Mitől szép egy tyúk?

A tyúkok. Ha ezt a szót írom, mindenkinek biztos beugrik egy szép emlék, egy kedves gondolat, egy gyermekkori találkozás, egy olyan zeneszám, mint ez, a Csirkedal vagy egy olyan videó, mint ez, egy másik Csirkedal. Ha a Google keresési trendjeit nézzük 2004 óta, az is látható, hogy Magyarországon a csirkék és a tyúkok iránti érdeklődés évről évre folyamatosan nőtt. Elmondhatjuk tehát, hogy akárcsak a világbéke örök vágya vagy az a tény, hogy nullával nem lehet osztani, ugyanúgy

a tyúk is egy olyan dolog a világban, amely széthúzás helyett összetartja az emberiséget: hiszen ki ne szeretné őket?

Virágvasárnap viszonylag gyorsan kiderült, hogy nem gondolják ezt a kérdést máshogy Cinkotán sem, ahol a hétvégén tyúkszépségversenyt tartottak. A Cinkotai Tájház eseményét egy külföldön élő barátom küldte el nekem azzal a felkiáltással, hogy ha már ő nem tud, menjek el én tyúkokat nézni. A kapott plakátról annyi derült ki, hogy húsvéti programok mellett tyúkok szépségversenyét tekinthetjük meg 1500 forint/fő áron, Cinkotán. Egyből érződött, hogy butaság lenne nem elmenni.

Nem egyedül gondoltam ezt így, hanem a szomszéd kerületek és a helyiek nagy köre is, főként családok, kisebb gyerekekkel. A fél négykor kezdődő eseményre szinte alig találtunk parkolót, a belépéshez pedig folyamatosan hosszú sorok álltak a kapu előtt. A jegyzettömbömbe lányos zavaromban az első húsz percben véletlen egy szabadverset is lekörmöltem az esemény első benyomásáról, ez valahogy így szólt:

Hatalmas sorok, tele parkoló.

Kakashang szól.

A főnyeremény 25 kiló kukorica.

„Én is szavazni fogok egy tyúkra”.

Így hát kukoricázva, szavazva belevetettük magunkat a napba, a csirkék-tyúkok között járva beszélgettünk a gazdákkal, próbáltuk megfejteni a tyúkok szépségének titkát, a vékony határt haszon- vagy háziállatságuk között. És akkor még nem is tudtuk, hogy ez a tyúkszépségverseny lesz a legjobb dolog, ami aznap történhet velünk.

Ej, mi a kő?

A XVI. kerület Kertvárosi Helytörténeti és Emlékezet Központjához tartozó Cinkotai Tájház elsősorban hagyományőrzéssel foglalkozik – mondja nekünk a Központ igazgatója, Müller Ildikó. Mint Müller meséli, ők egy, a húsvéti időszakhoz kapcsolódó eseményben gondolkoztak, olyanban, ami tartja a tradíciókat, de valamilyen új szemszögből közelíti meg azokat. Így jött az ötlet, hogy többek között a tojásfestés vagy a locsolóvíz-készítés mellett rendeznek egy tyúkszépségversenyt is.

„Mivel idén van Petőfi 200 is, az Ej, mi a kő, tyúkanyó mottóján felbuzdulva jött az ötlet” – fejti ki Müller, hogyan találkozott ezen az eseményen a tyúk, Petőfi, a húsvét és a hagyományőrzés. A 100 éves tájház ehhez helyszínként adott volt, de tyúkért sem kellett (vagyis hát pont, hogy kellett) a szomszédba menni. Cinkota, mint mondja, még ma is őrzi falusias jellegét, hangulatát, itt tartanak még a portákon tyúkokat. Ezt erősíti Bátorfi Mihály, a 300 éves múlttal rendelkező kerületi gazdakör elnöke is – ők egyébként a 25 kilós kukoricafődíj mellett különdíjat is ajánlottak fel a versenyen –, aki elmondja, Cinkotához a történelem során szinte végig hozzátartozott az állattartás.

