A botcsinálta vonatrabló, akinek a hulláját évtizedekig mutogatták vásárokban

2021. március 28. – 13:14

A botcsinálta vonatrabló, akinek a hulláját évtizedekig mutogatták vásárokban
Elmer McCurdy holtteste nem sokkal halála után és sokkal később már mummifikálódva – Forrás: Mummimpd

Másolás

Vágólapra másolva

1976. december 8-án a kor egyik legnépszerűbb tévésorozata, A hatmillió dolláros férfi stábja talált egy hullát. A stáb Kaliforniában forgatott a The Pike néven ismert Long Beach-i szórakozónegyedben, ahol a Kémek karneválja című rész egyes jeleneteit vették fel. A helyszín gyakorlatilag egy vidámpark volt mutatványosokkal, árusokkal, fura díszletekkel. Ez utóbbi része volt például egy akasztófáról lógó cowboy, amit az egyik kellékes meg is próbált elmozdítani. Amikor megemelte, a figura keze letört, és akkor derült ki, hogy a bábu nem a könnyűipar terméke: a csonkból ugyanis csont és izomszövet látszott ki. Az akasztott cowboy valódi ember volt.

A filmesek rögtön rendőrt hívtak, és a tetem hamarosan már egy Los Angeles-i halottkém asztalán feküdt. Ő boncoláskor egyik furcsa dolgot találta a másik után. Az ismeretlen régóta halott lehetett, mert teljesen mumifikálódott. 160 centis és 23 kiló volt, ujjai, fülei hiányoztak. A testet viasz és több réteg festék borította, és a halottkém arzénnyomokat talált, ami arra utalt, hogy a halottat még az 1920-as évek előtt balzsamozták be (később már nem használtak arzénos balzsamozófolyadékot). A halál oka hamar meglett: golyó ütötte lyuk tátongott a férfi mellkasán, amiben még a lövedék egy darabját is megtalálták – ez is a 20. század elejéről származott. A legmeglepőbb dolog akkor került elő, amikor a halottkém eltávolította az alsó állkapcsot, hogy mintát vegyen a fogazatról. A halott szájában egy 1924-es egycentes érme volt, valamint szórakoztató bemutatókra szóló belépőjegydarabok. Az egyik jegy Louis Sonney Bűnügyi Múzeumába szólt. Amikor a rendőrök felhívták a múzeumot, kiderült, hogy a névadó már meghalt, de a fia, Dan Sonney is el tudta mondani, ki lógott a díszletakasztófán:

Elmer McCurdy, egy több mint 60 évvel korábban lelőtt bandita, akinek a hulláját azóta adták-vették a mutatványosok.

Sonney elbeszéléséből és a további nyomozásokból hamar kiderült a halott nem mindennapi története, aminek tanulsága talán az lehetne, hogy tanulj meg bánni a nitroglicerinnel, de legalábbis ne igyál whiskyre whiskyt. Vagy legalább tarts a kapcsolatot a rokonaiddal.

A részeges rablózseni

Elmer McCurdy 1880 első napján született a Maine állambeli Washingtonban. Anyja ekkor 17 éves volt, az apa kiléte pedig ismeretlen, ezért, hogy a család elkerülje a szégyent, a nagybátyja és annak felesége vette magához a gyereket. Amikor Elmer kamasz lett, anyja – akit a fiú egészen addig a nagynénjének hitt – közölte vele az igazságot. Elmer nem vette jól a hírt: balhés, lázadó természetűvé vált, és hamar rákapott az italra is.

Felnőve kitanulta a bádogosszakmát, és bányászként is dolgozott, de egyik munkahelyén sem melegedett meg sokáig, mert egyre súlyosbodó alkoholizmusa miatt sehol nem marasztalták. Több államban is szerencsét próbált, majd 1907-ben belépett az amerikai hadseregbe, ahol három évet lehúzott, és kiképezték a nitroglicerin használatára. Miután leszerelt, úgy döntött, hogy a munka nem neki való, inkább rabolni fog: Kansasban és Oklahomában több bankot és vonatot is megpróbált kifosztani, és minden balhéjához talált alkalmi bűntársakat (és ivócimborákat).

