A rendrakás japán királynője feladta

2023. január 28. – 11:45

Másolás

Vágólapra másolva

Marie Kondo neve egyet jelent a lakásunk és az életünk egészen maximalista rendben tartásával, illetve azzal, hogy a rendrakást és -tartást még élvezni is lehet, sőt kell, mert ez adja meg a lélek harmóniáját. Milliók rajonganak a japán rendcsináló guruért, mások egetverő hülyeségnek tartják a tanait. Írt több könyvet, netflixes sorozatokban osztotta meg a világgal a módszerét, és egy csomó embernek változtatta meg az életét azzal, hogy ráébresztette őket: a takarítás és rendcsinálás lehet egyfajta spirituális gyakorlat is.

Kondo most azzal sokkolta a rajongóit, hogy feladta az eddigi elveit a rendtartással kapcsolatban, és bevallotta, hogy a lakása elég rendetlen. A rendrakás királynőjének 2021-ben született meg a harmadik gyereke, és ez késztette arra, hogy átértékelje, mi mennyire fontos számára az életben. Azt mondja, elengedte a tökéletes rend fenntartását és a perfekcionizmust, de „a jó értelemben”, mert úgy gondolja, hogy az életének ebben a szakaszában értékesebb számára a családjával töltött idő még a vallásos rendrakásnál is.

Mindez egyrészt valószínűleg átérezhető és elfogadható indok a rajongóknak, és egyben megnyugvással töltheti el a Kondo-módszer ellenzőit is. Ők főleg azzal érveltek, hogy a tökéletesre rendszerezett és patyolattiszta otthonok mutogatása a közösségi médiában feleslegesen nyomasztja és frusztrálja azokat, akiknek lenne igényük a rendben tartott otthonra, csak idejük és energiájuk nincs rá mindig.

Marie Kondoról és a módszeréről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!