Kezdjük mindjárt a szomszédságban rejlő potenciál legfontosabb előnyeivel:
- Az egymással intenzívebben együttműködő szomszédok vészhelyzetben hatékonyabban oldják meg a problémákat: legyen szó természeti katasztrófáról vagy bűnesetről, az ilyen közösségekben gyorsabb és szervezettebb a segítségnyújtás és az információáramlás.
- Az egymással szorosabb kapcsolatban lévő lakóközösségekben eleve megfigyelhető, hogy azokban jellemzően alacsonyabb a bűnesetek aránya.
- Egyes kutatások arra is rámutatnak, hogy mivel az embertársainkba vetett bizalom erősíti a mentális és fizikai egészséget, a szomszédok közötti kapcsolatok is pozitívan hatnak az általános jóllétünkre.
- Az összetartó közösségek pedig egyúttal vidámabbak is, és jellemzően több időt töltenek a szabadban.
- És végre valakivel tényleg személyesen ápoljuk a kapcsolatunkat. Mert ha valakivel, a szomszédjainkkal jó eséllyel nem online beszélgetünk.
Az Egyesült Államokban pár éve készült egy kutatás, amely szerint az amerikaiak többsége (57 százalék) csak néhány szomszédját ismeri, és csak negyedük (26 százalék) állította azt, hogy a legtöbb szomszédjáról tudja, hogy kicsoda. Az arány az idősebb korosztályokban látványosan jobb volt: míg a 65 éven felüliek mindössze 4 százaléka mondta azt, hogy nem ismeri egyetlen szomszédját sem, a 30 év alatti felnőttek esetében ez a szám 23 volt. Emellett az is kiderült, hogy az amerikaiak többsége legalább egy szomszédjára szívesen rábízná az otthona kulcsát, ellenben az Egyesült Államokban nagyon ritkán szerveznek közösségi összejöveteleket az egymás mellett élők.
Magyarországon hasonlóan átfogó kutatásról nem tudunk, a Miutcánk nevű, szomszédokra specializálódott közösségépítő oldal azonban 2019-ben saját felhasználói között végzett egy felmérést, amelyben a megkérdezettek 70 százaléka merte biztonsággal kijelenteni azt, hogy jó kapcsolatot ápol a szomszédjaival. A válaszok alapján emellett a jó szomszédság legfontosabb összetevőjének a legtöbben
- a barátságosságot;
- a megbízhatóságot;
- a csendességet tartották.
Rossz szomszédnak pedig azt, aki
- hangos;
- barátságtalan;
- és megbízhatatlan.
Ha lefordítjuk mindezt a hétköznapok nyelvére, ez azt jelenti:
ha jó fej a szomszédunk, akár azt is elnézzük neki, ha néha szombat esténként áthívja a mulatós barátait, vagy reggel hétkor flexel.
Jössz te még a Miutcánkba
A Miutcánk alapítóinak ősélménye is a jó szomszédi viszony, egyikük, Horváth Gazsi azt meséli, egy korábbi lakásában például a kéménytisztítókkal évekig nem találkozott, mert ezt mindig a nyugdíjas szomszéd intézte: amíg Gazsiék napközben dolgoztak, Jutka néni a nála leadott pótkulccsal engedte be a munkásokat.
A Miutcánk közösségi oldalt nyolc éve hozták létre azzal a szándékkal, hogy segítsék a szomszédok közti információcserét, és olyan közösségépítő platformot teremtsenek, amelynek segítségével az egymás közelében élő emberek egyszerűen megoszthassanak egymással eszközöket és tudást. Az alkalmazásba regisztrálva a lakcímünk megadása után léphetünk kapcsolatba a szintén regisztrált, szomszédos felhasználókkal, az alapítók pedig itt valamelyest kitágították a szomszédság fogalmát: azt a távolságot lőtték be, ahová még papucsban is kényelmesen átsétálhatunk, tehát nagyjából tízpercnyi, 1 kilométeres távolságot. Az oldalnak jelenleg több mint 53 ezer felhasználója van, a legaktívabbak a budapesti sűrűn lakott, nagykörút menti kerületek, valamint Óbuda, de több vidéki nagyváros és fővárosi agglomeráció is lelkes Miutcánk-használó. A userek között nagyjából azonos arányban találunk nőket és férfiakat, viszont kimagasló aktivitást inkább a kisgyerekes és a friss nyugdíjas nők mutatnak.
