A férfiak is sírnak, csak magukban

A férfiak mentális egészsége gyakran háttérbe szorul a társadalmi elvárások miatt, és mivel a férfiasságot az erővel és érzelemmentességgel azonosítják, a férfiak ódzkodnak attól, hogy segítséget kérjenek. Ezekből a felvetésekből indult a Törjük meg a csendet – Férfiak, mentális egészség és sztereotípiák című beszélgetés, amelyet a TraumaAmbulancia Egyesület rendezett Zacher Gábor toxikológus, Hodász András párkapcsolati tréner és egykori katolikus pap, valamint Mácsai Pál színész-rendező, az Örkény Színház igazgatója részvételével.

Mácsai Pál a beszélgetést rögtön egy némileg meglepő állítással indította, mikor azt mondta:

a férfiakat sokkal esendőbbnek és kiszolgáltatottabbnak látja, míg a környezetében lévő nők szívósabbak és erősebbek.

Zacher Gábor a férfiakkal szembeni társadalmi elvárást azon az egyszerű példán keresztül szemléltette, hogy míg egy földön fekvő férfit a járókelők elintéznek annyival, hogy részeg, egy nőt azonnal szaladnak felsegíteni.

Pszichológushoz járni még mindig stigma

A TraumaAmbulancia nem reprezentatív felmérésében a férfiak 57 százaléka vallotta azt, hogy egyedül szereti megoldani a problémáit, ami pedig egyenes út lehet például az alkoholizmushoz. Hodász András a papi évei alatt a férfiak lelki és pszichés megküzdéseiről is tapasztalatokat szerzett, a gyónás és a Biblia-olvasás mellett pedig gyakran a pszichológus segítségét is javasolta nekik, de szerinte 10-ből 9 férfi ezt azonnal elutasította azzal, hogy „ő nem bolond”. Hodász szerint ezért első lépésben a pszichoterápiától való félelmet kellene bennük feloldani.

Ezt a toxikológus is megerősítette, szerinte ha például valaki depressziós panaszokkal besétál a pszichiátriai gondozóba, és közben meglátja őt egy ismerőse, rögtön rákerül a skarlátbetű.

„Stigmatizált lesz, mert megtudják, hogy pszichiáterhez jár, innentől kezdve a bolond kategóriájába fog tartozni, ami baromira nem jó.”

Mácsai Pál egy kérdésre válaszolva azt mondta, szerinte a (főszereplésével készült) Terápia-sorozatnak sem volt jelentős edukatív hatása a témában, már csak azért sem, mert Magyarországon a pszichológia tudományának meglehetősen hányattatott sorsa volt az elmúlt száz évben: a század első felében „zsidó vircsaftként” gondoltak rá és nem igazán kedvelték, a kommunisták pedig nyugati elhajlásnak tartották, és csak sokára, a ’80-as évektől nyert polgárjogot. Mint magyarázta, a színészi alkotásnak van köze a pszichoterápiához, ami a Sztanyiszlavszkij-féle lélektani realizmusban is megjelenik, de a színjátszás alapvetően is egy megváltozott tudatállapot, ami nagyon hasonlít a gyerekek szerepjátékaihoz. A színészet ezzel együtt arra is alkalmas, hogy a különféle belső tartalmakat ki lehessen ventilálni a színpadon.

Közérthetően az antidepresszánsokról

A beszélgetés résztvevői szerint az antidepresszánsokhoz is hasonlóan káros sztereotípiák tapadnak, Hodász Andrásnak is volt olyan mélyen depressziós állapota, amikor antidepresszánsra volt szüksége, és ő is tartott attól, hogy majd rászokik. Zacher Gábor szerint nem növeli az antidepresszánsokkal szembeni bizalmat a betegtájékoztatójuk sem, ami az elhízást, a libidócsökkenést és az alvászavart is a mellékhatások közé sorolja. Szerinte ezért arra lenne szükség, hogy a szakemberek közérthetően beszéljenek ezekről a szerekről és bontsák le a velük kapcsolatos prekoncepciókat.

„Komoly kormányzati segítséget kellene nyújtani, kezdve a gyerekpszichiáterek számának növelésével, mert ha ma valaki az állami szektorban szeretne pszichoterápiára járni, annyi esélye van, mint utolsó fagyinak a gyerekzsúron”

– fogalmazott Zacher, és hozzátette, hogy azt kellene megértetni az emberekkel, hogy nemcsak az betegség, ha elcsúsznak a járdán és eltörik a bokájukat, hanem az is, amikor pszichés problémájuk van.

A saját önismereti munkájukkal kapcsolatban Zacher arról beszélt, az a legnehezebb, amikor belenéz a tükörbe, és ő a következtetésre jutott:

„Én egy emberkerülő, nagyon cinikus, roppantul egoista és elég jelentősen narcisztikus figura vagyok, aki hihetetlenül ragaszkodó, és igazi őrült a szakmájában”

– sorolta a toxikológus, majd elmesélte, hogy mikor a fia külföldre költözött, elég volt egy melankolikus Father and son (Apa és fiú) című számot meghallgatnia, máris csendben sírni kezdett a hiánya miatt.

Mácsai szerint az önismeret hasznos dolog, de vannak határai, a színházi szakmában viszont ma is több rendező vallja, hogy ha a színész pszichológushoz megy, „olyan tartalmak párolognak el belőle, amik az alkotásban hasznosak”. Az Örkény igazgatója ezt káros hozzáállásnak tartja, olyannyira, hogy az Örkényben szerződtettek is egy pszichológust, akit a fiatalabb társulati tagok igényeltek, és akinek a segítségével olyan dolgok oldódtak meg, amiket „régóta húztak magukkal”.

És akkor mi segíthet a mentális egészségünk javításában? Zacher a rendszeres testmozgásban és a kisebb távlati célok kijelölésében hisz, Hodász szerint tudni kell felismerni azokat a jeleket, amikor már nem lehet letagadni, hogy baj van és hogy valakinek segítségre van szüksége, Mácsai pedig azt javasolta, hogy másokat is merjünk szembesíteni azzal, ha látjuk, hogy gáz van.