Elmer McCurdy rabosításkori fotója – Kép: Wikimedia Commons

Azonban McCurdy rablónak sem volt jobb, mint munkásnak. Vagy nem tanították meg rendesen a nitroglicerin használatára, vagy nem figyelt eléggé oda az oktatáson, de többször előfordult, hogy nem a megfelelő mennyiséget mérte ki a veszélyes vegyületből. Egyszer például három társával sikeresen megállított egy vonatot és meg is találták a vonaton levő széfet, de McCurdy annyi nitroglicerint használt a széf felrobbantásához, hogy a zsákmány nagy része is megsemmisült. Végül csak 450 dollárnyi, a detonációban megolvadt ezüstérmét tudtak elvinni. Egy másik alkalommal egy kansasi bankot rabolt volna ki két társával, de megint félresikerült az akció: miután a páncélterem ajtaját sikerült szinte teljesen átrobbantani a bankon, a széfre szerelt töltet befulladt. Innen csupán 150 dollárt vittek el apróban, McCurdy pedig azzal próbált vigasztalódni, hogy az oklahomai Bartlesville-ben egy barátja tanyáján bevette magát a pajtába, és hetekig csak ivott.

McCurdy utolsó akciója 1911. október 4-én esett meg: két társával ki akart fosztani egy vonatot, amiről úgy tudták, hogy 400 ezer dollárt szállít készpénzben.

A három rabló azonban tévedésből egy személyvonatot állított meg, amiről csak 46 dollárt, két demizson whiskyt, egy revolvert, egy kabátot és a kalauz óráját tudták elvinni.

Egy újság később „a történelem legkisebb vonatrablásának” nevezte az akciót. Ennek ellenére McCurdy fején akkor már kétezer dolláros vérdíj volt, de ő erről mit sem tudott – a két demizsonnal otthonos pajtája felé vette az irányt. Három környékbeli seriff azonban a nyomában volt, vérebekkel követték a férfit (egy kiürült whiskysüveget is találtak közben), és október 7-én körülvették a pajtát. McCurdy addigra csatak részegre itta magát, és erős lett az italtól: szorult helyzetében lőni kezdett a rend túlerőben levő őreire. Azok fedezékből viszonozták a tüzet, majd egyórás lövöldözés után a dráma kiszámítható véget ért. Hogy melyik seriff találta el a botcsinálta rablót, nem derült ki, mindenesetre Elmer McCurdy egy mellkaslövéstől holtan terült el. 31 éves volt.

Elmer McCurdy nem sokkal halála után – Forrás: Wikimedia Commons

Holtában rettegték

A férfi holttestét a rendfenntartók az oklahomai Pawhuska temetkezési vállalkozójánál, Joseph L. Johnsonnál adták le. Johnson bebalzsamozta a testet, és várta, hogy valaki jelentkezzen érte, de teltek a napok, és senki nem jött a halottért. Ez nem csoda: McCurdynek akkor már gyakorlatilag nem volt családja, mert senkivel nem tartotta a kapcsolatot. Johnsonnak így senki nem fizette meg a munkáját, ezért még várt, és érthető módon nem akarta saját költségen eltemettetni a lelőtt rablót. Ezért kitalálta, hogy pénzt fog szedni azért, hogy az emberek megcsodálhassák a gonosztevőt. Felöltöztette hát McCurdyt, adott egy puskát a kezébe, és kiállította a hullát a ravatalozó egy elkerített sarkában.

A látványosságnak A bandita, aki nem adta fel nevet adta, és az érdeklődők egy ötcentesért borzonghattak egyet a holttest közelében, miközben a pénzt a halott szájába tették, ami a szelfi megfelelője lehetett akkoriban. A kiállított hullának híre ment, és szépen hozta az aprót Johnson konyhájára, miközben ő néha átkeresztelte a mutatványt (McCurdy volt még A sok néven ismert, rejtélyes férfi, Az oklahomai törvényenkívüli és az igen kifejező A balzsamozott bandita). A jól menő üzletet csak Johnson gyerekei zavarták meg egyszer, amikor

görkorcsolyát szereltek a holttest lábára, és a többi gyereket ijesztgették vele.

Johnsonnál egy idő után mutatványos vállalkozók és vándorcirkusz-tulajdonosok is jelentkeztek, és többen meg akarták venni McCurdy holttestét, de Johnson mindet elutasította. Évek múlva, 1916 októberében aztán a temetkezési vállalkozónál jelentkezett egy Aver nevű férfi, és azt állította, hogy ő Elmer McCurdy testvére, egyenesen Kaliforniából, ahova csak most ért el bátyja halálhíre, és hazavinné a halottat. Aver sztoriját erősítette, hogy a helyi hatóságokkal is felvette a kapcsolatot a hazaszállítás ügyében, és hogy vele volt egy másik férfi, Wayne, aki szintén McCurdy testvérének mondta magát. Johnson kiadta nekik a hullát, és Elmer McCurdyt vonatra rakták, hogy San Franciscóba szállíthassák. Aver és Wayne valóban testvérek voltak, de nem McCurdy rokonai: James és Charles Patterson volt az igazi nevük, és egy utazó mutatványos showt működtettek, ami a kansasi Arkansas Cityben állomásozott akkor – nem meglepő módon itt szedték le a vonatról a hullát is.

