Miért vesztettük el a testszőrzetünk jelentős részét (és amit nem, azt miért nem)?

2020. szeptember 29. – 16:16

frissítve

Miért vesztettük el a testszőrzetünk jelentős részét (és amit nem, azt miért nem)?

Másolás

Vágólapra másolva

A szőrtelen szárazföldi állatok egészen felkavaróak tudnak lenni. A csupasz turkáló nehezen állna szupermodellnek, a szfinx macskákat se szereti mindenki, egy csupasz medve pedig olyan, mintha rémálmainkból ugrott volna elő.

Érdemes belegondolni, hogy a többi emlős számára mi, emberek is ráférünk erre a listára, hiszen mi is szinte teljesen szőrtelenek vagyunk. De vajon miért? Elvégre legközelebbi rokonaink, az emberszabású majmok testét dús szőrbunda fedi, amit mi valamikor az evolúció során elveszítettünk.

Tudósok az évek alatt több elmélettel is előálltak, hogy megmagyarázzák a jelenséget. A három legfontosabb magyarázat arra épül, hogy az evolúció során ez a változás valamilyen előnnyel járt, a szőrtelenség érte meg a legjobban. Az egyik szerint hat-nyolcmillió évvel ezelőtt őseink gyakran a sekély vizekben gyűjtögettek, a szőr pedig nem túl jó víz alatti szigetelő. Hogy pótolják, az ősemberek szervezete inkább a zsírrétegbe fektette az energiát, hogy ne fagyjanak meg. Bár az elmélet sok mindent megmagyarázna, egyelőre nincs bombabiztos régészeti nyoma annak, hogy elődeink valóban félig vízi életet éltek volna.

Egy másik elmélet szintén a hőháztartást teszi felelőssé: míg az árnyas erdőkben jól jön a szőr, a napfényes szavannán könnyen hőgutához vezethet, ezért inkább lekopaszodtunk. Ezzel az elmélettel csak az a baj, hogy a hideg estéken hiányozna a szőr, így nem valószínű, hogy csak ezért hagytuk el szinte az összeset. Ráadásul a hasonló körülmények között élő állatoknál nem játszódott le ugyanez a folyamat.

Hajléktalanná tett bolhák

Mike Pagel, a Readingi Egyetem Evolúciós Biológiai Csoportjának vezetője egy munkatársával 2007-ben azzal a teóriával állt elő, hogy az ember azért vesztette el a szőrét, hogy megszabaduljon a rengeteg élősködőtől, amik vígan éldegéltek a dús bundában. Ezek a bolhák, kullancsok és más paraziták nemcsak irritálóak, de betegségeket is terjesztenek, így érdemes volt megszabadulni tőlük. Mivel az ember képes tüzet rakni, valamint ruhát készíteni, a bunda elhagyásával járó kényelmetlenségeket könnyen orvosolni tudta.

Pagel szerint ahogy kopott a szőr, valószínű, hogy a sima, egészségesnek tűnő bőr vonzóvá vált a párkeresők számára, így azok szaporodtak hatékonyabban, akik kevésbé voltak szőrösek. Ez akár azt is megmagyarázhatja, hogy a nők általában miért kevésbé szőrösek, valamint azt, hogy történelmileg miért szőrtelenítenek gyakrabban, mint a férfiak. A hajat azért meghagytuk, mert jót tesz a nap és a hideg levegő ellen, a fanszőrzet pedig a feromonok miatt maradhatott meg.

Szőr alá kódolt színek

Az is lehetséges, hogy a hatékonyabb kommunikáció miatt veszítettük el a szőrünket. Míg a legtöbb állat szemében kétféle csapsejt van (ez a színérzékelésért felelős receptor), az emberében három. Vannak olyan állatok, amiknek szintén háromféle van (madarak és hüllők), így ezek a látható spektrum sok hullámhosszát érzékelik. A mi harmadik csapunk azonban nem a vadászatot segíti, hanem lehetőséget ad arra, hogy spektrum közepéről több árnyalatot tudjunk felismerni. Mark Changizi evolúciós neurobiológus szerint a fejlődő ember arra használta ezt a képességet, hogy a bőr színének változásából információt szerezzen. Egy sárgás-lilás bőrű kisbaba például súlyos beteg lehet, az arcpír a vonzalom vagy a szexuális vágy jele lehet, míg az elvörösödő fej a haragé. Ezeket csak úgy láthattuk, ha elhagyjuk a bundánkat.

