Gyerekvállalás után a nők mosogatnak többet

2023. január 25. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

Megjelent a KSH Népességtudományi Intézetének Kohorsz '18 című kutatása, amiből úgy tűnik, szülés után növekszik azoknak a családoknak az aránya, ahol kizárólag a nő mosogat, takarít és intézi a bevásárlást, írja a 444.hu. A terhesség alatt a megkérdezett nők 61 százaléka, szülés után fél évvel 64 százaléka mondta, hogy csakis ő mosogat, a takarításnál ugyanez 54-60 százalék, az adatok alapján a főzésnél csökkennek kissé a nők terhei, de ezt sem a férfiak veszik át, hanem valaki más.

Az öt éve indult vizsgálat eddigi fontosabb eredményeiről Veroszta Zsuzsanna, az intézet vezetője számolt be a Magyar Közgazdasági Társaság online rendezvényén, az adatok szerint a nők a szülés után nagyobb szerepet vállalnak az inkább férfiak által végzett munkákban is, például a javításokban, és azokon a területeken is, amiket a legtöbb családban megosztva végeznek, például bevásárlás, pénzügyek intézése, szabadidő-szervezés. A gyerekkel kapcsolatos feladatok fél évvel a szülés után is 60 százalékban az anyák dolga, a fürdetés az egyetlen, amit sok családban kizárólag az apák végeznek.

Az adatok szerint a gyereket váró nők majdnem 83 százaléka párkapcsolatban él, de iskolai végzettség szerint komoly különbségeket találni: a diplomások 78 százaléka házas, míg az alapfokú végzettségűeknél ez a 30 százalékot sem éri el. Köztük sokan vannak (majdnem 10 százalék), akik nem élnek együtt a partnerükkel.

Mikor mennek vissza a nők dolgozni?

A kutatás adatai alapján míg a gyerek féléves korában az anyák 4,5 százaléka dolgozott, a gyerek kétéves kora után már az anyák 32 százaléka dolgozott, sokan rugalmas munkabeosztásban.

A 444 azt írja, hogy az előadás egy pontján váratlan kritika érte a kutatás szerzőit: Benda József, a Magyar Közgazdasági Társaság demográfiai szakosztályának vezetője felolvasott néhány mondatot Veroszta Zsuzsanna és szerzőtársa, Leitheiser Fruzsina 2020-as tanulmányából, amiből azt szűrte le, hogy nem támogatják az anyák újabb gyerekvállalását, hanem azt szeretnék, ha mielőbb visszamennének dolgozni. Veroszta erre azt mondta, szerzőként semmit sem támogatnak, egyszerűen kutatóként vizsgálják az anyák munkaerő-piaci lehetőségeit, és feltérképezik a motivációkat.

A nők és a gyerekvállalás kérdését több kutatás is vizsgálta, legutóbb a női kutatókról írtuk meg, hogy minél több gyereke van egy női kutatónak itthon, annál inkább lemarad a fizetése a férfiakéhoz képest.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!