mennyiséget mérte ki a veszélyes vegyületből. Egyszer például három társával sikeresen megállított egy vonatot és meg is találták a vonaton levő széfet, de McCurdy annyi nitroglicerint használt a széf felrobbantásához, hogy a zsákmány nagy része is megsemmisült. Végül csak 450 dollárnyi, a detonációban megolvadt ezüstérmét tudtak elvinni. Egy másik alkalommal egy kansasi bankot rabolt volna ki két társával, de megint félresikerült az akció: miután a páncélterem ajtaját sikerült szinte teljesen átrobbantani a bankon, a széfre szerelt töltet befulladt. Innen csupán 150 dollárt vittek el apróban, McCurdy pedig azzal próbált vigasztalódni, hogy az oklahomai Bartlesville-ben egy barátja tanyáján bevette magát a pajtába, és hetekig csak ivott.
McCurdy utolsó akciója 1911. október 4-én esett meg: két társával ki akart fosztani egy vonatot, amiről úgy tudták, hogy 400 ezer dollárt szállít készpénzben.
A három rabló azonban tévedésből egy személyvonatot állított meg, amiről csak 46 dollárt, két demizson whiskyt, egy revolvert, egy kabátot és a kalauz óráját tudták elvinni.
Egy újság később „a történelem legkisebb vonatrablásának” nevezte az akciót. Ennek ellenére McCurdy fején akkor már kétezer dolláros vérdíj volt, de ő erről mit sem tudott – a két demizsonnal otthonos pajtája felé vette az irányt. Három környékbeli seriff azonban a nyomában volt, vérebekkel követték a férfit (egy kiürült whiskysüveget is találtak közben), és október 7-én körülvették a pajtát. McCurdy addigra csatak részegre itta magát, és erős lett az italtól: szorult helyzetében lőni kezdett a rend túlerőben levő őreire. Azok fedezékből viszonozták a tüzet, majd egyórás lövöldözés után a dráma kiszámítható véget ért. Hogy melyik seriff találta el a botcsinálta rablót, nem derült ki, mindenesetre Elmer McCurdy egy mellkaslövéstől holtan terült el. 31 éves volt.
Holtában rettegték
A férfi holttestét a rendfenntartók az oklahomai Pawhuska temetkezési vállalkozójánál, Joseph L. Johnsonnál adták le. Johnson bebalzsamozta a testet, és várta, hogy valaki jelentkezzen érte, de teltek a napok, és senki nem jött a halottért. Ez nem csoda: McCurdynek akkor már gyakorlatilag nem volt családja, mert senkivel nem tartotta a kapcsolatot. Johnsonnak így senki nem fizette meg a munkáját, ezért még várt, és érthető módon nem akarta saját költségen eltemettetni a lelőtt rablót. Ezért kitalálta, hogy pénzt fog szedni azért, hogy az emberek megcsodálhassák a gonosztevőt. Felöltöztette hát McCurdyt, adott egy puskát a kezébe, és kiállította a hullát a ravatalozó egy elkerített sarkában.
A látványosságnak A bandita, aki nem adta fel nevet adta, és az érdeklődők egy ötcentesért borzonghattak egyet a holttest közelében, miközben a pénzt a halott szájába tették, ami a szelfi megfelelője lehetett akkoriban. A kiállított hullának híre ment, és szépen hozta az aprót Johnson konyhájára, miközben ő néha átkeresztelte a mutatványt (McCurdy volt még A sok néven ismert, rejtélyes férfi, Az oklahomai törvényenkívüli és az igen kifejező A balzsamozott bandita). A jól menő üzletet csak Johnson gyerekei zavarták meg egyszer, amikor
görkorcsolyát szereltek a holttest lábára, és a többi gyereket ijesztgették vele.
Johnsonnál egy idő után mutatványos vállalkozók és vándorcirkusz-tulajdonosok is jelentkeztek, és többen meg akarták venni McCurdy holttestét, de Johnson mindet elutasította. Évek múlva, 1916 októberében aztán a temetkezési vállalkozónál jelentkezett egy Aver nevű férfi, és azt állította, hogy ő Elmer McCurdy testvére, egyenesen Kaliforniából, ahova csak most ért el bátyja halálhíre, és hazavinné a halottat. Aver sztoriját erősítette, hogy a helyi hatóságokkal is felvette a kapcsolatot a hazaszállítás ügyében, és hogy vele volt egy másik férfi, Wayne, aki szintén McCurdy testvérének mondta magát. Johnson kiadta nekik a hullát, és Elmer McCurdyt vonatra rakták, hogy San Franciscóba szállíthassák. Aver és Wayne valóban testvérek voltak, de nem McCurdy rokonai: James és Charles Patterson volt az igazi nevük, és egy utazó mutatványos showt működtettek, ami a kansasi Arkansas Cityben állomásozott akkor – nem meglepő módon itt szedték le a vonatról a hullát is.
