Miért olyan nehéz manapság olvasni?

Olyan családban nőttem fel, ahol az olvasás nem kikapcsolódás vagy hobbi, hanem az élet szerves része. A lakásunkban az összes falfelületet könyv borította, több mint tízezer kötet társaságában evidens volt, hogy a kisgyerekkori unalom első érvényes megoldása az olvasás lett. Hatéves koromtól húsz éven át nem is nagyon hagytam abba ezt a tevékenységet, majd, ahogyan az lenni szokott, a felnőttkorral az egész életem megváltozott, ezzel párhuzamosan pedig a világ is elég nagy átalakulásokon ment keresztül. Hibáztathatok sok mindent a kisgyerekek születése okozta kialvatlanságtól és lármától kezdve az egyre növekvő médiazajon, képernyőidőn, az Instagramon át a szövegekkel bíbelődő szakmámig, de végül is ez a lényegen nem változtat:

elvesztettem az olvasásélmény gyermeki örömét, a könyvek okozta extázist.

Kevésbé átszellemülten olvasok, nem szűnik meg a külvilág, nem repülök már a város felett Mary Poppinsszal, Anna Karenina sem vagyok a sínek között, elkalandoz a figyelmem, elalszom, észre se veszem, és magukat önállósítva a telefonomra csusszannak az ujjaim.

Éjjeliszekrényemen gyűlnek a kiolvasatlan ajándék könyvek. Ha néha mégis megtörténik, hogy magával sodor egy szöveg, akkor elönt a bűntudat, hogy minden más került háttérbe, nem végeztem házimunkát, nem dolgoztam, nem válaszoltam üzenetekre, levelekre, nem olvastam el fontos híreket és cikkeket abban az olvasással töltött órában. Ha egy könyv végre igazán élményt ad, rettegés fog el: mi van, ha a következőben megint elakadok? Bűntudattal telve irigylem ismerőseim év végi összegző posztjait, amikben kiolvasott könyvtornyok magasodnak.

Miután periodikusan ismétlődő olvasási kríziseimet megosztottam a környezetemmel, kiderült, hogy nem vagyok teljesen egyedül. A kríziseknek ezer okuk lehet, tehát nézzük, miért nem tudunk olvasni.

• Erős olvasási élmény utáni blokk: „Úgy éreztem, hogy ezután úgysem húz majd be semmi.” „Nem tudtam szabadulni a könyv világától és újba lépni.”
• Ezeroldalas könyvek: „Beleragadok egy könyvbe, félbe sem akarom hagyni, de tovább sincs kedvem olvasni, viszem magammal, pakolgatom, kinyitogatom, elteszem. Extrém veszély, ha közben felgyűlnek még olyan sorozatok, amiket nézni szeretnék, fél évekre is el tudnak sodorni az olvasástól.”
• Az újságírói szakma átka: „Egész nap szövegekkel dolgoztam. Nap végére sokszor telítődtem a betűkkel, és olyankor a pihenőidőmben inkább filmet néztem.” Vagy: „Olyankor fordul elő, ha sok szakszöveget kell olvasnom.”
• A koronavírus-járvány: „Főleg tömegközlekedésen szoktam olvasni, és miután nem kellett menni sehova, így sokkal kevesebbet is olvastam.” Másnál „kiesett a vonatozás”, de volt olyan, akinek maga a vírus okozott agyködöt: „A Covid után hetekig koncentrációs zavaraim voltak, összefolytak a betűk.”
• Magánéleti válság: „Nem volt meg a kellő lelki nyugalmam, hogy oda tudjak figyelni.”
• Párkapcsolati kompromisszumok: „A férjem nem akart olvasólámpát az ágy mellé, mert olyan fény mellett nem tud aludni. Ezt megoldotta egy pici szpotlámpa.”
• Gyerekek: „Az élet és a gyerekek annyira leszívnak minden estére, hogy átlagosan 5 perc olvasás után alszom rá az aktuális könyvemre.”

