Az elmúlt hetekben a légi közlekedés káoszán háborgott a fél világ és dühös utasok tömegei igyekeztek a légitársaságoktól visszaszerezni a pénzüket. Kivéve azokat, akik fizetnének is azért, hogy ne kelljen repülőgépre ülniük. Nekik szól ez az írás, amelyben két pszichiáter segítségével próbáltunk megoldást találni a repüléssel kapcsolatos szorongások feloldására, és egyáltalán tisztázni, mitől fél valójában egy aviofóbiában szenvedő.
Sokan mondják, hogy nem normális dolog a világ legbiztonságosabb járművétől félni. Mások szerint meg inkább azok nem normálisak, akik úgy ülnek ott 10 ezer méteren egy fémdobozba zárva, 900 km/órás sebességgel hasítva a semmit, mintha csak a rákospalotai járaton utaznának. A statisztikák persze az előbbieket igazolják, a két tábor méretre mégis majdnem azonos. A Kiwi.com nevű repülőjegy-értékesítési oldal idén készített felmérése szerint a magyarok közel fele, 45 százaléka valamilyen mértékben stresszel a repülés miatt, és próbálja a szorongását oldani, kb. 6 százaléknál a repüléstől való félelem pedig már olyan fokú, ami klinikai fóbiának tekinthető.
Embriópózban rettegve orosz rulettezni
„Én bármikor előbb levezetnék kocsival Budapestről a tádzsik határig, mint hogy repülőre üljek. De nem vagyok őrült, azért mégis felszállok, de közben végig parázom, hogy ez az egész egy orosz rulett, pedig tudom, hogy statisztikailag az autómban előbb halhatok meg” – mondja egy telexes munkatársunk. Egy másik kolléga szintén sokszor próbálta racionalizálni a biztonsági kockázatokat, de ez neki sem segített. „Fogalmam sincs, mi idézte elő nálam a repülésfóbiát, bár a tériszonyommal valószínűleg összefügg, mert már a hatodik emeleten szédülök. Pár éve egy római járaton nagyjából embriópózban rettegtem végig az utat. Legutóbb, egy berlinit már egy fokkal jobban viseltem, egyszer fel is álltam a helyemről, de akkor is úgy éreztem, hogy egy rossz lépéstől akár le is zuhanhatunk, szinte lábujjhegyen tettem meg a pár lépést” – meséli az újságíró kolléga, míg egy harmadik munkatárs egyszer egy utazás előtt még orvoshoz is elment, hátha az megállapít nála valami komolyabb betegséget, és akkor lemondhatja a kötelező repülőútját.
Nulla kontroll, maximális félelem
Dr. Belső Nóra pszichiáter Félelem, szorongás, pánik – Hogyan találjuk meg a kiutat? című könyvében külön fejezetet szentel a fóbiáknak, amelyeknek mint írja, szinte bármi lehet a tárgya. Az ő praxisában például az eddigi legérdekesebb esetek a gomb, a sapka, a piros szín és a hulló falevél által okozott fóbiák voltak. Ehhez képest egy repülőgéptől félni szinte normálisnak tűnik – és a szakember szerint tulajdonképpen az is. „A repülésben maximálisan megvalósulhatnak az evolúciós félelmeink: a magasság és a bezártság miatti kellemetlen érzések, hiszen az ember alapvetően olyan helyzetekben érzi jól magát, amelyeket irányítani tud. A repülőn rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vagyunk, gyakorlatilag nulla a saját kontrollunk. De a félelmet azok a másodlagos tényezők, triggerek is kiválthatják, mint amilyen egy durva turbulencia vagy egy légi katasztrófa – amiket elég akár csak a hírekben látni vagy hallani róluk az ismerősöktől” – fogalmaz dr. Belső Nóra, és ezt igazolja az is, amikor a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások után látványosan megugrott a repülés miatt szorongók száma.
A pszichiáter szerint a félelmet emellett tanulhatjuk is. A ma már kétgyerekes Anna például tizennyolc éves korában ült először repülőgépen, amit akkor még kifejezetten élvezett, de annak mindig tudatában volt, hogy az édesapja mennyire kikészül a repüléstől. Pár év múlva aztán nála is beütött a krach, és a repülőút számára is egy egybefüggő rettegéssé változott, ami akkor erősödött fel igazán, amikor megszülettek a gyerekei.
„Ha ott ülnek mellettem a gyerekek, nem tudok másra gondolni, csak hogy mi lenne, ha most lezuhannánk.”
