Az ideális férfi izmos, de nem izomagyú – az elvárások és az étkezési zavarok már a férfiakat sem kímélik

Az ötvenes éveiben járó Andor számára az ideális férfi vékony és sportos. Andorral délután találkoztunk egy kávézóban, épp egy banánkenyeret majszolt, és azt mondta, az volt az első szilárd étel, amit aznap evett. Előtte csak kávét és vizet ivott, de neki ez bőven elég. „Kifejezetten lelkiismeret-furdalásom van attól, ha túl sokat eszem és jóllakom, mert úgy érzem, fölöslegesen ettem ennyit. Olyan is előfordul, hogy kiköpöm az ételt, mert megkívánom az ízét, mondjuk, egy fánknak, amiből megrágok egy falatot, de utána kiköpöm.”

Furcsa kapcsolata az étellel és evéssel még gyerekkorában kezdődött, amikor egyszer a nagymamája rátukmálta a karalábéfőzeléket. „Emlékszem, hogy ott ülök a főzelék felett, miközben a mamám csipkedi az arcomat, és azt mondogatja nekem, hogy ezt az utolsó falatig meg kell ennem.”

Andort sosem diagnosztizálták a klasszikus evészavarral, mint az anorexia vagy bulimia. Nem is volt az életében soha olyan periódus, mikor hánytatta volna magát vagy szigorú koplalásba kezdett, azonban az elhízástól való félelem őt is megtalálja:

„Elutaztam egy pár napra, amikor csak ettem, viszont nem mozogtam sokat, és

az a kép élt a fejemben magamról, hogy úgy nézhetek ki, mint egy bojler.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez nem egészséges énkép, de közben gyötört a lelkiismeret-furdalás attól, hogy tartósítószerekkel telenyomott, előrecsomagolt croissant-t eszem cukros lekvárral. Ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy ha hazaértem, akkor tartok egy nullás napot, azaz nem eszem semmit. Ezt egyébként havi egyszer magamtól is szoktam tartani.”

Andor szerint neki az evés nem okoz olyan élvezetet, mint másoknak. Ő attól érzi jól magát a bőrében, ha a saját szabályai szerint ehet akkor és amit szeretne, gyümölcsöt, zöldséget, banánkenyeret vagy sóletet. „Én úgy gondolom, hogy nekem ez a válaszom arra a rengeteg impulzusra, ami ér engem a mindennapok folyamán, amiket viszont nem tudok befolyásolni. Sokat sportolok és böjtölni szoktam rendszeresen, amikor napokig csak vízen és gyógyteákon élek, mert én így érzem jól magam.”

Az elmúlt 25 évben megtriplázódott azoknak a férfiaknak a száma, akik elégedetlenek a testükkel

A 21. században a férfiaknak is sokszor egyre szigorúbb elvárásoknak kell megfelelniük. Már kevésbé vagyunk elnézők azzal, aki nem ad a külsejére, és nem a legújabb trendek szerint öltözködik, edz, eszik – egyszóval él. Ennek azonban a következménye, hogy az evészavaros betegek körében az utóbbi évtizedekben jelentősen megnövekedett a férfiak száma is. „Míg korábban az evészavaros eseteknek csupán pár százaléka volt férfi, ma már 20-25 százalékról beszélhetünk – mondja dr. Babusa Bernadett. – Gyakorlatilag az utóbbi 25 évben megtriplázódott azon férfiak száma, akik elégedetlenek a testükkel.

Olyan, mintha a férfiaknak is elkezdték volna adagolni azokat a keserű pirulákat, amiket a nők már évtizedek óta kapnak. Hiszen őket is bombázzák különböző, sokszor ellentmondásos üzenetekkel arról, hogyan is néz ki az ideális férfi.

Azt hallják, hogy borotválkozzanak rendszeresen, mert egy ápolt férfi ezt teszi, de ne legyenek teljesen csupaszok, mert igazából az a férfias, akinek szakálla van. Legyenek erősek és izmosak, de ne izomagyúak, mert az már nem jön be a nőknek. Egy ideális férfi határozott és kemény, mert a nők azt szeretik, de ne legyen túl kemény sem, mert a gyengédség is fontos tulajdonság.”

