Támogatói tartalom

Eljött az ésszel vásárlók és a korrekt szervizek aranykora?
Sokan keverik a garancia, a szavatosság és a jótállás fogalmait, pedig adott esetben több tíz- vagy százezer forint lehet a különbség.
Már soha nem fogunk úgy dolgozni, mint korábban?
Vállalatvezetőket kérdeztük arról, hogy szerintük miben változik az életünk és a munkánk, mi marad velünk hosszabb távon is a mostani, egészen kivételes helyzetből.
2020 lehet az az év, amikor utoljára jártunk irodába
Távolinak tűnik már az időszak, amikor kiváltság volt az otthoni munka. A járvány miatti váltás egy hosszú ideje tartó folyamatot gyorsíthat fel.
GfK: az online elektronikai vásárlásaink nem helyettesítik a bolti eladásokat
Az online kereskedők mellett a nagyobb raktárkészlettel rendelkező cégek vészelhetik át eredményesebben az előttünk álló periódust, mondja a GfK ügyvezető igazgatója.
Teljes félreértés, hogy választani lehet a gazdaság megmentése és a járvány feltartóztatása között
Álomvilágban él, aki azt gondolja, hogy meg lehet menteni a gazdaságot, ha nem teszünk súlyos lépéseket a járvány megállításáért.
A koronavírus az ingatlanpiacot sem hagyja érintetlenül, most ennyi látható előre
Lakásár-csökkenést nem várunk Magyarországon közvetlenül a koronavírushoz köthetően, azonban jócskán megszenvedheti a járványt az Airbnb lakáskiadókon kívül a kereskedelmi ingatlanpiac is, a...
Kína a gyógyszergyártásban is fontos, de van több mint félévnyi tartalék
Szerencsés egybeesés, hogy a koronavírus tüneteinek kezelésére hasonló szerek kellenek, mint az influenzára vagy a megfázásra.
Már nem csak befogad a tévénéző, vissza is szól a készítőknek
Lassan száz éves, és még mindig a magyarok kedvenc szabadidős tevékenysége a tévénézés, de már nem mindenkinek jelenti ugyanazt, mint régen. A streamingszolgáltatások elterjedése egyre nagyobb...
G7 Podcast: A koronavírus a globális gyógyszerellátást is megrengeti
Néhány nap alatt a havi forgalom négy-ötszörösére nőtt a kereslet Magyarországon a szájmaszkok és fertőtlenítőszerek iránt. Feller Antal, a Hungaropharma vezérigazgatója a podcastunk vendége.
Kövess minket Facebookon is!