George Spencer nem volt szerencsés ember. Különösebben vonzó embernek sem lehetett nevezni, mert még a 17. századi újvilági telepesek mércéjével mérve is viszolyogtató volt a megjelenése. Egy korabeli New Haven-i leírás szerint ronda volt, kopaszodott és egyik szemére nem látott, amit azzal próbált ellensúlyozni, hogy egy gyöngyöt hordott a rossz szemében, ez pedig kissé gonosz külsőt kölcsönzött neki. Hogy honnan érkezett, azt ma már nem tudni, de egy időben bostoni gazdák szolgálójaként kereste kenyerét, bár sehol nem tűrték meg sokáig, és kellemetlen, bajkeverő alakként szerzett kétes hírnevet. Lopásért meg is korbácsolták, így már büntetett előéletűként tette át székhelyét New Havenbe, ebbe az 1637-ban alapított angol kolóniába, ami a későbbi Connecticut állam egyik alapja lett.
És hogy miért nem volt George Spencer szerencsés ember? Azért, mert nem sokkal azután, hogy megjelent New Havenben, az egyik gazda kocája félszemű malacot ellett. Egészen pontosan tudjuk, hogy nézett ki:
„Egész teste szőrtelen volt, a bőre nagyon zsenge és rózsaszín árnyalatú, mint a gyerekeknek; a feje volt a legfurcsább, csak egy szeme volt az arca közepén, de az az egy nagy és nyitott, mint egy rendellenes emberi szem; a szeme fölött, a homloka alján, amely olyan volt, mint a gyermekeké, egy húsdarab nőtt ki és lógott előre, kókadtan, miként egy férfi nemző instrumentuma.”
Az idézet az említett New Haven-i almanachból való, ami George Spencer perét is kitárgyalja. A per 1642-ben zajlott, tehát a település még csak öt éve létezett, és a helyi jogrend sem alakult ki egészen, vagy legalábbis a New England-i telepesek rugalmasan kezelték, mint látni fogjuk. Spencer már korábban kihúzta a gyufát; a híre is megelőzte, de New Havenben is tett azért, hogy a falu rosszaként tekintsenek rá. Közönségesen viselkedett, káromkodott, és ami a legrosszabb: nyíltan ateista volt. A miséket ellógta, csak akkor olvasta a Bibliát, amikor a gazdája követelte tőle, és ha imádkoznia kellett, előszeretettel trollkodta szét a szöveget, az Úr helyett következetesen Hölgyet emlegetve.
A mutáns malac Spencer egyik volt munkaadójánál született, akiben szörnyű gyanú támadt, és értesítette a település elöljáróit. Ők megvizsgálták az állatot, és látták, hogy csakugyan egy szeme van, miként Spencernek is. A magiszterek összeadtak kettőt meg kettőt (illetve egyet meg egyet): a malac minden bizonnyal Spencertől fogant, aki megrontotta a kocát. Megvádolták hát a férfit, fejére olvasva egyéb bűneit is, és zárkába vetették Spencert. Ő persze tagadott, de ellene szólt, hogy az elöljárók szerint a malac még hasonlított is rá, illetve hogy a puritán feljebbvalók úgy magyarázták a történeket, hogy Isten éppen azért hozta létre a csúf malacot, hogy kiderüljön Spencer bűne. Ezen a ponton két dolgot kell megjegyezni. 1. A 17. század közepén a genetika még nem létezett, így New Haven lakosai mit sem tudtak az öröklődésről, pláne a mutációkról. 2. A puritán kolóniákban a bestialitást, az állatokkal űzött fajtalankodást nagyjából olyan vehemenciával igyekeztek felszámolni, mint a boszorkányságot, és hasonlóan szigorúan büntették.
A börtönben az elöljárók egymás után látogatták meg Spencert, hogy a lelkére beszéljenek, azt próbálták elérni, hogy vallja meg bűneit. Ezt ő egyszer meg is tette, mert az egyik elöljáró azt ígérte, elnézően bánnak majd vele. Aztán Spencer rájött, hogy a bestialitás főbenjáró bűn, és akkor visszavonta a vallomását. Később megint elismerte, hogy a kocával hált, mert megijedt, amikor látta, hogy egy lopásért elítélt rabot mennyire megkorbácsoltak. Ezután megint visszavonta a vallomását.
