Fact-check: Japán tényleg betiltotta az összes mRNS-alapú koronavírus-vakcinát?

2024. március 27. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Az X-en felröppent a hír, hogy Japánban betiltják az mRNS-alapú koronavírus-vakcinákat: a legnépszerűbb tweet ezzel kapcsolatban Jim Ferguson egykori brit politikusé, aki korábban azt állította, hogy a japán vérbankokat „beszennyezték” az ilyen oltások, most pedig a japán kormány teljesen le is állítja őket.

Ferguson a Prepare for change típusos konteós weboldalra irányítja a követőit, és ezt használja forrásnak, ahol viszont nem igazán lehet visszakövetni, honnan jönnek a feldolgozott információk. Itt forrásmegjelölésként csak annyi szerepel, hogy „https://evol.news”, ahol ugyan valóban feltűnik ugyanez a cikk, de teljes forrásmegjelölés nélkül.

Japán oldalakon nyoma sincs a hírnek, a Japan Times legutóbbi cikke például a témával kapcsolatban március 5-i. Ebben az áll, hogy március után a japán kormány leállítja a COVID-19-kezelés pénzügyi támogatását, vagyis a betegeknek maguknak kell fizetniük a gyógyszereiket, mivel az esetszámok alapján úgy tűnik, a járvány 10. hulláma lecsengett. Novemberben még arról adtak hírt, hogy engedélyt kapott az első, országon belül fejlesztett oltás, ami ráadásul szintén mRNS-vakcina. A japán egészségügyi minisztérium honlapján sincs nyoma a vakcinák betiltásának, bár a weboldal koronavírussal foglalkozó része nem túl naprakész (tavaly májusiak az utolsó információk).

Több szerencsénk volt megtalálni a forrását annak a tweetnek, ami arra hivatkozik, hogy a japán vérbankok „megfertőződtek” az mRNS-oltások miatt. Itt minden út egy japán preprinthez vezet, amelyben japán kutatók fejtegetik, hogy mivel a vakcinákban található tüskefehérjék az összes szervet érintő betegségeket okoztak, óvatosabban kellene bánni az oltott emberek vérével. Ez jelenlegi tudásunk szerint nem igaz: nemrég írtunk arról a kutatásról, amely jelenleg az egyik legnagyobb, legtöbb embert vizsgáló mellékhatás-vizsgálat, és amely megerősítette a korábban ismert mellékhatásokat. A kutatók megállapították, hogy a szívizomgyulladás, a Guillain–Barré-szindróma és az agyi vénás sinus trombózis, ahogy korábban is ismert volt, valóban a védőoltások ritka mellékhatásai közé tartozik. De ez messze áll attól, amit a japán kutatók állítanak.

A preprint azt jelöli meg problémának, hogy az oltással bevitt tüskefehérjéket akár vérátömlesztéssel is át lehet adni oltatlan embereknek, ez pedig egy gyenge immunrendszerű embernek problémát okozhat. Erre azonban nincsenek bizonyítékok: a kanadai vérszolgálat külön fel is hívja a figyelmet arra, hogy „ezeket az állításokat nem igazolták, és nem támasztják alá a vakcinák hatósági jóváhagyásához szükséges biztonsági tanulmányok, illetve a folyamatban lévő kanadai és nemzetközi vakcina- és vérbiztonsági monitorozás sem. Nincs arra utaló bizonyíték, hogy a kanadai egészségügyi minisztérium által jóváhagyott COVID-19 vakcinával korábban beoltott egészséges donortól származó vér bármilyen korú recipiens számára bármilyen egészségügyi kockázatot jelentene”.

A preprint tehát egy alapvetően nem létező problémával foglalkozik, és ezt köti össze azzal, hogy a japán vérbankok „szennyezettek”. Fontos azt is megjegyezni, hogy a kutatás egyelőre nem lektorált, független tudományos szervezet nem véleményezte, ezért jelenhet még csak meg preprintként, nem pedig szaklapban, valós tanulmányként. Úgy tűnik, ebből ered az a hír is, hogy Japán betiltja az mRNS-vakcinákat, amire semmilyen megbízható forrásból nem sikerült bizonyítékot találni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!