A nyolcvanas években a nyár még arról szólt, hogy nem szólt semmiről

2022. június 18. – 18:02

A nyolcvanas években a nyár még arról szólt, hogy nem szólt semmiről
Fotó: tm / Fortepan

Másolás

Vágólapra másolva

Ne írassa gyerekét egyik táborból a másikba, hagyja unatkozni, vigye el a nagymamához, fogadjon be a sajátjai mellé pár napra egy csapatnyi gyereket, és biztassa erre barátait is – és akkor van esély rá, hogy a nyolcvanas évek nyaraihoz hasonló lassú, stresszmentes és családbarát lesz a nyári szünet végtelennek tűnő két és fél hónapja. Ami ráadásul sokkal jobbat tesz gyermekének, mint egy angol nyelvi, egy kosárlabda- és egy varázslóképző tábor együttvéve.

„Strandra mindig gyalog mentünk, faklumpában később gumipapucsban csattogva az aszfalt nélküli utcán. Odafele cipeltük a matracot, úszógumikat, kajástáskát, törölközőket, rejtvényt, könyvet, tollast. Visszafele ugyanez plusz puncsfagyi” – olyan ez a visszaemlékezés, mint egy gyerekfilm jelenete a nyolcvanas évekből, pedig csak egy negyvenes kollégánk mesélt egy régi nyaráról.

Évek óta egyre több pszichológus és szakember mondogatja, hogy kábé a nyolcvanas évek tempója az, ami egy gyereknek ideális lenne, különösen nyáron. Ezért összegyűjtöttük a korszak nyarainak napfényes és árnyoldalait, hogy megvillantsunk pár tipikus emléket, és beszéltünk olyan szociológussal is, aki a gyerekkor leegyszerűsítésének szószólója, plusz bónuszként épp a nyolcvanas években volt gyerek.

Nekem a nyár

A balatoni nyár: „Nekem a nyár Balatonmáriafürdőt jelentette, amelyről állandóan nyelvtörőket gyártó nagyapám vagy 700 anagrammát gyűjtött össze (báli nő üt ma a farodra, a mai lábfürdő-torna és hasonlók). A falu ma is tele van a családunkkal, a nagy kertben 60-70 rokon nyaral egyidejűleg” – emlékezett vissza egyik kollégánk.

„Június közepétől augusztus 20-ig mindig itt voltunk, gyerekként mi nem ingáztunk, nem jártunk táborba. Kis koromban annyira szerettem itt lenni, hogy jó matekosként júniusban már percre, órára tudtam, hogy még mennyi időt kell kibírni, hogy végre mehessünk Balatonmáriára. Unatkozni nem nagyon lehetett a temérdek unokatesómmal, volt egy nagy focipálya, tollaspálya, kosárpalánk, homokozó. Emiatt olykor gyermeküdülőnek vagy parknak nézték a járókelők a kertünket, és bejöttek. Könnyen megtehették, senki nem szólt rájuk, mindenki hihette azt, hogy másnak van éppen vendége.

Biciklivel egészen kiskorunktól bejártuk a környék településeit, tévénk itt nem volt, a nyolcvanas évek elején még a mozi volt az esemény. Ha valami gigafilm érkezett (Csillagok háborúja-, esetleg Bud Spencer-film) akkor már pénztárnyitás előtt órákkal kiment egy rokon sorba állni, hogy az első két széksort, az olcsó 7 forintos jegyeket lefoglaljuk a családnak. Egész napra volt programunk, így a legnagyobb szenvedés az volt, hogy néha enni is kellett, ami felesleges időveszteségnek tűnt.”

A budapesti nyár: „Belvárosi gyerekként szinte minden évben június-júliusban végig a kerületi sulik jó levegőjű közös napközis táborában voltam. A Hárshegyi Úttörőtáborba, később napközis táborba külön busszal mentünk fel minden hétköznap reggel 8-kor az általános iskolából, ahova délután 5-re vissza is hozott minket. Minden kerületi iskolának volt egy »körlete«, a táborban lehetett játszani, rajzolni, sportolni, pihenni, a medencében fürdeni, néha volt filmvetítés és versenyek a kerületi iskolák (körletek) között. Esős időben az ebédlőben vagy a nagyteremben voltunk. Egyáltalán nem rossz emlék nekem ez az egész, főleg könyveket vittem magammal, és olvastam. Este a táborból hazafelé általában nagyiék vettek nekem fagyit, 1-2 forint volt egy gombóc. A menza napidíját kellett hetente befizetni, nem volt a tábornak extraköltsége a (egy-két előre kitalált különprogram, például nagyobb kirándulás kivételével)” – idézte fel egy másik kolléga.