Changizi egy 2006-os tanulmányában azt írta, hogy azok a főemlősök, amiknek háromféle csapsejtjük van, gyakran szőrtelen arcúak és fenekűek, míg a tetőtől talpig szőrös rokonoknak kétfélével kell beérniük. Ezek mind elméletek, még egyik sem lett minden kétséget kizáróan bebizonyítva. Azt egyik sem magyarázza meg, hogy mi volt az a biológiai folyamat, ami miatt az ember egyre kevesebb szőrt növesztett. Erre egy 2018-as tanulmány nyújthat választ.

Dickkopf 2, a kulcsfigura

Sok emlős plantáris bőre (ez az ember csuklójának tenyér felőli részének felel meg), valamint a lábpárnája szőrtelen, míg például a jegesmedvéknél és a nyulaknál szőrös. Kutatók azt vették észre, hogy a nyulak plantáris bőrében egy inhibitor fehérje, a Dickkopf 2 ritkásan jelent meg. Amikor az egerek szőrtelen plantáris területét vizsgálták, ott nagy számban találták meg ezt a fehérjét, így arra következtettek, hogy köze lehet a szőrösséghez – egész pontosan a WNT jelű fehérjét blokkolja, ami fontos a szőr növekedéséhez.

Ezek után megvizsgáltak olyan egereket, amik nem termelnek Dickkopf 2-es fehérjét. Ezeknél az egereknél nőtt szőr a plantáris területen – tehát ennek a fehérjének a jelenléte dönti el, mi lesz szőrös, és mi nem. A mutáns egerek csuklóján a szőr nem úgy nőtt, mint a testük többi részén, finomabb volt és rövidebb. Ez arra utal, hogy a Dickkopf 2 gátolhatja a szőr növekedését, de nem az dönt mindenről.

A kutatás folytatódik, és a puszta tudományos érdekességén felül az eredményei sokat segíthetnek majd a kopaszodás és bizonyos bőrbetegségek (például a pikkelysömör) elleni küzdelemben.

Fenékig!

Ha rangsorolni kell az ember testének szőrös részeit, az utolsó hely sokak listáján borítékolható: az ánusz körül és a fenékvájatban növő szőr. Feleslegesnek tűnhet, sőt, inkább kényelmetlennek, és ugyan még nem tudni pontosan, miért maradt meg, több elmélet is létezik erre.

Az egyik az, hogy egyszerűen azért, mert még nem volt rá evolúciós szükség, hogy eltűnjön. Tehát az emberi faj történelmének utóbbi pár tízezer éve során nem fordult elő túl gyakran, hogy valaki a seggszőre miatt nem akart párosodni egy másik emberrel, és az emiatt a szőrös segget kódoló génjeit nem tudta tovább örökíteni.

Az is előfordulhat, hogy ugyanazért maradt meg, mint hónalj- és fanszőrzet: a szagok miatt, amik segítségével a mai napig kommunikálunk tudat alatt. A szőr megtartja a faggyús vagy olajos váladékokat, amik a szagunkat adják, és ezeken a váladékokon élnek baktériumok is, amik maguk is szagokat termelnek.

Bár elég furán hangzik, az is előfordulhat, hogy a seggszőr kényelmi szempontból maradt ránk. Ha bőr bőrön súrlódik – főleg koszos és nedves részeken –, bőrirritáció alakulhat ki, ami nagyon kellemetlen (főleg, ha fertőzésbe fordul). Lehet, hogy a szőrben megtartott váladékok természetes síkosítóként szolgálnak az ánusz körül, amikor sétálunk vagy futunk.

Még nem tudni, mi az igazság, ezek az elméletek is további kutatásokra, adatokra és elemzésekre várnak, akárcsak azok a teóriák, hogy hova lett a bundánk.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Telex)