Hogy mire kíváncsiak és milyen eszközöket kérnek a szomszédok egymástól, az viszonylag változatos: merre van a legközelebbi kulcsmásoló, melyik a legjobb környékbeli bölcsőde, ki segít beszerelni az új wifiroutert?
De kértek már egymástól könyvet, létrát, SUP-ot, gyerekülést és felfújható krokodilt is.
A lakásfelújítás egyébként is az egyik leggyakoribb téma, a fúrótól a parkettacsiszolóig rendszeresek az ehhez kapcsolódó kérések.
Sharing economy és fenntarthatóság
A sharing economy, azaz a megosztáson alapuló gazdaság lényege, hogy anélkül juthatunk eszközökhöz, hogy azokat meg kellene vásárolnunk. Paskuj Benedek szociológus szerint azonban a fogyasztást és kényelmet fetisizáló kultúrában az egyszerű megoldás mindig az egyéni tulajdon, és a közösségi tulajdon megszületéséhez extra motivációk vagy ösztönzők kellenek. „Egy erős értékközösség, például a zöldszemlélet, ami miatt valaki szívesebben birtokol másik száz emberrel egy fűnyírót, vagy egy speciális érdeklődés, mint, mondjuk, a hobbiezermesterek drága, ritkán használt barkácsgépeinek megosztása, valamelyest felerősítheti a közösségi tulajdoni rendszereket.”
Horváth Gazsi is azt tapasztalja, hogy a „közösködéstől” még mindig sokan idegenkednek vagy körülményesnek tartják: macerásabb átmenni Nagyékhoz a fúrójukért, majd vissza is venni azt, mint elővenni a sajátot a szerszámosszekrényből. A Miutcánk vezetője szerint ezen a hozzáálláson az sem segít, hogy az elmúlt években egyre könnyebben és olcsóbban lehetett háztartási eszközökhöz jutni. „Fenntarthatatlan az a kényelem, amiben jelenleg a nagyvárosi közép- és felsőosztály él. Gyerekkoromban teljesen szokványos volt,
hogy a néhány házzal arrébb lakó szomszéddal mi is közös fűnyírót használtunk.”
Alacsony a bizalmi indexünk
Valóban, az egyenlőség ideájára épülő szocializmus éveiben a szomszédsági kollektivizmus is jobban virágzott, az emberek és lakóközösségek jobban egymásra voltak utalva, amit mi mással szemléltethetnénk jobban, mint nyilvánvalóan a Szomszédokkal: a kultikus teleregényben úgy éltek a Gazdagréti lakótelep panelsorában az emberek, mint egy nagy család,
Vágásiék bármely értéküket rábízták volna Mágenheimékre, és fordítva.
A szociológus szerint azonban ez a bizalom mára alaposan meggyengült. „A magyar társadalom idegenek iránti, úgynevezett általánosított bizalmi szintje európai összehasonlításban alacsonynak számít, még ha a partikuláris, azaz a családtagokba és közeli barátokba vetett bizalommal jobban állunk is. Ez a kontraszt tipikus a posztszocialista régió más országaiban is.” Paskuj Benedek hozzáteszi, Magyarországon a rendszerváltás után egyre inkább felerősödött a társadalom kontraszelekciós élményvilága, azaz az emberek többségének fejében a sikerhez, társadalmi felemelkedéshez a tisztességtelenség, a szabályok áthágása társult – ezzel párhuzamosan pedig gyengült az idegenekbe vetett bizalom is.
