A hot dogos stand, ami 100 millió forintba kerül

2020. december 28. – 00:03

A hot dogos stand, ami 100 millió forintba kerül
Vajon melyik árustól vette a hot dogot ez a férfi, aki a Metropolitan Múzeum lépcsőjén sétál fel 2009. januárjában, New Yorkban? A jobb oldali hot dogos stand 362 000 dollárt ért meg tulajdonosának, Pasang Sherpának, míg a bal oldali eladó egy katonai veterán, akinek egy centet sem kellett fizetnie bérleti díjként – Fotó: Don Emmert / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Aki járt már valaha New Yorkban, jól tudja: a város egyedi hangulatához az utcai hot dogos standok legalább annyit tesznek hozzá, mint a Central Park, az Empire State Building vagy a Szabadság-szobor látványa. A városban pontosan 3100 hot dogos üzemel, és ezt onnan lehet tudni ilyen pontosan, mert szigorúan szabályozva vannak, engedélyhez kötött a működésük, és az engedély – ahogy azt a címben már jól elspoilereztük – esetenként hajmeresztően drága.

New Yorkban sokan élnek, még több a turista, az árak viszont még amerikai mércével mérve is magasak. Az utcai hot dog viszont relatíve olcsó, kényelmes, gyors, így hát elég durva kereslet van rá. Ha ez találkozik a mesterségesen korlátozott kínálattal, vagyis a véges számú engedélyezett standdal, a közgazdaságtan alapszabályai szerint a hot dog árusítás jó biznisszé, egy-egy stand üzemeltetési joga pedig nagy értékké válik. Érdekes megfigyelni, hogyan reagált erre a helyzetre a bürokrácia.

A hot dogosok engedélyeztetésével két önkormányzati hivatal foglalkozik New Yorkban. A sima utcai standokat a városháza egészségügyi osztálya kezeli, évi 200 dollárért (körülbelül 60 ezer forintért) ad ki egy engedélyt, ami nem is helyhez kötött, minden reggel ott parkol le az adott árus a kis mobil bódéjával, ahol akar. Ez természetesen ahhoz vezetett, hogy az ilyen engedélyeknek komoly feketepiacuk alakult ki, akinek sikerül szerezni, az szép summáért adhatja ki aztán alvállalkozónak a standja üzemeltetését. (Aki ma ad be igényt hot dog standos engedélyre, több mint 20 éves várólista végére áll be.)

Parks & Recreation

A városi parkokban működő és az utcaiaknál jellemzően jóval nagyobb forgalmat bonyolító standok a városfejlesztési osztály (a nagy sikerű tévésorozatból ismert Parks & Recreation Department) alá tartoznak, ahol kicsit életrevalóbb fickók ülnek, mint az egészségügyisek, és a mindössze 150, parkokban üzemelő hot dogos stand engedélyeiből évi 4,5 millió dollárt gyűjtenek be. Igen, az átlagban 30 ezer (forintban 8,8 millió) egy standért. És csak itt kezd igazán elszabadulni a kereslet-kínálat törvénye.

A városfejlesztésiek ugyanis a 150 standhelyet árverésen értékesítik, ötévente. Ezek az engedélyek, a sima utcaiakkal ellentétben, konkrét helyhez kötöttek, ami egyrészt azt jelenti, hogy aránylag jól meg lehet becsülni a forgalmukat, másrészt nem kell attól tartani, hogy a szomszéd sarokra leparkol egy konkurens, rontani a bizniszt. Ennek megfelelően az aukciókon a jobb helyekért egészen valószínűtlen magasságokba emelkedik a licit. Isten háta mögötti brooklyni és bronxi parkokban meg lehet úszni pár ezresből az éves díjat, de benn Manhattanben, azon belül is a szupernépszerű Central Parkban már azzal a dilemmával szembesül az ember, hogy

vegyek-e egy Ferrarit, vagy inkább spóroljak még hozzá kicsit, és fizessem ki az engedélyt, hogy egy évig hot dogot árulhassak?

(Oké, nyilván elég ritka, hogy az az ember álljon be a standba virslit pakolni a kiflibe, aki kicsengette a tízmilliókat az engedélyért, de ez a kérdés lényegén nem változtat.)