A szakember szerint a ránk zúduló elvárások azt illetően, hogyan is kellene kinéznünk, akkor homályosíthatják el igazán az önmagunkról kialakított reális képet, ha nem látunk magunk körül hús-vér embereket, hanem csak a social mediában pörgő fotókon szereplő nőkhöz és férfiakhoz hasonlítgatjuk magunkat. „A pandémia időszaka alatt 15 százalékkal nőtt az evészavarok gyakorisága. Sokaknál felerősödtek a tünetek, amik korábban csak kismértékben voltak jelen, és a visszaesés aránya is jelentősen megnőtt. Emellett a járvány alatt csak online tudtuk tartani a kapcsolatot, csak fejeket látunk a kamerákon keresztül, de testeket nem. Így a férfiak, beleértve a serdülő fiúkat is, nem találkoztak a kortársaikkal, akik számukra a referenciapontot jelentik. Ehelyett a közösségi platformokat görgették, ahol ömlik rájuk, hogy az ideálisnak titulált férfi mit eszik, milyen táplálékkiegészítőket szed, hogyan edz és mennyire izmos” – mondja Babusa Bernadett.

Egyre több, kifejezetten férfiakkal készített kutatás is készül az evés- és testképzavarok témájában. „Egy felmérésben a részt vevő férfiak 25 százaléka azt válaszolta, hogy túl soványnak tartja magát, pedig teljesen normális volt a testsúlyuk. A zavart evési szokások, amik az előszobái az evészavaroknak, a férfiak körében is terjednek. Ezt jól szemlélteti az is, hogy

már a köznyelvben is megjelent a manorexia, ami a férfi anorexiát jelenti”

– fejti ki a klinikai szakpszichológus, aki szerint a férfiak inkább a falászavarokba csúszhatnak bele.

Vágóállatoknak kifejlesztett készítményekkel akarják növelni az izmaik méretét

A bulimiához hasonlóan a falászavar (binge eating) esetében ugyanúgy megjelennek a falásrohamok. „Ekkor megjelenik a kontrollvesztettség élménye is. Az illető azt éli át ilyenkor, hogy nem tudja kontrollálni, hogy mit és mennyit eszik. A bulimiánál vannak ehhez társuló, kompenzáló mechanizmusok annak érdekében, hogy a testsúly ne gyarapodjon. Ilyen például az önhánytatás, a hashajtózás, a túlzásba vitt testedzés vagy az állandó diétázás. Viszont a falászavarnál ezek hiányoznak, ezért a falásrohamokkal küzdő pácienseknek körülbelül a fele túlsúlyos vagy elhízott lesz” – fejti ki Babusa Bernadett.

A binge eating mellett fontos megemlíteni az izomdiszmorfiát is, ami a klinikai szakpszichológus szerint lényegében az anorexia fordítottja.

„Azok, akik izomdiszmorfiában szenvednek, kényszeresen foglalkoznak az izomzatuk méretével, és megrögzötten szeretnék növelni az izomtömegüket, és hiába van már erős izomzatuk, továbbra is soványnak látják magukat.

Ennek érdekében kényszeres testépítésbe kezdenek, és szigorú diéta szerint étkeznek, valamint szteroidokat szednek orvosi kontroll nélkül.”

Rákapni ezekre az illegális, tesztoszteront is tartalmazó készítményekre, amiket nem is embereknek, hanem vágóállatoknak fejlesztenek ki, roppant veszélyes. Ugyanis könnyen kialakulhat a szteroidfüggőség, hosszú távon pedig súlyos mellékhatások is felléphetnek. „Számolni kell testi mellékhatásokkal, többek között a szív- és májbetegséggel, megnövekszik a prosztatarák esélye, ginekomasztia alakulhat ki, ami a mell elnőiesedését jelenti, és a későbbiekben csak műtéttel lehet korrigálni. Emellett ott vannak a pszichés tünetek, többek között a hangulatingadozás, fokozott agresszió, romlik az ítélőképesség, valamint gyakori mellékhatás a szexuális zavar, például merevedési zavar is” – magyarázza Babusa Bernadett.