Az örömolvasás kitüntetett idő

Olvasási szokásokról, blokkokról és az olvasás aktusáról Valuska Lászlót kérdeztem, aki a Könyves Magazinon és a Margó Irodalmi Fesztiválon keresztül csaknem húsz éve foglalkozik könyvekkel és az olvasással.

„Az emberek úgy képzelik, hogy mivel könyvekkel foglalkozom, ezért folyton olvasok, de éppen hogy nem. A bölcsészkaron a profi olvasást kellett megtanulnom, azt, hogyan lehet nagy mennyiségben átrágni magunkat olyan szövegeken, amik sokszor nem annyira érdekelnek. Az olvasás számomra addig eszképizmus volt: ki lehetett lépni a világból, amiben vagyok, és a regény világában létezni. Ez a profi, munkaszempontú olvasás belém ivódott, de minden évben kicsit kiégek benne. (A kiégésnek is szakirodalma van, szóval a megértéséhez is olvasni kéne, így harap a kígyó a farkába.) A munkámmal elvettem magamtól a kikapcsolódásomat, az örömöt adó olvasást. Így aztán az az olvasás, aminek az élvezet a célja, kitüntetett idő lett. Hoztam egy szabályt, és bizonyos könyveket félrerakok nyárra vagy a téli szünetre, amikor lassan, belefeledkezve tudok olvasni. Amikor nagyon fáradt vagyok, akkor figyelem a határaimat, és nem is keresek nagyon érdekes könyveket, inkább elolvasok egy novellát vagy három verset” – mesélt személyes érintettségéről, majd arról beszélt, mit jelent nekünk az olvasás ma.

„Úgy gondolok a könyvre, mint a zsidó-keresztény kultúránk alapjára, ami egy könyv, a Biblia köré épült. Ez a könyv egyfelől fantasztikus fikciós történetgyűjtemény, de életmódunkat és kultúránkat megalapozó írás is, ez határozza meg azt, miről hogyan gondolkodunk.”

Valuska szerint az olvasásban az a fantasztikus, hogy bár egyedül csináljuk, mégis társas kapcsolódás: „Valaki írt egy könyvet, de olvasóként én fogom megeleveníteni, ezért fontos, hogy én magam mennyi munkát fektetek bele, mennyire vagyok nyitott.

Az olvasás elképesztően nagy aktivitást vált ki belőlünk, nagyobbat, mint egy film. Itt nem csak fogyasztó vagyok, de alkotóelem is.

A figyelemgazdaság azért dolgozik, hogy megszerezze a figyelmünket, és pénzt csináljon belőle – erre a Tiktok a legjobb példa, amit csak görgetsz, és elfüstöli az agyadat. Ezzel az olvasás nem tud versenybe szállni.”

Küzdeni az olvasásra szánt időért

Ennek ellenére Valuska nem osztja azt a véleményt, ami szerint bajban lenne az olvasás, a statisztikák csak azt mutatják, hogyan változik a kultúra. „A nagypapámnak az volt az alapélménye, hogy délután Móriczot, este pedig Agatha Christie-t olvasott, volt rá ideje. Ebbe jött be a tévé, majd az internet a végtelen információval, erre emelt egy szintet a közösségi média, ahol már mi is megosztjuk az életünket. Mivel egy történetekkel teli könyvből épül a kultúránk, mi is folyamatosan történeteket osztunk meg, ezek pedig arról szólnak, hogy megértsük magunkat.

A világomban a 24 óra kevés, nem lehet mindent befogadni, a munkanap végén maradó pár órában hullafáradtan egyszerűbb megnézni egy epizódot egy sorozatból, mint kinyitni egy könyvet. A mindennapok arról szólnak, hogyan harcolunk a képernyő előtt töltött idővel: meg kell küzdenünk azért az időért, amit az olvasásra szánunk. Nehéz döntés, beleteszünk-e energiát, az viszont biztos, hogy sokkal többet tudunk belőle aztán kivenni” – magyarázza.

