Magyar Péter fürdőgatyája kevés volt a győzelemhez, Lázár János kibillenthetetlen

Csupa meglepetést hozott a Telex szokásos, év végi politikusos divatszavazása, amiben arra kértük olvasóinkat, döntsék el velünk, ki volt 2025 legjobban öltözött közszereplője. Ahogyan eddig minden évben, idén is öt kategóriát állítottunk fel, mindegyikbe 4-4 politikus/influenszer került, nemtől, kortól, súlytól, párttagságtól és pozíciótól függetlenül, kizárólag az alapján, hogy milyen öltözékekben láttuk őket az elmúlt egy évben.

Cikkünk tehát hangsúlyozottan nem pártszimpátiáról, sokkal inkább a szórakozásról és a szórakoztatásról szólt. Kifejezetten arra voltunk kíváncsiak, a jelöltek közül kit tartanak a legjobban öltözöttnek az olvasók, ehhez mindössze annyit kértünk, hogy pontozzák a jelölteket 1-től 10-ig. A válogatásba akár egyetlen meghatározó összeállítással is be lehetett kerülni, és a döntés egyáltalán nem volt egyértelmű. Váratlanul éles verseny alakult ki például Dobrev Klára és Szentkirályi Alexandra, valamint Ruszin-Szendi Romulusz és Barcsa Lajos között, fölényes győzelem született a földesurak és az influenszerek kategóriában, és egészen meglepő eredményt hozott a bátrak kategória is. Jöjjön tehát az eredményhirdetés, csodálkozzon velünk!

Feltörekvők

Olyan politikusokat jelöltünk itt, akik már ismertek ugyan, de eddig még nem szerepeltek öltözködős szavazáson vagy villantottak egy szokatlan szettet, mint például Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki katonai sisakban ült be egy Gidránba. Ez a húzás ugyan ebben a versenyben nem jött be, csak az utolsó helyre volt elég Gulyásnak. Éles verseny alakult ki viszont Ruszin-Szendi Romulusz, a Tisza Párt honvédelmi szakértője és Barcsa Lajos debreceni alpolgármester között. Ruszin-Szendi tavaly nagyrészt a zsírleszívásával került be a hírekbe, míg Barcsa Lajos azzal, hogy Kósa Lajos helyett ő lesz a Fidesz jelöltje. Érdekesség, hogy mindketten Hajdú-Biharban indulnak majd, Ruszin-Szendit az 5-ös választókerületben indítja a Tisza, míg Barcsa Lajos az 1-es választókerületben indul majd a Fidesz jelöltjeként. Kettejük öltözékének versenyét a volt vezérkari főnök, az egész kategóriát viszont Radnai Márk, a Tisza Párt Komárom-Esztergom 2-es választókerületben induló, slimfit szetteket kedvelő alelnöke nyerte.

Végeredmény:

Radnai Márk 6.0

Ruszin-Szendi Romulusz 5.1

Barcsa Lajos 5.0

Gulyás Gergely 3.6

Radnai Márk – Fotó: Radnai Márk / Facebook
Radnai Márk – Fotó: Radnai Márk / Facebook

Bátrak

Ők azok, akikről azt gondoljuk, hogy valamiért kilógnak a formális öltözködésben megszokott sötétkék-fekete-szürke öltöny szentháromságából, és vagy folyamatosan olyan egyedi stílusban öltöznek, ami „megér egy misét”, vagy láttunk tőlük igazán bátor szettet az év során. A kategória ezúttal a szavazás egyik legnagyobb meglepetését hozta, ugyanis ebben valaki megverte Magyar Pétert, a Tisza Párt fürdőgatyát villantó elnökét. A győztes ráadásul egy másik tiszás, Bódis Kriszta lett. A párt társadalompolitikai szakértőjének kifejezetten karakteres, össze nem téveszthető, önazonos stílusa van, a szavazás eredménye pedig egyértelműen azt jelzi, megéri feszegetni a stílushatárokat akkor is, ha az ember politikus.

