Hoppá, alkohol nélkül is forog a Föld! – ilyen volt a mi száraz novemberünk

2024. december 1. – 17:07

Hoppá, alkohol nélkül is forog a Föld! – ilyen volt a mi száraz novemberünk
Illusztráció: Lerch Julcsi / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

A szerkesztőségben azért vágunk neki minden évben egy-egy diétának, kihívásnak, megvonó vagy épp hozzáadó fogadalomnak, hogy teszteljük az alkoholhoz, zöldségekhez, húshoz vagy egyáltalán, az életünk mindenféle függőségeihez való viszonyunkat. Azért fogtunk bele többen a száraz novemberbe is, hogy alaposan odafigyeljünk arra, hogyan, miért, mennyit iszunk. Fontos célunk volt az is, hogy tartalmas alternatívát találjunk az alkalmi ivásainkra: nemcsak arra, hogy mi legyen a pohárban, hanem arra is, milyen tevékenységeket lehet végezni ivás helyett, ha az alkohol valamiféle stresszoldás céljából jönne képbe.

Mivel a koronavírus-járvány alatt rengetegszer kaptam el a fertőzést, utána sokáig szinte egyáltalán nem ittam, és simán lehoztam bulikat üdítőkkel, azt gondoltam, egy hónap absztinencia semmilyen gondot nem fog okozni, a nyolcadik napon mégis elbuktam. A szárazságot elengedtem, beismerve, hogy vannak teljesen józan szakaszai az életemnek, de 2024 novembere biztosan nem az. Mivel bűntudatom volt a többiek miatt, ezért ittam ugyan néha, de maximumra tekertem a tudatosságot, és minden egyes korty előtt hosszasan mérlegeltem. Mennyi pénz, kalória megy el arra a pohárnyi italra, hogyan fogom bírni a másnapot? Jó, most tartok egy pohár sörnél, biztosan kell még? Emiatt sokkal kevesebbet és lassabban ittam, és a legtöbbször sikerült megállni egy pohárnál. Rájöttem, hogy a mértéktartás még a megvonásnál is nehezebb feladat, pedig az lenne a hosszú távú cél.

Egy kolléganőm sokkal tovább bírta, mint én, de két hét után ő is elengedte a fogadalmat, úgy érezte, nem a megfelelő motivációs hozzáállással indult neki. Amikor egy este a kocsmában alkoholmentes sört kortyolgatva számolta a hátralévő napokat, hirtelen nem értette, miért is csinálja ezt, ugyanakkor arra is rájött, hogy hülyeség lenne otthon maradnia egyedül. „Szerintem a száraz novembert azt tudja jól csinálni, akinek nem kell kényszerítenie magát arra, hogy nemet mondjon a piára, hanem abban a mindsetben van, hogy oké, nekem most kell egy kis idő a méregtelenítésre.”

De voltak olyan kollégáink is, akik nemcsak hogy jól bírták az önmegtartóztatást, hanem kifejezetten pozitív alkoholmentes élményeik voltak, sőt többen már hónapok vagy akár évek óta szárazan élnek, és élvezik.

Józan áramlás

Ahogy nekem az egy pohárnál volt a legnehezebb megállni, úgy sokan számoltak be arról, hogy korábbi száraz hónapjaik azért dőltek dugába, mert

nem határozták meg elég pontosan sem azt, mi a száraz, sem azt, mi a november.

„Többször nekifutottam már száraz hónapoknak, de aztán ezek végül mindig félszárazak lettek, mert menetrendszerűen jöttek a kiskapuk, hogy szülinapon, céges buliban, nagyobb baráti összejövetelen lehet inni” – mesélte Tamás. Idén sikerült először tényleg lehoznia szárazon a novembert, és kíváncsi volt, milyen hatással van a szervezetére és a mentális állapotára egy hónap nem ivás, „illetve az is érdekelt, hogyan tudok kapcsolódni másokhoz alkohol nélkül”.

Többen is beszámoltak arról, hogy mennyire jó hatással volt az életükre az alkoholmegvonás. Van, aki még a bulizást is jobban bírja józanul, méghozzá régóta. Timi 28 éve nem iszik, mégis nagy társasági életet él, bulikba jár, koncerteket táncol végig, még elektronikus zenei partikat is végigcsinál alkohol nélkül. „Megtanultam menni a flow-val, sőt, képes vagyok másnapos lenni.”

Dani, aki hónapok óta tartja a szárazságot, azt vallja, hogy olyanokkal, akik nem rúgnak be túlzottan, és jó fejek, csodálatosan lehet mulatozni úgy is, hogy ő maga nem iszik. A másik kulcs a jó zene. „A legjobb élmény, hogy a hangos zene és a táncolás valamiféle tudatmódosult állapot megidézésére is alkalmas.”

Lili is jól bírta az alkoholmentes közösségi életet, folyton emberek között volt, még három, reggelig tartó buliban is járt. Ő is átélte a józan részegség érzését. „Nem tudom, milyen furcsa pszichológiai folyamat ez, de mintha teljesen hozzászokott volna a berendezésem ahhoz, hogy ilyen szituációkban több-kevesebb alkohollal szoktam magam jól érezni. Volt olyan pillanatom, amikor arra gondoltam, hogy fú, de részeg vagyok! Aztán leesett, hogy nem is ittam.” Reggel még enyhe másnaposságot is érzett, aztán ébredt rá, hogy nincs is mitől.

