Az özönvíz motívuma számtalan kultúra mondavilágában megjelenik, minden kontinensre jut jó pár ilyen mítosz. Valószínűleg legtöbben Noé bárkájára asszociálnak a pusztító gigaárvízről, pedig a valamikor az i. e. 10–5. században írt Ószövetség nem az egyetlen, de nem is az első írás, ahol az eső, a bárka és a begyűjtött állatok ebben a formában előfordulnak. Az indiai Satapatha-bráhmanában (i. e. 700–300) Manu, minden ember királya mosdás közben kifog egy halat (ami titokban Visnu isten), és az figyelmezteti, hogy nagy özönvíz jön, gyűjtsön össze minden állatból egy párt, minden növény magjából egyet, és építsen bárkát.
Hasonlóan járt az akkád Ut-napistim (azaz a sumér Ziuszudra), aki Gilgamesnek meséli el a legendás király eposzában, hogyan élte túl az egész Földet ellepő özönvizet, amit az istenek rendeltek el. Ut-napistimnek Enki isten szólt titokban, hogy jobb, ha lebontja a palotáját, és épít egy hajót, mert jön az eső. Természetesen Ut-napistim is azt a tanácsot kapta hogy gyűjtsön be minden állatból egy párt. A Gilgames-legenda legkorábbi változata i. e. 2100–2000 körül keletkezhetett.
De bárkié is a bárka, ha kicsit gyakorlatiasan nézzük a szent küldetést, nem az lehetett a legnagyobb problémája, hogy hova pakolja majd az állatokat (pedig ez is szinte lehetetlen küldetés a rengeteg étrendi és éghajlati igény miatt), hanem az, hogy hogyan gyűjtse össze őket. Például találjon egy koalát vagy egy kengurut Ausztráliából, egy pingvint a Déli-sarkvidékről, vagy éppen egy – nem épp a nyaktörő sebességéről ismert – Dél-Amerikában őshonos lajhárt.
Persze ha ennyi mitológiában előfordul ez a motívum, valami alapjának illik lennie – és valószínűleg van is. Áradások mindenhol voltak, főleg a legutóbbi nagy jégkorszak után. Az észak-amerikai özönvíztörténeteket például tudósok egy hirtelen tengerszint-emelkedéshez kötik, ami a mai Kanada területén elhelyezkedő Agassiz-tó hirtelen kiszáradása miatt történhetett.
Mennyi az annyi?
Na de mennyi víz kell ahhoz, hogy egy szuperárvíz az egész Föld bolygót beborítsa? Andrew L. Seidel emberi jogi és alkotmányjogász számítása szerint a válasz az, hogy nagyon sok.
Mózes első könyve szerint akkora zuhé volt, hogy „tizenöt könyöknyit áradt a víz azután, hogy elárasztotta a hegyeket.” (1Móz 7:20) A Bibliában egy könyök 44,4 centit jelent, tehát a vízfelszín a 8848 méter magas Mount Everest csúcsánál 6,66 méterrel magasabbra kúszott. Az egy másik kérdés, hogy a világ minden éghajlatáról érkezett állatok hogy viszonyulnának az adott klímához, de legalább nem fulladnának volna meg, mert vízszinttel a légkör alja is megemelkedne.
A Föld térfogata nagyjából 1 083 206 916 846 köbkilométer, a Föld + Mount Everest + 6,66 méter méretű gömbé pedig 1 087 930 027 441 köbkilométer. Ha az özönvizes térfogatból kivonjuk a Földét, kijön, hogy 4 723 110 595 köbkilométer eső esett. (Oké, a számítás nem 100 százalékban pontos, de nagyságrendileg jó eredményt ad, az pedig a célnak most pont megfelel.)
Seidel ennek lecsípte a 25 százalékát, a tereptárgyak, hegységek, fennsíkok miatt, aztán átszámolta literre az összeget (egy köbkilométer eső egybillió, azaz ezer milliárd liter vizet jelent) és a végén kijött, hogy 3 542 332 946 billió liter vízről van szó. A Földön fellelhető összes víz nagyjából 1 386 000 000 billió litert tesz ki, tehát az özönvízzel a bolygó vízkészlete több mint 250 százalékra duzzadt. Ez tíz atlanti-óceánnyi víz, vagy 1,35 billiárd (10^15) olimpiai úszómedencényi.
Azt azért tegyük hozzá, hogy természetesen a „világ” kifejezés egy Mózes-kori ember számára sokkal kisebb volt, mint számunkra, és manapság nem mindenki tekint az Ószövetségre szó szerint értelmezendő történelmi, pláne természettudományos forrásként.
(Borítókép: Noé bárkáját ábrázoló metszet Anton Koberger XV. századi német bibliájából – Forrás: Wikimedia Commons)
