Fact-check: Nem fosztották ki a boltokat az éhes bécsiek, és áruhiány sincs Ausztriában a háború miatt

2022. április 29. – 11:40

Másolás

Vágólapra másolva


Döbbenten állnak a bécsiek az üres polcok előtt, és az is lehet, hogy ezt már az ukrajnai háború miatt kialakult készlethiány okozza – adta hírül a közszolgálati Híradó.hu az osztrák Heute cikke alapján. De valóban ez történt-e? A cikkek négy állítását vizsgáltunk meg:

1. Döbbenten állnak a bécsiek a szupermarket üres polcai előtt.
2. Az első szupermarketek máris kifogytak az árukból?
3. Kivétel nélkül elfogyott a tej, a vaj, a sajt vagy a joghurt.
4. Egyelőre nem tudni, hogy az éhes vásárlók mindent felvásároltak-e, vagy ez már az ukrajnai háború és az infláció miatti készlethiány jele.

Megkerestük az érintett üzletláncot a fenti állításokkal kapcsolatban. Az osztrák Lidl válaszában közölte, hogy a képeket a bécsi Leberstraße-n található boltjukban készíthette egy vásárló, még pénteken (a cikkben szombat szerepel). A cég szerint

„A valóság az, hogy egy technikai probléma adódott a hűtőrendszerben, aminek következtében az üzletben lévő hűtőszekrények meghibásodtak. Emiatt a javítási munkálatok idejére a sajtokat a raktárba vitték. Az összes többi termék, mint például a tej és a vaj, folyamatosan rendelkezésre állt. A legfontosabb dolog: Ausztriában elegendő élelmiszer és higiéniai termék van, senkinek sem kell aggódnia. Az élelmiszer-ellátást továbbra is a megszokott módon biztosítjuk. A hírportállal (Heute) már felvettük a kapcsolatot, a cikket mostanra frissítették és helyesbítették.”

1. Döbbenten állnak a bécsiek a szupermarket üres polcai előtt

Inkább hamis. Az osztrák lap egyetlen olvasójának posztjára, véleményére hivatkozva írta a cikket, akinek csodálkozást ugyan nem vonjuk kétségbe, de egy üres polc látványa nem feltétlenül döbbenti meg még „a bécsieket” sem.

2. Az első szupermarketek máris kifogytak az árukból?

Hamis. Csupán egyetlen üzletlánc egyetlen boltjáról van szó, ahol a hűtőrendszer hibája miatt leálltak a hűtők, és ahol a javítási munkálatok idejére emiatt néhány terméket a Lidl dolgozói a raktárba vittek, még ez a bolt sem fogyott ki „az árukból”.

3. Kivétel nélkül elfogyott a tej, a vaj, a sajt vagy a joghurt

Hamis. A sajthűtő hibája miatt vitték ideiglenesen a raktárba a sajtokat, az összes többi termék – mint például a tej, vaj – folyamatosan rendelkezésre állt.

4. Egyelőre nem tudni, hogy az éhes vásárlók mindent felvásároltak-e, vagy ez már az ukrajnai háború és az infláció miatti készlethiány jele

Hamis. Egyik állítás sem felel meg a valóságnak. Sem az éhes vásárlók nem rohamozták meg a boltot, hogy pánikszerűen felvásárolják a készletet éhségükben, sem készlethiány nem alakult ki. Ahogy a Lidl írta, Ausztriában elegendő élelmiszer van, az ellátást pedig továbbra is a megszokott módon biztosítja az üzletlánc.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!