„Bizalom nélkül márpedig nincsen kooperáció – mondja Paskuj Benedek. – A szomszédsági viszonytól a helyi közösségen át az országos politikai közösségig szükség van arra, hogy bízzunk egymásban ahhoz, hogy jól együtt tudjunk működni. E nélkül nincsen működő jóléti állam, hiszen mi motiválná az embert arra, hogy pénzt adjon olyan idegeneknek, akikben nem bízik – akár az adója rendes megfizetésével, akár a jóléti intézmények hatékony működésének támogatásával?
Amikor pedig a Friedrich-Ebert-Stiftung kutatói 2021-ben arról kérdezték a magyar fiatalokat, hogyan éreznék magukat, ha bizonyos társadalmi csoportok költöznének a szomszédjukba, kiderült, hogy a legkevésbé drogfüggőket látnának szívesen a nappalijuk falának túloldalán, de még mindig inkább muszlim családot, mint romát, és a homoszexuálisok után a zsidókkal szemben lenne a legkisebb ellenérzésük.
Fête des voisins, bográcsozással
Az idegenekkel ismerkedés egyébként sem könnyű műfaj. Ki ne szorongana a helyzettől, ha új lakóként egy tál almás pitével kellene bekopogtatnia a szomszédokhoz, hogy bemutatkozzon? A szomszédokból összetartó közösséget szervezni pedig még ennél is nehezebb, az ilyen kezdeményezéseknek általában mindig van egy motorjuk, egy lelkes lakó, aki menedzseli a dolgokat. Horváth Gazsi szerint Óbuda egyes részein például rendszeresen tartanak az ott élők bográcsozást, amit főleg a harmincas fiatalok ambicionálnak.
A szomszédság szellemének megerősítésére világszerte történtek kísérletek. Az egyik legismertebb kezdeményezés a franciaországi Fête des voisins, azaz a Szomszédünnep, amelynek ötlete a kilencvenes évek elején fogalmazódott meg Párizsban, mégpedig szociális megfontolásból: a szegényebb vagy egyedül élő embereket szerették volna segíteni azzal, hogy időnként összejönnek velük. Majd a program egész kis fesztivállá fejlődött, a Fête des voisins-on napokra lezárnak egy-egy utcát, és az összejövetel egyfajta piknikké alakul.
A 2010-es évekre az ötlet világszerte elterjedt, köztük Magyarországon is, és számos hazai város rendezte meg a maga Szomszédünnepét, amelybe több tucat utca bekapcsolódott. A cél ugyanaz volt: közelebb hozni egymáshoz a szomszédságban élő embereket, ahogyan fogalmaztak: „az ugyanabban a közértben vásárló háziasszonyokat, ugyanazon a pusztán kutyát sétáltató gazdákat, ugyanazon a játszótéren játszó családokat”.
Bajban ismerszik meg a szomszéd
És ahogy a cikk elején már említettük, az erős szomszédsági kapcsolatok kisebb-nagyobb baj vagy vészhelyzet esetén is jól jönnek, hiszen gyorsabbá és szervezettebbé teszik a segítségnyújtást és a tájékoztatást. A Covid elején a Miutcánkon is nagyon megugrott az aktivitás, elsősorban az üzletekből éppen kifogyó hiánytermékek kölcsönkérése miatt, de érzékelhető volt az is, hogy az emberek érzékenyebben fordultak egymáshoz. Egy közös ügy, egy mindenkit érintő probléma eleve összekovácsolhatja a lakókat.
Horváth Gazsi azt meséli, az ő kertvárosi házuknál nemrég patkányok ütötték fel a fejüket, a helyiekből alakult is egy nagy patkányellenes koalíció, amiből csak az az egy-két ember maradt ki, aki láthatóan inkább a patkányoknak szurkol. Pedig meggyőződése, hogy ahogyan kicsiben működünk, az kihat a nagy egészre is: ha a mikroközösségünkben figyelmesek vagyunk egymással és együttműködünk, attól az egész társadalom toleránsabbá válik.