A különösen népszerű helyeken az éves engedély ára 100 ezer dollár fölé is emelkedhet. A legutóbbi árverésen például a Metropolitan művészeti múzeumnál levő helyért 125 170 dollárt (37 millió forintot), a park 72. utcai bejáratánál levőért 233 000-et (68 millió forintot) fizettek ki, a Tavern on the Green étterem előtti kis téren pedig 266 850 dollárba (78 millió forintba) került a stand engedélye. És végül a rekordtartó: a Central Park Zoo nevű állatkert bejáratánál 289 500 dollárért (85 millió forintért) kelt el a hely.

És ezek csak a legutóbbi árverés adatai, az abszolút rekordot a már említett Metropolitan előtti stand tartja 2009-ből, amikor 362 201 dollárt (107 millió forintot) fizetett érte egy Pasang Sherpa nevű illető. Ő egyébként abban az évben két standot üzemeltetett a múzeum előtt, a másikért potom 280 ezer dolláros éves díjat vállalt. Ott a két stand a múzeum előtt a Google Street View képén (tíz évvel későbbről):

Mivel az engedélyért havi részletekben kell fizetni, Mr. Sherpa rezsije a két standért nagyjából havi 53 ezer dollár (bő 15 millió forint) volt, plusz természetesen a hot dog alapanyagai, az üdítők meg az alkalmazottak bére. A múzeumot nagyjából évi 5 millió ember látogatja, és odabenn csak két, elég drága büfé van, így a bejáratnál a hot dog piac monopóliuma elvileg még ilyen áron is lehetett volna jó befektetés.

De ebben a konkrét esetben nem lett az, Sherpa becsődölt, amiből aztán komolyabb botrány is lett, mert egy obskúrus szabályozási kiskaput próbált meg kihasználni, hogy mentse a menthetőt. Egy 19. századi törvény ugyanis kimondja, hogy a háborús sérüléseik miatt leszerelt katonák díjtalanul árusíthatnak bármit New York közterületein. Így Sherpa felbérelt egy koponyasérült vietnami veteránt napi 100 dollárért, hogy legyen papíron ő a standjai üzemeltetője. (A trükk egyébként nem jött be, végül el kellett adnia a helyet.)

De hogy lehet, hogy általában mégis megéri ilyen iszonyú drága engedélyek mellett is hot dogot árulni New Yorkban? A Half as Interesting számításai szerint a számok így állnak:

  • Egy hot dog 2 dollárba kerül, egy üdítő vagy ásványvíz szintén, így egy átlagos vásárló 4 dollárt hagy a standnál.
  • Mindez bekerülési áron nagyjából 1 dollárból kijön, vagyis vásárlónként 3 dollár a haszon.
  • Egy stand napi 14 órán át van nyitva, reggel 8-tól este 10-ig.
  • Ha 3 percenként egy vásárlóval számolunk átlagosan, az napi 1120 dollár forgalom, és 840 dollár profit.
  • Ez egy év alatt 300 ezer dollár nyereség, amiből ki kell fizetni az alkalmazottakat, meg persze az engedélyt, plusz ott a nap végén el nem adott kaja költsége, satöbbi.
  • Ha kicsit bátrabbak vagyunk, és 2 percenként egy vevővel számolunk, a végén a nyereségünk is másfélszeres lesz, vagyis 450 ezer dollár, amiből már a legdrágább engedély mellett is marad rendesen haszon a végén.

Na de mennyi a valóságban egy-egy ilyen stand forgalma? Erre csak becslések vannak. A New York Times pár évvel ezelőtti nagy riportjában több Central Park-i hot dogos is megszólal, és azt mondják, egy-egy nyári hétvégén simán megvan a napi 2000-2500 dollár bevétel, de téli napokon, pláne ha esik, jó, ha 100-200 dollár beesik a kasszába. Egy hot dogos standokkal is dolgozó alapanyag-beszállítót is idéz a cikk, aki szerint egy prémium helyen levő stand évi 425 ezer dollárt vagy még többet hozhat a konyhára.

(Az utcai hot dog egyébként finom. Jó, jó, objektíve nyilván nem finom, forró vízben ki tudja mióta ázó virsli, ízetlen vacak kifliben, kettő után kezdi az ember egyáltalán érezni, hogy evett valamit – de az egésznek mégis van egy utánozhatatlan hangulata, ami miatt turistaként muszáj kipróbálni, helyiként meg sokszor életmentő a nagy rohanásban.)

(Források: New York Times, Slate, UPI, Half as Interesting)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!