Majdnem harminc évig egy olasz nagykövetségen élt két etióp háborús bűnös

2021. január 08. – 05:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A napokban szabadulhat két etiópiai háborús bűnös, akik ha formailag nem is, gyakorlatilag kegyelmet kaptak. A hír különlegessége, hogy nem a börtönből, hanem az addisz-abebai olasz nagykövetségről távozhatnak, ahol az elmúlt 29 évet töltötték. A két férfi most már elég idős, és nagyon keveset tudni arról, hogyan éltek a konzulátuson.

A konzulátusra eredetileg négyen érkeztek 1991. május 27-én: Berhanu Bajeh külügyminiszter, Addisz Tedla vezérkari főnök, Teszfáje Gebre-Kidan tábornok, aki egy hete éppen Etiópia államfője is volt, és Hailu Jimenu, aki korábban ipari miniszter volt, de másfél éve már megbízott miniszterelnökként irányította az országot. Mindannyian az éppen összeomló Derg-rezsimet szolgálták, egy marxista katonai juntát, ami 1974 óta volt hatalmon az országban, és elég sötét dolgok kötődtek a nevéhez.

Berhanu Bajeh és Addisz Tedla

A Derg puccsal döntötte meg a Salamon-dinasztia több mint hétszáz éves uralmát, az idős császárt, Hailé Szelassziét lemondatták, bezárták, majd az uralkodó hamarosan gyanús körülmények között meghalt. 1976 és 1978 között a Szovjetunió által is támogatott rezsim a Vörös Terrorként ismert eseménysorozattal erősítette meg hatalmát: gyakorlatilag halomra mészároltak kommunizmusellenes vagy akár csak annak tűnő polgárokat. Sok értelmiségi és egyetemista esett áldozatul a néha nyílt utcán zajló tisztogatásnak, az Amnesty International becslése szerint akár félmillióra is tehető a Vörös Terror halottainak száma. De a Derg volt uralmon akkor is, amikor az országot a nyolcvanas években súlyos aszály és éhínség sújtotta, közel egymillió halottat hagyva maga után. A junta ezután meggyengült, és 1987-ben formailag feloszlatta magát, parancsnokai pedig megpróbálták átmenteni magukat a következő rendszerbe.

A Szovjetunió összeomlása után nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudják megtartani a hatalmat, ezért a vezetők menekülni kezdtek. A Derg egykori elnöke, Mengisztu Hailé Mariam például néhány társával Zimbabwébe emigrált (azóta is ott él), a fentebb említett négy potentát pedig az olasz nagykövetségen kért menedéket. A 2000-es évek közepén zajló perekben Etiópiában a távollétükben halálra ítélték Mengisztut és több korábbi Derg-vezetőt, így Bajehot és Tedlát is.

A négy férfi 1991-ben nehéz helyzetbe hozta az olasz konzulátust. Tudták, hogy háborús bűnösként halálos ítélet vár a menedékkérőkre, az olasz törvények pedig ellenezték a halálbüntetést, és a nemzetközi jog is ellenzi, hogy egy nagykövetségről a biztos halálba toloncoljanak bárkit. Ezért, bár a Derg egykori tagjai hivatalosan soha nem kaptak menedékjogot, nem tették ki őket a nagykövetségről. Valószínűleg ezt átmeneti állapotnak szánták, de mivel a diplomáciai tárgyalások mindkét oldalról eredménytelenek voltak (Olaszország nem adta ki a bűnösöket az etióp kormánynak, Etiópia pedig nem állt el a halálbüntetés lehetőségétől), a négy férfi a követségen maradt, és teltek-múltak az évek.

Mengisztu Hailé Mariam ír egy etióp hábrús emlékmű vendégkönyvébe 1980 körül – Fotó: Sputnik / AFP

Olaszország igyekezett eltitkolni a sztorit, például nem engedélyezte, hogy újságírók látogassák a négy férfit, akik leginkább elkülönítve, egymással éltek ingerszegény életet, többnyire zárt udvaron sétálással és tévézéssel elütve az időt. Hailu Jimenu hamarosan öngyilkos lett, a konzulátus ezt sem verte nagydobra. 2004-ben pedig Gebre-Kidan is elhunyt, halála okában nem értenek egyet a források. Az Irish Times és a török Anadolu hírügynökség azt írja, egy veszekedés során Bajeh úgy fejbe verte egy üveggel, hogy Gebre-Kidan belehalt, a CNN forrása szerint viszont nem történt ilyesmi. Akárhogy is, már csak ketten élnek: Tedla a hetvenes, Bajeh a nyolcvanas éveit tapossa.

És több mint 29 év után hamarosan szabadulhatnak. Az etióp elnök december 19-én életfogytiglanra változtatta a bűnösök büntetését, pár nappal később pedig az addisz-abebai legfelsőbb bíróság Tedla és Bajeh idős korára való tekintettel próbaidőre bocsátotta a két elítéltet. A helyi ügyészség szóvivője szerint ez nem jelenti azt, hogy valaha is megbocsáthatók a bűnök, amikben a két férfi tettestárs volt, a döntés inkább emberi jogi gesztusként értékelendő. A két férfi most arra vár, hogy az etióp diplomácia hivatalosan is értesítse az olasz konzulátust az ítéletről, és ezután vethetnek véget majdnem 30 éves konzulátusi fogságuknak.

Tedla és Bajeh 29 és fél éves konzulátusi emigrációja valószínűleg a leghosszabb idő, amit a modern történelemben valaki hazájából menekülve nagykövetségen töltött. Bőven felülmúlták ezzel Mindszenty József bíborost, aki 1956. november 4-én kért és kapott menedéket az amerikai nagykövetségen, és csak 1971-ben távozott onnan, Ausztriába.