És akkor a szülő bevallja, hogy a meg nem valósított álmát a sportoló gyerekével teljesíti be

2022. július 26. – 19:33

frissítve

És akkor a szülő bevallja, hogy a meg nem valósított álmát a sportoló gyerekével teljesíti be
Szülők és gyerekek futnak a St. Jude Rock 'n' Roll Nashville Marathon Kids Rock elnevezésű versenyén Nashville-ben – Fotó: Al Bello / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az élsportoló gyerek is lehet boldog, de az életből gyakorlatilag kimarad, ha pedig a sportolóközeget otthagyja, közösség nélkül maradhat. Felismerhető, ha egy gyerek csak a szülő nyomására sportol, és ha igen, mit tehet ilyenkor egy sportpszichológus? Kell egyáltalán tennie valamit? Ennek jártunk utána, miután a tízéves Lóci nemrég maratont futott Szarajevóban, ahová a szülei vitték el.

36 fokban futott le egy maratont Szarajevóban egy tízéves magyar fiú szülei felkészítésével, segítségével, támogatásával – azért ott, mert Magyarországon 18 éven aluliak nem indulhatnak ilyen hosszú versenyeken, Szarajevóban viszont nincs efféle megkötés. A történtek után egy futóedző feljelentette a szülőket. Nem csak a maraton, a gyerekek (Lócinak van egy öccse is, eredetileg miatta utaztak a szarajevói versenyre) blogjának szerinte aggasztó tartalma is hozzájárult a döntéséhez.

De mennyi sport, milyen teljesítmény az, ami még belefér egy gyerek esetében?

Mivel a konkrét eset részletei, a szülők és a gyerek motivációja nem ismert, ezért nem is ezzel az üggyel foglalkozunk, hanem ennek apropóján általánosságban járjuk körül a kérdést szakértők segítségével.

Abban alapvetően egyetértenek a szakértők, hogy a sport hasznos, sőt, a sportokkal való ismerkedést már kisebb korban is érdemes lehet elkezdeni, de csakis a gyerek életkorának megfelelő szinten. „Legyen összhangban a sport a mozgásfejlődés szakaszaival, ez fontos – ezért kell az edzéseket is egyfajta játékosított nagymozgásra építeni, mert ez az, ami illeszkedik életkorilag egy kisgyerekhez” – mondja Peer Krisztina gyermekpszichológus, aki úgy tartja, hogy míg a rekreációs minőség igen, a versenysport egyáltalán nem egészséges a gyereknek sem fizikailag, sem pedig mentálisan, noha 9-10 éves korban már az ezt megtámogató szabálytudat is kialakul.

„Rendszeresen találkozunk szorongó, evészavaros kamaszokkal, a fizikai terhelés kicsinálja az ízületeiket, a sok edzés és verseny miatt kimaradnak közösségi eseményekből, kortárs kapcsolataik hiányosak vagy a csapattársakra korlátozódnak. Ha pedig otthagyja a sportot, akkor ott marad kortárs közeg nélkül, elmagányosodik, ami egy iskoláskorú gyereknél komoly problémákkal járhat együtt, és más nehézségeket indukálhat, mint például a szorongásos zavarok vagy a depresszió” – magyarázza a pszichológus.

De mi a helyzet akkor, ha a gyerek maga szeretne hajtani a sportban, vagy nem tiltakozik ellene? Egyáltalán felismerhető, elkülöníthető a gyerekeknél a szülő vágya, pressziója a gyerekétől? A sportpszichológusok, konzultánsok elég egyértelműen fel tudják mérni, hogy van-e motiváció, és ha igen, mennyi akár a gyereksportolókban. Harsányi Szabolcs Gergő egyetemi adjunktus, sportpszichológus a szülőkkel való találkozáskor már rögtön az első alkalommal megkérdezi például azt is:

„Igaz-e az, hogy a nem megvalósított álmukat szeretnék a gyereken beteljesíteni?”

Ilyenkor megesik, hogy valaki rábólint, és akár meg is indokolja például azzal, hogy neki félbe kellett hagynia a sportot, mert a szülei azt akarták, hogy inkább dolgozzon, de látja, mire vitték mostanra a korábbi csapattársai.

Ez azonban még nem jelenti azt, hogy a gyerek nem szereti majd a sportot, vagy nincs meg hozzá a belső motivációja. Peer Krisztina szerint ez ugyanis az egyik kulcsmomentum: hogy egyfajta belső motiváció alakuljon ki a gyerekben, hogy a sport az önmagáért való öröm legyen neki, és ne a szülőnek való megfelelés vagy a vele való azonosulás motiválja.

Harsányi Gergő is úgy tapasztalja, hogy bár ideig-óráig működik, hosszabb távon ki fog bukni, ha a gyerek az adott sportot csak és kizárólag a szülői nyomás hatására űzi. „Hozzám is jöttek már olyan gyerekkel, aki nagyon jó volt, remekül teljesített, de nem akarta az adott sportot űzni. Ez ilyenkor végül nem fog tudni működni” – mondja.

