Google Trends
Tetőzik a kánikula, de estére már viharok is jöhetnek
Ha valamilyen csoda folytán sikerülne is hóembert építenünk a szabadban, az hamar elolvadna.
Karácsony Gergely egyeztetésre hívja a kerületi polgármestereket
A főpolgármester szerint tarthatatlan, hogy a közgyűlés pártpolitikai csaták színtere lett.
A Facebook több száz tiszás csoportot távolított el, de egy részüket már vissza is állították
Egy technikai hiba miatt vélhetően „veszélyes szervezethez való kötődés” kategóriába sorolták a csoportokat.
Épp Kapu Tibor kilövése után jelent meg az első átfogó uniós űrjogszabály terve
A javaslat többek között az űrszemét miatti biztonsági kockázatokat mérsékelné.
Közzétették a szombati Pride útvonalát és programját, Lilu is ott lesz a színpadon
A Városháza parktól szombaton 15 órakor indulnak el a Kiskörúton, át a Szabadság hídon, hogy végül a Műegyetem elé érkezzenek meg, ahol Emma Rebel és Mia Szösz drag queenek is fellépnek.
A Tisza Párt szerint Karácsony is asszisztál a fideszes cirkuszhoz a Fővárosi Közgyűlésben
A párt fővárosi képviselői feltételekhez kötötték, hogy részt vegyenek a június 30-i rendkívüli közgyűlésen.
Medián: Rontana a Tisza Párt támogatottságán, ha a kisebb pártokkal összefogna
A júniusi felmérés szerint a Mi Hazánkkal összefogva közel megfeleződne a Tisza Párt támogatóinak száma.
Polgármesteri tanácsot hozna létre Őrsi Gergely a döntésképtelen Fővárosi Közgyűlés miatt
A II. kerületi polgármester szerint a pártpolitikai csaták működésképtelenné teszik Budapestet, ezért szeretné, hogy a kerületek vezetői részt vehessenek a döntésekben.
Lázár János: Erőszak árán nem kell érvényt szerezni a Pride-ot tiltó törvénynek
A miniszter a Pride mellett a MÁV késéseiről, illetve a Fidesz jelenlegi támogatottságáról is beszélt egy interjúban.
HVG: Tuzson Bence levélben figyelmeztette a budapesti nagykövetségeket, hogy a Pride be van tiltva
Az igazságügyi miniszter a levélben arra kéri a nagykövetségeket, emlékeztessék alkalmazottaikat, hogy aki ellátogat a Pride-ra, az a kormány értelmezésében szabálysértést követ el.









