Élet
A felelős alkoholfogyasztás valójában nem lehet az italgyártók érdeke
A cégek bevételének döntő többsége azoktól jön, akik nem felelősen isznak.
Rá sem ismernél a világra, ha nem lennének légkondik
Klimatizálás nélkül mai formájukban nem léteznének irodaházak és plázák, a meleg égövben pedig egész máshogy néznének ki a városok.
Tízmilliárd forint folyik át az MLSZ-en a futballcsapatokhoz
Még annál is sokkal több pénz kapnak a magyar focicsapatok a közvetítésekért, mint amennyiről eddig hallani lehetett.
A nyelvtanulásban Európa magasan lekörözi az USA-t
Magyarország azért elég rosszul áll a nyelvtudásban.
180 millió forintos fizetésemelésről mondott le a Financial Times vezére
Azért így is ki fog jönni a havi keresetéből.
Beperelték a Ryanairt a sztrájk miatt törölt járatok utasai
A magyar utasokat is érintheti a Ryanair ellen indult németországi per, amelynek tétje, hogy kell-e kártérítést fizetni előre bejelentett sztrájk esetén.
Jót tesz a gyerekeknek a dugódíj
Stockholmban tisztább lett a levegő, és az asztmás panaszok is visszaszorultak a dugódíj bevezetésével.
Fax nélkül nem kérdezhet a német kormánytól egy újságíró
Hiába könnyebb a magyar kormánnyal kapcsolatba lépni, mint a némettel, nem szeretnek válaszolni az újságírói kérdésekre.
A vezető energetikai elemző sem tudott a Balatonra elektromos autóval eljutni Párizsból
Nem létező vagy használhatatlan töltőpontok, drága és kényelmetlen szolgáltatások keresztezték az útját.
Nem éri meg a kedvesség, ha a fizetésről van szó
Erre jutott egy tanulmány, amely a 20. századi kaliforniai értelmiség karrierútját vizsgálta.