Virág már egy éve elvan alkohol nélkül. Úgy érzi, nincs is rá szüksége, ahogy az alkoholfogyasztás okozta fizikai tünetekre sem, sem aznap, sem másnap, sem harmadnap. Még álmában sem mer inni: „Azt álmodtam, hogy megkínáltak egy pohár valamivel, és bestresszeltem, hogy nem szakíthatom meg ezt a szokást, de aztán azt is gondoltam, hogy csak nem lesz semmi bajom pár kortytól, hiszen ez nem írja felül azt, hogy jól tudom magam érezni alkohol nélkül is. Reggel úgy keltem fel, hogy nagyon rosszkedvű voltam, hogy ittam álmomban, és egész nap szomorú voltam.”

Az elkerülők és kilógók

Gábor rutinos száraz novemberező, mégis az elkerülésre esküszik, szerinte nem érdemes részeg emberek között józannak lenni. Idén is menekült az olyan helyzetektől, amelyekben egyedüli nem ivóként lógott volna ki a társaságból. Egyszer keveredett csak kocsmai helyzetbe, amiben szörnyen szenvedett. „Szar volt kint álldogálni a rohadt hidegben-füstben az utcán, ahol még a szomszéd büfé lángosszaga is cseszte az orromat, valamint folyamatosan krákogtam a gyömbérkulimásszal telibaszott teától, ami állandóan megakadt a torkomon” – foglalta össze egy száraz kocsmai estéjét kollégánk.

Miki is az elkerülés híve lett, bár volt olyan házibuliban is, ahol szinte csak száraz novemberezők voltak.

„Szerintem az általános iskolai zsúrok óta nem voltam hasonlóan alkoholmentes baráti összejövetelen, ami persze elgondolkodtató, de abban a helyzetben nekem mégsem annyira elgondolkodni volt kedvem, mint inkább inni valamit.”

Sokan arra panaszkodtak, mennyire rossz érzés választható italopciók nélkül lehozni egy száraz bulit. Van, akinek ilyenkor mentőöv volt az alkoholmentes sör, más csak szomorúbb lett tőle. Még érdekesebb szempont, hogy volt, akit egy idő után épp az kezdett aggasztani, hogy túl sok kólát vagy más üdítőt iszik, de akadt, aki szódával is kiválóan elvolt. Miki fejben készült a rendelésre: „Kínkeserves volt elfogadható alternatívát találni, és azért fejben párszor el kellett előre gyakorolni, hogy éles helyzetben mit fogok kérni a pultban.” Nekem remek alternatívának bizonyulnak a vízikefírek és kombuchák, de egy nagy almafröccs is simán fel tud dobni.

A tapasztalatok szinte mind azt a dilemmát járják körül, hogyan lehet a társasági életet alkoholfogyasztás nélkül is élvezni. Erről panaszkodott kollégánk is. „Nem a piálás miatt találkozom a barátaimmal, de az, hogy nem tudtam koccintani, részt venni a bormámorban, kifejezetten rossz volt, főleg az első két hétben. Ezért ciki, de előfordult, hogy próbáltam a programokat olyan időpontra halasztani, amikor már lehet inni. A piálás nem minden esetben egyenlő a lerészegedéssel vagy az alkoholizmussal, a közös révület ősidők óta része az ünnepeknek. Az alkohol nem csak szorongásoldó, bizalmi dolog is. Ki mellett engeded el magad annyira, hogy igyál, és ki mellett nem?” – mondta.

Tamás épp ellenkezőleg élte meg, volt családi rendezvényeken, ingyen piás fogadáson, és kocsmázott is, de egyik helyzetben sem hiányzott neki az alkohol. „Szerencsém volt, mert sehol sem tukmáltak, inkább azt tapasztaltam, hogy a nem ivás egyre elterjedtebb a mikroközegünkben, a jelenség pedig inkább támogatást és érdeklődést vált ki az emberekből, mint ellenszenvet” – tette hozzá. Többen is említették azonban az ellenkezőjét, hogy nagyon nehéz volt megértetniük a barátokkal, családdal, hogy miért nem isznak.

Energia, erő, egészség

„Hihetetlen jó érzés, amikor felébredsz a hétvégén kipihenten, teli energiával, és egészségesebbnek érzed magad. Ezért megéri”

– foglalta össze a hónap pozitívumait egy száraz novemberező.

Elégedett kollégánk szervezete már a negyedik héten tapasztalta a tankönyvbe illő pozitív változásokat. Sokat javult az alvásminősége, és elkezdtek háttérbe húzódni az óraátállítás utáni, sötét időszakra jellemző depresszív gondolatai is. Úgy érzi, könnyebben megy a tervezés, kevésbé hozzák ki a sodrából az apró kudarcok, ballépések. Emellett extra pozitívum, hogy még fogyott is, bár ehhez a zsírra és a cukorra is figyelnie kellett. Decemberben is folytatja a kihívást, de nem célja a teljes absztinencia. „De az igen, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb és visszafogottabb legyen az év utolsó hónapja, mint az elmúlt években” – tette hozzá.

Tamás azt élvezte a legjobban ebben a hónapban, hogy másnap is produktív volt, nem az határozta meg a napját, hogy mennyit ivott előző este, és mikor tudott lefeküdni aludni. „Összességében nem történt semmi különös, csak jó volt belekóstolni abba, hogy hoppá, alkohol nélkül is forog a Föld, a hétköznapi stresszt és szorongásokat pedig ivás nélkül is lehet kezelni” – ujjongott az alkoholmentes hónap végén kollégánk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!