Közélet

Újraindult az egészségügy, de védőfelszerelés vagy nincs, vagy megfizethetetlen
Elvileg másfél hete újraindult az egészségügy, de sok helyen még most sem teljesen tiszta, hogy mikor, milyen óvintézkedésekkel, és kit láthatnak el.
Már nem az a kérdés, hogy követi-e majd a mobilunk minden találkozásunkat, hanem hogy hogyan
Lehet aggódni a magánszféra miatt, de sokan elkerülhetetlennek tartják a kontaktuskövető appokat, hogy újranyithasson a gazdaság. Az egyes európai országok közben teljesen más irányba indultak el.
Új tulajdonosokhoz kerültek, de a kormány közelében maradtak Andy Vajna kaszinómilliárdjai
Vajna Tímea helyett Orbán Viktor kirándulótársa és Habony Árpád bizalmasa lettek a kaszinóbirodalom tulajdonosai. Rögtön meggyorsították a milliárdos osztalék megszerzését.
Minden századik magyart teszteltek már koronavírusra, az önkormányzatok és a cégek is aktívak
Az állam által megvizsgált körülbelül 60 ezer emberen kívül további legalább 42 ezret is teszteltek már.
Az infláció és a munkanélküliség most nem a valóságot mutatja
Nem lenne szabad hagyni, hogy a statisztika eltakarja, megszépítse a valós összefüggéseket, a szociális válságot kisebbnek mutassa a valóságosnál.
Hatmilliárd még kellett, hogy mindenki értesüljön a 13. havi nyugdíjról
Rogán Antal minisztériuma eddig 93 milliárd forintot költött a kék hátterű és Soros György arcképével díszített plakátokról elhíresült kampányokra.
50 milliárdos lyukat üt a budapesti költségvetésen a járvány és a kormány
Minden nyolcadik forintot meg kell fogni a fővárosi büdzsében.
A gyermeket nem közjószágként kellene kezelni – jelöljük ki a tulajdonjogát!
A nyugdíjrendszer arra épül, hogy mindig lesz elég járulékfizető. Ez egyre kevésbé igaz, ezért a nyugdíjon keresztül is honorálni kellene a gyermeknevelést.
Végre nekiállnak a botrányos állapotú Nyugati pályaudvar felújításának
Kilencmilliárd forintért újíthatja fel a pályaudvar tetejét és homlokzati üvegfalait a Puskás Stadionon is dolgozó Magyar Építő Zrt.
Van olyan egyetem, ahol négyszeresére nőtt a terhelés a távoktatás miatt
Rengeteg munka és még mindig sok kétség jellemzi a márciusban távoktatásra váltó főiskolák és egyetemek működését, de az átállás meglepően sikeres volt.
Kövess minket Facebookon is!