Minél nagyobb a krízis, annál jobban félünk azoktól, akik mások, mint mi – elindult a Telex Közbeszéd

„Minden átpolitizált, kutyás, nem kutyás, falu vagy város, ezeket a különbségeket is a politikai törésvonalak mentén vizsgáljuk, és eszerint rakjuk be az embereket dobozokba”

– mondta Kósa Lívia politológus a Telex Közbeszéd első eseményén, amelynek témája épp a közbeszéd hiánya, azaz az volt: Miért nem állunk szóba egymással? A Három Hollóban a Telex támogatóinak megrendezett beszélgetés másik két vendége Dr. Bánki György pszichiáter és Kende Anna szociálpszichológus voltak, akik Fábián Tamás moderálása mentén első körben arra keresték a választ, hogy valójában miért is fontos, hogy olyanokkal beszélgessünk, akikkel nem feltétlen egyezik a világnézetünk.

„Lényegében 99 százalékban ugyanolyanok vagyunk, van köztünk az az 1 százalék különbség, amin folyamatosan kínlódunk. Különbségek mindig voltak és lesznek, ha összegyűlik tíz ember egy teremben, ott is kialakulnak csoportok. Mondjuk az alapján, hogy kik azok, akik zöld zoknit viselnek, és kik azok, akik kéket. A zöld zoknisok elkezdenek a sajátjaikban bízni, és gyanakszanak majd a kékekre. De aztán lehet, hogy egy teljesen új szempont szerint rendeződnek a csoportok” – magyarázta Dr. Bánki György. Szerinte az emberi természet alapvetően ilyen, közösségekben élünk, a valahova tartozás fontos része önmagunk definiálásának.

A „ki vagyok?” kérdésre azonban csak akkor kaphatunk válaszokat, ha olyanokkal is találkozunk, akik tőlünk különbözőek.

Kende Anna szerint a harmonikus együttélés kulcsa, ha nem állunk le mindig mindenkivel vitatkozni, mert történetesen mást gondolnak a világról. „Azonban nem szabad elzárkózni, mert az csak beszűkült, fekete-fehér mentalitáshoz vezet. Szükségünk van másokra is, hogy megértsük a világ működését” – mondta a szociálpszichológus.

Mégis, itthon sokszor érezhetjük azt, hogy nehéz nyitni mások felé, már az első lépésnél meggátol minket valami – a mindent átható politika.

„Közhely, hogy mindenki a saját buborékában él, itthon azonban ezek a buborékok már inkább falak. Ennek okán lehet, hogy nem is ismerünk olyat, aki tőlünk különböző politikai nézeteket vall. Nem is kommunikálunk, hanem rögtön megvetjük a másikat, azért, mert ő ellenzéki, vagy épp mert kormánypárti. Így viszont egy eltorzult kép alakul ki bennünk arról, hogy mi zajlik le a másik fejében”– mondta Kósa Lívia, aki szerint ez a folyamat már régóta fennáll, és ezek a törésvonalak csak tovább mélyülnek, a társadalom pedig egyre polarizáltabb lesz.

„És itt most nemcsak politikai polarizációról, hanem érzelmi polarizációról is beszélünk. Olyan szinteken, hogy már olyan közös ügyektől sem tudjuk elvonatkoztatni a pártpolitikát, mint például a klímaváltozás”

– tette hozzá a szociálpszichológus.

„Indulatokkal reagálunk, lenézzük és dehumanizáljuk azt, akinek az alapvető értékei különböznek a miénktől. Azt gondoljuk, hogy a másik agymosott, hogy gonoszság, pedig egyszerűen csak egy másik értékrendszer szerint gondolkodik. Van abban logika, hogy ő miért jutott el erre a következtetésre, még akkor is, ha az távol áll tőlem” – részletezte Kende Anna, aki szerint ezeken felülemelkedve is lehet egymással együtt élni. Nem egy családban például már nem téma a politika, pont azért, mert tudjuk, hogy úgysem tudjuk a másikat meggyőzni, és nem is az a cél.