Végeredmény:

Bódis Kriszta – 7.5

Magyar Péter – 6.9

Vitályos Eszter – 4.6

L. Simon László – 4.0

Bódis Kriszta – Fotó: Bódis Kriszta public / Facebook
Bódis Kriszta – Fotó: Bódis Kriszta public / Facebook

Make again

Ebben a kategóriában azokat jelöltük, akik visszatérő és/vagy valamilyen szempontból újrakezdő politikusaink, azokat, akikről valamiért azt gondoljuk, nem maradhatnak ki a válogatásból. Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke két éve például már megnyerte a versenyt, most viszont váratlan kihívója akadt, méghozzá Dobrev Klára személyében. A DK elnöke jelentős stílusfejlődésen ment át tavaly, ami többek között arra is jó volt neki, hogy – ugyan csak egy hajszálnyival –, de megverje ebben a versenyben Szentkirályit. A Fidesz budapesti elnökét talán egy kicsit vigasztalhatja a 19,5 ezer dolláros, jelenlegi árfolyamon 6,5 millió forintos Van Cleef & Arpels nyaklánc, amit a szombati Fidesz-kongresszuson láttunk a nyakában.

Dobrev és Szentkirályi mögött némileg leszakadva, harmadik helyen futott be politikusos divatszavazásaink állandó szereplője, Szijjártó Péter külügyminiszter, aki ezúttal neonzöld sapkával és cipővel került be a jelöltek közé, mögötte pedig utolsóként végzett az érdekes hajviseleteiért jelölt Koncz Zsófia családokért felelős államtitkár.

Végeredmény:

Dobrev Klára – 5.0

Szentkirályi Alexandra – 4.9

Szijjártó Péter – 4.5

Koncz Zsófia – 4.2

Dobrev Klára – Fotó: Dobrev Klára / Facebook
Dobrev Klára – Fotó: Dobrev Klára / Facebook

Földesurak:

Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Lázár Jánosnak erős éve volt a tavalyi. Nemcsak azért, mert a Lázárinfókkal rendszeresen kiment a választók közé, és nem is csak azért, mert ott volt a nagy washingtoni kormánydelegációban és láthatta Amerikát, de azért is, mert a vidékimádó és földtulajdont felhalmozó jelöltjeink közül magasan ő öltözött a legjobban a verseny szavazói szerint. Azt, hogy Lázár rászolgált a győzelemre, semmi más nem mutatja jobban, mint az a kabát, amit a januári nagy hidegben villantott, és ami ráadásul még vintage darab is.

A miniszter mögött lemaradva második helyen a miniszterelnök legidősebb lánya, Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István futott be. A két évvel ezelőtti szavazásunk győztesének, Szalay-Bobrovniczky Kristófnak ezúttal a kis tacskó és a szalmakalap is csak a harmadik helyre volt elég, ahogyan Nagy István birsalmás melegítőjét sem értékelték túlzottan az olvasóink, így ő az utolsó helyen végzett a kategóriában.

Végeredmény:

Lázár János – 5.1

Orbán Ráhel és Tiborcz István – 4.0

Szalay-Bobrovniczky Kristóf – 3.9

Nagy István – 3.3

Lázár János – Forrás: A tiktokos lány / Facebook
Lázár János – Forrás: A tiktokos lány / Facebook

Influenszerek:

2025 utolsó napjainak egyik nagy kérdése volt, hogy vajon milyen Edinának küldött dedikált könyvet Orbán Viktor, szerencsére hamar kiderült, hogy Pottyondynak, aki az év végén hosszú interjút adott a Telexnek. Az influenszer erre az alkalomra egy feltűnő, sárga dzsekit vett fel, többek között ezért is jelöltük, a kabát pedig meg is hozta neki a sikert, ő nyerte az influenszer kategóriát, maga mögé utasítva a mandineres Mészáros Nórát, a közmédia állandó, selyemingeket kedvelő kérdezőjét, Csuhaj Ildikót és a zokni-papucsot villantó Szabó Zsófit.

Végeredmény:

Pottyondy Edina – 6.1

Mészáros Nóra – 5.5

Csuhaj Ildikó – 3.8

Szabó Zsófi – 3.6

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A luxizás évét tehát egyértelműen a nők nyerték, miután ötből három kategóriát is elhoztak. Az abszolút végeredménnyel búcsúzunk, idén is figyeljük, ki és mit vesz fel, viszlát év végén!

Az abszolút végeredmény:

Bódis Kriszta – 7.5

Pottyondy Edina – 6.1

Radnai Márk 6.0

Lázár János – 5.1

Dobrev Klára – 5.0

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!