Vannak Budapesten földrajzi számozások, amelyek maguktól értetődőek. Mondjuk a városból induló országutak az óramutató járása szerint követik egymást. Kiindulópontjuk a Királyi Palota küszöbe volt egykor, amit aztán kicsivel odébb helyeztek, a Clark Ádám téri 0 kilométerkőhöz. Az 1-es út természetesen Bécsnek tart, az egykori birodalom szívébe (igaz, ma már kicsit más útvonalon, mint annak idején), a 2-es út északnak, a 3-as északkeletnek és így tovább.
Ehhez képest, ha ránézünk a kerületek térképére, elég nagy a káosz. Egyes szakaszok ugyan logikusan követik egymást, szintén az óramutató járása szerint, de időnként nagyokat döccen a rendszer. A IV. és az V. közt át kell ugrani a XIII-at, a X. és a XI. közt ott a IX., a XII. és a XIII. között pedig a fél város. Mi értelme van ennek?
Amikor még csak tíz kerület volt
Hajdanában nagyon szép és észszerű volt az egész. 1873-ban Buda, Pest és Óbuda egyesítésével jött létre Budapest, amit tíz jókora – de még elég szellősen lakott – kerületre osztottak. A Duna jobb partján egyszerű volt a felosztás:
- Buda lett az I. kerület,
- Óbuda a III.,
- és ami a kettő közt volt, az a II., Víziváros néven.
Akkor még az I. volt a legnagyobb kerület az egész fővárosban, egyik végén Nagykovácsiig, a másikon Tétényig ért. A II. kerülethez tartozott a Duna és a Vár közötti rész, de jóval kisebb volt mai kiterjedésénél.
A túloldalon a történelmi Pest jelentette a magot, ami az egykori városfalon, vagyis a mai Kiskörúton belül terült el. Akkoriban négy külváros tartozott hozzá, mindegyik a városhatárig nyújtózott:
- a Duna és a Váci út között Lipótváros (egészen Újpestig),
- a Váci út és a Kerepesi út között Terézváros (egészen Rákospalotáig),
- a Kerepesi út és az Üllői út között Józsefváros (egészen Cinkotáig),
- az Üllői út és a Duna között Ferencváros (egészen Szentlőrincig).
Mivel ezek már akkor is óriási területek voltak, a nagy városegyesítéskor úgy döntöttek a városvezetők, hogy Budpest megszületésével egy időben Terézváros déli részét leválasztják és elnevezik Erzsébetvárosnak. Egyébként logikusan folytatták a Budán megkezdett számozást: a történelmi Pest lett a IV. kerület, az öt külváros kapta az V. és IX. közötti számokat.
Kőbánya helyzetéről nagy vita folyt, végül úgy döntöttek, hogy önálló kerület lesz, de mivel nem volt olyan népes, egy választókerület maradt Józsefvárossal. Így jött létre a főváros tíz kerülettel és kilenc választókörzettel, szépen sorban számozva. Érdemes böngészgetni a térképet, csodálatos apró részletek vannak rajta: például a ma Zugló és Kőbánya határán fekvő Örs vezér terének egyik fele akkor még Erzsébetvároshoz, a másik fele Józsefvároshoz tartozott.
Az első csavar
1930-ban a milliósra duzzadt fővárosnak már nem igazán felelt meg a 19. századi rendszer. Leginkább azért nem, mert a hatalmas területű külvárosok alapításukkor még viszonylag lazán voltak beépítve, ám a két világháború között jelentősen megnőtt a népességük. A korábban kijelölt óriáskerületeket feldarabolták tehát, anélkül, hogy jelentősen növelték volna Budapest kiterjedését. Az átalakítást több lépésben hajtották végre a harmincas években, az újonnan született kerületek pedig logikusan tíztől felfelé lettek számozva, ahol az addigi névsor véget ért. A végeredmény a következőképpen nézett ki:
- A gigantikus I. kerületről leválasztották a XI. és a XII. kerületet.
- A pesti külső kerületeket visszametszették kezelhető méretűre: az V. kerület már csak a mai Lipótvárosból és Újlipótvárosból állt, Terézváros (VI.) és Erzsébetváros (VII.) akkora lett, mint most, Józsefváros (VIII.) a Fiumei útig tartott.
- A leválasztott pesti részeken megszületett a XIII. és a XIV. kerület.
Látható, hogy Ferencváros (IX.) megkapta Csepelt, Kőbánya (X.) pedig Józsefváros jelentős részét, de ez most a történetünk szempontjából nem olyan fontos. Az is csak várostörténeti érdekesség, hogy az új kerületeknek új neveket is akartak adni később, de ezek nem igazán honosodtak meg, a háború után pedig elmosta őket a szocialista rendszer. Lipótváros és Újlipótváros például Szentistvánváros volt néhány évig (ennek emlékét a Szent István körút neve őrzi), a XII. kerületből Mátyáskirályváros, a XIII-ból pedig – Horthy felesége után – Magdolnaváros lett. A Szentimreváros kifejezést ugyanakkor ma is használjuk, de nem az egész XI. kerületre, ahogy eredetileg, csak egy kisebb városrészre a Gellért-hegy tövében.
A nagy kutyulás
A főváros bővítését már a század eleje óta tervezték, csak azon ment a vita, hogy mekkora agglomerációs területet csatoljanak hozzá. Végül 1950-ben jött el ennek az ideje, amikor összesen 23 települést csaptak hozzá Budapesthez. Volt köztük kis falu is, mint Pesthidegkút, és komoly iparváros, mint Újpest. Az új jövevényeket kerületekbe rendezték, és szépen megszámozták, ahogy kell, az óramutató járása szerint, tizenöttől huszonkettőig.
Csakhogy közben muszáj volt változtatni a régi kerülethatárokon is, mert kezdett nagyon aránytalanná válni a rendszer. A Belváros, vagyis a mai V. kerület fele, például addig külön kerület volt, miközben alig volt több mint egy négyzetkilométer. Szóval megbabrálták a határokat, ami a számozást is érintette:
- A Belvárost hozzácsatolták az V. kerülethez, vagyis Lipótvároshoz. Amiről viszont leválasztották Újlipótvárost, amit a XIII. kerülethez csaptak.
- A felszabadult négyes számot – amit addig a Belváros viselt – megkapta a frissen igazolt Újpest.
- A szomszédos Rákospalotától aztán folytatták a számozást annak rendje, s módja szerint 15-től, ahol a háború előtt abbahagyták.
Az utolsó variálás
Az 1950-ben megalkotott rendszer működik tulajdonképpen ma is, egyetlen ponton történt változás. A rendszerváltás után többfelé előfordult, hogy a szocializmus idején egyesített települések újra kettéváltak (biztos más is emlékszik még olyan kényszerházasságokra, mint Boglárlelle, Verőcemaros vagy Kerepestarcsa). Ilyesmi történt Nagy-Budapest megalkotásakor is, amikor létrehozták a XX. kerületet. Ez Pesterzsébetet egyesítette Soroksárral, de a többség az előbbi nevét használta az egész közigazgatási egységre. A soroksáriak viszont saját önkormányzatot szerettek volna, ezért 1992-ben népszavazást tartottak a kérdésről, majd 1994-ben önálló kerületté alakultak.
Így létrejött a XXIII. kerület, ami persze nem a XXII. (Budafok-Tétény) mellett van, vagyis tovább bonyolította a rendszert. Így született meg a ma is ismert számozást, ami a látszat ellenére tökéletesen logikus, csak ismerni kell hozzá a város történetét.