Miért nem Buddha, hanem Szűz Mária és Jézus szobra díszíti Európa egyik legnagyobb buddhista központjának bejáratát?

2021. január 31. – 10:08

Miért nem Buddha, hanem Szűz Mária és Jézus szobra díszíti Európa egyik legnagyobb buddhista központjának bejáratát?
Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Kevesen tudják, hogy Európa egyik városában sincs nagyobb világi buddhista központ, mint Budapesten, a Rózsák terén. Persze ez önmagában még nem olyan nagy rekord, ahogy mondani szokták, bárki lehet piacvezető, csak jól kell megválasztani a piaci szegmenst. Abban azonban alighanem az egész világon egyedülálló a Gyémánt Út Buddhista Közösség erzsébetvárosi épülete, hogy katolikus szentek szobrai díszítik a homlokzatát. A főbejárata felett például egy jókora Madonna szobor áll, a meditációra érkezők a kisded Jézus szobra alatt léphetnek be a kapun. Joggal merül fel a kérdés, hogy mit keresnek egy másik vallás jelképei egy nemzetközi szinten is kiemelkedő központ épületén.

Szvasztika belügyminisztériumi engedéllyel

A buddhizmus már a huszadik század eleje óta jelen van Magyarországon, de szervezett formát – természetesen igen kevés követővel – csak a szocializmus idején kezdett ölteni. A legendák szerint azért kerülhetett a megtűrt kategóriába már az ötvenes évek kőkemény kommunista rendszerében is, mert Rákosi Mátyás jakut feleségének is ez volt a vallása. Más vélekedés szerint diplomáciai szempontból jött jól a hatalomnak néhány buddhista magyar: az olyan „testvéri országok”, mint Vietnám vagy Kína küldöttségeinek meg lehetett mutatni, hogy lám-lám, nálunk is jelen van a keleti kultúra.

Szóval a diktatúra, mondjuk úgy, szemet hunyt a buddhisták ténykedése felett (egyikük például állítólag belügyminisztériumi engedéllyel tarthatott szvasztikás zászlót otthonában, amely igazolta, hogy ez egy keleti szimbólum, és nem egy náci jelvény). Ugyanakkor szó sem lehetett arról, hogy bármiféle komolyabb építkezésbe fogjanak fizikai értelemben is. Erre csak évtizedekkel később, a rendszerváltás után kerülhetett sor.

Ekkor kezdődött nálunk például a sztúpák emelése, melyekből ma már több is akad Magyarországon. Az első ilyen építmények még Buddha hamvait tartalmazták, de idővel ez a szimbolikus épülettípus az egész világon elterjedt. Imádságok, meditációk helyszínei lettek, melyekről a hívek úgy tartják, hogy áldásos hatásuk van. Ha Buddha hamvait nem is, azért különböző szent tárgyakat, iratokat ma is beleépítenek ezekbe. A legismertebb magyarországi sztúpa a harminc méter magas zalaszántói, mely megépültekor Európa legnagyobbja volt, és a Dalai Láma avatta fel 1993-ban.

Az 1993-ben épített sztúpa Zalaszántón 2014. június 7-én – Fotó: Varga György / MTI

Ugyanakkor a magyar buddhista egyházak ma sem hagyományos, keleti típusú épületekben működnek hazánkban, azoknak legfeljebb a belső terei nevezhetők tradicionálisnak. Igaz, a Tan Kapuja Buddhista Egyház épp most kezdett egy nagyszabású építkezésbe a József Attila lakótelepen, ahol orientális formák jelennek majd meg az évtizedek óta használt szabványos, lakótelepi lepényépületükön.

A legizgalmasabb otthona azonban mindenképp a Gyémánt Út Buddhista Közösségnek van Budapesten. Ez az irányzat, mely a tibeti buddhizmus egyik ágát (karma kagyü vonal) követi, a rendszerváltás előtt jelent meg hazánkban, és 1992 óta működik bejegyzett egyházként. Kicsit a nyugati életstílushoz igyekszik alakítani működését, ennek megfelelően minél inkább belvárosi helyszíneken alakít ki központokat világszerte, lehetőleg elhagyott ipari épületek átalakításával. E két feltétel persze nehezen összeegyeztethető, de néha sikerül: így akadtak rá a Rózsák terén álló egykori sörgyár épületeire.

A Dreher-Madonna

A 19. század végéig ez a környék még javában külvárosnak számított. A három utca által határolt területen egykor nem egyetlen, hanem öt különböző ingatlan volt, melyekben műhelyek, raktárak működtek, időnként laktak is némelyikben. A többnyire földszintes házak zöme 1910-ben egy kézbe került, és azokból idővel sörgyári elosztóközpont lett kocsiállásokkal, istállókkal, saját csapszékkel (Hági söröző). A harmincas évek elejére a Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. óriáscégé lett az ingatlanegyüttes, ez a hatalmas konszern felelt a hazai sörtermelés kétharmadáért.

Csakhogy a lepukkant külvárosi negyed addigra teljesen megváltozott, a Rózsák tere különleges központtá vált. Budapest egyik legszebb és legtökéletesebben elhelyezett neogótikus temploma épült fel a közepén egy rózsákkal teli kertben – tervezője Steindl Imre, az Országház építésze.

Erzsébetváros Sisiről kapta a nevét, a városrész templomának természetesen Szent Erzsébet lett a védőszentje, akinek legfontosabb szimbóluma a rózsa. Erről a növényről kapta a nevét a tér, mely mind a mai napig rózsával van beültetve. Körben csupa egyházi intézmények voltak: a főváros első görögkatolikus temploma, egy evangélikus kollégium (eredetileg árvaház), óvónőképző intézet (leánykori nevén „gyermekkertésznő-képezde”), az Erzsébet Kórház (eredetileg szegényház), paplakok és néhány lakóház.

