A tanárok most nemcsak egymással, de velünk, gyerekekkel is összetartanak

2022. november 06. – 07:01

A tanárok most nemcsak egymással, de velünk, gyerekekkel is összetartanak
A 10 éves Emma, akitől a címben idézett mondat származik – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Általános iskolás gyerekekkel beszélgettünk arról, milyen érzés most iskolába járni, mikor szinte minden hétre jut egy tüntetés vagy egy élőlánc. Elmesélték, ők hogyan élik meg a pedagógustiltakozásokat, és hogyan látják most a közoktatást. Azt tapasztaltuk, hogy bár többen közülük részt vettek valamilyen eseményen, nem szoronganak a történések miatt.

  • A 8 éves Levi azt már tudja, hogy több fizetést szeretnének a tanárok, és örült neki, mikor a sztrájk miatt nem kellett iskolába mennie.
  • A 10 éves Emma szerint a pedagógusok nélkül a világ nem tartana sehol, és nagyon büszke magára, hogy részt vett az élőláncon.
  • A 12 éves Zsófi szerint a szolidaritás azt jelenti, hogy tisztelik a tanáraikat és kiállnak értük. A tanárait fáradtabbnak látja, amit abból vesz észre, hogy nem tudnak olyan hangosan beszélni.
  • A 11 éves Bálint viszont úgy összegzi a pedagógusokkal kapcsolatos jelenlegi történéseket: „A tanárok nem dolgoznak egy ideig, és azt várják, hogy megnőjön a fizetésük”.

Amikor nem volt tanítás, nagyon boldog voltam

Levi a szüleivel és öccsével lakik Dunaharasztiban, másodikos az iskolában. Mikor átmentünk hozzájuk, először nem akart beszélgetni velünk, de egy megígért túrórudi és a fotósunk fényképezőgépe csak lecsalogatja őt az emeleti szobájából. Miközben az uzsonnáját eszi, azt meséli, hogy szeret suliba járni, leginkább azért, mert nem kell megennie a levest. Aznap például főzeléket kapott virslivel, de csak a virslit vette el. Azt viszont nem szereti a suliban, hogy vannak fekete pontok meg beírások.

Szerinte második osztályban annyi változott az előző évhez képest, hogy megtanult szorozni, amit imád. A tanárait mosolygósabbnak látja ebben a tanévben, de egyben szigorúbbak is. Nyolcosztályos gimnáziumban szeretne tanulni, és ha nagy lesz, kézilabda-játékos vagy robotmérnök szeretne lenni.

Családjával többször beszélgettek otthon arról, mi a helyzet most a közoktatásban, szóba került a pedagógussztrájk is. Közösen részt vettek egy tanárokért szervezett virrasztáson, ahol gyertyákat gyújtottak. Levi elaltatott egy gyertyát úgy, hogy egy nem égő gyertyát rárakott egy égő gyertyára. Másra nem emlékszik, de apukája azt mondja, ez azért is lehet, mert már késő este volt. Levi ugyanis általában fél 9-kor szokott aludni menni. Tanító nénik nem voltak jelen, két osztálytársával találkozott, de azt nem tudja megmondani, hogy pontosan miért mentek oda, pedig előtte a családjával beszélgettek arról is, mi az a szolidaritás.

Levi azért azzal tisztában van, hogy a tanárok sztrájkolnak, mégpedig „azért sztrájkolnak, mert több pénzt szeretnének”. Ezt az osztálytársa mondta neki, de egyébként nem szoktak ilyesmiről beszélgetni, és Éva néni sem mesélt erről az iskolában. De erről személyes élménye is van, hiszen az iskolájában volt egy nap, mikor emiatt nem volt tanítás. Aznap otthon maradt az apukájával, és kézilabdacímereket rajzolgatott.

„Nagyon boldog voltam.”

A szülők szerint Levinek szerencséje van a tanítónőjével, aki nagyon lelkes, hiszen korábbi pályaelhagyóként nemrég jött vissza a szakmába, mert ezt már a „körülményei lehetővé tették”. A tiltakozásokat is diszkréten kezeli, és a sztrájk miatt megkérte a szülőket, hogy ha lehet, hagyják otthon a gyerekeket, de ha nem tudják, akkor sincs semmi probléma.

Levi – Fotó: Bődey János / Telex
Levi – Fotó: Bődey János / Telex

Levi mindenesetre örülne annak, ha megint nem lenne oktatás, egyáltalán nem hiányozna neki a tanulás. Az iskolában nem lesz őszi szünet az energiamegtakarítás miatt, ennek viszont nem örül, igaz, ő nem tudja, miért marad el a szünet.