Az étel és az étkezés tele van érzelmekkel, ezektől nem lehet csak úgy megválni és félresöpörni

Az evés egyrészről magánügy, másrészről egy közös, családi esemény is. Legalábbis sokáig az volt, manapság inkább az a jellemző, hogy mindenki akkor eszik, amikor szeretne. Felpakolunk a tányérra mindent, amit megkívánunk, majd elvonulunk a szobánkba, és ott falatozunk egyedül.

Túry Ferenc pszichiáter szerint az étkezési szokásaink merőben átalakulóban vannak – és nem a jó irányba. „Régebben az együtt evés gyakorlatilag kötelező volt. A családok reggel is együtt ültek asztalhoz, majd este pedig megvárták, hogy a férfi, az apa hazaérjen a munkából. Most a közös étkezés nagyon ritka, ami nem jó tendencia, mert egy család kohéziójában fontos terület az együtt evés. Ezt magyarázhatjuk a nyugati civilizáció individualizációjával, valamint azzal is, hogy az étkezési szokásainkkal egyetemben az ételhez való viszonyunk is változik.

Most az étel egy elherdálható tömegcikk, mert kidobjuk a kenyeret, ha kiszáradt. Míg korábban megőrizték, és prézlit csináltak belőle

Ez azért is rémisztő, mert az étel, ahogy az étkezés is, tele van érzelmekkel, amiktől nem lehet csak úgy megválni és félresöpörni. A nagymama így fejezheti ki a szeretetét, amikor almás pitét készít az unokájának, aki dacból, csak azért sem fogja megenni a spenótot. Az ételhez, étkezéshez fűződő viszonyukban a belső frusztrációk mellett a családi gubancok is kiütközhetnek, éppen ezért is hatékony megoldás az evészavaros tinédzserek gyógyításában a családterápia” – mondja a pszichiáter.

Családterápia mentette meg egy 16 éves lány életét, aki 33 kilósan került kórházba

A pszichiáter azt mondja, a tizenéves korosztályban az anorexia és bulimia kialakulásában sokszor döntő szerepe van a beteg családjának. „Az esetek 90 százalékában ártalmatlannak tűnő dolgok okozhatják a gondot, amiket jól irányzott lépésekkel könnyű feloldani. Az első anorexiás betegem, akit családterápiával kezeltünk, egy 16 éves lány volt, aki 33 kilósan került a kórházba, és folyamatosan fogyott, egészen 31 kilóig lement. Hónapokig kezeltük, de semmi nem vált be, ezután kezdtem a családjával is foglalkozni. A családterápiában van egy játék, amikor mindenki kérhet egy konkrét dolgot, amin a másiknak változtatnia kell. A lány azt kérte az apjától, hogy munka után ne a barátaival találkozzon, hanem menjen haza, és az apja ezt vállalta. A lány egy hónappal később már nyolc kilóval több volt” – részletezi Túry Ferenc.

A család viszonyok és dinamikák egyensúlya több ponton is elcsúszhat. Például ha az anya túlságosan védi a gyerekét, aki emiatt nem tud önállósodni, de a probléma forrása lehet az is, ha a szülők nem elég erélyesek, vagy még mindig úgy kezelik a lányukat, mintha hatéves lenne, pedig már betöltötte a tizenhatot. Vagy éppen az, ha a családtagok között nincsenek meghúzva és tisztázva a határok. „Már a bejelentkezéskor a telefonban elmondom az egyik első szabályt, miszerint mindenki a saját nevében beszél, nem használunk többesszámot. Tehát szólok, ha az aggódó apa azt mondja, hogy még nem jött meg a menzeszünk, és ne az anya mesélje el, hogy milyen napja volt az iskolában a fiának, hanem adjuk meg neki a lehetőséget” – magyarázza Túry Ferenc, aki hozzáteszi, hogy a családterápia nem a szülők hibáztatásáról szól.

