Menstruálni az olimpián: hátrány vagy szupererő?

2024. július 29. – 12:00

Menstruálni az olimpián: hátrány vagy szupererő?
A győztes Senánszky Petra a női 50 méteres gyorsúszás döntője után a belgrádi vizes Európa-bajnokságon 2024. június 22-én – Fotó: Derencsényi István / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Nyűgös voltam és feszült, ezért a verseny előtt a szokottnál is fókuszáltabb próbáltam maradni: félrevonultam, hogy minél kevesebb hatás érjen. Közben ott volt nálam bekészítve a tampon és a fájdalomcsillapító is, de igyekeztem nem erre figyelni.”

A jelenleg élete első olimpiáján részt vevő Senánszky Petra tagja volt annak a magyar úszócsapatnak, amely júniusban részt vett a belgrádi Európa-bajnokságon, a menstruációjának pedig éppen a döntő napján kellett volna megjönnie, de végül ez csak másnap történt meg. Nála pont a menstruáció előtti pár nap a legrosszabb, Senánszky végül mégis országos csúccsal nyerte meg az Eb-t 50 méteres gyorsúszásban.

Az úszó azt mondja, a párizsi olimpia már szerencsés időpontban van, akkorra már egy héttel túl lesz a menstruációján. Korábban viszont többször is előfordult, hogy az pont a verseny idejére esett.

„Van is egy kép arról, ahogy a döntő előtt még görnyedten fekszem az ágyamon. Aztán bevettem egy gyógyszert, és odaálltam a rajtkőhöz.”

A menstruáció a sport utolsó tabuja

Az olimpia hivatalos oldalán márciusban jelent meg egy írás azzal a felütéssel, hogy míg a 2024-es párizsi játékok lesz az első, ahol a sportolók számában elérik a teljes nemek közötti egyenlőséget, és jelentős előrelépések történtek a női sportversenyek nagyobb láthatóságában is, egy téma azonban még mindig tabu maradt: a menstruáció.

Pedig a 2010-es évek közepén úgy tűnt, nagyobb figyelmet kap, miután több sportoló is kitért nyilatkozatában a menstruációval kapcsolatos nehézségekre. Amikor Heather Watson brit teniszező többször összegörnyedt, majd kikapott ellenfelétől a 2015-ös Australian Open első fordulójában, a meccs után „lányos dologra” hivatkozott, és arról beszélt, hogy százszázalékos formában érkezett a tornára, szóval „ez most elég szívás”. Ezután egy korábbi brit teniszbajnok, Annabel Croft a BBC rádióműsorában bátornak nevezte fiatalabb sporttársát, mert szerinte a nők soha nem beszélnek az ezzel kapcsolatos problémáikról, csak csendben szenvednek. „A menstruáció az utolsó tabu a sportban”, mondta.

A következő évben, a riói olimpián ismét elhangzott egy váratlanul nyílt női nyilatkozat. Fu Jüan-huj kínai úszó, miután csapatával lemaradt a dobogóról a 4x100 méteres női váltó döntőjében, a medencéből kiszállva a kínai CCTV kamerája előtt azt mondta: „Tegnap megjött a menstruációm. Kicsit gyengének és kimerültnek érzem magam, de ez nem mentség.” A kommentáron Fu Jüan-huj honfitársai lepődtek meg a legjobban, a kínaiak körében ugyanis annyira ritka a tamponhasználat, hogy sokan nem is feltételezték, hogy a nők úsznak a menstruációjuk alatt.

A mozgás néha még segít is

„Sportolóként azzal a meggyőződéssel nőttem fel, hogy akkor lehetek a legjobb, ha minél inkább lemásolom a fiúk pozitív tulajdonságait: az edzéshez való hozzáállásukat, a mentalitásukat, az érzelmi stabilitásukat, és némileg a testi erejüket. Ebbe az is beletartozott, hogy a menstruáció sem lehet soha kifogás” – mondja a többszörös Európa-bajnok Jakabos Zsuzsanna, aki szerint ez a felfogása biztosan hozzájárult ahhoz, hogy elérje a teljesítőképessége csúcsát. Nála egyébként nem jár nagy fájdalommal a menstruáció, az edzésmunkában sem kell ilyenkor változtatniuk, sőt a mozgás néha még segít is neki.

Jakabos Zsuzsanna a női 4x100 méteres vegyesúszás előfutamában a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 30-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Jakabos Zsuzsanna a női 4x100 méteres vegyesúszás előfutamában a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 30-án – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A 34 éves Jakabos kisebb versenyeken több alkalommal vett részt úgy, hogy menstruált, az eddigi öt olimpiája közül viszont csak egyszer fordult elő, hogy eltolták a ciklusát két nappal, hogy a vérzés ne a versenynapokra essen. Az úszó szerint a menstruáció az élsportban egyre kevésbé számít tabutémának, és már csak azért sem érdemes tabusítani, mert egy olyan tényező, aminek a hatása nem elhanyagolható a teljesítmény szempontjából. Jakabos edzője és férje, Petrov Iván a megkeresésünkre rögtön úgy reagált, örül, hogy foglalkozunk ezzel a ritkán tárgyalt, mégis nagyon fontos témával.