Hogy mi játszódik le egy átlagos aviofóbban, azt különös módon pont egy Leslie Nielsen-vígjáték pánikjelenetének sikerült a legérzékletesebben megragadnia: míg a rettegő ember halálos félelmében szeretne kimenekülni a helyzetből, a környezete értetlenül figyeli ezt, és egyre hatástalanabb módszerekkel próbálja nyugtatni, és meggyőzni őt arról, mennyire nincs mitől félnie – de ettől az csak még jobban pánikba esik.
Belső Nóra szerint minden fóbia alapja, hogy az agy félelmet detektáló központja a testi épséget és életet veszélyeztető helyzetnek ítéli, azokat is, amelyekben nem áll fenn közvetlen veszély. Míg az alapvető félelem hasznos védelmet jelent, mert valós veszélyekre figyelmeztet, a fóbia már túlzó és irracionális, ahol az észérvek egyáltalán nem működnek. Ilyen helyzetekben az illetőt heves szorongás, vagy szituatív pánikroham fogja el, amit nem képes irányítani.
A Psychology Today nevű oldal egyik friss írásában néhány tévhitet fogalmaz meg a repülésfóbia kezelése kapcsán. Egyebek mellett azt, hogy a legtöbb módszer, amely a hétköznapi szorongásokat hatékonyan kezeli, a repülés esetén nem segít: a mantrák, statisztikák, pozitív gondolatok, légzőgyakorlatok vagy a figyelemelterelés itt nem működő stratégiák, állítja a cikk, mert a stresszhormonok mindenképpen menekülési kényszert idéznek elő, ami egy repülőgépen, ugye, nem lehetséges, ezért klausztrofób állapot alakul ki.
Biztonsági statisztikák
Az aviofóbokon a racionalizálás, azaz a légi közlekedés kiemelkedő biztonságát bizonyító számok tehát nem igen segítenek, álljon itt mégis néhány szemléletes adat:
- A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség jelentése szerint a Covid előtti utolsó nagy forgalmú évben, 2019-ben, nagyjából 39 millió járat közlekedett, ebből 8-cal (4 sugárhajtásos, 4 légcsavaros géppel) történt légi katasztrófa, ami összesen 240 halálos áldozattal járt. A WHO becslése szerint ebben az évben kb. 1,35 millióan haltak meg közúti balesetben a világon.
- 2021-ben 7,7 millió járatra 7 halálos kimenetelű (1 sugárhajtásos, 6 légcsavaros gép) baleset jutott. Ez úgy is leírható, hogy egy embernek 10 078 éven keresztül mindennap repülnie kellene ahhoz, hogy halálos repülőgép-baleset történjen vele.
- A Harvard Egyetem valószínűségszámítása szerint egy (nem végzetes) repülőgép-baleset átlagos esélye 1 : 1,2 millióhoz, a halálos repülőgép-katasztrófáé pedig 1 : 11 millióhoz. A halálos cápatámadás valószínűsége 1 : 3,1 millióhoz, a halálos autóbaleseté 1 : 5000-hez.
Xanax helyett szerotoninszint-szabályzók
Anna a repülőutak előtt néha bevesz egy-egy Xanaxot, de, meséli, egyrészt azon is bőven átüt a félelme, másrészt a nyugtató olyan aluszékonyságot okoz nála, hogy emiatt az utazás első napján teljesen használhatatlanná válik. Belső Nóra szerint a repüléstől szorongók is egy spektrumon helyezkednek el: a többség különféle szerekkel, nyugtatókkal vagy alkohollal képes áthidalni a rossz érzéseit, akiket viszont nagyban korlátoz a félelmük és esetleg a teljes elkerülő stratégiát választva egyáltalán nem ülnek fel a gépre, azoknak érdemes szakemberhez fordulniuk segítségért. Egyetlen, mindenkinél alkalmazható módszer viszont nem létezik. „A fóbiák enyhébb formái pszichoterápiás módszerekkel jól kezelhetők, ennek egyik klasszikus módszere a félelmet keltő ingerrel való találkozás előidézése, ami történhet fokozatosan (ezt nevezzük szisztematikus deszenzitizációnak) vagy hirtelen (ingerelárasztás). A pszichoterápia azonban általában hosszú időt vesz igénybe, akár évekig is eltarthat. Mivel minden szorongás és pánik hátterében jól meghatározható neurokémiai folyamatok vannak, ezeket ma már gyógyszerrel remekül lehet befolyásolni. Itt nem nyugtatókra kell gondolni, hanem az olyan agyi jelátviteli rendszerre ható gyógyszerekre, amelyek elsősorban a szerotoninszintet szabályozzák” – magyarázza Belső Nóra, és hozzáteszi, sok esetben érdemes rögtön ezt az utat választani, mert sokkal gyorsabban lehet vele pozitív eredményt elérni – és persze jóval olcsóbb is. „Több olyan páciensem volt már, akiket az utazás előtt hónapokkal szorongáscsökkentőkkel kezeltünk, majd ragyogóan érezték magukat végül a repülőgépen is.”