Fotó: Bődey János / Telex

A vallási környezetben egy idő után kezdett kellemetlenné válni a sörgyár raktára és istállói. A hangos munkások, a dübörgő fémhordók, a sör- és trágyaszag egyre kevésbé illett a szomszédság színvonalához, meg hát a toldott-foldott barakkok és a külvárosi időkből itt ragadt földszintes házak sem voltak valami szépek. Mivel kezdtek egyre inkább ferde szemmel nézni a telepre a környék lakói, Dreherék igyekeztek valahogy a környezethez igazítani a telepet. Ezért 1935-ben, a három utca irányába egységesítették a homlokzatot Friedmann Ernő tervei szerint. Ekkor született meg a tömb mai képe: a gyönyörű, felvidéki reneszánszt idéző pártázat a sgraffito díszítésekkel.

Persze aki alaposabban szemügyre veszi a tömböt, az azért látja, hogy itt valójában több épület van az azonos stílusú homlokzat mögött, elég csak megnézni, mennyire eltérő egyes helyeken az épület magassága. Az átalakítás során került a sarokra Szent Flórián szobra, aki nemcsak a tűzoltók, de a sörfőzők védőszentje is: egyik kezével vizet önt egy égő házra, de mögötte azért felbukkan egy kád a sörkészítés szimbólumaival.

A leglátványosabb lépés azonban a tér felé néző homlokzaton történt, itt ugyanis felkerült egy Szűz Mária-szobor a bejárat fölé, karján a kisdeddel. Ahogy a környékbeliek elnevezték, a Dreher-Madonna.

Merénylet a kocsmában

A városi legenda szerint az egységes homlokzatterv – vagyis a reneszánsz udvarháznak álcázott logisztikai központ – nem nagyon csillapította a kedélyeket. A plébánost továbbra is zavarta a város közepén működő sörelosztó. Úgyhogy Dreherék saját kápolnát építtettek a tömb lakóinak és dolgozóinak, akik minden alkalommal látványos menetben vonultak misére – ami persze dacból, mindig kicsivel a Rózsák terei nagytemplom miséje előtt kezdődött. Így került Madonna-szobor a házra, az egykori kápolna bejárata fölé.

Fotó: Bődey János / Telex

Túl sokáig azonban nem tartott a „rózsák háborúja”, mert a szocializmus idején államosították a vállalatot. A telep a sörgyáré maradt, egy részét raktárnak, egy részét irodának használták, miközben az amúgy is több elemből összetákolt épületegyüttes a szocializmus évtizedeire jellemző buherákkal egészült ki.

A rendszerváltás után hol erre, hol arra használták a telepet. A kor sötét viszonyaira jellemző, hogy a nagymúltú Hági söröző helyén működő Kalóztanya nevű lebujban hajtották végre az 1998-as robbantássorozat egyik merényletét. A Huszár utca és a Munkás utca sarkán álló épületben jelentős károk keletkeztek, sőt, a szomszédos épületek ablakait is betörte a detonáció, de csodával határos módon a kocsmában tartózkodók – két pincér és egy várandós kismama – közül senki sem sérült meg. (A célszemély állítólag akkor már ott sem volt.)

Végül az ingatlanpiacra került a telep. A pályázók között voltak, akik legszívesebben nyom nélkül eltüntették volna az egészet, és egy többszintes irodaházat húztak volna fel a szomszédos épület magasságáig. Ez nemcsak az építészeti érték pusztulása miatt lett volna probléma, de a Rózsák terének egyik legfőbb értéke is elveszett volna: a neogótikus templomot ugyanis mindmáig nem nyelték el a környező házak, szerencsére most is zömmel egy-két emeletes épületek veszik körbe.

Fotó: Bődey János / Telex

A komplexum, melynek külső homlokzata végül 2003-ban műemléki védettséget kapott, a Gyémánt Út Buddhista Közösség tulajdonába került, akik itt alakították ki központjukat 2016-ra, Bényei István és Dombi Alajos, valamint Halics Péter és Kiss Gyula tervei szerint. Az épület egyik szárnyában lakásokat építettek ki, amiket a gyakorlók vehetnek bérbe piaci áron. Ez a modell amúgy a háború előtt több egyháznál is működött Budapesten: a reformátusok, az evangélikusok és az unitáriusok is több templomukat lakótömbökkel építették egybe. A bérlakások bevétele hozzájárult az építés és a fenntartás költségeihez.

Az udvari raktárak elbontásával, a homlokzatok megőrzésével és műemléki rekonstrukciójával teremtettek helyet a szükséges közösségi tereknek. Az irodák, kegytárgybolt, társalgó, gyermekjátszó, könyvtár és közös konyha mellett egy filmvetítésekre is alkalmas kisebb, multifunkciós, illetve egy nagyobb, meditációs terem is helyet kapott az épületben. Az udvarra az eredeti bazaltkockák kerültek vissza, a hangulatos, csendes belső udvar pedig most már szépen belesimul a tér többi háza közé: nincs hordógurigatás, istállószag.

Szűz Mária, a kis Jézus és Szent Flórián pedig visszanyerte eredeti szépségét. Jól megférnek a kertben és a meditációs termekben felállított Buddha-szobrokkal. Ilyen egy igazán békés hely.