Jobb esélyekkel kezdik felnőtt életüket azok az állami gondozottak, akik nevelőszülőknél nőnek fel

A súlyosan elhanyagolt, veszélyeztetett vagy bántalmazott gyerekeket az állam kiemelheti a családjából, és átveheti a gyerek felnevelésének feladatát. Az Európai Unió országaiban élő gyerekek körülbelül 1 százaléka, összesen 770 ezer gyerek – Magyarországon 20 ezer gyerek – él állami gondozásban.

Az állami gondozás célja, hogy ideiglenesen neveljék a gyereket addig, amíg visszakerülhet a saját családjába vagy bekerülhet egy örökbefogadó családba. A vér szerinti szülők azonban gyakran nem képesek megoldani azokat a problémákat, amelyek a kiemeléshez vezettek, és a 3 év feletti gyerekeknek rendkívül nehéz örökbefogadó családot találni. Az állami gondozásba vett gyerekek így tipikusan hosszú éveket töltenek el a gyermekvédelmi szakellátásban, és gyakran csak felnőtt korukban hagyják el a rendszert.

Az állami gondozásnak két formája honosodott meg: az intézményi, illetve a nevelőszülői elhelyezés. A háború utáni Európában gyerekek tömegei maradtak szülő nélkül, súlyosan traumatizált állapotban. Az ő felnevelésüket alapvetően az akkor újonnan és nagy számban megalakult állami nevelőintézetek látták el. Ez az intézményesített, bentlakásos nevelési forma jellemezte az állami gondozásba vett gyerekek nevelését Európában évtizedeken keresztül.

A gyermekvédelmi szakma később fokozatosan arra a meggyőződésre jutott, hogy az intézményi nevelés helyett a gyermekek számára előnyösebb, ha a családhoz jobban hasonlító közegben nevelkednek. Ez a fordulat az angolszász országokban mára lényegében megtörtént, az állami gondozott gyerekeket nevelőszülői családban helyezik el, amikor csak lehetséges. Az Európai Unió országaiban azonban a gyermekvédelmi gondoskodásban levő gyerekek 40 százaléka (több mint 300 ezer gyerek) még mindig bentlakásos intézményben él. Ez nem kis részben arra vezethető vissza, hogy nehéz és költséges feladat megfelelő számú felkészült és alkalmas nevelőszülőről gondoskodni. A magyarországi gyermekvédelmi rendszerből a szakemberek szerint kétezer nevelőszülő hiányzik.

Mivel az intézményi elhelyezés egy gyerekre jutó költségei lényegesen magasabbak, mint a nevelőszülői elhelyezésé – szakértői becslés szerint Magyarországon legalább 30 százalékkal –, a gyerekvédelem költségvetésének (egyébként nagyon indokolt) emelése nélkül is volna milyen forrásokból fedezni a nevelőszülői díjazás megnövekedő kiadási tételeit. Tanulmányunk ehhez a költség-haszon számításhoz szolgáltat további érveket.

Megmutatjuk, hogy a nevelési környezet megválasztása nagymértékű különbségekhez vezet az állami gondoskodásban élő gyerekek felnőttkori életkezdésében.

Erről korábban kevés meggyőző nemzetközi bizonyíték állt rendelkezésünkre. Különösen keveset tudtunk arról, hogy a serdülőkorú gyerekek fejlődésére milyen következményekkel jár az, ha nevelőszülőnél vagy intézetben helyezik el őket, tekintve, hogy a korábbi kutatások zömében a csecsemőkre és kisgyermekekre koncentráltak.

Tanulmányunkban magyar adatokon kimutatjuk, hogy azok a serdülők, akik nevelőszülői családban nőttek fel, fiatal felnőttként lényegesen jobb esélyekkel kezdik el életüket, mint a számos megfigyelhető szempont szerint hozzájuk hasonló, intézményben nevelkedő gyerekek.

Az ábrán a nevelőszülői elhelyezés kedvező hatásait az intézeti nevelés hatásaihoz viszonyítva mérjük. Ezekben a becslésekben olyan gyerekeket hasonlítunk össze, akik 13 éves korukban hasonló kognitív és nem kognitív képességekkel rendelkeztek, illetve mentális állapotuk is hasonló volt, de az egyikük nevelőcsaládban nőtt fel, míg a másik intézetben.

Azok a fiatal felnőttek, akik nevelőszülői családban nevelkedtek, 19 éves korukra 8 százalékponttal nagyobb valószínűséggel fejezik be a középiskolát és 11 százalékponttal nagyobb valószínűséggel dolgoznak vagy tanulnak az év nagyobbik felében, mint a velük összehasonlítható, de bentlakásos intézményben felnőtt társaik, továbbá 6 százalékponttal kisebb eséllyel kell pszichés problémáikra valamilyen gyógyszert szedniük.

A lányok esetében 12-12 százalékponttal kevésbé valószínű a tinédzserkori szülés, illetve az abortusz.

Tanulmányunkban amellett is érvelünk, hogy a nevelőszülői elhelyezés valódi pozitív oksági hatását ezek a becslések alulról közelítik.

Eredményeink tanulsággal szolgálnak az európai uniós gyerekvédelmi politika számára. Ha az Európai Unió országainak (Magyarországot is beleértve) sikerülne felzárkózniuk az angolszász országok trendjeihez, és az intézeti elhelyezés részarányát az ezekben az országokban mért 15 százalékra tudnák leszorítani,

akkor összesen 190 ezer gyerek nevelőszülői elhelyezését kellene megoldaniuk.

A feladat igen nagy, de a tét sem kicsi. Hogy ez a családjukból kiemelt gyerekek fejlődése és felnőtt életkezdése szempontjából fontos lenne, emellett érveltünk.