Amikor eljött a per napja, Spencer eskü alatt megerősítette, hogy visszavonja korábbi vallomásait. Azt elismerte, hogy vétett olykor a közösség törvényei ellen, de azt határozottan tagadta, hogy a malachoz bármi köze lenne. Az ügyészek ekkor tanakodni kezdtek, mert New Haven törvényei főbenjáró bűn igazolására két tanút írtak elő, azt pedig senki nem látta, hogy Spencer a kocával üzekedett volna (hiszen minden bizonnyal nem történt ilyesmi). Végül úgy oldották meg a dolgot, hogy az egyik tanúnak megnevezték az egyszemű malacot, a másik tanú pedig Spencer korábbi, visszavont vallomása lett. Ez a bírónak elég is volt ahhoz, hogy bűnösnek találja a férfit a Biblia egyik passzusa elleni vétségben. E passzus Mózes harmadik könyvéből a 20:15 szakasz, és így szól:
„Ha pedig valaki barommal közösül, halállal lakoljon, és a barmot is öljétek meg.”
1642. április 8-án pontosan ez történt. A kocát levágták, George Spencert pedig ártatlanul felakasztották. Ő volt az első fehér ember, akit Connecticut területén kivégeztek.
Ha azt hinnénk, hogy Spencer szomorú és igazságtalan végzete csak egy eseti túlkapása volt a rendszernek, elég csupán öt évet előrelépni az időben, térben pedig nem is kell. Tehát még mindig New Havenben járunk, 1647-ben, amikor Thomas Hogg pere zajlott, megint csak deformált állat, sőt állatok miatt.
Hogg szintén szolgálóként élt, és Spencerhez hasonlóan nem volt népszerű figura. Hazugnak és tolvajnak gondolták, de a puszta megjelenése is felkavarta a kedélyeket, mert többször mutatkozott fedetlen lágyékkal (a férfinak súlyos sérve volt, ezért nehezen viselte alul a ruha érintését). Ezekért a bűnökért be is zárták őt, és éppen a perét várta, amikor Hogg gazdájának felesége újabb váddal állt elő: a gazda portáján az egyik koca két mutáns malacot szült, amik Hoggra hasonlítottak. Ez a felvetés elég volt ahhoz, hogy a kolónia kormányzója – ne hallgassuk el a nevét, Theophilus Eaton – komolyan vegye. Eaton és helyettese megszemlélték az ólat, ahol feltételezésük szerint Hogg a bestialitást elkövette, majd pazar bizonyítási eljárást eszeltek ki:
megkérték a vádlottat, hogy cirógassa végig a kocákat.
A férfi engedelmeskedett, az elöljárók pedig elszörnyedve jegyezték fel, hogy a kocák semlegesen viszonyultak Hogghoz, kivéve azt, amelyik a két malacot ellette, az ugyanis vággyal tekintett rá, és rögtön tüzelni kezdett.
Ez azonban még mindig nem volt elég bizonyíték, és a jelek szerint öt év alatt azért fejlődött annyit a New Haven-i ítélkezés, hogy a két malacot nem idézték be két tanúként. Hogg pedig Spencer esetéből okulva ravasz védekezési stratégiát képviselt a per során: egyszer sem vallotta be, hogy közösült volna állattal. Ezért életben maradt, mert a fajtalankodás vádját végül ejtették, csak a hazugságokért és a tolvajlásért ítélték el, korbácsolásra és elzárásra.
Az állatokkal való fajtalankodás még évtizedekig slágertéma volt New Havenben, de mutáns jószágok már nem kerültek a képbe, és ezzel kapcsolatos halálbüntetésről sem maradt feljegyzés. A század utolsó New Haven-i bestialitáspere 1681-ben zajlott, akkor a bűnös ítélete az obligát korbácsoláson túl az volt, hogy a homlokára billogoztak egy P betűt (a pollution, azaz szennyezés rövidítéseként), és száműzték a településről.
Viszont ne higgyük, hogy az efféle barbárság teljesen eltűnt a világból: ma is léteznek elmaradottabb régiók a Földön, ahol egy mutáns állat születése felveti a bestialitás gyanúját. 2012-ben például Nigériában volt egy ilyen eset, amikor egy „félig bárány, félig ember” lény világra jötte után tömegek követelték, hogy vonják felelősségre az állat gazdáját.