Úgy gondolja, nem arról kéne beszélni, hogy nem olvasunk, vagy hogy lehet-e még ebben a világban olvasni. Inkább azt kéne megérteni, milyen is az olvasás aktusa. „Már az iskolában rosszul kezdődik, végigrohanunk a magyar és világirodalmon, az írók életrajzán, de nem mutatják meg nekünk azt, hogy

a szöveg eszköz, amely sok helyzetben segíthet megérteni magunkat az első szerelemtől egészen a halállal való első találkozásig.

Amikor a saját életemben megjelent a halál, akkor elkezdtem ilyen témájú könyveket keresni. Ráébredtem, hogy elérhető a halál vagy a gyász megértéséhez való tudás, és hogy segít, ha elolvasom valaki más tapasztalatát, a folyamatokat, amiken keresztülment, mert ezáltal megérthetem azt a dühöt és kilátástalanságot, amit én érzek.

Jól ismert metafora, hogy a szöveg egy tükör: amikor olvasok, nemcsak egy történetet látok, mint a tévében, ami tőlem távol van, hanem beleolvasom magam, alkotója is vagyok, rezonálok rá, segíti a gondolkodásomat. Hiszek abban, hogy ha most mind a ketten egy órán át olvasnánk egy random könyvet, és utána folytatnánk ezt a beszélgetést, akkor már nem ugyanaz a két ember beszélgetne. Amikor pszichológusnál vagyunk, akkor beszélünk magunkról, és arra valamiféle reflexió érkezik. Amikor olvasunk, akkor a történetre reflektálunk, ami aztán elkezd működni bennünk, alakít rajtunk.”

Szerinte nem azért kell olvasni, mert azt a társadalom elvárja, vagy mert emiatt feljebb léphetünk a ranglétrán, hanem mert sokat ad. Az, hogy az olvasás szerepe átalakult a figyelemgazdaságban, és már nem ez az elsődleges kikapcsolódási forma, azt is jelenti, hogy növekszik a státusza – kiváltságos dologgá kezd válni.

Ami még fontosabb, hogy olvasás közben megtanuljuk a nézőpontokat: a nyilvánosságban különböző énvélemények uralják le egymást. A könyvekből viszont az derül ki, hogy ugyanaz a történet több nézőpontból egészen másképp néz ki, de mindegyiket meg kell érteni, mert mindegyik releváns. Itt aztán olyan kérdések is képbe kerülnek, hogy miért van olyan kevés női szerző a kötelező olvasmányokban, miért nincs cigány szerző, milyen témájú könyvek kerülnek be, hiszen ezek mind új nézőpontok.

Dilemmák a könyvespolc előtt

A könyvválasztás nehézségére Valuska szerint szintén a nyitottság és a bátorság a válasz. „Azokat a berögződéseket is el kell felejteni, amiket belénk neveltek: nem muszáj végigolvasni egy könyvet, és az sem szabály, hogy életműveken kell átrágni magunkat. A könyv szabadság, az olvasásban nincsenek kötöttségek: hogyha egy könyv 50 oldalig nem ránt be, akkor leteszem.”

Szerinte teljesen mindegy, honnan kezdjük el az olvasást, sosem tudhatjuk, hogy mi lesz, ami éppen akkor ad nekünk. „Nem tudsz rossz könyvet választani: ami nekem érdektelen, neked adhat, téged megszólíthat. Érdemes egy hozzád közelálló témát és hosszt választani, ahol belépsz, de nagyon jó akár barátokon keresztül elkezdeni, akikkel ezt meg lehet osztani, utána meg már adja magát a következő, hiszen nő a perspektíva. A könyvek párbeszédeket is megnyitnak, kapcsolatot teremthetnek. Sőt: az is lehet, hogy egy olvasmány miatt egy probléma kezd el olyan mélyen foglalkoztatni, hogy beszélgetni kezdek róla valakivel, és mindez anélkül történik, hogy más is olvasta volna ugyanazt a könyvet. ”

