Közélet

Van, hogy hiába adná az állam, százmilliókról mondanak le a cégek
Az NGM 2012 és 2017 között 3,7 milliárd forint foglalkoztatási támogatást hagyott jóvá, de csak 2 milliárdot fizetett ki, a többit nem vették fel a cégek.
Furcsa közbeszerzéssel hoztak ki 90 milliárdos árat a Pénzügyminisztérium új épületére
Nagyon sokba fog kerülni a Pénzügyminisztérium költözése, de ennyibe talán nem. A projektet egy, a kormányfő vejével is üzletelő vállalkozó nyerte.
Megvan, ki ellenőrizheti a Budapest-Belgrád vasút fejlesztését
6,1 milliárd forintért a Főber és a Magyar Mérnök Céh lesz a Soroksár-Kelebia vasút felújításának független mérnöke és műszaki ellenőre.
Az új stadionok üresen is több pénzt hoznak, mint a régiek
A Fradin kívül más csapat nem igazán jut érdemi bevételhez a jegyeladásokból, Felcsúton például többet költenek a nézőkre, mint amennyit a belépőkért kapnak.
Ha Felcsúton el is tűnnek, néhány tízezer kilométeren maradnak még kátyúk
Az országos közutak kétharmada tönkrement, az alapoktól kezdve újjá kellene építeni. Az idei tempóval 30 év alatt újulna meg a hálózat.
Véletlenül újra feltalálták a demokráciát, de aztán keresztbe feküdt a politika
Tajvanon egészen jól megtalálják a konszenzusos törvényjavaslatokat, de nem lesz mindig jogszabály belőle.
Hajszálon múlt, hogy nem kellett leállítani a paksi atomerőművet
Ha csak egy hajszállal tovább melegszik a Duna az elmúlt hetekben, akkor vagy visszaterhelik, vagy leállítják a paksi atomerőművet.
Az amerikaiak utánamennek a feltételezett magyar kormányzati kenőpénz-szivattyúnak
A Microsoft magyarországi botránya kapcsán kiderülhet, megmalmozták-e a kormányhivatalok és a cégek a szoftverbeszerzéseket.
Álszponzorok tömik pénzzel a magyar focicsapatokat, minden ésszerűséget mellőzve
A tavaly fél évet a másodosztályban töltő Felcsút hatvanszor annyi szponzori pénzt kapott, mint az élvonalban ötödik helyen záró Paks.
Kövess minket Facebookon is!