Sose halunk meg
Pattersonék tehát gyakorlatilag kicsalták Johnsontól a jól menő látványosságot, és évekig turnéztak vele vásárokban (McCurdy neve ekkor A törvényenkívüli, akit sosem kaptak el élve volt), majd 1922-ben eladták a fentebb már említett Louis Sonney-nak. Sonney utazó show-ja, a Bűnügyi Múzeum leginkább bűnözőket ábrázoló viaszbábukból állt, így illett bele McCurdy holtteste. Sonney ugyanakkor többször bérbe adta a tetemet másoknak. 1928-ban például a halott bandita az ország egyik nagy sporteseményén, a Transzamerikai futóversenyen volt kísérő látványosság. 1933-ban Dwain Esper filmrendező kérte kölcsön a néhai Elmert, hogy Narcotic! című filmjét reklámozza vele. Esper mozik előterében állította fel az addigra már mumifikálódott halottat, és azt állította, hogy a holttest egy drogfüggőé, aki saját kezével vetett véget az életének, amikor a rendőrök el akarták fogni egy gyógyszertár kirablásakor.
Louis Sonney 1949-ben halt meg, ezután a holttest egy Los Angeles-i raktárba került, és ott porosodott sokáig. Sonney fia 1964-ben adta bérbe egy újabb filmesnek, David F. Friedman producernek.
Elmer McCurdynak így több mint ötven évvel a halála után egy filmszerep is összejött:
az 1967-es She Freak című pocsék horrorfilmben volt egy igen rövid jelenése. Aztán Dan Sonney 1968-ban tízezer dollárért eladta Elmert és még néhány viaszfigurát a Hollywoodi Viaszmúzeumnak, aminek a tulajdonosa két kanadai vállalkozónak adta tovább a szerzeményeket.
Az új gazdák pár állammal arrébb, Mount Rushmore-nál állították ki a gyűjteményt, de nem óvták kellően az időjárástól – McCurdy teteme egy szélviharban ekkor sérült meg jelentősen: füleit, ujjait gyakorlatilag elfújta a szél. Aztán a holttest visszakerült a viaszmúzeumhoz, de a tulajdonos már túl visszataszítónak találta a hullát ahhoz, hogy kiállítsa. Így eladta egy másik vállalkozónak, akinek a Long Beach-i Pike-on volt egy szórakoztató parkja. Az egykori vonatrabló ott, a Laff In the Dark nevű ijesztgetős show-n kötött ki akasztott emberként, és talán még mindig ott lógna, ha nem akadnak rá a filmesek.
Hosszú út porába
Miután Dan Sonney felvilágosította a forgatáson intézkedő rendőröket Elmer McCurdyról, a hatóság megpróbálta megerősíteni a hulla személyazonosságát. Ebben Clyde Snow igaszságügyi orvosszakértő volt a segítségükre, aki röntgenfelvételeket készített a koponyáról, és összevetette azt egy olyan képpel, ami McCurdyről készült a halála után. Snow végül megállapította, hogy a tetem tényleg McCurdyé.
A hulla megtalálása után három nappal McCurdy története már médiaszenzáció volt, és számos temetkezési hivatal jelentkezett, hogy ők ingyen megadnák a végső tisztességet az egykori bűnözőnek. A hatóság még várt egy ideig, hátha jelentkezik élő rokona az elhunytnak, aztán kiadta a holttestet. Egy oklahomai indián területeket képviselő szervezet győzte meg a Los Angeles-i halottkémi hivatal vezetőjét arról, hogy nekik adja McCurdy maradványait, hogy a férfi olyan földbe legyen eltemetve, ahol emlékezetes bűntetteit elkövette.
Elmer McCurdy 1977. április 22-én, 66 évvel a halála után, hosszú posztumusz szórakoztatóipari karriert követően végleg megpihent. A bandita, aki nem adta fel, az oklahomai törvényenkívüli, a sok néven ismert, rejtélyes férfi végállomása az oklahomai Guthrie város Summit View temetője lett. Egy híres 19. századi bandita, a Vad bandát alapító Bill Doolin mellé temették, nagyjából 300 ember jelenlétében. A szertartás végén hatvan centi vastagon betont öntöttek a koporsóra, hogy többet senki ne zavarja meg Elmer McCurdy nyugalmát.