A szülők is kvázi szakértőként vannak jelen, hiszen kik ismernék jobban a gyereküket, mint ők. Ezért is fontos, hogy részt vegyenek, akkor is, ha elváltak, akkor is, ha kontrollálni akarnak mindent, és még akkor is, ha ők maguk is betegek:

„Volt egy páciensem, akinek a terápiájára nem jött el az alkoholista apja, mert azt hitte, hogy ott ráhúzzuk a vizes lepedőt.

Aztán egyszer találkoztunk a kórházban, amikor a lányát látogatta, és látta, hogy nem eszem embert. A következőkben rendszeresen eljött, és a lánya hamarosan fel is épült” – teszi hozzá a pszichiáter. Szerinte egyre több terapeuta alkalmazza a családterápiát, amire valamelyest igazából rá is kényszerülnek. Ugyanis az evészavaros betegek ellátása a hazai egészségügyben súlyosan hiányos. Ingyenesen, online elérhető azonban a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet Pszichoszomatikus Szakrendelője és a BioTechUSA által létrehozott Jó(l)eszünk program. Az önsegítő program szintén a család bevonásával nyújthat segítséget az evészavarban szenvedők és családjuk számára, de főként szakemberrel folytatott terápia kiegészítéseként ajánlják.

A betegek hányódnak a belgyógyászat és a pszichiátria között

Túry Ferenc azt mondja, különböző becslések alapján 30 ezer bulimiás és anorexiás beteg van hazánkban, ehhez képest az ellátás nagyon szerény, ezért a kezelésre szorulók nagy része ellátatlan marad. „Ha mégis bekerülnek valamilyen intézménybe, akkor félő, hogy a rutinellátás rossz beidegződése miatt csak gyógyszeres kezelést kapnak. Felírják nekik az étvágygerjesztőt, de egy anorexiás betegben az is csak ellenállást kelt. Az anorexiások irracionálisan félnek az elhízástól és testképzavarral küzdenek. Kövérnek látja magát, holott 35 kiló. Ezért sem hatékony az, ha az orvosok arra kényszerítik, hogy egyen, ahogy a szülői buzdítás is hatástalan. Felírhatják az egyik drága tablettát a másik után, de az evészavarok kezelése alapvetően nem gyógyszeres, hanem pszichoterápiát igényel.”

A hozzáállás és a kezelési módok megreformálása mellett több speciális evészavar-klinikára is szükség lenne az országban. „Hollandiában 17 millió lakos van és 28 evészavarosztály, e szerint Magyarországon lennie kellene 15-nek. Ehelyett van 5 osztály, és ezek nem különálló részlegként működnek, hanem egy már meglévő pszichiátriai osztályon van néhány ágy, ami evészavaros betegnek van fenntartva” – mondja Túry Ferenc. Szerinte az evészavaros betegek gyógyítása azért is akadozhat, mert maguk az orvosok is félnek az anorexiától. „Ezek a betegek hányódnak a belgyógyászat és a pszichiátria között. Azért is, mert sok pszichiáter fél az anorexiásoktól éppen az ellenállásuk és a dac miatt. Pedig ha valaki beleássa magát az evészavarokba, és rájön, hogy a tinédzser mit akar üzenni a koplalással és az önhánytatással, akkor sokat tud segíteni. A gyerekekben is tudatosul, hogy a kezelés és a terápia az ő védelmüket szolgálja, és az ő érdekük is az, hogy rendbe jöjjenek.”

Az evészavar, azon belül is az anorexia sokak életét megkeserítheti, és ha nem kezelik kellő időben, akkor arra is van esély, hogy a beteg belehal a betegségbe. „Az anorexia kialakulása utáni tíz évben nyolc százalék, húsz évben pedig húsz százalék az elhalálozások száma. Ezért is fontos, hogy olyan szakembert keressünk fel, klinikai szakpszichológust vagy pszichiátert, aki kifejezetten az evészavarokra specializálódott, mert az evészavarok gyógyításához speciális tudásra van szükség. Ne dietetikushoz vigyük el a 13 éves lányunkat, aki nem akar enni, mert ez nem egy dietetikai probléma” – fejti ki Bogár Nikolett, a Semmelweis Egyetem evészavarokkal foglalkozó kutatója.

Az evészavarokról szóló sorozatunk első részét ezen a linken olvashatják.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.