Ötven éve egy amerikai állam betiltotta a Szezám utcát, mert feketék is szerepeltek benne

2021. január 04. – 05:07

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egyesült Államokban gyerekek milliói nőttek fel az 1969 óta sugárzott Szezám utcán, aminek kimondott célja, hogy valami hasznosat tanítson a gyerekeknek. És ez nem csak hangzatos PR-szöveg: egy kutatás szerint azok a gyerekek, akik nézték a műsort, kimutathatóan jobban teljesítettek az iskolában, a szegényebb megyékben élő, fekete gyerekeknél volt a legerősebb Elmóék hatása. Azt gondolnánk, ezek alapján lehetetlen belekötni egy olyan műsorba, amiben színes bábfigurák a számolásról és az ábécéről énekelnek, és olyan fontos témákat dolgoznak fel, mint a születés és a halál, vagy egymás tisztelete és elfogadása.

Mississippi államban mégis úgy döntöttek 50 éve, hogy a Szezám utca nem való a gyerekeknek. Mindez néhány hónappal a műsor indulása után történt, akkor ült össze egy újonnan alakult bizottság, aminek az volt a feladata, hogy értékelje a tévéműsorokat, és eldöntse, adásba kerülhetnek-e az állam oktatással foglalkozó csatornáján.

Az öttagú bizottságban egy tanár és egy iskolaigazgató is helyet kapott, az elnöke pedig egy James McKay nevű bankár volt, a Mississippi állambeli Jacksonból. Az ő közreműködése azért is volt érdekes, mert apósa 20 évig volt a város polgármestere, és ellenzett mindenfajta intergrációs törekvést. Olyannyira, hogy alapítótagja volt a szabad iskolaválasztást propagáló FOCUS nevű aktivista csoportnak. Valójában a szabad iskolaválasztással burkoltan a feketék szegregált oktatására utaltak.

De mi köze van ennek a Szezám utcához?

Hát az, hogy a Szezám utca stábja viszont nagyon is integrált volt: többek között a Susan Robinsont alakító Loretta Long és a Gordon Robinsont játszó Matthew Thomas Robinson Jr. is fekete volt, és a gyerekszereplők sem kizárólag fehérek voltak. Loretta Longot különösen imádták a gyerekek; amikor levetítették nekik a castingról készült felvételt, felállva énekelték vele az I'm a Little Teapot című dalt. A sokszínűség nem tudatos döntés eredménye volt, egyszerűen így alakult, de a Szezám utca így is szembe ment az akkori tévés trendekkel.

Mississippi nem állt készen a gyerekeknek szóló műsorra

A mississippi testületnek azonban ez túl sok volt, túl offenzívnak találták, hogy Szezám utca színészei és előadói között feketék is vannak, ezért 1970 áprilisában 3:2 arányban megszavazták, hogy a műsor ne kerülhessen adásba.

Egyébként a testület tagjai mind fehérek voltak.

Nem mindenki értett egyet közülük döntéssel, valaki ki is szivárogtatta a sztorit a New York Timesnak. A névtelenséget kérő forrás elmondta, volt, aki nyíltan amiatt ellenezte a műsor bemutatását, mert fekete és fehér gyerekek együtt szerepelnek benne. Egyszerűen a bizottság tagjai úgy érezték, hogy erre még nem áll készen Mississippi, fogalmazott a szivárogtató, aki ugyanakkor azzal védte valamelyest a döntést, hogy az nem a műsor betiltását jelent, hanem csak a bemutató elhalasztását.

Attól tartottak, hogy a Szezám utca miatt az egész csatornát leállíthatja az állam vezetése. Félelmük nem volt teljesen alaptalan, akkoriban számos politikus nyíltan ellenezte az integrációt támogató tévéműsorokat. Tullius Brady kongresszusi képviselő odáig ment, hogy a csatornát szponzoráló Ford Alapítvány gonosz célokra akarja felhasználni a gyerekműsorokat.

A tiltás nem volt hosszú életű, a felháborodás hatására egy hónappal később a bizottság visszavonta korábbi döntését. Igaz, Mississippi egyes részein addigra már többen látták a Szezám utcát, köszönhetően a környező államok csatornáinak.

Eredetileg külön szerepeltek volna a bábok és a hús-vér szereplők

A Szezám utca népszerűsége az 1970-es botrány óta töretlen, már több mint 4500 részt számlál a sorozat, gyakorlatilag külön intézménnyé vált az Egyesült Államokban. Olyan érzékeny témákkal sem féltek foglalkozni a műsor készítői, mint a World Trade Center elleni 2001-es terrortámadás vagy a Katrina hurrikán pusztítása, ami 1800 ember halálát okozta 2005-ben.