Forrás: W2357 / Wikimedia / Telex

Sose halunk meg

Pattersonék tehát gyakorlatilag kicsalták Johnsontól a jól menő látványosságot, és évekig turnéztak vele vásárokban (McCurdy neve ekkor A törvényenkívüli, akit sosem kaptak el élve volt), majd 1922-ben eladták a fentebb már említett Louis Sonney-nak. Sonney utazó show-ja, a Bűnügyi Múzeum leginkább bűnözőket ábrázoló viaszbábukból állt, így illett bele McCurdy holtteste. Sonney ugyanakkor többször bérbe adta a tetemet másoknak. 1928-ban például a halott bandita az ország egyik nagy sporteseményén, a Transzamerikai futóversenyen volt kísérő látványosság. 1933-ban Dwain Esper filmrendező kérte kölcsön a néhai Elmert, hogy Narcotic! című filmjét reklámozza vele. Esper mozik előterében állította fel az addigra már mumifikálódott halottat, és azt állította, hogy a holttest egy drogfüggőé, aki saját kezével vetett véget az életének, amikor a rendőrök el akarták fogni egy gyógyszertár kirablásakor.

Louis Sonney 1949-ben halt meg, ezután a holttest egy Los Angeles-i raktárba került, és ott porosodott sokáig. Sonney fia 1964-ben adta bérbe egy újabb filmesnek, David F. Friedman producernek.

Elmer McCurdynak így több mint ötven évvel a halála után egy filmszerep is összejött:

az 1967-es She Freak című pocsék horrorfilmben volt egy igen rövid jelenése. Aztán Dan Sonney 1968-ban tízezer dollárért eladta Elmert és még néhány viaszfigurát a Hollywoodi Viaszmúzeumnak, aminek a tulajdonosa két kanadai vállalkozónak adta tovább a szerzeményeket.

Az új gazdák pár állammal arrébb, Mount Rushmore-nál állították ki a gyűjteményt, de nem óvták kellően az időjárástól – McCurdy teteme egy szélviharban ekkor sérült meg jelentősen: füleit, ujjait gyakorlatilag elfújta a szél. Aztán a holttest visszakerült a viaszmúzeumhoz, de a tulajdonos már túl visszataszítónak találta a hullát ahhoz, hogy kiállítsa. Így eladta egy másik vállalkozónak, akinek a Long Beach-i Pike-on volt egy szórakoztató parkja. Az egykori vonatrabló ott, a Laff In the Dark nevű ijesztgetős show-n kötött ki akasztott emberként, és talán még mindig ott lógna, ha nem akadnak rá a filmesek.

Hosszú út porába

Miután Dan Sonney felvilágosította a forgatáson intézkedő rendőröket Elmer McCurdyról, a hatóság megpróbálta megerősíteni a hulla személyazonosságát. Ebben Clyde Snow igaszságügyi orvosszakértő volt a segítségükre, aki röntgenfelvételeket készített a koponyáról, és összevetette azt egy olyan képpel, ami McCurdyről készült a halála után. Snow végül megállapította, hogy a tetem tényleg McCurdyé.

A hulla megtalálása után három nappal McCurdy története már médiaszenzáció volt, és számos temetkezési hivatal jelentkezett, hogy ők ingyen megadnák a végső tisztességet az egykori bűnözőnek. A hatóság még várt egy ideig, hátha jelentkezik élő rokona az elhunytnak, aztán kiadta a holttestet. Egy oklahomai indián területeket képviselő szervezet győzte meg a Los Angeles-i halottkémi hivatal vezetőjét arról, hogy nekik adja McCurdy maradványait, hogy a férfi olyan földbe legyen eltemetve, ahol emlékezetes bűntetteit elkövette.

Elmer McCurdy 1977. április 22-én, 66 évvel a halála után, hosszú posztumusz szórakoztatóipari karriert követően végleg megpihent. A bandita, aki nem adta fel, az oklahomai törvényenkívüli, a sok néven ismert, rejtélyes férfi végállomása az oklahomai Guthrie város Summit View temetője lett. Egy híres 19. századi bandita, a Vad bandát alapító Bill Doolin mellé temették, nagyjából 300 ember jelenlétében. A szertartás végén hatvan centi vastagon betont öntöttek a koporsóra, hogy többet senki ne zavarja meg Elmer McCurdy nyugalmát.