Az alföldi építőtábor: „Az összes gusztustalan munkát ránk bízták, a sérült raklapokról kellett a törött konzerveket átpakolni, minden elviselhetetlenül büdös és undorító volt, azóta preferálom a mirelitet a konzervvel szemben. Kaptunk kék munkaköpenyt meg rettenetes sapkát, a kaja borzalmas volt, a szakik füttyögettek utánunk, az egészet valami átható poshadás lengte körül, de amikor sikerült meglógni a melóból és bevetni magunkat egy bála mögé órákra, hát az szuper jó volt, zenéről beszélgettünk, akkor már volt walkman, adtuk körbe, ha sikerült becsempészni. Este meg átjártunk egymás szobájába a munkásszállón.”

A Nyugat-Dunántúl időtlensége: „Ha a pihenés az, hogy megszűnik az idő, na, akkor a nyolcvanas évek nyarai nekem ilyenek voltak. Akkor még valahogy nem volt elvárás a szülőktől, hogy profi rendezvényszervezőként gondoskodjanak gyermekük állandó szórakoztatásáról, egyik táborból a másikba vigyék őket, és különböző programokat szervezzenek nekik. Mi tesz ilyenkor egy gyerek? Szórakoztatja magát, és szövetkezik a barátaival a közös időtöltésre.

A nyolcvanas évek nyarairól a nyugat-magyarországi kisváros júliusi, augusztusi hétköznapjainak totális időtlensége maradt meg, amelyben a ritmust egyedül a fákon bágyadtan csicsergő verebek adták. Fölkeltem, amikor jól esett. Ettem, amikor jól esett. A tévét nem volt érdemes bekapcsolni, mert nem volt benne semmi érdekes. Könyvet olvastam, szünidőre vásárolt foglalkoztató füzetekben oldottam meg rejtvényeket, fociztunk a szomszéddal, vagy a tesómmal és az unokatesómmal társasoztunk. Ha az utcáról befütyült a házba a haverom, akkor elmentünk biciklizni, ha jó idő volt, kimentünk a strandra. Ebédet a nagynéném főzött nekünk, de vele is csak akkor találkoztunk, amikor kimerte a levest. Csak arra emlékszem, hogy soha nem siettünk sehova. Ez volt a pihenés.”

Fotó: Ongrádi Melinda / Fortepan
Fotó: Ongrádi Melinda / Fortepan

Vajon az emlékek csapdájából pislognak ránk az efféle nosztalgikus visszaemlékezések, vagy tényleg egyszerűbbek és könnyebbek voltak a nyolcvanas évek nyarai a mostaniaknál?

„Minden felnőtt jobbnak tartja a saját gyerekkorát a következő generációénál – ezt kutatások is bizonyítják. Emellett mindenkiben van egy alapnosztalgia a saját gyerekkora iránt, így ezek sosem teljesen objektív dolgok”

– magyarázta László Zsuzsa szociológus, az Egyszerűbb Gyermekkor módszer tanácsadója, civil szervezetek munkatársa. Ugyanakkor mindezek tudatában is osztja azt véleményt, miszerint a nyolcvanas évek tempója – amikor a legtöbb gyerek azt sem tudta, hogy épp csütörtök van vagy hétfő –, az egész család életét megkönnyítette.

Mi volt akkor, ami most nincs? Vagy mi van most, ami akkor nem volt?

Az egyik legfőbb különbség, hogy akkoriban nyaranta még kontrolláltalan szabadságban éltek a gyerekek, ma pedig „kontrollok közti álszabadság van. A kertben vagy a strandon mozoghat egyedül egy gyerek, de a strandról már nem mehet ki” – hozott egy példát László Zsuzsa.

„Túl sok infót kapunk a világ veszélyeiről, ezért a napi programot is veszélykontroll alatt szabjuk. Úgy látom, hogy annak a korszaknak már vége, amikor szabadon lófrálhattak a gyerekek; csak kisvárosban, falvakban fordul ma még elő ilyesmi. A másik nagy különbség az, hogy év közben a digitális média bevonzza a gyerekeket a szobába, így kevésbé van tapasztalatuk arról, hogyan kell bandázni. A spontán közösségi játék eltűnőben van, és így nyáron is nehezen szedhető fel: ez nem alakul ki egyik pillanatról a másikra” – magyarázta.

