Egyenes beszéd

Magyar Péter: Egyik miniszter se csinál semmit, az a meglátásom, hogy bedobták a törölközőt
„Nincs jogom ahhoz, hogy megmondjam a Fidesznek, hogy kivel és milyen konstellációban veszti el a választást” – mondta, mikor szóba került volt felesége visszatérése.
Karácsony Gergely: A héten kiderül, hogy a kormány milyen megoldást választ a főváros pénzügyi...
A főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az utolsó pillanatban elfogadott fővárosi költségvetésről és az Európai Parlamentben tett látogatásáról is beszélt.
Magyar Péter Tusványossal egy időben tart rendezvényt, és Tokajban kezdi 80 napos országjárását
Székesfehérváron szándékosan a Fidesz ikonikus táborával egy időben tartják a Magyarország helye Európában és a világban című eseményt.
Nagy Dávid: A Kutyapárt a kormányváltásnak nagyon fontos alapköve lehet
Az MKKP pártigazgatója szerint a támogatóik legkésőbb 2022-ben már megbánták, ha az utolsó pillanatban mégsem rájuk szavaztak.
Az MTA főtitkára szerint a kutatóintézetek szétesése iszonyú kár a nemzetnek
Kollár László Péter azt mondta az Egyenes Beszédben, hogy az akadémia tudósainak politikai besorolása abszurd, hiszen ők szakmai kérdésekkel foglalkoznak.
Jeszenszky Géza: Nem tudom elképzelni, hogy ma egy felvilágosult, józan ember azt gondolja, hogy a...
Jeszenszky az Egyenes Beszédben beszélt ismét a fia kijelentéseiről, illetve arról, hogy jólesett neki Orbán meghívása, és Magyar Péter is kereste őt sms-ben a támadás után.
Rózsa András szerint kimeríti az áldozathibáztatás fogalmát, amit a zuglói alpolgármester csinál
A polgármester szerint nincs mentség arra, amit Várnai László csinált, és nem érti, milyen vizsgálat lezárultáról beszél, mikor elismerte, hogy megütött egy gyereket.
Karácsony Gergely: Szerintem a kormány rájött, hogy amit eddig folytattak, az egy politikai...
A főpolgármester a Pride-ról és Rákosrendezőről is beszélt az Egyenes beszédben.
Ókovács Szilveszter: Még a lista sincs meg, hogy kiket bocsátanak el, de leépítés mindenképpen lesz
Az Operaház főigazgatója a megnövekedett bérköltségek mellett a belső munkanélküliséggel indokolta, hogy miért van erre szükség.
Vitézy Dávid szerint már nyáron fizetésképtelenné válhat a BKV
A politikus azt mondta az Egyenes Beszédben, hogy a budapesti utasokat bünteti a főváros, ha órákra leállítja a tömegközlekedést.
Kövess minket Facebookon is!