„Az, hogy a menstruációs ciklus befolyással van a versenyzők teljesítőképességére, olyan alapvetés, mint ahogy a nap reggel felkel, alkonyatkor pedig eltűnik”

– mondta Petrov, aki szerint nagyon fontos, hogy a témában a versenyző-szülő-edző hármas (korosztálytól függően) felnőtt módon tudjon egymással kommunikálni.

Súlyt emelni görcsök közben

Veiland Violetta a magyar súlylökők fiatal generációját erősíti, fedett pályás országos bajnok. Azok közé a nők közé tartozik, akik igazán megszenvedik a ciklusukat. „A menstruáció előtti és közbeni tüneteim is nagyon erősek: görcsölök, fájnak a melleim, rossz a közérzetem, hangulatingadozásaim vannak. Mindez a versenysportban nem túl előnyös dolog.” Nehézatlétaként gyakran több tíz kilós súlyokkal végez edzéseket, és ilyenkor a menstruációja alatt sokkal több vér távozik a szervezetéből. De ő is a nyílt kommunikációban hisz.

„Ha nagyon görcsölök, azt mondom a tréneremnek, edző bá’, ne haragudjon, ma nem úgy fog menni”

– meséli a sportoló, de hozzáteszi, hogy így is rengetegszer szenvedi végig a menstruáció napjain az edzéseket. „Tavaly pont egy fontos verseny reggelén jött meg. Bevettem egy fájdalomcsillapítót és egy görcsoldót, de még így is fájt rendesen. Aztán úgy álltam oda, hogy ennek jól kell sikerülnie, és abban az évben az egyik legjobb eredményt értem el.”

A későbbi győztes Veiland Violetta az 50. fedett pályás országos atlétikai bajnokság női súlylökés versenyszámában a nyíregyházi atlétikai centrumban 2024. február 17-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
A későbbi győztes Veiland Violetta az 50. fedett pályás országos atlétikai bajnokság női súlylökés versenyszámában a nyíregyházi atlétikai centrumban 2024. február 17-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Dr. Osváth Péter sportszakorvos, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem docense szerint a menstruáció megléte alapvetően nem indokolja az edzés, a fizikai terhelés kihagyását: akinek nincsenek komolyabb panaszai, szerinte bátran sportolhat. De hangsúlyozza, hogy nincs két egyformán menstruáló nő. Időtartamban, vérmennyiségben, a panaszok jellegében és a megváltozó fizikai vagy kognitív teljesítményekben is nagy eltérések lehetnek. Éppen ezért

egységes protokoll sem létezik a versenysportban arra, hogyan alkalmazkodnak a szakemberek a női sportolók ciklusához.

Szerinte mindig sok múlik az edző és a sportoló kapcsolatán, a profi sportban pedig jellemző, hogy az évek alatt nagyon precíz, a versenyző ciklusára is kiterjedő edzésnaplót vezetnek a teljesítményváltozásokról. „Ez alapján fordulhat a sportoló a nőgyógyászhoz, aki javaslatot tehet a ciklusának szabályozására.”

A hormonális cikluseltolás nem számít doppingnak

Márton Anita olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüstérmes magyar súlylökő tinédzser kora óta az élmezőnyben versenyez. Az ő edzője is napra pontosan ismerte a ciklusa alakulását, és bár neki csak ritkán voltak ezzel kapcsolatos panaszai, azt mondja, a sportolók fájdalomtűrő képessége egyébként is sokkal magasabb az átlagemberekénél. Ennek ellenére 17 éves korában javasolta először az edzője, hogy szedjen hormonális fogamzásgátlót. Ezután 30 éves koráig alkalmazta is, egészen a gyerekvállalásig.

„Év elején megnéztük, hogy mi lesz az év fő versenye, és ahhoz igazítottuk a menstruációmat – úgy időzítettük, hogy mondjuk ne az olimpia közepén jöjjön meg.”

A súlylökő jelenleg a második gyerekét várja, tavaly befejezte a pályafutását és dobószakág-vezetőként dolgozik a szövetségben.

Dr. Osváth Péter szerint ha a menstruáció ideje alatt nincs teljesítményváltozás, márpedig sokan ezt tapasztalják, akkor nincs értelme a menstruáció dátumait tologatni. Ellenkező esetben a hormonális fogamzásgátlók használatával egyszerűen megoldható, hogy a legfontosabb versenyek alatt a sportoló ne menstruáljon. Ezek a tabletták ugyanis nincsenek fent a nemzetközi doppinglistán, a versenysportban is szabadon használhatók. A szakember viszont úgy gondolja, a menstruáció túlszabályozása, akár tartós blokkolása a sportolói sikeresség érdekében akár felvethetné a dopping kérdését is, de ez egyelőre nincs napirenden.