„Akkor megkapom a túrórudit?”

– kérdezi a beszélgetés végén.

Úgy tűnik tehát, hogy Levi életére nincs nagy hatással mindaz, ami most az oktatásban zajlik, az orosz–ukrán háborúról viszont annál többet tud. Egy osztálytársa azt mondta neki, hogy a magyarok tankokat adnak az ukránoknak. Előző éjszaka emiatt felriadt, rémálma volt. „Azért ébredtem fel, mert azt álmodtam, hogy katonai sapkák voltak kiállítva az udvaron, meg fegyverek, és egy ajtó mögött volt a víz meg a táplálék. Azért riadtam fel, mert féltem, hogy az oroszok megtámadják Magyarországot.”

A szülei azt mondják, ez szinte mindennapos téma az iskolában. Elsőben Putyinról beszélgettek, most van olyan osztálytársa, aki szerint Putyint meg kell ölni. A gyerekek indítottak egy lányok-fiúk várfoglalót, ők szövetséget akarnak kötni a lányokkal, hiszen azt senki nem szeretné, hogy háború legyen. Persze ha a lányok nem kötnek velük szövetséget, akkor folytatják. „A cél az, hogy egy várat elfoglaljunk, én osztom el a többieket, mert szerintem én vagyok a főnök.” A határra pedig őröket állít, akiknek az a feladatuk, hogy meggátolják a háborút.

De komolyan: kit fog érdekelni az életben, hogy milyen a paprika szerkezete?

Az ötödik osztályos Emmával a Városligetben találkozunk, a park közelében lakik a családjával. A beszélgetést azzal indítja, hogy az október 27-i élőláncon ő is „együtt nyomta” a barátnőivel, és nagyon büszke magára, hogy kiállt másokért. Csak az a baj, mondja, hogy még nagyon „hézagos” ez az összetartás.

„Ha mi most nem teszünk ezért, akkor senki nem fog. Mentősök, tűzoltók vagy bárki jöhet, csak jöjjön, aki egyetért! Vagy az egész ország összefoghatna, kimennénk a Parlament elé, és addig maradnánk ott, amíg a tanárok nem kapják meg.”

Tulajdonképpen mit is? Fizetésemelést és tiszteletet – mondja Emma, szerinte erről szól ez az egész, és igenis hálásnak kellene lennünk a pedagógusoknak. „Nélkülük a világ nem tartana sehol. Ezért kiabáltuk azt, hogy ha nincs tanár, nincs jövő!” Azt meséli, az iskolájukban egy rajztanárt a nyugdíjából hívtak vissza, 67 évesen. Emma pedig úgy gondolja: „ha más lenne a kormányzó, akkor az jobban csinálná – vagy legalább máshogyan. Ki lehetne próbálni, és aztán megint jöhetne más.”

A szülei is a sztrájkoló tanárok pártján vannak, de erről otthon nem is igazán beszélnek, „annyira egyértelmű”. „Az iskolában állítólag nem szabadna politizálni, de az osztálytársaimmal szoktunk azért a politikai helyzetről beszélgetni, de persze csak ha egymás között vagyunk.”

A saját tanárai amúgy jófejek, kedvesek, a diákok bizalommal fordulhatnak hozzájuk a problémájukkal. Emellett akkor jó igazán egy tanár, ha komoly és jól tanít, de izgalmas, és tud játékos is lenni, és hagyja, hogy a diákok vitázzanak, „hiszen az élet egy nagy konfliktus.” „Vettük most a negatív számokat meg a vagyonadósság fogalmát, és a tanárunk azt mondta, hogy ezt már ne is forintban számoljuk, mert annak az értéke mostanában nem túl jó, hanem számoljuk euróban. Szóval jó érzés volt, hogy ezzel minket is bevont egy olyan témába, amibe a gyerekeket nem szokták.” Ezért úgy látja, most a tanárok nemcsak egymással tartanak össze, de a gyerekekkel is.

Emma – Fotó: Bődey János / Telex
Emma – Fotó: Bődey János / Telex

Igazából szeret iskolába járni, csak az ötödik osztály már kicsit stresszesebb neki, mint az alsó volt. Pedig az előző évben még minden napra jutott valamilyen különórája, ezért mindig este 7-8-ra ért haza, amiben annyira kimerült, hogy a szüleivel úgy döntöttek, csak két dolog marad suli utánra: Földessy Margit színi tanodája és a falmászás. Így is nyomasztják azért az iskolai dolgok.

„Izgulok, hogy nincs kész a házi feladatom, vagy hogy fog sikerülni a dolgozatom. Ezek normálisak, csak elrontják az iskolába járás örömét.”