Az Egyszerűbb Gyermekkor (Simplicity Parenting) mozgalom az Egyesült Államokból indult épp a nyolcvanas években, ahol a túlfogyasztásra adott válaszként kezdett el terjedni a tudatos egyszerűsítés többféle formája. Az egyszerűsítő nevelés egyik alapja Kim John Payne Egyszerűbb gyermekkorcímű könyve. A 2012-ben Magyarországon is megjelent könyv fókuszában a kis, megvalósítható (egyszerűsítő) változások állnak: ezek eredményeképp megfelelő hangsúlyt kapnak a valóban fontos, családi kapcsolatokat elősegítő, minőségi együttlétek.

Kinyílt a világ, egyre több veszélyről értesülnek az emberek, ezzel arányosan csökken a szülők lazasága is. A nyolcvanas években kevesebb és – a gulyásszocializmus korlátaiból is adódóan – erősen szűrt információ áramlott feléjük. Mondjuk sok idejük nem is volt a tájékozódásra: az anyák a nyolcvanas évek elejétől kezdtek el tömegesen dolgozni, miközben gyerekeket neveltek, háztartást vezettek; ezért nagyjából akkortól vált a nyári vakáció megoldandó feladattá a családok számára. Megjelentek a magukra hagyott kulcsos gyerekek, erősebben bevonódtak a nagyszülők (újra), dübörögtek a napközis és ottalvós táborok, és szerencsésebb esetben mindezek vegyültek az egy-két hetes családi nyaralással. Tulajdonképpen egyszerűbb volt a szülők dolga, amikor mindössze ennyi lehetőségből kellett összesakkozniuk a nyarat.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

Az azóta eltelt majdnem negyven évben nemcsak nálunk fordult a világ, hanem mindenütt. Négy dologból például túl sok lett vagy felgyorsult. Ilyenek a tárgyak, a programok, a digitális világ és a gyerekek életének ritmusa. Hogy néz ki ez a nyár szempontjából?

Tárgyak: Egyszerűen túl sok van belőlük a gyerekek körül egész évben, így nyáron is (Miért érkeznek hatalmas bőröndökkel egy pár napos táborba a gyerekek?).

Programok: Ez viszont nagyon is érinti a szünidőt, hiszen egy átlagos – főleg iskolás – gyerek nyara tömve van tematikus programokkal. A nyolcvanas évekhez hasonlóan továbbra is dolgozik mindkét szülő, ám nagy különbség, hogy ma már sokszor a nagyszülők is dolgoznak – ha egyáltalán élnek még. Aligha függetlenül ettől a napközis táborok felértékelődtek, ami nemcsak az elképesztő kínálatban, hanem az árfekvésükben is megmutatkozik.

„A szülőknek pedig azért megy tönkre az idegrendszerük, mert itt is annyi minden elérhető az angoltól a szerepjátéktáboron át az úszástáborig, hogy alig tudnak választani. Nyáron sok szülő nagyjából azért dolgozik, hogy megkeresse a nyári táborok árát, ahova azért megy a gyerek, hogy ő dolgozni tudjon”

– mutatott rá a jelenség ellentmondásosságára László Zsuzsa.

Időközben a mentalitás is megváltozott: sok szülő ma már egyfajta hosszú távú befektetésként tekint a gyerekkor szabadidős tevékenységeire. Ez a nyolcvanas évekre még egyáltalán nem volt jellemző: „A nyolcvanas években a nyár még arról szólt, hogy nem szólt semmiről. Nem volt szempont, hogy a ’85-ös nyári tábor alapozza meg majd, hogy a gyerekemet tíz évvel később felvegyék az egyetemre.”

Visszatérve a programdömpinghez: „Az egyszerűbb gyermekkor módszer egyik lényege, hogy ha nem tudod kezelni a lehetőségeket, állj ellen a sok programnak” – magyarázta a szakember. A nyár pedig a legjobb időszak a világ egyik leghasznosabb gyerekprogramjához: az unatkozáshoz.

„Nagyon fontos kérdés nyáron, hogyan tudod elérni, hogy a gyereked unatkozzon. Az unalom egyrészt egy privilegizált dologgá vált, másrészt a kreativitás előfutára – jó, ha hagyjuk, hogy napokig ne történjen semmi. A szülőnek a legjobb hír kellene, hogy legyen, amikor a gyereke szól, hogy u-n-a-t-k-o-z-i-k, mert ezután garantáltan ki fog találni valamit. Ha egy órán át unatkozik és szenved, utána valószínűleg olyan tevékenységet talál majd magának, ami a legbelsőbb énéből fakad. Azért érdemes kerülni a túlzásokat: nem kell, hogy egy hónapon át unja magát” – tanácsolta a szakember.

Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan

Digitális világ: Ha egy gyerek egész évben a telefonjához van ragadva, akkor nyáron sem várható el tőle, hogy ez másképp legyen, de kis finomításokra azért van lehetőség. Elvenni semmiképp sem érdemes tőle, hacsak nem akarjuk a megvető pillantásaival, duzzogásával és szidalmazásaival fűszerezni a nyaralásunkat. Ellenben ha bedobunk valamilyen érdekes és nyugis alternatív tevékenységet, mint amilyen a természet, akkor van rá esély, hogy kevesebbet fogja használni, és ez már félsiker. A szakember azt tanácsolja, hogy dolgozzunk ki a gyerekkel együtt egy szabályozást, beszéljük meg a kereteket, például hogy mikor van a napban a mobilozás helye, amire aztán tudunk hivatkozni.

„Ez például egy hatalmas különbség a nyolcvanas évek és a jelen között. Akkor telefon nélkül a jelenben tudtunk élni: ha például táborban voltunk, akkor ott voltunk, és nem érdekelt, hogy a barátnőnk éppen mit csinál ekkor a szüleivel a Balatonnál”

– magyarázta László Zsuzsa.

Az élet ritmusa: A legjobb, ha a gyerekek életében kiegyenlítetten váltakoznak az intenzív szakaszok a nyugalmas időszakokkal. Tulajdonképpen egész évben ideális lenne, csak nyáron kisebb erőfeszítés ezt megvalósítani. Ezért például az egyik legfőbb tanács, hogy ha megoldható, ne írassuk táborból táborba a gyereket. „Helyette azt mondanám, hogy legyen mondjuk egy hét tábor, azán egy hét otthon vagy a nagymamánál nulla programmal. Utána lehet megint egy tematikus hét, de nem muszáj” – mondta László Zsuzsa.

Ami most jobb

Valami azért csak jobb most, mint akkor? – szegeztük a kérdést a szakembernek.

„Sokkal gyerekközpontúbb most a világ, míg akkoriban a túlélés volt a cél. Ha a keretek megengedik, egy gyerek manapság azzal foglalkozhat, ami neki a legjobb. A nyolcvanas évek gyerekeinek sok vágya nem tudott beteljesedni” – sorolja László Zsuzsa. „A nyolcvanas években nem voltak tudatosak a szülők, ami azt eredményezte, hogy a jó és a rossz ugyanúgy belefért a gyereknevelésbe. Most sokkal tudatosabbak.”

És a sokat átkozott infódömpingnek is van haszna: egy felelős szülő ma már

  • nem engedi a napra fényvédelem nélkül a gyerekét;
  • nem autózik vele anélkül, hogy bekötné;
  • főleg nem láncdohányozza végig az utat a kocsiban a Balaton-partig vagy Rijekáig;
  • bukósisakot tesz a gyereke fejére, ha elindul vele biciklizni;
  • már ovis korában beszél neki a fehérnemű-szabályról;
  • nem engedi belepisilni a Balatonba, inkább megmutatja, hol a strandvécé;
  • nem eteti-itatja a teljes nyaralás alatt lángossal és buborékos üdítővel.

Back to the 80’s

Fotó: Umann Kornél / Fortepan
Fotó: Umann Kornél / Fortepan

A bezzegrégenmindenjobbvolt hamis nosztalgiája helyett érdemes inkább – mint a tálból a ropogós cseresznyét a kukacosak közül – kiszedegetni a jó dolgokat a nyolcvanas évek nyaraiból.

László Zsuzsa a korszak legnagyobb előnyének a kevésbé zsúfolt életet tartja. De hogy lehet azt hitelesen átültetni a jelenbe (azon kívül, hogy mondjuk egy amerikai to do listát igyekszünk a magyar viszonyokra szabni)?

„Elkezdjük mikroközösségekként használni a saját networkünket. Ha például néhány család összeáll, és az egyik akár csak két-három napra bevállalja a többiek gyerekeit is, majd ez rotálódik, az nagyon hasznos, nemcsak nyáron, akár év közben is. Ez azért jó, mert visszavezet minket azokba az időkbe, amikor a falvakban és a lakótelepen maguktól így működtek a közösségek. Vekerdy Tamás szerint a csapatokban való mozgás a legjobb a gyerekeknek. Ezért persze tenni is kell. A nyolcvanas évekig spontán alakultak ki az ilyen csoportok, ma már nem alakulnak spontán, de a végeredmény ugyanaz.”

A nyolcvanas években volt gyerek? Írja meg nekünk az ugyelet+80@telex.hu-ra, milyen jellegzetes tárgyak kísérték végig a vakációját a Rubik-kockától a golyórágón át az út menti nyomós kutakig. Ha sok érdekes emlék összegyűlik, írunk egy folytatást.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom