Világ

A magyar kormányt másolnák Bukarestben, de a legőrültebb húzást visszacsinálják
Egyértelművé vált, hogy öngól lett a „kapzsisági adó”. De az Orbánéktól ellesett válságadók és rezsicsökkentés maradnak.
Most már biztos, hogy gyógyítható az AIDS, de a tömeges kezelésekre még várni kell
Az elmúlt 12 évben két HIV-vírussal fertőzött beteget sikerült csontvelő-átültetéssel meggyógyítani.
Hátrálnak az amerikaiak és a kínaiak a kereskedelmi háborúból
Az Egyesült Államok és Kína közel került egy olyan kereskedelmi megállapodás megkötéséhez, amelynek keretében Amerika eltörölné a vámok nagy részét.
Mindössze kilenc növényen múlik, lesz-e elég élelem az emberiség számára
Ha nem figyelünk oda a biodiverzitásra, akkor egyre silányabb élelmiszereket leszünk kénytelenek enni – áll többek között az ENSZ jelentésében.
A világ legfinomabb állására két hét alatt még csak 93-an jelentkeztek
A részmunkaidős csokoládékóstoláshoz semmilyen extra nem szükséges.
Olyan géppel háborúzik egy atomhatalom, amelyet mi már rég kikukáztunk
Hiába nagyhatalom India, Pakisztán ellen most mégis MiG-21-eseket küldött harcba, amelyeket a világ legtöbb országa már rég kivont a hadrendből.
Felveszel 320 ezer forintnyi hitelt, de csak 285 ezret kell visszafizetned
Megint negatív kamattal csap magának hírverést egy német pénzügyi portál, most már mínusz 10 százaléknál tartanak.
Valami ilyesmi lenne Paks 2 félbehagyva
A bulgáriai Belenében már kétszer állították le az atomerőmű építését, a daruk azóta is helyben vannak, a leszállított reaktorok pedig raktárakban porosodnak.
Feje tetejére állt az olajpiac, üresen közlekednek a szupertankerek
Az OPEC visszafogta, az amerikaiak felpörgették a kitermelést, így most üresen tart tucatnyi hatalmas tanker a Mexikói-öböl felé.
Rosszabb levegőt fogunk szívni a klímaváltozás miatt
A sarkvidékek melegedése miatt gyengülnek az időjárási frontok, ami hosszabb hőhullámokat és a szennyezett levegő városok fölött maradását okozza.
Kövess minket Facebookon is!