Mengele magyar boncolóorvosa a háború után írt könyvében tárta fel Auschwitz borzalmait

2021. március 15. – 06:21

Mengele magyar boncolóorvosa a háború után írt könyvében tárta fel Auschwitz borzalmait
Nyiszli Miklós egy ismeretlen keltezésű fotón – Fotó: Fine Art Images / Heritage Images / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvenöt éve, 1946. márciusban zárta le megrendítő könyvének kéziratát Nyiszli Miklós Nagyváradon, és nemsokára az egész világ még alaposabban megismerhette a sorsán keresztül, mi történt a nácik leghírhedtebb koncentrációs táborában, Auschwitzban. Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban címmel jelent meg a könyve.

„Nem törekszem irodalmi sikerre. Nem író, orvos voltam, midőn a minden képzeletet felülmúló borzalmakat átéltem és most, midőn leírásra kerültek, nem a riporter, hanem az orvos tollával írtam meg azokat”

– ezzel a nyilatkozattal kezdődik a könyve. Tudatta, hogy a legkisebb túlzásra és kiszínezésre sem volt hajlandó, amikor a tények ismertetésére vállalkozott.

Nyiszli 1901. június 17-én született Szilágysomlyón, a jelenlegi magyar határtól 80 kilométerre, Zilahtól 25-re. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, egyetemre Kolozsvárra és Wroclawba járt, ott is nősült meg, lánya, Mónika is ott született. Miután lediplomázott, Nagyváradon kapott munkát, 1942-ben Szaploncára került, és zsidó származása miatt 1944-ben onnan deportálták az egész családjával együtt. Auschwitzba kerültek, ahol a haláltábor könyörtelen orvos századosa, Jozef Mengele olyan szakembert keresett maga mellé, aki segít neki az áldozatok boncolásában.

Ötven orvost faggatott Mengele a láger előtti rámpán, hogy kinek van kórboncnoki gyakorlata, de előre figyelmeztette az orvosokat, tesztelni fogja tudásukat, meg se próbálják átverni őt. A sorból senki más nem állt ki, csak Nyiszli, a tettét sorsa korrigálásának nevezte. Miután megérkezett, a személyazonossága megszűnt, ő lett az A-8450-es rab.

Pár nappal később Mengele vizsgáztatta munka közben, szakszerűnek és precíznek találta, amit látott tőle. Mivel német nyelvterületen szerezte orvosi diplomáját, kifogástalan nyelvtudással rendelkezett, az pedig később derült ki, hogy Mengele nagy tisztelője volt a wroclawi egyetem orvosainak. Nyiszlire így nem kényszermunka várt, mint a többi fogolyra, hanem olykor tudományos munka. Mengele parancsára azonos időben meghalt ikreket kellett boncolnia, ezekről kellett jelentés írnia. A hóhérnek is nevezett Mengele fanatikusan tanulmányozta az ikrek genetikáját.

(b-j) Richard Baer, Dr. Josef Mengele és Rudolf Hoess a táborban 1944-ben – Fotó: Karl-Friedrich Höcker / Wikimedia Commons

Nyiszli a tarkólövéseket, az orvosi kísérleteket, az embermáglyákat, és a krematóriumok működését testközelből láthatta. Más orvosok is ilyen „kegyben” részesültek. Nyiszli beülhetett Mengele Opeljébe, annak hátsó ülésén utazva tárult fel előtte, milyen hatalmas területen van a tábor. Akkor derült ki számára, hogy nemcsak zsidók, hanem bűnözőket is deportáltak oda, illetve prostituáltakat, homoszexuálisokat, hajléktalanokat, rendszerellenes értelmiségieket is. Ő nem gesztenyelisztből és fűrészporból összegyúrt kenyeret kapott, hanem jobb koszton élt, orvosi szobában lakhatott. Amikor három hónapja dolgoztak együtt, akkor tudta meg róla a főnöke, hogy van gyereke, és adott neki egy olyan papírt, amivel szabadon közlekedhetett a tábor területén, így találkozhatott például a feleségével és lányával is.

Szakmájának részleteiről, a gerinccsapolásról meglehetősen nyersen és vérfagyasztóan írt, gyomort próbáló részlet az is, amikor egy megtisztított epekövet adományozott főnökének. A mai felfogásban a sok-sok naturalista részletet már csak erős idegzetűeknek ajánlanák, és erre tényleg igaz, hogy a nyugalmat megzavaró történetek is akadnak benne. Az orvosláson kívül is megrendítő megállapításokat tett könyvében.

„Ma éjjel égették el Korfu szigetének zsidóságát, Európa legrégebbi hitközségét, akiket 27 napon át hurcoltak Auschwitzba, és amikor begördült a vagon, senki sem tudott kiszállni. Reggelre nem maradt belőlük egyéb, mint egy nagy halom piszkos ruha a krematórium udvarán.”

Taglalta a Sonderkommando – az ő feladatuk volt a hullák szállítása – működését, az Oscar-díjas Saul fia című filmben is visszatérő motívum az egységnek a működése. Ők viszonylag jól éltek a többiekhez képest, normális kosztot kaptak, nem jártak szakadt ruhában, de azt nem tudhatták, hogy négy hónap után kivégzik őket.

