Szupersztárból érzékeny mentorrá változott – egy magyar dzsesszénekes is részt vett Marina Abramović kurzusán

Hogy Marina Abramović minden idők legizgalmasabb performanszművésze, vagy egy közhelyekből építkező provokatőr, arról ma már némileg megoszlanak a vélemények. Mindenképpen az előbbi mellett szól a kortárs művészetre gyakorolt hatása: kevés élő alkotó képes a világ legfontosabb múzeumi tereit egyedül megtölteni, és akkora tömegeket megmozgatni, mint ő. Ritmus 0 című 1974-es performansza, amelyben hat órán hagyta, hogy a nápolyi stúdió közönsége azt csináljon vele, amit csak akar, ma is a műfaj alapvető hivatkozási pontja, ahogyan a The Artist is Present (A művész jelen van) című, 2010-ben, a New York-i MoMA-ban tartott performansza popkulturális jelentősége is tagadhatatlan.

De tény az is, hogy Abramović karaktere ideális tárgya az iróniának. A Documentary Now! című paródiasorozatban például Cate Blanchett igen szórakoztató alakításában láthatjuk azt a félelmet nem ismerő művészt, aki ha kell, a Magyar Nemzeti Galériát is felgyújtja, csak hogy radikális művészi ötletét megvalósítsa. (Az epizód szerint ugyanis Abramović egy kitalált magyar származású alkotó, Izabella Barta alakjában jelenik meg, aki szülővárosába, Budapestre tér haza egy retrospektív kiállításra.) De még ezen a nagyon vicces paródiából is sugárzik a tisztelet, amellyel a készítők Marina Abramović személyéhez közeledtek.

Milyen volt Marina? Közvetlen, nyitott és vicces

Az 1946-ban, a háború utáni kommunista Belgrádban született, de jó ideje New Yorkban élő alkotó életútja és szuggesztív személyisége tehát joggal vonzza a rajongókat. Az 1994-es születésű Hargitai Anna Veronika még a pécsi gimnáziumi évei alatt ismerkedett meg a művész nevével, és Abramović több munkája is nagy hatással volt rá. Például az 1997-es velencei biennálén bemutatott, Balkáni barokk című megrázó performansza, amelyben a művész szerb népdalokat énekelt sírva egy véres csonthalom tetején. De kedveli azokat a munkáit is, amelyek a „két ember közötti szimbiotikus kapcsolatokról szólnak”, így az Ulayjal közös performanszait.

Hargitai Anna Veronika Pécsen nőtt fel, tízéves kora óta szerepel színházi előadásokban, és klasszikus hangképzést is tanult. Három évig az ELTE esztétika és hebraisztika szakára járt, végül mégis a dzsessznél kötött ki, és a Bartók Konzervatóriumban szerzett diplomát, 2019-ben pedig felvették a németországi Folkwang Művészeti Egyetem négyéves BA-képzésére. Az intézményben a néhai koreográfus, Pina Bausch is tanult, majd tanított is egykor, a róla elnevezett professzori program pedig 2022-ben meghirdette az első workshopkurzusát, amelyre Marina Abramovićot kérték fel vendégoktatónak.

Hargitai Anna Veronika az életben csak egyszer adódó lehetőségnek gondolta a performanszművésszel közös munkát – ezt bele is írta a jelentkezési anyagába. A meghirdetett programra a nagyjából háromszáz jelentkező közül 26-an nyertek felvételt, voltak köztük színészek, táncosok, klasszikus és dzsesszzenészek és fizikai színházasok is.

A kurzus két szemeszterből, egy háromszor tíznapos, majd egy húsznapos intenzív, reggeltől estig tartó workshopból állt. „Dolgoztunk csoportosan és egyénileg, személyesen és online – az egész iszonyúan koncentrált volt. Videókat néztünk, beszélgettünk, ötleteltünk. Ha például valaki kitalálta, hogy csirkévé szeretne változni a perfomansz alatt, közösen gondolkodtunk, honnan szerezzünk ennyi tollat és hogyan rögzítsük azokat a bőrére.

Ami külön lenyűgöző volt, hogy Marina a maga 76 évével is eget rengető energiával vett részt a munkában. Minden napunk légző- és relaxációs gyakorlatokkal indult, amiket szintén ő vezetett” – meséli az énekes. Szerinte szupersztár mesterük nagyon hamar hús-vér emberré vált előttük.

„Marina közvetlen volt, nyitott és vicces. Egyszerre láthattuk benne a New York-i művészikont és az érzékeny mentort, aki nagyon jó pedagógiai érzékkel bír, és minden figyelmet a diákjaira akar irányítani.