Ha a rokonokkal nem is, de a közösségi médiában, azon belül is a kommentszekcióban szeretünk hangot adni az indulatokkal túlfűtött véleményünknek. Ott azért is megy könnyebben, mert nem látjuk a másikat, az arcát és szenvedését, mikor sárba tiporjuk a mondatainkkal. Ez a felfokozott gátlástalanság Kósa Lívia szerint részben azzal is magyarázható, hogy nagyon sok a magányos ember, akik a televízióból és Facebookról értesülnek a közéletről. „Ezért kellenének olyan heterogén platformok, ahol az emberek tudnak beszélni, nem csak magányosan forronganának és kommentekbe írogatnának.”

De honnan jön ez a rengeteg indulat és bizonytalanság? Alapnak ott vannak múltbéli traumák, kollektív bűnök, politikai átrendeződések, amik újra és újra megtépázták nemcsak a saját, de a nemzeti identitást is. Majd erre rakódnak rá az újabb krízisek, a koronavírus-járvány, az ukrán háború, az infláció, ami csak tovább fokozza a szorongást, és az elidegenedés érzését. „Minél nagyobb a krízis, a bizonytalanság, annál jobban tartunk azoktól, akik más milyenek, mint mi” – mondta Dr. Bánki György. Ehhez kapcsolódóan Kende Anna azt is kifejtette, hogy

a magyar társadalmat kollektív nárcizmus jellemzi. Emögött viszont egy sérülékeny identitás van, amivel a kormány operál is egyébként, például amikor azt hangoztatja, hogy a magyarok lenézett tagjai Európának.

Hazánkban a gyűlölködés és megosztottság szintje érzékelhetően magas. Ez ellen Kósa Lívia szerint úgy lehetne tenni, ha a pártvezetők találkoznának, kezet fognának, beszélnének egymással, ugyanis ezek által csökkenthet a választók polarizácója is.

Míg Kende Anna szerint a hazai politikai kultúrában a populista pártok térnyerése, egymás állandó kritizálása megakadályozza azt, hogy valamiféle egységet képezzenek az ország vezetői. „Az ellenzéknek mindig is az lesz a feladata, hogy kritizálja a kormányt, miközben a hatalmon lévőknek az lenne a feladata, hogy egy egységet képezzen az ellenoldallal együtt. De ez elmaradt itthon, és nem is módszerek vagy a platformok hiányoznak, hanem inkább az akarat, hogy ebben előrelépjünk.”

A kerekasztal-beszélgetés végén a közönségből számos kérdést tettek fel vendégeinknek. Egy támogatónk arról érdeklődött, meghívott szakértőink hogyan viszonyulnak a saját szakmájukon belüli ellentétekhez, például ha egy merőben ellentétes nézeteket képviselő kollégájuk hívja el őket vitázni. Kende Anna azt mondta, nagyon fontos, hogy az illető a szakmai alapvetéseket kérdőjelezi-e meg. Ha erről van szó, sokszor lehetetlen a vita. A szakértők szerint ugyanakkor sokszor nem a megértés vagy a valós diskurzus a célja az ilyen meghívásoknak, hanem a másik fél lejáratása, Bánki György szerint ilyenkor abuzív helyzet is kialakulhat.

Egy támogatónk elmesélte, hogyan szövik át a mindennapjait a különböző véleménybuborékokkal való ütközések, mint a politikai vita családtagokkal vagy beszélgetés konteóhívő burkolókkal. Kérdésére, miszerint hogyan kell ilyenkor reagálni, hiszen az ember jóban akar maradni a családtagjaival, és a burkolást is be kell fejeznie valakinek, Kende Anna azt válaszolta: nem minden helyzetben kell leállni vitatkozni, és nem kell egymást meggyőzni a saját igazunkról.

Hogy azok se maradjanak le az eseményről, akik aznap este nem tudnak velünk lenni, a beszélgetést rögzítettük, rendszeres támogatóink hamarosan megkapják majd a hangfelvétel linkjét.

A Telex Közbeszéd stábja pedig már a következő beszélgetésre készül, melynek témája: A mai oktatási rendszer képes lenne-e újabb Nobel-díjasokat adni az országnak?