Viaszozott agyagtárolóktól a trendi poharakig: az amerikai befőttesüveg története

2020. december 10. – 05:01

frissítve

Viaszozott agyagtárolóktól a trendi poharakig: az amerikai befőttesüveg története
Az  otthoni befőzést a második világháború alatt népszerüsítő kampány egy fotója – Fotó: mith Collection / Gado / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Egy befőttesüveg olyan, mint egy doboz bonbon: ha sötétben nyúlsz bele, nem tudod, mit találsz. A végtelen lehetőségek tárháza. A spájz fagyis doboza. Évtizedek alatt kinőtte a hasznos tárolóeszköz státuszát, ma már trendi, low-budget lagzikiegészítő is. Vannak boltok, ahol már drágábban árulják üresen pohárként, mint mondjuk a piacon tele lekvárral.

Egyre gyakoribb, hogy például kiülős helyeken füles-, vagy fül nélküli amerikai stílusú befőttesüvegekben szolgálják fel a limonádét – de azt se felejtsük el, hogy ezeken a helyeken gyakran a borravaló is a pulton elhelyezett, általában vicces(nek szánt) feliratú befőttesüvegbe megy. Furcsa belegondolni, hogy ennek az alapvetően teljesen egyszerűnek tűnő tárgynak majdnem 200 éves történelme van.

Ha valaki sok amerikai filmet és sorozatot fogyaszt eredeti nyelven, gyakran találkozhat a mason jar kifejezéssel, ami gyakorlatilag a mi befőttesüvegünknek felel meg. Kicsit vékonyabb, mint a hazai, inkább a bébiételek üvegére emlékeztet, de hasonlóan sokrétű: tárolnak benne barackot, chutneyt, whiskyt, levest, lisztet és szögeket, azaz gyakorlatilag bármit, ami belefér.

Furcsa elképzelni, hogy a befőttesüveg feltalálása előtt milyen opciói voltak az embernek, ha volt nála valami ehető, de nem akarta azonnal elfogyasztani. Kiszárították, besózták vagy füstölték, esetleg agyagból vagy üvegből készült edénybe rakták, amit bedugaszoltak majd viasszal lezártak. Ez egyrészt nem egyszerű, másrészt nem is mindig hatékony megoldás, így a 26 éves John Landis Mason 1858-as találmánya forradalmasította az ételmegőrzést.

Mason szabadalmaztatta az üveget, ami azóta is az ő nevét viseli (bár a feltaláló eredetileg csavarós tetejű üvegnek keresztelte el), de elkövetett egy hatalmas hibát: a fedőt és az abban található gumigyűrűt nem védette le, pedig attól vált az üveg lég- és vízhatlanná. Ezeket csak 1868-ban szabadalmaztatta, de már késő volt: már 10 éve boldog-boldogtalan mason jarokat (továbbiakban befőttesüvegeket) gyártott, így gyakorlatilag semmit nem látott abból a temérdek bevételből, amit mások az ő találmányával szereztek. Néhány sikertelen per és üzleti húzás után visszavonult, és ahogy az oly sok – az életünket mérhetetlenül jobbá vagy egyszerűbbé tevő – feltalálóval történt, földönfutóként halt meg, 1902-ben.

John Landis Mason egy ismeretlen keltezésű fotón, és két prototípusa, egy fából és egy üvegből – Forrás: Library of Congress – Hansel Mieth /The LIFE Picture Collection / Getty Images

Egy igazi hullámvasút az élet

A névadó halála természetesen nem érintette a rendkívül népszerű üvegek eladását. Az eredeti szabadalom 1880-as lejárata után még inkább felpörgött a gyártás, több színben és formában is árulták a befőttesüvegeket. A korai darabok ma már ritkaság számba mennek, van olyan, ami ma már 1000 dollárt (majdnem 300 ezer forintot) ér.

A befőttesüveggel azonban nem csak a gyártók jártak jól: hirtelen sokkal több amerikai jutott sokkal többféle zöldséghez és gyümölcshöz, így a lakosság általános egészségi állapota is javulni kezdett. Az üvegek nagy előnye, hogy ha nem törnek össze, akkor gyakorlatilag az örökkévalóságig felhasználhatóak. Sokan elkezdték elrakni az otthon termesztett, vagy piacon vásárolt zöldségeket és gyümölcsöket, és az 1800-as évek végére sok háziasszony a nyár utolsó heteit a befőzésnek szentelte. Így született meg az amerikai nyári konyha, egy önálló helyiség, hogy a nagy melegben a befőzés közben ne fűtsék be még jobban a házat.

Az USA első befőzős receptkönyvét Sarah Tyson Rorer írta 1887-ban. Az előszóban azt írja, hogy az egészséges étkezés hittérítője szeretne lenni, mert tele a hócipője azzal, hogy az emberek gyakorlatilag gyártósoron készült ételekkel mérgezik magukat. Ennek ellenére néhány receptet a könyvből ma már nem neveznénk kifejezetten egészségesnek: a „paradicsom füge” például úgy készül, hogy héjától megszabadított paradicsomokat megcukrozva kirakjuk a napra, majd rendszeresen újra és újra megcukrozzuk, amíg tökéletesen ki nem száradnak a cukorburkukban. Érdekesség még, hogy Rorer asszony nemcsak paradicsomból hanem uborkából, gombából és dióból is csinált kethupot.

Befőzésre buzdító amerikai propagandaposzter – Kép: Northwestern University Library

A második világháború alatt a befőzés propagandaeszközzé vált, az állam mindenkit arra buzdított, hogy nevelgessen otthon konyhakertet, és főzzön be, amit csak tud. Ez megdobta a befőttesüveg népszerűségét, azonban a háború végeztével az emberek valószínűleg megunták, hogy ennyit melózzanak egy kis zöldségért vagy gyümölcsért, így egyre kevesebben főztek be otthon. Ezt könnyen megtehették, hiszen a háború alatt annyit fejlődtek a tartósítási technikák, hogy az savanyúságot felváltotta a fagyasztott zöldség. A ‘60-as években egy rövid időre megint beindult a házi ipar, de a ’70-es évekre ismét elfogyott a lelkesedés.

Az elmúlt években a mason jar bekerült a hipster, majd a mainstream trendi étkészletekbe, de a világjárvány visszaterelheti őket eredeti rendeltetésükhöz: sokan elkezdtek kertészkedni (hobbiból, egészségtudatosságból vagy kényszerből), és így nyáron még többen kerestek rá, hogy mit is kezdjenek az extra terménnyel. A befőttesüveg a példa arra, hogy ha valami igazán hasznos, akkor generációkon át, szinte változatlanul az emberek életének része marad.