A töve karcsú, a végén pedig egy bumszli van, teljesen használhatatlan

„Péniszbe vazelin? Nekem az lenne a bajom h lógva 4-5-6cm de alva eléri a 16-17cm és úttana olvastam h a vazelin nem nagyon hatasos és elment tőle a kedvem, de viszont tudnátok nekem valamit ajánlani?”

– tette fel valaki még 2015-ben ezt az ártatlan, de azért összetett kérdést a magyar központi tudástárban, a Gyakorikérdések.hu oldalon arról, hogy érdemes-e vazelint fecskendeznie a péniszébe, és ha nem, akkor mit érdemes, hogy nagyobb legyen. Józan ésszel persze azonnal jön a zsigeri válasz, hogy jézusmáriám, lehetőleg semmit ne fecskendezz ott magadba, főleg otthon ne, főleg ne vazelint, főleg ne azért, hogy még nagyobb legyen a pakk. De a dolog nem ilyen egyszerű, ahogy általában semmi, aminek péniszekhez van köze.

A vazelines péniszfecskendezés ugyanis kifejezetten börtönszokás, és minden vicc nélkül, megszökött onnan. Több urológus forrásunk is arról beszélt, hogy az utóbbi években egyre több olyan korrekciós műtétre van szükség, ami az ilyen formán tönkretett nemi szerveket korrigálja. Ezeket a műtéteket viszont a magyar egészségügy nem fizeti, önköltségesek, ugyanis öncsonkításnak számítanak. Az eredményeket és tüneteket látva nem is kétséges, hogy gyakorlatilag annak is felelnek meg: a gyakran nem steril körülmények között, otthon is börtönpraktikák szerint végzik el a beavatkozást. A befecskendezett vazelin – ami gyakran olvasztott gyertyát jelent – megdermed a bőrben, eltorlaszolja a vérellátást. Cserébe úgy néz ki tőle a pénisz, mint egy krinolin és egy Star Wars-beli lényecske keveréke. Vannak, akiknek az anyag tünetmentesen elterül a bőrben. De a hegek elfertőződhetnek, a bőr egyes esetekben elrohadhat, több részből álló korrekciós műtétre lehet szükség, aminek egy része is elérheti a több százezer forintos költséget.

Forrásaink szerint öt éve kezdődött az, hogy megnőtt a korrekciós műtétek száma, amiből állításaik szerint már évente nagyságrendileg ötvenet végeznek el. A statisztikát nem tudtuk megerősíttetni az Országos Kórházi Főigazgatósággal, ugyanis a Telexnek megküldött válaszuk szerint nem rendelkeznek erről adatokkal.

Ha adatokra vagyunk kíváncsiak, akkor egy 2012-es kutatás tud segíteni, de az sem a műtétek számában, hanem abban, hogy mennyire elterjedt ez a szokás egyáltalán a magyar börtönökben. Abban az évben a Szegedi Orvostudományi Egyetem diákjai több mint négyezer rabot kérdeztek meg az ország különböző pontjain arról, hogy fecskendeztek-e már vazelint a péniszükbe, és ha igen, miért. A miérten túl arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen hatással volt ez akár a nemi szervükre, akár saját magukra nézve.

A több mint négyezer rab fele, vagyis kevesebb mint kétezren válaszolták meg a kérdéseket. A válaszadók tizenöt százaléka bevallotta, hogy valóban élt már ezzel az eljárással. A fő ok az anonim kérdőívek szerint az volt, hogy nem voltak megelégedve a péniszük méretével és a saját szexuális életükkel – a csavar az volt az egészben, hogy az injekció után sokuknak teljesen alkalmatlan lett a péniszük arra, hogy szexuális életet éljenek vele. A méret nem mindig változott, az esetek huszonegy százalékában pedig az injekciók miatt erekciós problémák léptek fel. Az eljárást leginkább egy másik rab javasolta, nem pedig egy szexuális partner. A vazelinesek negyedénél komplikációk léptek fel, felük egyáltalán nem volt megelégedve az eljárás eredményével.

Azt hittem, a péniszgolyónál nincs meglepőbb

Fliegauf Gergely kriminológus-pszichológus is olvasta ezt a tanulmányt a megjelenése után nem sokkal. Fliegauf a vazelines eljárást a börtönben jellemző önkárosítási típusok felől értelmezi: a fogvatartottaknál többféle szuicid magatartási minta található meg, a szándékos öngyilkossági kísérletektől az önsértés különböző fokáig. Az önkárosítás egyik tipikus példája az, amikor felszíni sérüléseket okoznak maguknak a rabok, ennek az oka lehet a rendszer elleni lázadás, vagy a kifejezett menekülés, ha az öt-hat fős zárkákban valakivel konfliktusuk van, és nem merik a bántalmazóikat „felnyomni” a személyzetnek, mert nem akarnak vamzernek tűnni a szemükben.