Azt mondja, otthon már nem nagyon tanul, mert az órán belemegy minden a fejébe, mégpedig azért, mert jól tanítják az anyagot. De vannak dolgok, amiknek nem igazán látja értelmét. „Én nagyon szeretem a környezetismeretet, de komolyan: kit fog érdekelni az életben, hogy milyen a paprika szerkezete? Vagy miért kell mindenkinek rajzot tanulni? Senki nem egy Picasso, aki meg az akar lenni, járjon különórára.” A verstanulás viszont nagyon fontos dolog szerinte, mert „azt el lehet juttatni a rövid távú memóriából a hosszúba”, és erre aztán tényleg mindenkinek szüksége van.

Emma egyébként imád olvasni. Ha könnyű az az olvasmány, és békén hagyják őt, akkor elmondása szerint egy 320 oldalas könyvvel is végez egy nap alatt. Főleg a 15-16 éveseknek szóló ifjúsági regényeket szereti, legutóbb Gergely Ágnes 1956-ban játszódó Szöszi-trilógiája jött be neki nagyon. Tavaly is azért kapott 4-est a magatartására, mert órán a pad alatt olvasott.

Amikor arról kérdezzük, elképzelt-e már valamilyen foglalkozást magának, Emma azt válaszolja, nem olyasmiben gondolkodik, mint hogy ő legyen a Pókember, hanem olyanban, ami megvalósítható. Mint mondjuk a cukrászszakma vagy a színészet. De szívesen lenne akár tanár is, mert gyerekeket tanítani azért mégiscsak öröm. Főleg az alsósokat, az ötéves öccsét például már meg is tanította szorozni.

A tanároknak bátornak kell lenniük, hogy ne féljenek attól, mások mit gondolnak erről az egészről

Zsófi Óbudán jár iskolába, hatodikos, legjobban az osztálytársai és az osztályfőnöke miatt szeret suliba járni. Legkevésbé pedig azt szereti, hogy reggelente álmos, és korán kezdődik az iskola, ráadásul ebben az évben több dolgozat és felelés van, mint korábban. Hatosztályos gimnáziumba szeretne menni, pontosabban az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba (AKG). Az unokatesói és két barátnője is ott tanul, ők mondták neki, hogy „tök jó gimnáziumba járni”. Azért szeretne AKG-s lenni, mert úgy hallotta, hogy barátságos az iskola, jók az ételek, puffok vannak a folyosókon, és színesek a falak.

Zsófi iskolájában többször is sztrájkoltak a tanárok, ilyenkor az első három-négy órát nem tartották meg, csak helyettesítés volt. Ugyan szerinte egy átlagos hétköznapja nem változott meg igazán ezek miatt, de azért szívesen elmeséli a tapasztalatait. A sztrájk egyik napján ő otthon maradt, mert beteg volt, azon kívül viszont tüntetésen és élőláncon is részt vett.

Mikor elmaradtak az órái, egyfelől örült, mert tovább tudott aludni, de közben szomorú volt, hogy ennek az egésznek meg kell történnie. És hogy miért ment tüntetni korán reggel ahelyett, hogy bármi mást csinált volna szabadidejében?

„Buliból, meg hogy lássák, hogy többen vannak a tüntetésen.”

A hídfoglaláson is részt vett, ők is kiabálták, hogy „tanárok nélkül nincs jövő”, és krétákkal felírták azoknak a tanároknak a nevét, akiknek köszönhetik, hogy tudnak írni és olvasni.

Zsófi – Fotó: Bődey János / Telex
Zsófi – Fotó: Bődey János / Telex

Zsófi úgy látja, hogy a tanárai túlterheltek, sokat helyettesítenek, fáradtak, de nem szoktak panaszkodni. „Nem tudnak olyan hangosan beszélni, a teremben csak ülnek, és nézik a számítógépet, mert készülnek a következő órára.” Ő ilyenkor azt gondolja, ez azért is lehet, mert nem viselkedtek jól az órán, és a fegyelmezéstől fáradhattak el, ezért ilyenkor kicsit visszavesznek a hangerőből, de ez sem szokott beválni.

Zsófi teljesen egyetért a pedagógusok követeléseivel, és együtt érez velük. Szerinte pozitív, hogy valaki kiáll valamiért, és a tanárok csak azt akarják, hogy ugyanolyan jó legyen nekik, mint másoknak. „Kedves dolog, hogy a szülők és a diákok is a tanárok mellé állnak. A tanároknak bátornak kell lenniük, hogy ne féljenek attól, mások mit gondolnak erről az egészről.” Szerinte azért lehet szükség a bátorságra, mert ha az nincs, nem tudod elmondani másoknak, neked mi a jó. Ezután elmeséli, hogy a régi magyartanára és egy tesitanár ment el tavaly év végén az iskolából, utóbbiról azt mondták, hogy a fizetés miatt, „de nem tudhatjuk”.