Oszaka Naomi átöleli édesanyját, miután a 2018-as US Open női egyes döntőjében győzött Serena Williams ellen – Fotó: Sarah Stier / Getty Images
Oszaka Naomi átöleli édesanyját, miután a 2018-as US Open női egyes döntőjében győzött Serena Williams ellen – Fotó: Sarah Stier / Getty Images

Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívó pszichológusa, Faludi Viktória úgy látja, a gyerekeiket sportban leuraló szülőknél ez a viselkedés egy személyiségprobléma jellemzője, de ezen kívül náluk az élet más területein is megjelenik ez a kontrolláló, hatalomgyakorló viselkedési forma. Teljesítmény- vagy divatsportoknál jobban megjelenik az ilyesmi, de könnyen lehet, hogy csak a sportközeg jellemzői, nem pedig a szülőtípusok miatt.

Ahol a szülők elronthatják

Miközben a sport nagyon is jótékony hatást gyakorolhat a mentális egészségre, ha nem tolják túl nagyon, az egyáltalán nem mindegy, hogy kisgyerekkorban milyen tapasztalatokat gyűjtenek ezen a területen a gyerekek, ez ugyanis hatással van az önbizalmukra, önértékelésükre is. Emiatt kisgyerekkorban nagy szerepe van a pozitív megerősítésnek, a játékosságnak és az önmagáért való örömnek.

„Vannak szülők, akik hajlamosak idővel a teljesítmény mentén jutalmazni, amit a gyerek is összekapcsol, hiszen ez neki egy tanulási folyamat. Megtapasztalja, hogy az elért eredmény a szülőt boldoggá teszi, és hogy maga az eredmény az, ami ezt kiváltja. Nem pedig annak örül a szülő, hogy a gyereke jól érzi magát a csapattársaival a meccs felé zötyögve a buszon” – mondja Peer Krisztina.

Bár Faludi Viktória szerint elvétve akadnak pozitív példák is kivételesen jó önismerettel bíró edzőknél, a szakértők szerint nem igazán szerencsés, ha a szülő- és az edzőszerep összekeveredik. „A kettős szerep összezavarhatja a gyereket, negatívan hathat a szülő-gyerek kapcsolatra, a kettejük közötti kommunikációra. Amikor a szülő az edző is, az érzelmileg rendkívül megterhelheti a gyereket, aki mindebből egyébként először (de lehet, hogy később sem) semmit nem vesz észre” – mondja erről Peer Krisztina.

Hiba csúszhat a rendszerbe akkor is, ha a gyerek fizikailag bírhatja a terhelést, de mentálisan már nem, hiszen az idegrendszere nem elég érett hozzá. A gyerekpszichológus szerint vannak szülők, akik ezt figyelmen kívül hagyják, és túlzásba eshetnek: olyannyira azonosulnak a gyerekkel, hogy a gyerek sikereit, kudarcait a saját sikereikként és kudarcaikként értékelik. A kispadról instruálják a gyereket, bekiabálnak a meccs közben, és mindent jobban tudnak az edzőnél. „Egy sportpszichológus kollégám mesélte, hogy bizonyos körökben ezeket a szülőket sztereotipikus módon teniszapukának és műkorcsolya-anyukának nevezik. Amikor a szülő a menedzsere és az edzője is egyben, amikor ő csinálja a haját és válogatja a ruháit, stb. Ha a gyerek még tehetséges is, az tovább nehezíti mindezt.”

A sportoló gyerekeknél problémát okozhat a szülő nem megfelelő jelenléte, a támogatás hiánya (például ha egy szülő annak ellenére erőlteti a sportot, hogy a gyerek már nem érzi jól magát benne), a teljesítmény kizárólagos jutalmazása is, amely szorongáshoz, kiégéshez és depresszióhoz vezethet.

Felvértezni a gyereket, hogy ki tudjon állni magáért

Mit tehet egy sportpszichológus, ha ordító jelek: súlyos szorongás, rendszeresen felbukkanó fizikai tünetek (fej- és hasfájás, hányinger, stb.) jelentkeznek a sportoló gyerekeknél?

„A lehetőségekhez mérten az a dolgunk, hogy felvértezzük azért, hogy meg tudja védeni magát, hogy kijelölje a saját határait, és ha nem szeretne járni sportolni vagy nem úgy, akkor képviselni is tudja az érdekeit”

– mondja Faludi Viktória.

„Amennyiben nincs lehetősége erre, akkor a szakembernek kell felvállalnia a képviseletét a szülő felé. A pszichológushoz járásnak van egy negatív konnotációja, mondják, hogy ott mindenki önző lesz, és tulajdonképpen valóban: a társadalmi közeghez alkalmazkodva erre tanítjuk meg őket, hogy kiálljanak a saját határaikért” – mondja a pszichológus, aki úgy látja, egy jó önismerettel rendelkező gyerek élsportolóként is lehet boldog, de az kétségtelen, hogy bármennyire is jó az a közeg, aminek sportolóként része lesz, az életből így gyakran kimarad.