Egy 1996-os felmérés szerint az amerikai gyerekek 95 százaléka látta a Szezám utcát hároméves koráig, egy másik becslés szerint pedig 2018-ig összesen 86 millió amerikai nézte gyerekként a műsort. 2018-ig a műsor összesen 189 Emmy-díjat zsebelt be, többet, mint bármelyik másik tévésorozat. Az Egyesült Államokon kívül is imádták a gyerekek a színes bábfigurákat, 2019-ben már 70 különböző nyelven futott a műsor.

Fotó: Slaven Vlasic/Getty Images

Ami még érdekes a Szezám utcával kapcsolatban, hogy több éves kutatómunka előzte meg a műsor indulását, a készítők nevelési tanácsadókat és oktatási szakértőket is bevontak a munkába, annak érdekében, hogy minél jobban fel tudják készíteni az iskolai kihívásokra a gyerekeket. A szofisztikáltabb poénokkal, a híres vendégszereplőkkel és a popkulturális utalásokkal a felnőttek felé is nyitottak, azt szerették volna elérni, hogy a szülők is leüljenek gyerekeikkel megnézni a műsort.

Eredetileg a bábfigurák és a hús-vér színészek nem szerepeltek volna együtt a műsorban, gyerekpszichológusok ugyanis azt tanácsolták a készítőknek, hogy ettől csak összezavarodnának a kicsik. A tesztvetítéseken azonban azt tapasztalták, hogy a gyerekek érdeklődése drámaian lecsökkent, amikor csak embereket láttak a képernyőn, ezért újraforgatták a már elkészült részeket, így nyerte el az ismert formáját a Szezám utca.

A Nyugati Boszorkánnyal és a válással felsültek a készítők

Akadt azért két olyan Szezám utca-rész, ami vagy nem került végül adásba vagy csak egyszer ment le a tévében. 1976-ban az egyik epizódban feltűnt a Nyugati Boszorkány az Óz, a csodák csodájából. A boszorkányt az a Margaret Hamilton alakította a műsorban, aki a filmben is szerepelt. A gyerekek azonban nem voltak oda a vendégszereplésért. Miután lement a rész, rengeteg levelet kaptak a készítők, ezekben arra panaszkodtak a szülők, hogy gyerekeik halálra rémültek a boszorkánytól, és már nem is merik nézni a Szezám utcát. A kritikák miatt tartottak néhány tesztvetítést, ahol viszont azt látták, hogy a gyerekek egyáltalán nem félnek a boszorkánytól, sőt, lenyűgözi őket a zöldre festett arca. Mindenesetre a szülői panaszok miatt egyszer sem ismétlelték meg a boszorkányos rész.

1992-ban egy másik érzékeny téma, a válás feldolgozásával próbálkoztak meg a készítők. Már évekkel korábban felmerült, hogy kezdeniük kéne valamit a problémával, akkoriban ugyanis rekordmagas volt a válások száma az Egyesült Államokban. Egyes becslések szerint az amerikai gyerekek 40 százaléka élt olyan családban, ahol elváltak a szülők, tehát adta magát a téma. Dulcy Singer, a műsor producere kezdetben ellenezte az ötletet, mivel a válást a középosztály problémájának tartotta, és inkább olyan témákat erőltetett volna, ami a csonka családokat érinti jobban. Maguk a készítők is tartottak kicsit a témától, nem tudták, hogyan dolgozzák fel anélkül, hogy túl félelmetes legyen a gyerekek számára.

Végül mégis elkészült a válást körüljáró rész, amiben Snuffy, a bébimamut történetén keresztül próbálták elmagyarázni a gyerekeknek, hogy nem az ő hibájuk, ha a szüleik elválnak, és akkor is szeretni fogják őket, ha már nem élnek együtt. A próbavetítések azt mutatták, hogy a gyerekeknek nem ment át az üzenet, mindennek pont az ellenkezőjét értették, mint amit az írók ki akartak fejezni. A rész 1992 április 10-én került volna adásba, de végül a negatív visszajelzések miatt lefújták a bemutatását, és később sem adták le a tévében. Egészen 2012 decemberéig nem is került elő a válás mint téma a Szezám utcában. A Little Children, Big Challenges: Divorce című rész csak DVD-n és online jelent meg, elsősorban segédanyagnak szánták a családsegítők, gyermekvédelemben dolgozók és a bíróságok számára.

(Források: The New York Times, Cinema Blend, Mentalfloss, Muppet Fandom, Wikipédia)