Úgy gondolja, attól sem szabad félni, hogy nem minden fog nekünk tetszeni. „Érvényes szar könyvbe vagy filmbe belefutni, mert legalább tudni fogod, merre ne menj tovább. A pofára esések nem azt jelentik, hogy az összes könyv rossz, vagy veled van valami gond, csak nem jött éppen létre a kémia. Olyan ez, mint egy folyamatos ismerkedés. Akkor vagy vert helyzetben, ha passzív fogyasztóként, befogadóként képzeled el magad, annak, aminek a figyelemgazdaság be akar téged állítani. Ha viszont hajlandó vagy elfogadni, hogy az olvasás során egy aktív, döntéseket hozó szereplő vagy, akkor leszel gazdagabb a végén. Egy könyv csak akkor ér valamit, ha valaki elolvassa, amíg önmagában áll, nem derül ki, hogy érdekes-e.”

A fent felsorolt olvasókrízisekre persze vannak megoldások is

• Tudatosság/műveletlenségtől való szorongás: „Tudatosan elkezdtem olvasni egy kicsit, amikor távirányítóért nyúltam volna. Motivált az is, hogy zavart, mikor nem tudtam emberekkel könyvekről beszélni a műveletlenségem miatt.”
• Több könyv: „Az a taktikám, hogy egyszerre két-három könyvet olvasok és váltogatom a hangulatom szerint – a komolyabbakat is erőltetem.”
• Egy hely: „Nekem az segít, ha van egy olyan hely, ahova azért járok, hogy olvassak, ez lehet például egy kávézó.”
• Olvasó gyerek nevelése: „Egész nap mobiloztak a gyerekeim, és persze én is. Akkor tudatosan beültem a nappali közepére olvasni. Az elején alig bírtam figyelni, aztán persze alig bírtam letenni, és a lányom is csatlakozott (a fiam nem).”
• Új könyv: „Spontán besétáltam a könyvesboltba, és megvettem valami olyat, ami igazán érdekelt, vagy olyan szerzőtől választottam, akiben megbíztam, és ez szépen vissza is tett mindig az ívre.”
• Digitális detox: „Amikor egy ideig nem nézel képernyőt, csak olvasol helyette.”
• Napi két oldal: „Ha megfogadom, hogy napi pár oldalt olvasok, ennyi belefér, és jó esetben mindig több lesz ennél.”
• Kölcsönkönyv visszajár: „Kölcsönkérek könyveket – ezeket tudom, hogy előbb-utóbb vissza is kell adnom, úgyhogy inkább elolvasom őket.”
• Szakácskönyvek: „Ha semmi nem köt le, szakácskönyveket olvasok, attól biztosan jobb lesz.”
• Kivárás: „Megoldja az idő, és magától elmúlik a krízis.”

Olvasmányok, amik krízisben is működnek

Végül néhány személyes olvasmánytipp a krízisből való kilábaláshoz:

• Régen olvasott kedvencek, például Szabó Magda könyvei, skandináv krimik.
• A leggagyibb csajos regények, amiken nem kellett gondolkozni.
• „Ciki, nem ciki, egy-egy egyszerűbb ponyva krimi tud visszarántani, és akkor már mennek újra a kicsit komolyabbak is.”
• „Az appban olvasható Rejtő-regényekkel akkor is elvagyok, amikor amúgy mást nem tudok olvasni.”
• Dűne, Alapítvány-trilógia.
• Jonathan Franzen: Keresztutak, Philip Roth, Knausgård, Houellebecq
• Virginie Despentes: Vernon Subutex
• Gyerekkorom fantasyjei újraolvasva, például Raoul Renier.
• Jane Austentól bármi megment.