Hátrány vagy szupererő?

Jakabos Zsuzsanna éveken át szerencsétlenségnek gondolta, ha a vérzése pont egy időbe esett egy komoly versennyel, csak az utóbbi időkben kezdett felfigyelni arra, hogy a ciklusa különböző szakaszaiban máshogyan működik a teste. „Rájöttem, hogy a menstruációm alatt még jobb is az erőnlétem, így a teljesítményem is. Vagyis kiderült, hogy inkább jó hatással van rá a menstruáció.”

Senánszky Petra – aki Párizsban 50 gyorson szerdán 11-től úszik majd elődöntőt – is azt figyelte meg, hogy évről évre jobban befolyásolja a teljesítményét a menstruációja, azért a technológia segítségével egyre nagyobb tudatossággal is áll hozzá: egy okosgyűrű segítségével folyamatosan monitorozza a biológiai funkcióit, méri például a pulzusát és a testhőmérséklet-változásait, és ezek alapján detektálja, melyik szakaszában tart a ciklusában. Majd ehhez igazítják az edzésciklusait is. Ebben partnere az edzője, Kókai Dávid is, aki igazi analitikus szemléletű szakember, így együtt kísérleteznek a teljesítménygörbék összefüggéseivel. Már évekkel ezelőtt rájöttek például arra, hogy Senánszky a menstruáció előtti héten kevesebb munkával is el tudja érni ugyanazt az edzésterhelést.

Márton Anita a riói nyári olimpia női súlylökés versenyszámának döntőjében a Rio de Janeiró-i Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 12-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Márton Anita a riói nyári olimpia női súlylökés versenyszámának döntőjében a Rio de Janeiró-i Olimpiai Stadionban 2016. augusztus 12-én – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Azt minden általunk megkérdezett sportoló kiemeli, hogy még nagyon kezdetleges, ahogyan a hazai versenysport kezeli a menstruációtudatosság témáját, magyar nyelvű szakirodalom alig érhető el róla. Igaz, a nemzetközi kutatások is igen megoszlanak azzal kapcsolatban, hogy a női ciklus hogyan hat a fizikai- és kognitív teljesítményre. A fejlettebb és gazdagabb sportkultúrákban ma már sokkal komolyabb figyelmet fordítanak erre, Márton Anita például ezért azt javasolta, hogy az Atlétikai Szövetség őszi továbbképzési programjában szerepeljen egy erről szóló előadás is.

„Ha a menstruáció tudatos tervezése csak néhány százalékos teljesítménynövekedést jelent, a profi sportban az is helyezésekben mérhető.”

A fehér alsó plusz stresszfaktor

Bárhogyan is fejlődik a sporttudomány, és vele együtt a ciklusban rejlő potenciál kihasználása, a menstruáció sok női sportoló számára mindenképp pluszstresszfaktort jelent – csupán a praktikus kellemetlenségei miatt. A súlylökő Veiland Violetta azt meséli, a versenyek alkalmával órákat tölt a pályán, és két dobás között ugyan szólhat a bírónak, hogy kiszalad a mosdóba rendbe tenni magát, „balesetek” így is előfordulnak.

„Jártam már úgy versenyen, hogy átvérzett az alsóm. És közben végig ott álltam a közönség előtt. Szerintem nincs olyan női sportoló, akit ilyesmi nem zavar meg a koncentrációban.”

Ilyen esetben sokat segíthet egy sötét színű női alsó, ezt viszont nem minden sportág engedi. Az évszázados tradícióira büszke wimbledoni tenisztornán például a szabályok szigorúan csak fehér ruházatot engedélyeznek a versenyzőknek, 2022-ben ezért néhány női sportoló tiltakozó kampányt szervezett, amelyben felhívták a figyelmet arra, milyen szorongáskeltő a menstruáció ideje alatt is talpig fehér szettben pályára lépni. A kampány sikeres volt, a következő évtől a szervezők a nők számára engedélyezték, hogy a fehér szoknyájuk alatt sötét színű alsót viseljenek.

Mikor a Nike tavasszal bemutatta az USA atlétikai csapatának tervezett, merész bikinivonallal ellátott mezeit, Lauren Fleshman korábbi bajnok futónő az Instagramon azt írta: „A profi sportolóknak képesnek kellene lenniük versenyezni anélkül, hogy bármennyi agykapacitást szenteljenek arra, hogy éppen mi történik az intim testrészeikkel, vagy hogy azon kéne kattogniuk, vajon a testük melyik intim részét mutatják meg éppen a nagyvilágnak.” És ez ugyanígy igaz a menstruációval járó stresszre is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!