Ő kereste meg a múzeumot is azzal az ötlettel, hogy mutassuk be ott a vizsgamunkáinkat, és rengeteg energiát fektetett ennek a megvalósításába. Néha meg pont olyan kemény és szigorú volt, mint amilyen a nyilvános perszónája, de alapvetően nagyon is természetes ember, aki ha kell, büfés szendvicset ebédel.”

Szépen drapírozott szoba Karádyval

Hargitai Anna Veronika első ötleteit Marina Abramović túlságosan kellemesnek találta, ezért azt kérte tőle, hogy meséljen arról, mi bántja, mitől szenved mostanában. „Azt válaszoltam, hogy a magánytól és az otthontalanságtól, mire azt mondta, emigráns kelet-európaiként ehhez ő is tud kapcsolódni, és szerinte használjam művészileg is ezt a szomorúságot. Mindig az önazonosságra, önmagunk vállalására bátorított minket.”

A performansznak az alkotó az In My Head It’s a Neatly Draped Room (A fejemben egy szépen drapírozott szoba van) címet adta, és egy projekciós kísérletnek szánta. „Egy színházi függönnyel gazdagon bevont térben a saját érzéseimet és gondolataimat próbáltam kivetíteni. Arra a szép, bársonyba burkolt térre reflektáltam ezzel, ami az elménk, a lelkünk, ami kényelmes, veszélyes, varázslatos, de mindenekelőtt magányos hely. Emellett behoztam azokat a szerepeket is, amiket a patriarchális művészet aggatott az »örök nő« szerepére, a dívákra, hisztérikákra, a kiállhatatlan, mégis vonzó művésznők mítoszára. Mindezt a capella énekelt dalokkal egészítettem ki, dzsessz-sztenderdektől Boris Vian-sanzonokon át Karády-dalokig.”

A performanszprojekt június 30-tól július 9-ig, kilenc napon keresztül, tízezer látogató előtt zajlott az esseni Folkwang Múzeum tereiben, délelőtt tíztől este hatig, szünet nélkül.

„Közben nem hagytuk el a helyünket, nem mentünk vécére, nem ettünk. De a fáradtság vagy a pihenés ugyanúgy a performansz része volt”

– magyarázza Hargitai Anna Veronika, és hozzáteszi, hogy a minimalizmus és a lelassulás Marina Abramović legutóbbi munkáit is meghatározta, és a művész mesélt is arról, egykor a MoMA-ban hogyan cserélte fel az étkezések ritmusát: éjszaka evett és ivott, másnap pedig a múzeumban szinte mozdulatlanul ült reggeltől estig.

Az énekes szerint viszont neki testileg volt igazán megterhelő a projekt. „Hat órán keresztül jelen lenni lelkileg és szellemileg nagyon fárasztó. Az ötödik nap környékén már azt kérdeztem magamtól, hogy hülye vagyok én, hogy ezt csinálom? De a fáradtság vagy az unalom is része ezeknek a performanszoknak, az ebből eredő feszültséget pedig tudatosan beépítettem az alkotásba. Megtaláltam egy olyan állapotot, amiben elsősorban a jelenlétem és az energiáim váltak érdekessé, ezáltal a minimális tevékenységeknek is hatalmas jelentőségük lett, amit a látogatók is éreztek. Voltak, akik akár egy órán át is nézték, ahogyan egy érzésem lassan kiteljesedik egy aktusban: egy dal eléneklésében vagy egy pohár összetörésében.”

A bicikli és a mikró találkozása a sodort cigivel

Az 54 órás performansz változatos témákra reagált, de több alkotónál is előkerült a klímaválság problémája. Egy női klarinétművész például egy biciklit hajtva termelt energiát egy vízforralóhoz, amivel egy mikrohullámú sütővel kelt versenyre egy pohár víz felmelegítésében, és volt, aki a fogyasztói társadalomra reflektálva ötezer cigarettát sodort meg a másfél hét alatt. De a queer lét problémájáról is született performansz.

Mivel Marina Abramović egy térdműtét komplikációi miatt nem ülhetett repülőre, nem volt jelen a bemutatón, de az utolsó fázisban is látta online a próbákat, és a performansz ideje alatt esténként is a rendelkezésére állt annak, akinek kérdése vagy kétsége merült fel. (Legközelebbi munkatársa, a társkurátor Billy Zhao végig részt vett a munkafolyamatban.) Búcsúzóul pedig Abramović azt mondta a csapatnak, hogy meg van hatva és nagyon büszke rájuk.

Hargitai Anna Veronika szerint az önéletrajzában is jól mutat majd a művésszel való együttműködése, és az alkotás interdiszciplináris megközelítése őt is nyitottabbá tette és kedvet csinált a zenészi munkákon túli műfajokhoz. A jövőben szívesen gondolkodna hasonló projektekben, és miután két magyar kurátor is megkereste már, van esély rá, hogy ez összejön. De erről még sajnos nem árulhat el részleteket.