Miután az oroszok 1945 januárban egyre közelebb értek ehhez a térséghez, Mengele elmenekült, a magyar orvost is átterelték két másik lágerbe, majd májusban az amerikaiak az osztrák területen fekvő Ebensee-t is felszabadították, ő pedig lelkileg meggyötörten hazatérhetett. Nemsokára a lánya és felesége is követte, Nagyváradon ismét együtt lehettek. A menekülő Mengele ravaszul egyszerű orvosnak adta ki magát, nem kizárt, hogy Magyarország érintésével jutott el Németországba, ahonnan Dél-Amerikába ment, és Brazíliában halt meg 1979-ben, soha nem ítélték el.

Nyiszli könyve nagy visszhangot váltott ki külföldön, a nürnbergi – orvosok elleni – perben koronatanúnak hívták meg a szerzőt, ahol további hátborzongató részletekkel szolgált a vádlottak padján ülő orvosokról. Meglátása szerint, ha egyszerű konyhasót használtak volna, több ezer életet lehetett volna megmenteni, mert sokaknak hasmenés okozta a halálukat, amikor már vészesen lefogytak. Thilo doktor azonban nem adott erre utasítást. Wirtz doktorról már Nürnbergben tárta fel, amikor kedélyesen és barátságosan fogadta a nőket, hátsó szándék volt mögötte. Miközben kitöltöttek három perc alatt egy kérdőívet, ennyi idő alatt sterilizálták őket egy erős röntgensugárral. 300 ilyen esetről volt tudomása, de férfiakat is kasztráltak. Ezekben az aljas kísérleti eljárásokban nem vett részt, ezt csak SS-orvosok végezhették, de a következményekkel, a fájdalommal, a csonkítással, a vegyi anyagok hatásaival (petróleum és benzin például) természetesen szembesült.

Nyiszli könyvéből itthon a Világ nevű napilap közölt részleteket, itthon nem fogadták osztatlan lelkesedéssel a tényfeltáró sorokat. Darvas Szilárd azt írta róla a Szabadság című lapban, hogy semmiképpen sem tartja ízlésesnek az életével, furcsa szerepével való dicsekvést, még akkor sem, ha bizonyos kétes népszerűséget és anyagi javakat eredményez.

Magyarországi zsidók érkeznek a táborba 1944-ben – Fotó: Galerie Bilderwelt / Getty Images

Goldstein Zoltán lágerorvos még keményebb szavakat használt, rögtön előrebocsátotta, hogy nem értette meg őt. Szerinte ugyanis lett volna lehetősége arra, hogy az éléskamrából a tábor agyonhajszolt lakóinak adományozzon, de ezt nem tette meg, mert féltette az életét. Goldstein korántsem olyan magas posztot töltött be, ám ő kockáztatott. Azzal pedig, hogy munkaadói elismerését érdemelte ki alaposságával, azzal igenis ártott. Nem tetszett Goldsteinnek, hogy személyét mindenhol előtérbe helyezte, és minden helyzetben a legjobb színben tüntette fel magát.

A Népszavában P. B. monogrammal ellátott írás a következő sommás megállapítással zárul: „Mi, akik a betűk mögött elkínzott asszonyokat, vézna gyerekeket, megcsúfolt férfiakat látunk, csak azt nem értjük,

miért nem bújik meg Nyiszli szégyenével, mint egy kutya, aki véres sebét nyalogatja. Miért ír, beszél, nyilatkozik, amikor a germán faj nemesítése céljából megbontotta a néma sort.”

A Haladás című lapban heteken át téma volt Nyiszli könyve, folyamatosan sorakoztak az érvek, szót kértek a túlélők. Hibájának rótták fel, hogy szenvtelenül, ridegen, részvét nélkül regisztrálta az eseményeket. Kritikusai nem elégedtek meg könyvének jogos bírálatával, hanem személyében támadták és ítélkeztek felette. Dr. Szüts Gyula a következőket írta róla levelében.

„Inkább a véletlenek kiszámíthatatlan játékának köszönheti a menekülését, életét, mint annak a néhány őszintén bevallott emberi gyarlóságnak, amelyeket saját magán észlelt.”

A támadásokra maga Nyiszli is reagált, szerinte helyzetében senki emberfia nem tett volna másként. Kérte, ne boncolják fel. Legnagyobb hősiességnek nevezte, hogy élni akart, nem hóhérok kezétől elpusztulni, ha ez gyávaság, akkor vállalja. Ironikusan megjegyezte, hibának tartja, hogy nem állt Mengele elé egy jegyzetfüzettel és tollal a kezében, és nem kérdezte meg tőle, hogy szenvedett-e valaha Ödipusz komplexusban, és hogy már serdülőkorban érzett-e gyűlöletet más embertársai iránt. Ha ezt megkérdezte volna, akkor most nem írhatna arról, hogy miért nem kérdezte meg. Amikor Mengele orvosi zsenialitását hozta szóba, az bűneit súlyosbítja. Nyiszli Kolozsváron és Nagyváradon irodalmi törvényszék elé állt, ott is fel kellett hozni az érveit, ekkor tudatta, hogy a könyvből származó bevételét a deportáltaknak ajánlja fel.

A vitában elhangzott a latin mondás: habent sua fata libelli. Vagyis a könyveknek is megvan a maguk sorsa. A könyvet az Egyesült Államokban, Angliában, Brazíliában és Németországban is terjesztették a 60-as és 70-es években, a szerző a világhírnevet már nem élhette meg, mert 1956-ban szívinfarktusban meghalt. Ekkor már a román titkos szolgálat, a Securitate látókörében állt, kozmopolita életvitellel vádolták, mert külföldi ismerőseivel gyakran levelezett.