Az önkárosításnak vannak különösen súlyos fajtái, gyakran szinte pszichotikus állapotba is kerülhetnek azok, akik különösen elkeserednek, például ha egy kinti párkapcsolat megszűnik. Fliegauf szerint ilyenkor történhetnek olyan esetek, hogy valaki forró olajba mártja a karját, vagy a falat fejeli le. A pénisz is gyakori célpontja az ilyen önkárosításnak. Egyszer kikérte egy hírhedt rab nevelési anyagát, amiben az állt, hogy a fogvatartott egy szöget vert a nemi szervébe, állítása szerint „így akarta elérni a nirvána állapotát”.

Fliegauf a büntetés-végrehajtási pályafutása során a kilencvenes években találkozott azzal, hogy a rabok műanyagból (bizonyos típusú fogkeféből, csaptelep fogantyújából) golyókat készítenek, a péniszük felszínét bemetszik, és a golyókat a bőr alá helyezik. A pszichológus szerint az a mítosz terjedt el, hogy „ha ezt beteszik, akkor jobban fogják élvezni a nők” a szexet, ez a fajta leegyszerűsítő gondolkodás, toxikus maszkulinitás szerinte nagyon jellemző a régióra, de akár még az olasz és spanyol börtönökben is. Fliegauf mesélt a Társaság a Szabadságjogokért egy kutatásáról is, a szervezet még a kétezres évek elején készített interjúkat szabadult rabokkal, és tőlük tudták meg, hogy HIV- és hepatitisz-fertőzést nemcsak tetoválás vagy használt tű miatt lehet elkapni, hanem ezektől a golyóktól is.

Fliegauf hangsúlyozta a Telexnek, hogy nagyon nehéz bármi konkrétumot vagy kézzel fogható bizonyítékot megtudni arról, ezek a folyamatok hogyan működnek a börtönökben, a pszichológus szerint legtöbbször a történeteket csak apró foszlányokból lehet összeilleszteni. „Olyan, mintha elmennél egy érintetlen bolíviai törzshöz, és nem vinnél magaddal pszichológiai tesztet, filmes stábot, jogászt, és ép ésszel próbálnád összerakni a dolgokat” – mondta például a péniszgolyókról.

„Azt hittem, hogy a péniszgolyónál nincsen meglepőbb” – meséli Fliegauf arról, amikor először hallott a vazelines eljárásról, ami hasonlóan működött, mint a golyós beültetés, a fogvatartott azt hiszi, hogy a nőknek ez jó lesz. A pszichológus szerint a pénisz vazelines injekciózásában több dolog is keveredhet. Egyrészt megjelenhet ilyenkor az úgynevezett „inverz anorexia”, azaz, hogy valaki sokkal kisebbnek hiszi magát, mint amilyen, és ez az érzés kiterjedhet a nemi szervre is. Szexuális dominanciáról is szó lehet ilyen esetekben, bár sokszor pont a vazelin hatása miatt nem igazán működőképes a pénisz. De az injekciók, akárcsak a tetoválás, vagy a másféle testmódosítás esetében is felmerül, hogy ez is termelhet endorfint és adrenalint is. És akárcsak a tetoválás, ezek szerint ez is elhagyta a büntetés-végrehajtást is.

Sokszor olyan, mintha egy derékszög lenne benne

Pajor László professzor majdnem húsz évig vezette Szegeden az egyetem Urológiai Klinikáját, és ő vezette azt a fent említett 2012-es kutatásban szereplő munkacsoportot is arról, amit ő csak orosz módszernek hív, a feltételezett orosz eredete miatt.

„Tulajdonképpen úttörők voltunk” – mondja már 2024-ben egy budapesti kávézóban. Egészen véletlenül Pajor neve felmerült máshol is, a fentebb említett Gyakorikérdések-bejegyzés alatt az egyik első kommentben is emlegetik. A professzor úr hivatalosan már nyugdíjba ment, de műteni még szokott. Azon kevesek egyike, akik Magyarországon vazelines péniszeket műtenek. És ő volt az, aki először végzett nemváltó műtétet az országban a kétezres évek elején.

Pajor azt mondta, hogy az átlagemberek nincsenek birtokában alapvető, objektív adatoknak, például arról, hogy mekkorának kell lennie egy pénisznek. A magyar lakosság átlagos mérete megmerevedett állapotban a következő: a kerülete 11 centiméter, a hossza pedig 13-15 centiméter között ingadozik. Pajor szerint a méretnek természetesen semmi köze nincsen a szexuális teljesítőképességhez, ez egy sokkal összetettebb dolog ennél. Amin sokat ront manapság az internet, a fiatalok ugyanis „visszatükrözik a pornófilmek hamis valóságát”, ami mondjuk a péniszméretet és a képességeket illeti, és lesz egy réteg, aminek a tagjai úgy érzik, hogy nem felelnek meg ennek. Gyerekkorban, fejlődési rendellenesség esetén még lehet hormonkezeléssel segíteni a helyzeten, de felnőttkorban már nincsen olyan megoldás, amivel növelni lehetne a méretét. Ilyenkor jöhet szóba a vazelin.

