El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

A 11 legérdekesebb részlet a Magyar Péter színre lépését bemutató cikkből

2025. március 25. – 06:03

Másolás

Vágólapra másolva

871

A Direkt36 számos új részletet feltárt Magyar Péter tavalyi, kegyelmi ügy utáni színrelépéséről és arról, hogyan hagyta maga mögött a fideszes világot.

Érdemes elolvasni a korábban nem ismert információkban gazdag teljes cikket, de akinek nincs rá ideje, annak itt egy összefoglaló a legfontosabb részletekkel.

1. Várhelyi Olivérrel előbb barátok, majd összevesznek

Magyarország jelenlegi uniós biztosa, Várhelyi Olivér 2011-ben a brüsszeli Állandó Képviseleten (ÁK) kapott nagykövethelyettesi posztot, kabinetfőnökének pedig Magyar Pétert kérte fel. Várhelyi és Magyar a munkán kívül is jól kijöttek egymással.

A kapcsolatuk azonban 2015 körül megromlott. Ez abban az időszakban történt, amikor Várhelyi előrelépett a ranglétrán, és átvette az ÁK vezetését. Egy korábban Brüsszelben dolgozó kormánytisztviselő szerint Várhelyi többek között azért haragudott meg Magyarra, mert többször is az ő nevében, de a tudta nélkül járt el különböző ügyekben. A történtekről információval rendelkező források szerint kettejük konfliktusa végül annyira elfajult, hogy Várhelyi kemény stílusban, a hangját felemelve vált meg Magyartól.

Magyar a Direkt36-nak tagadta, hogy engedély nélkül járt volna el Várhelyi nevében. Konkrétumok nélkül annyit mondott, hogy kabinetfőnökként nagyon sok konfliktust vállalt Várhelyiért, aki azonban szerinte nem állt ki érte. „Ezt én zokon vettem, és be is olvastam neki” – fogalmazott.

2. Orbán közelében

A miniszterelnök szokásos évértékelője előtt, 2020 februárjában Magyar Péter arról kérdezte az Igazságügyi Minisztérium egy dolgozóját, hogy „ugye az első sorban fogok ülni?”.

A minisztérium dolgozója számára kellemetlen volt Magyar kérése, hiszen a miniszterek ritkán ülnek házastársukkal az első sorban. Szeretett volna azonban a főnöke férjének kedvében járni. Így felhívta a Fidesz pártalapítványának, a rendezvényt szervező Polgári Magyarországért Alapítványnak az egyik vezetőjét, és tolmácsolta neki a kérést. A lobbizás végül sikerrel járt, Magyar Varga mellől, az első sorból hallgathatta Orbán Viktor évértékelőjét.

Magyar a Direkt36-nak elmondta, valóban kérte, hogy a felesége mellett ülhessen az évértékelőn. „Valószínű más kormánytagok feleségei azt sem tudták, hol vannak, mert mondjuk otthon főztek. És valószínűleg nem ők végezték el a házastársuk munkájának a felét, nem ők építették fel őket” – mondta arról, miért érezte jogosnak a kérését.

3. Gulyás segítette állami céges pozíciókhoz Magyart

Bár államtitkár Vargából lett 2018-ban a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökségen, a miniszter nem feledkezett meg régi barátjáról, Magyarról sem. Magyar a következő években több állami tulajdonú cégnél is vezető pozíciót kapott: 2018 szeptemberétől a Magyar Fejlesztési Bank egyik igazgatóságát vezette, 2019 júniusától pedig a Diákhitel Központ vezérigazgatója lett. A történtekre rálátó források szerint Magyar kinevezéseiben Gulyás kulcsszerepet játszott, többször is ő járta ki, hogy a barátja a különböző állami vállalatoknál jól fizető állásokat kapjon.

Arra a kérdésünkre, Gulyásnak milyen szerepe volt a kinevezéseiben, Magyar azt válaszolta: „Gondolom annyi, hogy eljuttatta az önéletrajzomat a felügyelő miniszterhez.”

4. Varga Facebook-oldalát Magyar építette

Bár hivatalos pozíciója nem volt az Igazságügyi Minisztériumban, Magyar Varga Judit miniszteri kinevezése után alaposan belefolyt a felesége körüli napi munkába. Különösen a közösségimédia-megjelenése volt számára fontos.

Magyar elmondása szerint a telefonjával a telkükön ő vette fel például Varga egyik legemlékezetesebb videóját, amelyen a felesége 37-et dekázva megcsillogtatta a focitudását. „Egyébként nem 37-et tud dekázni, hanem 105-öt, csak éppen a gyerekeink sírtak, és abba kellett hagyni a felvételt” – mesélte a videóról.

5. Államtitkár szeretett volna lenni

A Facebook-oldal kezelése és az állami cégeknél végzett tevékenysége azonban nem elégítette ki Magyart, aki a feleségéhez hasonlóan szeretett volna politikai pályára lépni. Egyik ismerőse szerint amikor Perényi Zsigmond távozásával 2020 nyarán megüresedett az Innovációs és Technológiai Minisztérium uniós fejlesztésekért felelős államtitkári posztja, megpróbálta megszerezni azt. Ez azonban nem jött össze.

Erről az időszakról Magyar azt mondta, többször is szóba került, hogy államtitkár, illetve helyettes államtitkár lehet belőle. Elmondása szerint a pozíciószerzési lehetőségek az ITM-nél és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnál merültek fel, de többek között Palkovics és Szijjártó döntései miatt ezekből nem lett semmi.

