Fact-check: Nem, a Rothschildek nem szabadalmaztattak 2015-ben Covid-tesztet

2022. január 23. – 19:52

Másolás

Vágólapra másolva

Egy olvasónk kérdezett rá emailben, hogy hogy lehet az, hogy Richard Rothschild már 2015-ben benyújtott egy szabadalmazási kérvényt Covid-19 tesztekre. Ez az elmélet több kört is futott már a magyar Facebookon, de az erről szóló, igazán népszerű posztok inkább az Egyesült Államokban terjedtek az atombomba-méretű összeesküvésről.

Ahogy például ebben a bejegyzésben is látszik, az összeesküvés-elmélet szerint először Hollandiában jegyezték be a szóban forgó szabadalmat. Ez így nem igaz, először Amerikában jegyezték be (itt az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegyirodjának (USPTO) oldalán megtalálható szabadalom), a Google szabadalmakat gyűjtő adatbázisa szerint 2015. október 13-án. Ez a US20200279585A1 néven futó szabadalom, aminek a mai leírása valóban az, hogy „Egy rendszer és módszer a Covid-19 tesztelésére”. Ez azonban csak egy frissített verziója az eredeti, 2015-ös szabadalomnak, aminek a címe az volt, hogy „Egy rendszer és módszer biometrikus adatok felhasználására, feldolgozására és kijelzésére”. A szabadalmat 2017-ben is frissítették, azt itt nézheti meg.

Vagyis az álhíreknek egy olyan esetébe futottunk bele, amikor valaki valós adatokat és információkat véletlenül vagy szándékosan félreértelmez, kiragad az eredeti kontextusból és új narratívát fon köré.

Az amerikai szabadalmi rendszer úgy működik, hogy van benne egy úgynevezett prioritási dátum. Nagyon leegyszerűsítve: amikor valaki szabadalmaztat valamit, mondjuk egy mérőeszközt, és annak felhasználásával készít egy újabb eszközt, ami az eredeti szabadalmon alapszik, akkor az eredetihez csatolja az új szabadalmat, és így egy szabadalomcsaládot hoz létre. Ez az évek során új részletekkel és szabadalmakkal bővülhet, de az eredeti, prioritási dátum a legelső, a példánkban a mérőeszközről készült szabadalom dátuma lesz.

A Covid-19-tesztes rész Rothschild szabadalmában 2020-ban jelent meg, tehát:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!