Zsófi tagja a Diákönkormányzatnak (DÖK) is, ahol az a feladatuk, hogy megszervezzék az iskolai programokat. Emellett elmondják, mi a gondjuk a mosdókkal, az öltözőkkel, min lehetne változtatni. Mikor megkérdezzük, mi a gond a mosdókkal, Zsófi csak sorolja a problémákat: „Nem lehet becsukni a mosdókat, a WC-papír minősége használhatatlan, büdös van, mert nem lehet szellőztetni, nincsen rendes tükör, csak egy olyan, amit még nem érünk föl, és csak a szemöldököm látszik benne, és így nem tudom megnézni, hogy áll a hajam.”

Azt is elmeséli, hogy az öltözőkben tavaly két osztály helyett négy öltözött egyszerre, így csak „nyomorogtak”. Nekik legtöbbször ott kell öltözniük, ahol a zuhanyzó van, mert így férnek el. Mikor ezt elmondják, csak azt a választ kapják, hogy beszélnek majd a gondnokkal, és megpróbálnak mindent minél hamarabb elintézni, de ez tavaly óta nem valósult meg. Zsebkendőt, táblafilcet, dekorációkat nekik kell bevinni a suliba. „Ma az egyik osztálytársam csinált zsebkendőtartót és hozott zsepit, szóval az most van.”

Azért tanárok, mert szeretnének minket tanítani, ez nekik öröm

„A tanárok nem dolgoznak egy ideig, és azt várják, hogy megnőjön a fizetésük” – az ötödikes Bálint röviden így összegzi a pedagógusokkal kapcsolatos jelenlegi történéseket, amikről jellemzően az apukájától hallott, az osztályteremben ugyanis ilyesmiről nem szoktak beszélni. A megmozdulásokban ő eddig nem vett részt, de az élőláncon az apukája őt is képviselte.

Bálinttal fél ötkor találkozunk a belvárosi iskolája előtt, ami egy átlagos nap, mert néha ötig is bent van. Azt mondja, annyira nem fáradt, legfeljebb a táskája nehéz kicsit. Délután az iskolában már elkezdi megcsinálni a házi feladatait, valamennyi viszont mindig marad belőle otthonra is, aztán még este készül a másnapi dolgozatokra is. Előző nap például 11-ig tanult természetet és törit, na, akkor már eléggé fáradt volt.

Szerinte viszont emiatt „nem a tanárokat kell nem szeretni”, hiszen a tananyagot nem ők találták ki. „Több tanár is mondta nekünk, hogy túl sok az anyag és kevés az óránk. Van egy csomó dolog, amit meg kell tanulnunk, pedig teljesen felesleges az életben, max. csak akkor kell, ha olyan munkád lesz” – Bálint pedig ilyennek tartja az éneket és a rajzot, meg a kettes számrendszert, amit nemrég vettek matekból. Pedig ő pont informatikus szeretne lenni, csak nem a „kódolós”, hanem a „problémamegoldó”, mint az apukája. A felnőtt életre egyébként még nem vágyik, inkább csak arra, hogy ne kelljen még otthon is tanulni, míg „a legtöbb munkából ha hazaérsz, már nem kell semmit se csinálni.”

Bálint – Fotó: Bődey János / Telex
Bálint – Fotó: Bődey János / Telex

Neki a legrosszabb az iskolában mégis a mindennapos tesi. Ehhez képest a halmaz és részhalmaz fogalma vagy a Családi kör versszakai nem okoznak különösebb gondot, és nemrég olvasta A bolond falu című népmesét, ami nagyon megfogta. „Arról szólt, hogy volt egy bíró, aki először azt találta ki, hogy ültessenek sót, aztán amikor egy nő nem fért át az ajtón, azt mondta, hogy vágják le a nő lábát vagy a fejét, utána meg hordókat akart egymásra rakni, hogy elérjenek vele a Holdig. Szóval a bíró mindig ilyen hülyeségeket talált ki.”

Amikor a sztrájkok lehetséges kimeneteléről kérdezzük, Bálint azt válaszolja, lehet, hogy egyszer majd leváltják a kormányt, és akkor a tanárok megkapják, amit akarnak. De szerinte ez a mostani helyzet a pedagógusoknak sem jó. „Azért tanárok, mert szeretnének minket tanítani, ez nekik öröm. Simán elmehetnének inkább másik munkahelyre.”

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!