Különösen nehéz lehet kiállni magáért egy olyan gyereknek, akinek a szülei is sportolnak, esetleg már ő maga is sportol kiskora óta, hiszen akkor ez lesz számára a norma, ebben szocializálódott, ez lesz a természetes. „Ő maga is ezen keresztül értékel majd sok mindent. Ha pedig kiszállna, akkor előfordulhat, hogy önmagát hibáztatja, és úgy értékeli a helyzetet, hogy ő nem volt elég jó, nem volt elég kitartó, stb.” – mondja Peer Krisztina.

A korábban említett negatív felhang miatt az edzőkben és a szülőkben is van némi félelem, hogy majd a gyerek nem akar járni ezután sportolni, vagy edzőt vált, ha pszichológushoz megy, mert a pszichológus biztos rábeszéli valamire, tanácsot ad, befolyásol, beszél a tapasztalatokról. Faludi Viktória szerint azt várják tőlük, hogy a sportolót a teljesítménye csúcsáig nyomják, „de én mindig hangoztatom, hogy valójában nem ez a feladatunk, hanem hogy egy olyan embert formáljak, aki jól érzi magát.” Harsányi Szabolcs Gergő szerint egyébként gyakran épp azok ódzkodnak leginkább a pszichológustól, akik tartanak attól, hogy valami kiderül, felszínre kerül.

Kódolva van a rendszerben az autoriter jelleg

Peer Krisztina gyerekpszichológus úgy látja, hogy a nemzetközi tendenciával szemben, amely szerint a felnőttkorra időzítik a csúcsformát, és gyerekkorban inkább a játékosság van előtérben; Magyarországon a fiatalok (juniorok, U18-ig) nagyon nyomják, nagyon jól teljesítenek és eredményesek a sportban:

„Magyarországon ha valaki sportolni akar a suliban, azt leigazolják (nagyjából mindenkinek be kell lépnie egy csapatba), hogy aztán lehessen menni versenyekre, mert azon keresztül megy a finanszírozás.”

Emiatt kevésbé veszik figyelembe a gyerek életkori sajátosságait, és közben a családokat is megterheli a sok edzés és hétvégi verseny, mert a gyereket hozni-vinni kell, jelen kell lenni, így a családok eköré építik a hétvégéiket, a családi életüket.

Edzés egy belgrádi vízilabda-iskolában – Fotó: Andrej Isakovic / AFP
Edzés egy belgrádi vízilabda-iskolában – Fotó: Andrej Isakovic / AFP

A sportolói rendszer alapvetően autoritásra épül – véli Faludi Viktória. Mivel ez az autoriter jellege miatt egy zárt rendszer, sok benne a bullying, az abúzus is. Meggyőződésem, hogy ha átláthatóbb, demokratikusabb lenne, akkor az agresszió kifutása is másképpen alakulna – tette hozzá.

Mit vegyen figyelembe a szülő, mielőtt sportolni viszi a gyereket

A gyerekpszichológus azt javasolja, hogy sportágválasztás előtt vigye el a gyereket antropometriai vizsgálatra. Bár a neve meglehetősen idegen lehet, nem valami hókuszpókuszról van szó, hanem egy tudományágról, ahol a testösszetételt és például a várható testmagasságot is vizsgálják, az adatokból pedig a gyerek felépítésének, adottságának megfelelő sportágat tudnak javasolni.

Peer Krisztina szerint iskolás korban pszichológiai szempontok alapján a csapatsportok nagyon sokat adhatnak a kortárs kapcsolatok terén. Alapvetően fontos, hogy a választott sportág gyerekkorban változatos legyen, játékos és szórakoztató, de legalább ilyen lényeges az is, hogy a szülő gondolja előre végig, hogy milyen mértékben szeretne belefolyni a sportba. Érdemes egyfajta köztes állapotot megcélozni: ha túlságosan jelen van, minden meccsen, edzésen ott van, az extra szorongást válthat ki a gyerekből; de ha közömbös és nem érdeklődik, az sem szerencsés, mert a gyerek úgy érezheti, hogy nem érdeklődik iránta, ez pedig negatívan befolyásolhatja a kapcsolatukat.

„Megértő szülők legyünk második edző helyett”

– mondja.

A pszichológus azt is javasolja, hogy legyen idő lazulásra, a jól időzített pihenést fontos beiktatni, és az is legyen szempont, hogy kortárs közegben lehessen – ez életkorilag is lényeges. Engedjük, hogy abbahagyja a sportot, ha fél, szorong, boldogtalan, ha gyakran mondja, hogy nem akar menni. Egy erős, biztonságos szülő-gyerek közegben a gyerek ki fogja merni mondani, ha nem akar már sportolni, a szülőnek pedig nincs más dolga, csak érzékenyen reagálni erre – teszi hozzá a szakértő.

Kövess minket Facebookon is!