„A gazdakör elnökeként elhoztam én is két kis csirkémet, ők már otthon tojnak is. Van rajtuk kívül még tíz darab tyúkom, de azok nem kiállításra valók. Bár ez a kérdés szubjektív, én azt a két tyúkomat hoztam, amelyik szerintem a legszebb” – mondja Bátorfi. A versenyre neveztek a szomszédos kerületekből is, mint mesélik, a vártnál nagyobb érdeklődést keltett a tyúkszépségverseny kihirdetése. „Sokan szerettek volna kakast is hozni, de ez a szépségverseny most nem nekik szólt” – tudjuk meg, majd a kerület egyik alpolgármestere, Szász József azt is elmondja:

„Ez a világ, de legalábbis az biztos, hogy Cinkota legelső tyúkszépségversenye”.

Emberbarát és szereti a nokedlit

Stresszelnek ezek a tyúkok attól, hogy itt vannak? – kérdezem Zsoltot, az egyik gazdát, aki csak mosolyogva annyit válaszol, hogy „nézz rájuk, már rég a dróton lógna itt egyfolytában, ha stresszelne”. Zsolt az ő tyúkjára, Izoldára mutat, aki mellett sorban kapirgálnak, tojást raknak a többiek. Minden ketrecben egy-egy tyúk van, ezeket nézik végig sorjában a látogatók, akik a ketrecen a tyúkok történetét is olvashatják. Izoldáról például olyanok derülnek ki, mint hogy:

„A brahmák az óriás tyúkok közé tartoznak, a világ egyik legnagyobb testű házityúkfajtája. (...) Szaporítása a kakasok gyenge párzási hajlama miatt sok esetben nehézkes (mondjuk erre a mi kakasunk erőteljesen rácáfolt).”

Zsoltot arról kérdezem, miért döntött a tyúktartás mellett, ő pedig elmeséli, hogy bár amúgy is a Dél-Alföldről származik, itt Budapesten tavaly döntöttek úgy párjával, hogy tyúkot fognak tartani. Izoldáról azt is megtudom, hogy egy Columbian brahma fajtájú tyúk, aki várhatóan öt kiló lesz, ha felnő. „Nyilván a tyúkot elsősorban haszonállatnak tartják, mi is megesszük a tojásokat. De nagyon érdekes az, ahogy élnek, ahogy egymással viselkednek, Izolda például nagyon kezes, emberszerető. Szaladnak utánunk az udvarban, ha kint vagyunk, odajönnek. Csak azt nem szereti, ha felveszem” – meséli Zsolt.

Egy kisebb testű, Rexy nevű fekete tyúk gazdája, a 12 éves Ramóna közben külön ketrecben lévő tyúkja mellett áll. Rexynek azért kellett kikerülnie a többiek mellől, mert visszaeső szabadulóművész, csak a verseny alatt háromszor szökött át a szomszédaihoz. „Ebben a nagyanyjára ütött, ahogy a kezességében is” – legyint erre a gazdája. Ramóna egyébként fiatal korával kicsit kilóg a tyúktartók közül, de mint meséli, ő már ötévesen tyúkokat akart, „hatéves koromra két kakast kaptam, aztán jöttek melléjük tyúkok, végül szaporodtak szépen”. Szülei tartottak korábban is állatokat, de Ramónával jött vissza a családba újra a tyúktartás, most összesen kilenc madaruk van.

Közülük Rexy az egyik, aki, mint megtudom, egyébként késői pipinek számít, ami azt jelenti, hogy szeptember elején kelt ki. Gazdája szerint barátságos és emberbarát, van, hogy kézből eszik. Emellett válogatós is, a kukoricát csak akkor eszi meg, ha más nincs, amúgy inkább a vegyes magot kedveli, de kedvence a nokedli és a krumpli. Felmerülhet persze a kérdés, honnan ismeri fel az ember, hogy mi egy tyúk kedvence: onnan, hogy miután megette, kaparászik és csipegeti az ajtót, ez jelzi, hogy kér még – magyarázza Ramóna.

Házi kedvenc és/vagy haszonállat

Azt, hogy a tyúkok igazi házi kedvencek tudnak lenni, Ramóna azzal a történettel illusztrálja, hogy például kedvenc kakasát egyszer állatorvoshoz is kellett vinni a lába miatt. A család az esőben várta, amíg a kakas, Roy, átesett a kezelésen, hogy aztán hazamehessenek. Zsolt is hangsúlyozza, hogy náluk a tojás és a házi kedvencség a tyúkok szerepe, szinte az összes kifejlett állatnak van náluk neve. Zsoltéknak most 28 baromfijuk van.