6. Konfrontatív személyisége miatt nem kapott politikai pozíciót

Magyar és Varga 2023-ban elváltak, de Magyar ezt megelőzően sem örvendett feltétlen népszerűségnek a kormányzati körökben. Bár folyamatosan vezető tisztségeket töltött be állami vállalatoknál, magasabb, politikai pozícióba nem került. Kormányzati források szerint ennek nem az volt az oka, hogy Magyart tehetségtelennek tartották, hanem úgy vélték, túlzottan önjáró, és nem tud csapatjátékosként viselkedni.

„Folyamatosan beszólogatott az embereknek” – mondta az egyik forrás Magyarról. Egy balatoni összejövetelen például olyan személyes, magánéleti megjegyzést tett Schaller-Baross Ernőre, a Fidesz jelenlegi EP-képviselőjére, hogy a vita majdnem tettlegességig fajult.

„Én nem emlékszem ilyenre, legfeljebb egy félreértésre” – írta Magyar erről az epizódról, de nem részletezte, hogy pontosan mire gondol.

7. Egy barátság vége

A válás következtében Magyarnak Gulyással is megromlott a kapcsolata. A miniszter a 2023-ban lezajlott válás során ugyanis Varga pártját fogta. „Gergő Judit mellé állt, neki adott igazat” – fogalmazott egy kormányzati forrás Gulyásra utalva.

Ezt követően egyre inkább beszűkültek Magyar lehetőségei. Több kormányzati forrás is arról beszélt, hogy a válás után egyre kevésbé bíztak Magyarban, emiatt elkezdték kiszorítani bizonyos kormányzati körökből. Ennek – egy Magyart ismerő fideszes politikus szerint – az volt a célja, hogy korlátozzák a hozzáférését a fontosabb információkhoz.

8. Kitették egy befolyásos fideszes klubból

A kiszorítási folyamat része volt az is, amikor 2023 őszén kizárták a számos befolyásos kormányzati szereplőt a sorai között tudó Stádium Klubból. A Stádiumot Gulyás Gergely alapította még 2010-ben olyan emberekkel közösen, akik az őszödi beszéd utáni 2006-os események során felléptek az akkori kormánnyal szemben. A klubnak több jól ismert tagja van: ilyen Balog Zoltán református püspök, korábbi kormánytag; Novák Katalin volt köztársasági elnök és Juhász Imre, az Alkotmánybíróság jelenlegi elnöke.

Magyarral a kizárását egy régi ismerőse tudatta 2023 őszén a budai MOM Park bevásárlóközpont előtt. Ezzel még jobban kiszorult a befolyásosabb fideszes körökből. Illetve még fagyosabbá vált a kapcsolata Gulyással, akivel már a válása során is sokat romlott a viszonya.

9. Már tavaly februárban azon gondolkozott, elindul a választáson

Magyar a kegyelmi ügy kirobbanásának napján egy budai cukrászdában találkozott egy régóta a közéletben mozgó ismerősével. Itt elmondta, úgy érzi, a kormányzat egyre inkább beszűkíti a lehetőségeit, ellehetetleníti őt. Emiatt abban kérte ismerőse tanácsát, hogy konfrontálódjon-e a kormánnyal, hallgasson, vagy inkább hagyja-e el az országot.

Magyar a beszélgetés egy pontján megjegyezte azt is, fontolgatja, hogy Vargával szemben, vagyis a Fidesz ellenében elindul a választáson. Az ismerős ezt rossz ötletnek tartotta, és megpróbálta Magyart lebeszélni erről a tervéről. Azzal érvelt, hogy ezzel volt feleségét és magát is nevetségessé tenné.

10. Márki-Zay embere is feltűnt körülötte

Zárt körű beszélgetésen vett részt Magyar Péter tavaly márciusban. Az eseményen több vagyonos üzletember is jelen volt, és Magyarral tartott erre a jó ellenzéki kapcsolatokkal rendelkező Juhász Gábor is. Juhász a 2022-es választási kampány idején az ellenzéki összefogás egyik pénzügyi vezetője volt, akit az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter hozott be a kampánycsapatba, és jelenleg is ő a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmának pénzügyi igazgatója.

A márciusi rendezvényen jelen lévő források szerint Magyar Péter öccse, Magyar Márton és Juhász Gábor együtt lépett oda a klub egyik vagyonosabb tagjához, hogy Magyar Péter nevében felvegyék vele a kapcsolatot. Az üzletembertől azon az estén Juhászék még nem kértek pénzt, csupán a figyelmébe ajánlották Magyar Pétert.

Magyar azt közölte a Direkt36-tal, hogy nem Juhásszal ment a rendezvényre, és később néhány alkalommal találkozott vele, de neki semmilyen pozíciója nincs a pártjában.

11. Puzsérék beszélték le a főpolgármesteri ambíciókról

Április 20-án este Magyar a csapata több tagjával Nagy Ervinék Régi posta utcai lakásában találkozott Puzsér Róbert publicistával, illetve Zaránd Péterrel, aki nemcsak Puzsér 2019-es, hanem Márki-Zay Péter 2022-es kampányát is vezette.

Magyar a beszélgetésen felhozta, arról győzködik, hogy induljon el a főpolgármester-választáson, és ezt fontolgatja is. Puzsérék azonban megpróbálták erről lebeszélni. Azzal érveltek, hogy Karácsony ellen valószínűleg veszítene, és csak olyan meccset szabad bevállalnia, ahol van esélye nyerni. Úgy vélték, bármennyi mandátumot is szerez majd az EP-választáson, azt sikerként fogja tudni kommunikálni.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 400,58 Ft
USD 371,09 Ft
További élő árfolyamok!