Virtuális valóság, átprogramozott szokások
„Jelenlegi tudásunk szerint a közlekedési fóbiákkal kapcsolatban a viselkedésterápiák, azon belül is a virtuális valóság terápia a leghatékonyabb módszer” – ezt már dr. Simon Lajos, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense mondja, aki a klinika Balassa utcai Virtuálisvalóság-laborjában vezet kutatócsoportot. Az országban egyedülálló technika lényege, hogy a páciensre felkerülő virtuális szemüveg szintetikus 3D-elemek, panorámafényképek és videók segítségével olyan valóságot teremt, amellyel a beteg úgy érzékeli, mintha egy másik helyszínen lenne. A szimulált környezetben pedig átprogramozhatóvá válnak reakciók és szokások – mégpedig a valós élet kockázatai nélkül, orvos által kontrollált körülmények között. A kezelés után a páciens aztán a valós életben is képes lesz szembenézni a félelmeivel.
Simon Lajos elmondása szerint a repüléssel összefüggő félelmek kezelésénél ez azt jelenti, hogy felállítanak egy szorongáshierarchiát, amin egy 12-15 üléses terápia során
a relaxált állapotban lévő pácienst fokozatosan végigvezetik: a legkevésbé szorongató szituációktól haladnak az általa legnehezebbnek ítéltekig.
„Van olyan páciens, akinek már attól remegni kezd a keze, ha csak le kell rajzolnia a repülőgépet. Más csak a bezártságtól szorong. Egyénenként eltérő, milyen lépcsőfokokon haladunk – hangsúlyozza a pszichiáter.
Minden fóbia egyfajta tárgyiasított félelem, mert nyilvánvaló, hogy a repülésfóbiások sem a zuhanástól, hanem a kontrollvesztéstől félnek valójában. A pánik persze indukálhat halálfélelmet is, de az alapvető szorongást a bezáródó ajtók és az irányíthatatlan helyzet idézik elő. Ez pedig szintén túlmutat a repülésfóbián: ezek az egyének más szituációkat is szeretnek kontrollálni, és minden olyan eset, amelyben rákényszerülnek a kontroll átadására, diszkomfortos számukra. Csak míg ez a családban vagy a munkahelyen történik, képesek kezelni, tízezer méter magasságban erre nincs lehetőségük” – mondja Simon Lajos.
És hogy mennyire hatásos a VR-módszer? A pszichiáter szerint nagyjából 70-80 százalékos sikerrátával dolgoznak, és már a klinika első kutatási csoportjában 12 ember teljes gyógyulását érték el vele. Ez ugyan nem túl magas szám, a virtuálisvalóság-terápia ugyanis még nem épült be teljesen a hazai pszichiátriai gyakorlatba, és nem is tb-támogatott.
A Psychology Today pilótából lett terapeuta szerzője, Tom Bunn, aki több évtizede foglalkozik a repüléssel kapcsolatos szorongások témájával és könyveket is írt a tárgyban, cikkében azonban a virtuálisvalóság-technológia kapcsán is szkeptikus, mondván, ha egy fóbiában szenvedő itt, a földön legyűri is a félelmét egy virtuális világban, odafent nem fog működni a lent megszerzett tudása.
Pedig a repülési félelemmel kapcsolatos kutatások erősen e módszer irányába mutatnak. Az egyik amszterdami egyetem kifejlesztett például egy önsegítő applikációt is ZeroPhobia néven, amelyet különösen a tériszonnyal küszködő felhasználóknak ajánl. Az alkalmazást letöltve egy virtuális terapeuta elmagyarázza, hogyan működik egy repülőgép, mi történik a turbulenciában, módszereket mutat a szorongás csökkentésére, majd saját VR-szemüvegünk használatával az app virtuális valóságában gyakorolhatjuk a repülés egyes lépéseit. A fejlesztők szerint a módszer rendkívül hatékony, az appot továbbgondolva már egy pókfóbiások számára készített alkalmazáson dolgoznak.