„Hogy nekem mit jelent a tyúk? Egy kis vidéki varázst. Gyerekként is szerettem őket. Én szeretem az állatokat, aki meg szereti az állatokat, az nemcsak a kutyát vagy a macskát, hanem az összeset szereti”.

Ramóna hasonlóan érzelmes oldalról fogja meg a tyúktartást, neki a tyúkok „barátok, nem bántanám őket semmiért”. Mindkét családban igaz, hogy egyedül a tojások szempontjából haszonállat a tyúk, amúgy meg inkább tekintik háziállatnak. Ez azonban nem kerül ellentmondásba azzal, hogy például csirkét esznek-e. Mindkét gazda arról beszél, hogy fogyasztanak csirkét; Árpád, Ramóna édesapja azt is elmondja, hogy van olyan, hogy egy felnőtt kakast ők maguk is levágnak. Zsolt hasonlóan úgy érzi, lehet a tyúk-csirke egyszerre háziállat és haszonállat is, nem kell elválasztani a két dolgot:

„Eszünk csirkét mi is, ez nem zárja ki a kettőt. De őket nem fogjuk megenni. Nem vágnám el a nyakukat, mert ismerem őket, én forgattam a tojásukat a keltetőnél.”

Ramóna sokat tanult magától a tyúktartásról, bár nála is és Zsoltéknál is segített, hogy volt már a családnak korábbi tapasztalata az állatokkal. Zsolt szerint azonban autodidakta módon is lehet tyúktartást tanulni, bár meglepően nehéz feladat: sok szabályt kell betartani, meg kell ismerni a keltetőgépet, a kiscsirkék hőigényét, és ez még csak a kezdet. A gazdák szerint azonban megéri belevágni. Ramóna apukája szerint egyrészről azért is, mert a gyermeke a felelős állattartás megismerésével maga is felelősséget tanul már fiatalon. Másrészről pedig Zsolt szerint ők most azért is jöttek ide, hogy „megpróbáljunk embereket ösztönözni a baromfitartásra, mert úgy néz ki, egyre inkább előtérbe fog kerülni az önellátás”.

Anyaság, tojások és a Csúcstartó

A versenyen a közönség mellett zsűri is értékeli a tyúkokat, a négyfős bizottság egyik tagját, az alpolgármestert el is kísérjük a tyúkmustrára. Szász Józseffel már a pontozás elején rá is térünk a nagy kérdésre: arra, mitől jók a tyúkok. „Haszonállatok, másrészt szerintem a vidéki kertes házi élethez is hozzátartoznak. Bár díszállat, tojása is van, a kakas ráadásul jó házőrző is” – fejtegeti Szász, aki hozzáteszi, már csak annak is biztosan jó ötlet egy tyúk, aki nem szeret gazolni.

Tőle megtudjuk azt is, hogy ahogy a legszebb tyúk kérdése, úgy maga a zsűrizés is szubjektív. Mint elmondja, ő például nézi a tyúk összképét, azok „nőies vonásait”, illetve azt is, mennyire teljesíti „anyai szerepét”, azaz hány tojást rak. Jegyzetei között a heti tojásszámok mellett azért persze olyan megjegyzések is szerepelnek, mint hogy „simogatásra trombitál”, a kopasz nyakú tyúknál pedig megjegyzi nekünk, hogy kopasz nyak ide vagy oda, ő azért négy ponttal díjazza a tyúkok „belső értékeit is”. A tyúkokról született vélemények már-már költőinek hangzanak tőle, a későbbi győztesről, Trombiról például úgy nyilatkozik:

„Sok mindent takar, de sokat sejtet, ráadásul tojásban is nagyon jó. Ő a csúcstartó.”

A tyúkokra érkezett szavazatok lezárása és egy kisebb eső után aztán estére eredményhirdetés jön, ahol erős verseny alakul ki Hilda és Begyecske között. Végül Hilda győz, mert, ahogy Szász fogalmaz, „az anyaság szempontját nézve ő több tojást rak egy héten”. Az abszolút tojásrakógyőztes, a heti hét tojást tojó Trombi zsebeli be az este végére a fődíjat, de mire a díjkiosztóra eljutunk, azért őszintén nincs már nagyon olyan, akinek ne nőtt volna addigra a szívéhez Izoldától Kotkodán át Ágicáig bármelyik versenyző. És hát azért persze a verseny végére minden tyúk nyert – ha mást nem, legalább egy zacskó kukoricát.