Pajor szerint a vazelint a befecskendezés után szinte szobrászati munkával kellene eldolgozni, ami általában elmarad. Az illető feláll, és az anyag lefolyik a pénisze végébe, amivel elmondása szerint kialakul egy harangnyelv, „a töve karcsú, a végén pedig egy bumszli van, teljesen használhatatlan”. Ez nem a használatról szól, hanem inkább a látványról. A szobrászkodás híja még csak a problémák kezdete, amik azzal folytatódnak, hogy a vazelin eltömíti a pénisz kisereit, ezáltal rontja a vérellátását. Seb keletkezik a péniszen, „ronda, torzító seb”, ami nem akar meggyógyulni a vérellátás hiánya miatt.

„Sokszor olyan, mintha egy derékszög lenne benne, és rajta vannak ezek a gennyedző, büdös sebek”

– mondja Pajor, hozzátéve, hogy néha annyira bekeményedik a bőr, hogy nem lehet visszahúzni. A bőr alatt pedig megszaporodnak a gyulladások is, amikből csöpög a genny. A gyulladással néha láz is jár. A bőr tönkretétele nem befolyásolja közvetlenül a merevedési képességet, de ha seb vagy torzító heg lesz a szerven, akkor közösülni sem lehet vele.

Pajor nem kifejezetten a vazelines péniszekkel foglalkozik, de neki is az a tapasztalata, hogy egyre gyakrabban bukkannak fel ezek az esetek a börtönön kívül. A betegek elmondásai szerint legtöbbször a barátok veszik rá őket, a magyarázat pedig a büntetés-végrehajtáson kívül is ugyanaz: hogy a pénisz nagyobb legyen. Pajor szerint a vazelin tud működni akkor, ha jól van megcsinálva, nem okoz sebet, nincsen túltöltve, és talán segít az illetőnek legyőzni a kisebbségi érzését. „Mindig van kisebbségi érzés” – mondja. Pajor egyre gyakrabban tapasztalja azt, hogy a vazelintöméses betegek ugyan nem börtönben kapták az injekciót, de otthon is börtönkörülmények között készítik el maguknak. A professzor szerint gyakran alacsonyabb társadalmi rétegből származó betegekről van szó, de vannak kivételek.

Az orvos szerint az állapot megoldása mindig függ attól, hogy mennyire súlyos a helyzet, mennyi vazelin került a bőrbe, és az mit okozott. Mint mondta, a sebes pénisz gyógyítása csak műtéttel lehetséges, a műtét lényege pedig az, hogy eltávolítsák a szöveteket, amiknek a vérellátása károsodott a vazelin miatt. „A kórfolyamat kiterjedése attól függ, hogy milyen mennyiségű és eloszlású vazelin lett betöltve a bőr alá. Ha ez kevés és csak a pénisz végén tömörül, akkor egy egyszerű circumcisióval [körülmetéléssel] megoldható a kérdés. Néhány vazelines göb szerencsés esetben kis metszésből kibuktatható és eltávolítható” – mondja.

Sajnos az esetek többségében az egész pénisz bőre károsodott, és nincs más lehetőség, mint a teljes eltávolítás, a jelentős bőrhiány pótlására a herezacskó bőrét használják fel. Pajor szerint kifejezetten nehéz volt a tudománynak olyan bőrt találni, ami ilyen mértékben tud tágulni húzódás, hegesedés nélkül.

A műtét során először belebújtatják a kopasz péniszt a herezacskóba a két here között. Ezután legalább fél évnek kell eltelnie, hogy a bőr stabilan tapadjon. Egy újabb műtéttel az után kiemelik a hímvesszőt, „ami fél évig rejtett elhelyezkedése miatt normális közösülésre nem alkalmas”. Pajor elmondása szerint a kiemelés azt jelenti, hogy a második műtét után körbeér rajta a herezacskó bőre, és a pénisz visszanyeri a normális formáját. Ha a szőrösödés zavaró, azt lézer segítségével szüntetik meg. A műtétek végén teljes gyógyulás várható, írja a professzor.

Pajor szerint ez egy speciális műtét, az urológusok nagy része pedig egyszerűen elküldi a betegeket, ha nem tudnak rajtuk operálni, addig tüneti kezelést kaphatnak, a sebeket tudják kezelni. Ha a seb kicsi, akkor antibiotikum tartalmú kenőccsel meg lehet próbálni megbirkózni a gyulladással, de az a vérellátás hiányán nem segít. Pajor szerint csak a felvilágosítás lehet a megoldás arra, hogy lebeszéljen embereket a beavatkozásról, mert láthatólag sem a tíz évvel ezelőtti kutatás, sem az önköltséges műtétek erre nem képesek. Szerinte ha feleségek, partnerek is olvasnának erről, akkor ők tudnák mondani, hogy ne csinálja ezt magával az ember.