Közélet
Nyerészkedik a magyar dolgozókon az osztrák kormány, miközben csalást kiált
Ausztriában adóznak a magyar ingázók, de idén másodosztályúak lettek az országban. Nem létező csalásra hivatkozva gombolnak le róluk tízmilliárdokat, hogy az idegenellenes szavazók megnyugodjanak.
20 évet sikerült visszalépni a ferihegyi vasút ügyében
A 2020-as foci-Eb is kevés ahhoz, hogy végre vonattal juthassunk ki a repülőtérre, erre legjobb esetben is még 4-5 évet kell várni.
Azért korruptak a politikusok, mert ezt várjuk tőlük
A kísérleti közgazdaságtannal be lehet bizonyítani, hogy a választott vezetők kevésbé korruptak, mint ha véletlenszerűen esnének be az emberek a hatalomba. Miért látjuk őket mégis becstelennek?
Magyarország békét kötött a korrupcióval
Magyarország bronzérmes lett korrupcióban az Európai Unióban egy felmérés szerint. Az állami intézmények szemet hunynak felette, a piaci szereplők pedig kibékültek vele.
Kevesebbet keresnek a magyarok Ausztriában, mint a törökök
Nem véletlen, ha úgy érzed, hogy nincs olyan benzinkút és étterem Ausztriában, ahol ne hallanál magyar szót, ugyanis például minden tizedik benzinkutas valóban magyar.
Többet szán a kormány nyugdíjra, mégse lesz nagyobb emelés
Jelentősen emelkednek 2020-ban és 2021-ben a nyugdíjbiztosítási alap kiadásai, de valószínűleg nem azért, mert inflációt meghaladó emelésre készül a kormány.
50 milliárdot kaszál, aki megörökli Vajna kaszinóit, pedig neked is járna belőle
Még hat év van hátra a koncesszióból, és az éves tiszta profit valószínűleg meghaladja majd a 8 milliárdot. Mindez egy állami cégé is lehetne.
Legyőzhetetlennek tűnnek az országon belüli területi különbségek
2000 és 2017 között Lengyelország felzárkózásának köszönhetően csökkentek a V4-ek közötti különbségek, már ami a gazdasági fejlettséget illeti. A visegrádi államok megyéit nézve mégse látszik, hogy...
Hatalmas bankot rakhat össze a kormány Mészáros Lőrincékkel
Továbbra is napirenden van az MKB Bankból, a Budapest Bankból és a Takarékbankból létrehozandó szuperbank ötlete, amely részvénycserékkel valósulhatna meg.
Az öröklésre is gondolt Andy Vajna, amikor nem sokkal halála előtt átszervezte cégbirodalmát
Vajna hatalmas céges manővereket csinált a közelmúltban. Közel hárommilliárd forintnak viszont nyoma veszett.









